Ma lenne a nyolcadik vagy kilencedik critical mass, amikor is többezer biciklista tüntet azért, hogy… na ez az. Miért tüntet? Kik ezek? Mit akarnak? A szervezők rájöttek, hogy itt már annyit csavargatták az objektívet, hogy elmászott a fókusz, nem látni pontosan, ki, miért, hogyan tüntet.

Hiszen az eredményt mára nagyjából elérték, Budapesten aránylag nyugodtan lehet kerékpárral közlekedni, tízből hét-nyolc alkalomal nem dudálnak az emberre, ha miatta csak hússzal lehet átmenni a Szabadság hídon. A rendőrök sem vadásznak ránk, hogy hordunk-e bukót vagy van-e világításunk (a válasz nálam mindkettőre igen, még mielőtt…). A csajok járhatnak rózsaszín habosbabos bringákkal, a geekek full karbon csodákkal, a romkocsmák népe rendbehozott életmód-roncsokkal, az életben Suzukit vagy  hároméves fauvét vásárlók meg különböző trekking gépekkel.

Akkor meg minek tüntetni? Ez felvet egy érdekes kérdést, ami a magyar civil társadalom és a magyar ellenzékiség egyik legfontosabb kérdése. Kevés irritálóbb dolog van annál, amikor egy fideszes arcon röhögi az aktuális ellenzéki megmozdulást, hogy dehát pajtikáim, amiért tüntettek az nem is tilos, nem „tilosabb” mint Belgiumban, vagy tudomisén, Lettországban. A legirritálóbb az, hogy általában teljesen igaza van. Aztán jönnek a magyarázkodások, hogy igen, de Lettországban támogatás is jár a dologra. Na és?

A civilség az pont attól az, hogy az állampolgár nem várja meg, míg az állam kiutalja neki a részére járó napi 35 dkg előfőzött, előemésztett, gyorsan felszívódó boldogságot, hanem fogja magát és boldog. Ha magától nem boldog, akkor csinál valamit, amitől boldog lesz.

A nagy Orbán-démonizálásban oda jutottunk, hogy a „rendszer” az oka annak, hogy nem tehetünk ezt, azt és amazt. Ez pontosan olyan, mint amikor valaki az elhízásra keres mentségeket. Fogyhatnék, de… Emlékezzünk vissza a dolog harminc évvel ezelőtti változatára! Tényleg elhisszük az akkori, nyugatmajmoló, pártközeli zenészeknek, hogy azért nem csináltak nemzetközi karriert, mert nem lehetett nyugatra menni? Vagy futballistáknak, hogy azért nem kellettek nyugaton mert a rendszer nem engedte ki őket? Ugyan. Jó volt az a punnyadás és tespedés itthon.

A mai helyzet annyiban más, hogy Orbán sokkal konfrontatívabb politikus, mint Kádár volt, ezért az ellenzéke gyakran harcol valamiért, amit a szokásos magyarázat szerint Orbán vesz el a magyaroktól. Ez két okból hibás elképzelés és irány. Egyrészt, ahogy fent leírtam, az istenadta nép szeret tespedni, másrészt helybe megy a tüntető a pofonért, hiszen valójában nem tilos itt semmi. Csak senki sem csinálja.

Kiváló illusztrációja ennek a Critical Mass. A bicajozás tényleg korlátozottan művelhető, ellenségesen kezelt, társadalmilag el nem fogadott dolog…volt. Mára nem az, ki van harcolva a szabadság és most jön az igazán nehéz része: élni vele. Biciklis túraegyletet alapítani. Leboltolni a kerületi önkormányzattal egy derűs tavaszi vagy őszi szombat délelőttre egy háztömb körüli amatőr versenyt, a helyi pék nagydíjáért, amely egy hét ingyen briós az ifjúsági kategóriában és két hétig napi egy kg ingyen kenyér a felnőtteknél. Bukósisakviselést népszerűsíteni. Lehúzós bicajszervizesek ellen szervezetten fellépni. Bicajsávért lobbizni. És ami a fő, együtt, a hasonló emberek társaságának örülve nagyokat bicajozni. Örülni, hogy tinédzser lányunkat nem valami drogtanyán fogják egyszer a falnak támasztani, hanem a klubból a Norbika, akit ismerünk, rendes gyerek.

Ez a következő lépcső, amelyről most férfiasan beismerték, nem tudják hogy kell oda fellépni. Dehogynem tudják, egy fél éven belül rá fognak jönni, hogy semmi baj nincs, csak felnőttek. Már többek, mint egy csomó hülye aki a bicaját emelgeti a belvárosban. Elértek valamit, önszerveződés, egyéni kezdeményezés által.

Ha akárki azon gondolkozik, hogyan kell boldogabb országot csinálni, jobban teszi, ha azon gondolkozik, hogyan tegye programja részévé az ilyen kezdeményezések támogatását, bátorítását. Attól ugyanis semmi nem lesz itt jobb, ha kicsit piszkálunk a költségvetési makroszámokon, vagy épp lecserélünk egy-két tenyérbemászó közéleti szereplőt. Emlékezzünk, kiket cseréltünk le, amikor ezeket a macskajancsikat megválasztotta az ország.

Az a rengeteg bizonytalan szavazó csak boldog akar lenni. Semmi mást. A harcos civilek meg, akik minden apróság miatt a Parlament elé rohangálnak, nem politikai erő, hanem társadalmi. A mostani állapotból akkor lesz kitörés, ha végre rájövünk arra, hogy a szabadságjogok akkor érnek valamit ha élünk velünk. Ja hogy ez ott fent valakinek nem tetszik? Nem tilos, tehát szabad. Tilos? Akkor nem szabad, de lehet. Nem olyan bonyolult koncepció ez, az adócsalással már az egész ország megértette. Ugyanezt kell kerékpáron és lekvárfőzéskor előadni, és egy szép napon azt veszi majd észre a polgár, hogy ugyan Szijjártó tényleg egy irritáló alak, de a nap süt, és mivel a ház előtt már túl magas a fű, lenmyírja, aztán délután kerületi tekebajnokság. És a haza fényre derül.

Kedves Olvasók!

Ezennel összehívom péntek este hétre a Ráérünk Rendkívüli és Alkotmányozó Kurultájt!

Az összehívás oka az, hogy Lemmysen fogalmazzak: This shit started five years ago, vagyis öt éve írtam a blog első bejegyzését. Szülcsinapcsi!

Tekintettel azonban a nemzeti vészhelyzetre, a szülinapi buli Rendkívüli és Alkotmányozó Kurultáj is lesz egyben.

Napirend:

1. A Nemzet Megmentése

2. A nők elkurvulásán sajnálkozás

3. Mindenki vonuljon be katonának

4. Tiltsuk be a diszkózást!

5. Nem kell nekünk újabb brog!

6. Madárfüttyös írókat kötelező olvasmánynak!

7. Egyebek

A helyszín Egy Kálvin tértől nem túl messze levő korcsma lesz, Budapest városában.

Megkérem a tettestársakat, hogy a következő két napban jelezzék a blog facebook oldalán az event-oldalon, hogy jönnek, hogy tudjam mekkora asztalt kell foglalni.

Pizkus Hozzufazou dictus

A Jedi Nagytanács megrendüléssel értesült arról, hogy a Budapesti Műszaki Egyetemen békésen szórakozó ifjú padavant, birodalmi rohamosztagosok szállították el az egyetemről.

Drebin főhadnagy tábornok, az osztag vezetője ezzel megsértette a Jedi lovagok évszázados immunitását.

Attól tartunk, hogy az országot a Sith-ek vonták irányításuk alá, ezért megszakítjuk diplomáciai kapcsolatainkat Magyarországgal, egyúttal követeljük az ifjú padavan kiadását a Jedi Nagytanácsnak, mint a galaktikus közjog szuverén alanyának.

Megfontoljuk Magyarországgal szemben az Erő alkalmazását.

Az Erő legyen veletek!

A Jedi Nagytanács

Az elég világos, hogy parasztvakítás folyik. A Fidesz kommunikációja a néhai Vermer András óta arra épül, hogy „tematizálni kell a közbeszédet”. Ezt tanítják a kis fidelitas-csíráktól a kifejlett nagy tuskókig a párt minden talpas közkatonájának. Egyszerűen nem szabad azt megengedni, hogy kiálljon egy másik párti vagy akár párton kívüli politikus és elindítson valamilyen vitát, témát és abból értelmes diskurzus alakuljon ki. Nem szabad, hogy a választók fejében világos szempontrendszer alakuljon ki, amelyhez a párt mérhető lehetne.

Az ilyen támadó típusú marketingnek azonban menetrendszerűen vannak nagy pofára esései. Amikor a kilencvenes években kezdett kifulladni Amerikában az egészséges életmód, a zabpehely és a narancslé kultusza, akkor a gyorsétteremláncok már nem tudtak hogyan egymásra ígérni, hogy a hamburgerük még diétásabb, rostgazdagabb, zsírmentesebb, pluszomegahármasabb, mint bárki másé. Ekkor jött középnyugaton a Hardee’s étteremlánc és bekiabált az éterbe: „Hé, nálunk félfontos hússal, lédús paradicsommal és csípős hagymával, édes buciban lehet zsírtól és húslétől csöpögő hamburgert kapni!” Bomba siker lett.

A mai magyar politikai kommunikációban mesterségesen fenntartott feszültség van, maga a kommunikáció nem más mint kirobbantott és egyre rövidebb szavatosságú botrányok sorozata. Baltás gyilkos, nőverés, satöbbi. Két-három nap és jön a következő. Nem hiszem hogy túl nagy tudatosság állna emögött, sokkal inkább az, hogy kicsi ügyekben hagyják a mitugrálsz-backbencher képviselő garnitúrát hülyeségeket beszélni. Az ilyen botránykommunikáció ugyanis emeli a nép ingerküszöbét. Tíz éve egy éhségsztrájkoló volt miniszterelnök még szenzáció lett volna, ma mindenki (teljes joggal) lesajnálja a Kossuth téren kuksoló Gyurcsányt.

Azt a Gyurcsányt, aki saját maga vitte a baloldali pártokat abba a kommunikációs zsákutcába, hogy a Fidesszel versenyezni kell a közéleti lufik puffogtatásában. Ezzel egyszer, 2006-ban lehetett választást nyerni. Csakhogy a baloldalon nincs megingathatatlan vezető és olyan gyors feledékenység, mint a jobboldalon. A jobbos médiától nem szokatlan, hogy a múlt heti marhaságra már nem is emlékszik, Gréczyt hülyének nézik miatta. A Fidesz ellenzéke a gyurcsányi politikai irányváltás miatt nem tud kitörni abból a paradigmából, hogy közbotrányt kell csinálni, tüntetni, sztrájkolni, kiabálni, nagyotmondani kell. Ez okozza azt, hogy az ellenzéki próbálkozások rendre alatta maradnak az országos média és a választói érdeklődés ingerküszöbének. Köszönjük, az egyesen is meccs van, nem kapcsolunk át a kettesre.

Abban viszont, hogy mi az a minimális politikai platform, amin állva a nyugodt, konzervatív politizálás megjelenhetne, nagyon nincs kompromisszum. A háttérben nagyon okos Bajnai-Oszkó vonal írásai nagyívű elméleti fejtegetések olyan kérdésekről, amelyeket a nép egyszerűen nem ért.

A Jobbik, na az egyszerűen fogalmaz, de a múlt heti veszprémi eset megmutatta, hogy a sudribunkó kimosakodott kanászok pártja nem mindenütt partiképes, csak olyan régiókban, ahol a magyar lakosság életszínvonala és életkilátása a falu szélén nyomorgó cigányok életszínvonala és életkilátása felé süllyed, és igény van arra, hogy valaki azt mondja: igen, de mi legalább nem vagyunk cigányok!

A zsírtól csöpögő hamburger tehát az lesz, ha valaki megtalálja a módját annak, hogy a fideszes „minden héten két botrány” kommunikációból ki tudjon nézni. Sajnos, én nem tudom mit kell ehhez mondani és milyen csatornán. Azt tudom, hogy aki viszont kitalálja, elsöpri a Fideszt. Abban sem vagyok biztos, hogy ez 2014-ig megtörténik. Vagy hogy egyáltalán megtörténik.

Ami efelé mutat, az nem más, mint az egyre nagyobb pofonok kényszere. A heti menetrendszerű simicskázás vagy az Orbán jövendőbeli vejének kiosztott földek egyre kevésbé kötik le bárki figyelmét. Ilyenkor jönnek az egyre nagyobb baromságok. Ezzel már egyszer megjárták, amikor Mikola kezdett ámokfutásba, de Kövér is bukott már választást a Fidesznek.

Most annyiban más a helyzet, hogy a női választók hergelése szerencsétlen dolog ilyen időkben. Mindig az, de a politika történetében világos trend az, hogy minél nagyobb a córesz, annál nagyobb a nők szerepe az események alakulásában. Amíg apa dolgozik, jól keres, duzzad az önbizalomtól, ezért jó az ágyban, nem üti meg sem az asszonyt, sem a gyerekeket, röviden: boldog családi életet él, miért is menne anya tüntetni? Vagy amíg a szingli lánynak udvarolnak, moziba viszik meghívják egy-két koktélra és aki nőket bánt azt degeneráltságból teszi és nem egzisztenciális frusztráltságból, addig nehezebb ezzel nagy botrányt csinálni. Ma Magyarországon nem ez a helyzet.

Nem elég, hogy az sincs megoldva, hogy a magyar büntetőjog szókimondóan és keményen kiálljon a gyengék mellett, hogy a rendőrség addig nem megy ki a családon belüli erőszakhoz míg vér nem folyik, vagy ameddig a lilára vert Ödönkét a pedagógus el nem viszi látleletet vetetni.

Ezt a bajt tetézi az, hogy a női-férfi, apai-anyai szerepeket iszonyatos erővel torzítja válság. Nem hímsovinizmus azt leírni, hogy a nők alapfunkciói közé tartozik a család, a kis közösség összetartása, békéjének fenntartása. A nők 99%-a magától, ösztönösen, örömmel teszi ezt és nagyon kevés dolog tud jobban felhúzni egy nőt, mint az, hogy minden erőfeszítése ellenére nem boldog és harmonikus kisközösségben él.

Ez a Varga nevű képviselő nem egyszerűen a női méltóságba rúgott egyet, hanem olyan embereket sértett meg, akik maguk naponta lehúznak egy-másfél plusz műszakot azért, hogy a körülöttük levő három-négy ember boldog legyen és jól érezze magát. Olyan időkben, amikor ez a feladat szinte lehetetlen, futószalagon jönnek a válások, a családon belüli bántalmazások, a fél ország iszik, mint a kefekötő, nagyon szerencsétlen dolog.

Intő jel, hogy két-három óra alatt 200-300 emberes tüntetés szerveződött a Parlament elé két mondat miatt, úgy hogy a tüntetés helyszínétől húsz méterre gubbasztó Gyurcsányra senki ügyet sem vetett.Egy aknára most ráléptek és most még nem durrant nagyot. Azonban szintén politikatörténeti evidencia, hogy minden rendes forradalom, csata vagy vérontás úgy kezdődött, hogy az asszony elzavarta az urát tüntetni, vagy az ura imponálni akart neki azzal, hogy kiment tüntetni. Szökőár erősségűre meg akkor szokott a dolog váltani, amikor a családanyák kisétálnak Versailles-ba. Akkor már rég késő.

Kedves liberál-bolsevik-fixibringás-tarisznyás tüntetők. Bizonyára észrevettétek hogy akármiért tüntikéltek mostanában, mindig ugyanaz a műsor, függetlenül, hogy a homoszekszuális, kokainista pandák jogaiért álltok ki, vagy az izlandi kajlafaszú narvál kényszersorozása ellen. Ez attól van, hogy amit csináltok, pont olyan rétegbuli, mint a barokk orgonaépítésért vagy a snookerért rajongani.

Mivel azonban jelenleg ti vagytok az egyetlen olyan réteg aki egyáltalán elmegy tüntetni, nektek címzem ezt az episztolát.

Bármennyire is furcsának tűnhet, aki Orbán-ellenes tüntetésre megy, nem szereti Orbán Viktort. Tehát azért megy el, hogy jelenlétével ezt kifejezze. Ezt úgy kell érteni, hogy azzal, hogy odament, már kifejezte. A hülyeorbánozás és gonosztörpézés untatja. Valahogy úgy, mint ahogy a Nagy Árpi név gyors ismételgetése 15 évesen már gáz. Olyan tüntetésre, ahol normálisabbat nem tudnak mondani attól, hogy orbánhülye, nem megy el.

Akkor mit kell mondani? Lehet hogy semmit. Amikor egy fejhangon rikácsoló nő, mint valami spinning tréner ordítja örményül, hogy bocs Örményország és próbálja énekeltetni a közönséget… nos ez a társadalom viszonylag kis részének tetszik. A jótanuló kislányok ez a rész, de 95% kinövi ezt nagykorára, és legfeljebb nagyon részegen, Kispál- vagy Quimby koncerten próbál együtt óbégatni a színpadon óbégató bohóccal. Amúgy senki sem. Na jó az AC/DC és a Queen jobb napjaikon el tudták érni ezt a hatást. De azok se örmény nyelvleckékkel.

Ahol ilyen óbégatás megy, ott normális ember nem sok van. Tekintettel arra, hogy ez a tüntetés amúgy egy gyilkosság áldozatáról és a gyilkosról kellett volna, hogy szóljon, javasolt kérni a tüntetőket, hogy

1. legyenek csendben

2. hozzanak gyertyát és/vagy öngyújtót

3. opcionálisan az örmény áldozat képét, amelyet le lehet tölteni az oldalatokról (bizony, EZ a honlapreklám)

Ezzel több legyet is lehet ütni egy csapásra. Előszöris, kijönnek azok is, akik nem akarnak üvöltöző, gázos embereket hallgatni. Ha odavetődne Gyurcsány vagy Lendvai Ildikó, ő is csak annyit tud tenni, hogy csendben marad. A CNN és a BBC nagyszerű vágóképeket tud felvenni a gyertyával a szürkületben álló tömegről. Beszédet mondó politikus nélkül megismételhető a dolog vidéken is.

Egy kicsit ezt most kibontom nektek. A vidék, az egy izgalmas dolog. Képzeljétek el, hogy a Hungária körúttól tíz kilométerre is még emberek élnek. Ők választják meg a Fideszt és a Maszopot. Bizony. Ha valaha számítani akartok ebben az országban, nekik is kell valamit mondani.

Azután, elmondom nektek, mit csinál a nép, az istenadta nép, az iskolaév második tanítási napján, délután ötkor. Akinek gyereke van, az épp hazavitte a purgyét és a lelki kínjait kezelgeti Ödönkének, aki két hónap alatt elszokott az iskolától. Aki melózik az a dugóban szív, mert az iskolából pont ilyenkor hazamenőkkel került egy sorba, ötre nem ér vissza a belvárosba tüntikélni. Mivel holnap mindkét csoport hatkor kel, eszük ágában sincs tüntetni. A friss egyetemisták valami idióta beavatási gólya-kocsmatúrán vannak . A kicsit nagyobbak szeptemberi hétköznapon próbálnak valami gyakorlati helyet lőni. A gimisek a nyári pletyiket dumcsizzák ki valahol. A fiúk fociznak/gördeszkáznak/mittudomén.

A tüntetést tehát legközelebb PÉNTEKRE teszitek. Az esti buli-sör előttre. Mintaszöveg:

– Te Gyuribazmeg, gyere el tüntetésre

– De Géza, én nem járok tüntetésre

– De ez amiatt az örmény dolog miatt van

– Jaja akkor Gyurcsány, elempések, tarisznyások, bicajosok…

– nem, ez néma tiltakozás lesz, nem szólal meg senki, odamegyünk, gyertyával a kezünkben

– honnan szerzek gyertyát?

– van öngyújtód, nem?

– de…

– óbazmeggyörgy, hát nem te mondod mindig, hogy valamit már csinálni kéne? Na ez pont az. Semmi beszéd, semmi koncert, odamegyünk villantunk a gyújtóval, benne leszünk a szíenenben, aztán irány a sör, na ne baromkodjál, fél ötkor a Nyugatinál.

– okés főnök, jön még valaki?

– Zoláékkal beszéltem, jönnek Rékáék is legalább a seggét is megbámulhatod

– Megdumáltál, Pisti jön?

– jaja, a buli miatt egyébként is lepasszolják a gyereket az anyósáékhoz…

Gyakori jelenség, hogy különböző gyanús utakon és módokon meggazdagodott, kigyúrt, rövid hajú, harminc körüli egyének nagy Audi vagy BMW terepjáróban tűnnek fel. Sokan ezt magyar jellegzetességnek gondolják, holott a kimosakodott kisbűnözői réteg a világon mindenütt szeret nagy és drága vagy legalábbis annak látszó kocsikban feltűnni.

Persze, tudjuk, hogy az Andrássy úton parkoló, szlovák rendszámos Audi Q7 azért nem egész olyan, amilyennek látszik. Előszöris, a drága fejlesztés miatt a prémium autók modellciklusa hosszú, vagyis 8 évig egy-egy típus nagyjából ugyanúgy néz ki. Ez ad lehetőséget arra, hogy kopasz barátunk autója hatéves legyen, és Németországban megvehesse eredeti harmincmilliós ára helyet hat-hét milliócskáért. Aztán nem fizeti ki rá a közterheket, ezért a szlovák rendszám. Teljes joggal gondolja ő úgy, hogy mindenki fogja be a pofáját, neki van nagyaudija, másnak meg nincsen. Nota bene, annak az ágrólszakadt hadnagyocskának sincsen, aki ugyan csak egy kisuvickolt tízéves opellel jár és kevesebbet keres egy hónapban, mint amennyit az Audis egy nap alatt. Mégis, ő lesz az, aki egy álmos hajnalon, kincstári kevlár mellényében, beront az Audis lakásába és szorít tonfát a torkához, amíg társai megmotozzák a célszemélyt, és végül egy felmatricázott alig négymillás alap Focus fedélzetén beviszik a Grand Hotel du Venyigébe.

Az Audisnak akkoris igaza van, amikor erre is nagy ívben tesz. A striciket, adócsalókat, senkiházi karrier-vendéglátósokat, előbb-utóbb úgyis utoléri a törvény vagy a hitelezők keze, valóban hiba lenne azt a négy-öt évet valami középszerű autóban, középszerű, feleségnek való parasztlyányok oldalán tölteni. Bizony, kurvázni kell, drága és ízléstelen ruhákat, kilós kamu-Breitling órákat kell hordani és nagy kocsikkal kell villantani. Ez az élet rendje.

Ezt a hipotetikus nagyaudis legényt az sem zavarja, hogy a nagyaudi mindenhol mást jelent. Németországban jól kereső embert. Katarban Európából importált bébiszittert, kurvát, vagy siklóernyő-oktatót. Moszkvában valami kisebb lokál kidobóinak főnökét, korrupt középhivatalnokot, rendőrségi rohamkocsit. Monacóban a Rascasse étteremnél a kimosakodás útjára lépett, Szlovákiából importált halpucolót.

Bizonyára feltűnt, hogy a nagyaudit viszonylag kevés helyen kezelik annak, ami: kicsit túlárazott, de műszaki szempontból kitűnő, kényelmes autónak. A használt nagyaudit meg sehol sem kezelik árán és értékén, mindenütt akarnak vele valamit mondani.

Ez a valami, ez nem más, mint annak az üzenete, hogy jó lenne olyan embernek lenni, aki elé öltönyös urak és miniszoknyás hosztesszek járulnak az Audi-szalonban. Olyannak, akik nemcsak, hogy elköltenek zsebből harminc misit egy nagyaudira, hanem utána hanyagul bedobják a csomagtartóba Callaway vagy Titleist golfszettjüket, elgurulnak a country-clubjukba, ahol öltönyös urak és miniszoknyás hosztesszek sietnek eléjük. Egy campari-juice vagy egy aperol-spritz elszopogatása után, a fairway-en a driverek között válogatva megbeszélhetik a big-time businesst és eldöntik, ohgy mi legyen a sorsa nagy cégeknek és kisebb országoknak.

Aztán, amikor az Audi tükörsima bőrülésén kisebb ráncok jelennek meg, vagy amikor a szervizben azt mondják, hogy egy hétig tart szétszedni a futóművet, kicserélni a szilentblokkokat, majd újra összerakni, megkérdezni az értékesítőt, hogy „és egy újat mennyi idő alatt hoznak át Bécsből?”.

Hogy ezek a teljesen nyilvánvaló dolgok miről jutnak eszembe? Természetesen a Safarov nevű azeri nemzeti hősről (aki valójában egy közönséges gyilkos) és Magyarország kormányáról (amely valójában használt nagyaudikon furikázó kültelki stricik gyülekezete).

Hallom ugyanis, hogy Safarov átszállítását a nagypolitikai racionalitás diktálta. Hát, előszöris, mostmár ebből vonulunk vissza, valahonnan előkerült egy irat, hogy Azerbajdzsán istók-zicsi becsszóra megígérte, hogy Safarov a sitten marad. A BRFK Gazdaságvédelmi Főosztályán egy vizsgáló ezt úgy mondaná: lepapírozták a dolgot és gyorsan hozzácsapná az addigi gyanúsításokhoz a magánokirat-hamisítást is.

A nagypolitikai racionalitás abban állna, hogy gazdasági előnyöket kapunk Azerbajdzsántól. Olyan pénzt, amiért különösebb feltételeket nem szabnak. Ilyen volt régen is, Kádár alatt is volt olajdollár és szamuráj-kötvény. Tudják, az a Fekete intézte, akinél aljasabb kommunista nincs is. Legalábbis Sólyom László szerint. Nos Elnök Úr?

A lepapírozott okosságért tehát pénz jön vagy olcsó gáz, esetleg mindkettő. Ha esetleg nem adnánk meg a zsetont, hát istenem, bedöntjük a káeftét, izé, elnézést kérek, szóval ha nem adnánk meg, nem fog senki se a Dunába ugrani attól, hogy Azerbajdzsán nem ad többet.

Felmerül, hogy ezért a világ öt legerősebb diaszpórájának egyike, az örmény fog nekünk keresztbe tenni, ahol csak tud. Na és, mondja erre Viktor az Audi volánja mögül: mert amúgy szeretnek minket? Megéri nekem az ő szabályaik szerint játszani? Nem tök mindegy, hogy eggyel több helyen utálnak minket? Na ugye.

Felmerül, hogy rendes helyen ezután nekünk se pénz, se posztó. Ez egy nagy kamu, öcsisajt, a banknak kell az ügyfél, veszünk egy rendes káaftét, az ügyvéd gyerek lepapírozza, kicsit nagy lesz a kamat de csak figyelj, tanulj Dzsoni bátyádtól. Kimegyünk monakóba bazmeg, ott se parkolnak jobb verdák mint ez, azt meg nem látni hány éves, vágod?

Összefoglalva, abban a „biztos” tudatban, hogy ez még nem az az alkalom, amikor csicska őrmesterek és zászlósok körülveszik a házat és féltucat kevlármellényes, előreszegett pisztollyal bejön, Alijev elnöktől okosítottunk egy nagyfelnis, nagymotoros, okos navis, full bőrös, bordkomputeres, klímás, szervizkönyves, papírozott, lefrankózott Audit, full karbon optikai tuninggal, a nagypolitikai racionalitás jegyében.

Monsieur le chef, kérem szóljon Radeknek, hogy a személyzet hátul parkol, a hulladéktároló mellett.

Szerény javaslataim a Külügyminisztériumnak:
– küldjünk egy zsidó származású travi színészekkel felvett pornófilmet Korán-lapokba csomagolva Szaúd-Arábiába
– Küldjünk  „my daughter is older than Slovakia” feliratú pólót Pozsonyba.
– Húzzunk Zvezda mezt a zágrábi Jellasics szoborra
– Küldjünk levelet Angela Merkelnek „Frau Führerin” megszólítással
– Köszöntsük a Knesszet évadnyitó ülését „milyen hatmilla” feliratú, rovásírásos fokossal
– Küldjünk New York polgármesterének díszdobozos Gyűrűk Ura DVD szettet, amiből hiányzik a „The Two Towers” rész
– Küldjünk gumikacsákat New Orleans polgármesterének
– Írjunk táviratott Putyinnak ukránul
– címezzük az amerikának szánt jegyzékeinket az elnök gazdájának
– köszöntsük lengyel testvéreinket a Molotov-Ribbentropp paktum évfordulója alkalmából
– Küldjünk az ukrán parlmentbe egy „Hold-o-more” mintájú hűtőtáskát
– Küldjünk levelet Mandela elnöknek a fokvárosi bv intézet színes szekciójába

Mai hír, hogy Magyarország kiadta Gurgen Margarjan, örmény katonatiszt gyilkosát, Ramil Safarov azeri katonatisztet a büntetés folytatása céljából Azerbajdzsánnak. Safarov azonnali kegyelmet kapott az ottani elnöktől és szabadult. Nemzeti hősként ünneplik.

Én mindent megértek. Egyrészt értem én, hogy az örmény-azeri meccs évszázados hagyományokra tekint vissza. Nagyon jól értem, hogy az azeri kötvényvásárlások ígérete, nagy csábítás. De nézzük már, meg, hogy a jóisten áldja meg, hogy mi mindent dobott el magától ez az idióta rezsim.

Ezek szerint teljesen világos, hogy Magyarországon az emberi életnél van előrébb való érték. Kérdem én, hogy egy 16 sejtből álló embrió jogai mellett akkor miért is állunk ki? Miért van neki több joga, mint egy örmény fiatalembernek?

Tényleg komolyan gondoljuk hogy egy politikai-rasszista gyűlölködés motiválta gyilkosság tettesét el lehet engedni? Akkor mit fogunk mondani, amikor kétszáz felheccelt falusi látogat ki baltával a cigánysorra, és tesz „dicsőséges és nemzetünk érdekei szerint való” tettet? Kiadjuk őket Szíriusznak vagy Szumíriának?

A magyar állam büntetőjogi igénye, az a mindenek előtt érvényesülő szigor, hogy a magyar jog szigorúan megbüntet bárkit, aki Magyarországon embertársát meg meri ölni, az tényleg kifejezhető pár millió olajdollárral? Tényleg ér annyit a kétbalkezes gazdaságpolitika, Matolcsy keresztbe akadó szemeivel, hogy azt mondjuk, nálunk lehet örményt ölni?

Aki ezt a döntést meghozta, az halott valaha az örmény holokausztról? Hogy a Zrínyin voltaképp a világtörténelem egyik legszégyenletesebb népirtása folytatódott? Hogy a magyar állam ahhoz adja a nevét, hogy pár millió rongyos olajdollárért ezt lehet folytatni?

Mondja meg nekem valaki, hogy mit kell akkor tenni, ha holnap Berlinben egy kurdot agyonver két török. Vajon valaha, bármilyen okból ki fogják azt a két törököt adni Törökországnak ha az ott kegyelmet kaphat? Ezek szerint Németországban az ember élethez való joga teljesebb mint nálunk?

Aki ezt a döntést meghozta, feliratkozott azon vadállatok listájára, akik szerint vannak értékesebb és kevésbé értékes emberéletek. Ezen a listán olyan szupersztárokkal találkozhat, mint Sztalin elvtárs vagy a Führer.

Mondhatjuk persze, hogy más is csinál ilyet, a lockerbie-merénylőt is kiadták Kadhafinak. A sajnálatos tévedést később lézervezérelt bombákkal korrigálták. Hol vannak a mi anyahajóink?

Alant panamajack és escargot kommentbajnokok mintakollekcióját láthathatjátok tuti magas kattintásszámot és az index címlapos blogboxát vonzó címekből. Milyen kár, hogy ez a blog már nincs ott 🙂

attentionwhore.blog.hu, avagy egy nap az index-címlapon

Semjén Dorottya

zsidó pinát villantott egy londonban mosogató jobbikos bölcsész meleg

István Bazi Likából, majd háromszor összevágta a bokáját, és azt kiáltotta:

céljából kisajátítják a Leisztinger Zsolt tulajdonában álló Hajasi-gátat, a

tiltakozó Greenpeace aktivisták ellen a Magyar Gárda Hun az Energia akciócsoportját tervezik bevetni.

Tegnap esti konfuciánus révületemből magamhoz térve két helyen is olvastam, hogy micsoda piszokság már, hogy a Budapesti KV vagy békáká, vagy az ugyanazt csináló magáncég, vagy mindezek együtt nem magyar buszt vesznek. Ez egyesek szerint a kormány hibája, mások a nemzetközi barnakánya-tőkét látják a dolog mögött (mert egy német iparvállalat azért mégse lehet karvaly…) Holott semmi más nem történik, csak a hideg üzleti ésszerűség.

Előszöris, a buszokat egy magáncég venné meg, nem állami cég, nem lehet közvetlenül minisztériumot vagy nagy önkormányzatot a Bécsi Kamarai Választottbíróság elé rángatni. Bizonyára valaki utánanézett a dolognak és azzal a jelentéssel állt a Herr Direktor elé, hogy elég biztosnak tűnik a dolog, de a megkérdezett budapesti ügyvédek egytől egyig a következőről számoltak be: ők ugyan még soha nem csináltak ilyet, de pár millió forintért simán meg tudják szervezni egy cég gyors csődjét és vagyona kimenekítését megkent felszámolókon és végrehajtókon keresztül úgy, hogya tartozások az összedőlő cégben maradjanak Érdemes tehát csak olyan dolog vásárlását hitelezni, ami nemcsak Magyarországon forgalomképes, hanem gond esetén máshol is értékesíthető. A Credo, Nabi, Ikarus busz nem ilyen, az MAN meg a Merci ilyen. Pillanatokon belül átveszi a krakkói vagya rigai KV, ha el kell adni.

Aztán valaki utánanézett a buszgyárainknak is. Nyilván azzal a jelentéssel tért haza, hogy a magyar buszgyárak, mint a buszgyárak általában, ipari beszállítók termékeit építik be a saját buszukba, olyan minőségben, ahogy a kedves vevő igényli. Tehát ha a kedves vevő pénzügyi vagy szentimentális okokból Rába hátsó hidat akar, akkor az lesz a buszban, ha ZF hátsó hidat kér, akkor az. A motor, az MAN, Volvo, Merci, a kasztni semmivel sem rosszabb mint az ugyanilyen műszaki alapokra építkező spanyol, lengyel vagy török cégek termékei. A magyarok nagyon büszkék a dologra és magukat buszgyártó nemzetnek tartják egy lassan húsz éve nem termelő gyár okán. Nosza, Herr Gyakornok, akkor engedjük meg, hogy a hitelünkből és a támogatásunkból ilyen buszt vegyenek?

Nos, Herr Direktor, válaszolja Herr Gyakornok, azért vannak gondok. Valami furcsa okból a gazdaság élénkítéséről papoló magyar kormány két éve nem hajlandó egyetlen magyar buszt sem venni, ezért az egy NABI kivételével, amelynek biztos exportpiaca van, az összes többi gyár a tönk szélén áll. A belső piac óriási likviditási gondokkal küzd. Külsőleg: a szlovákok már csak azért sem vesznek magyar buszt, a lengyel buszgyártás olyannyira erőre kapott, hogy nagyrészt már Németországban is lengyel gyártású buszok futnak. Az orosz piacot tarolják a kínaiak és más szereplők, nem vesz át minden éveben több ezer magyar buszt. A magyar gyártó kicsi kaliber lett, ami nem baj, csak az a gond, hogy így drágán finanszírozható és a magyar állam láthatóan nem nyúl sehogy a hónuk alá. Hamost meghitzelezünk százötven magyar buszt, lehet olyan cég termékét finanszírozzuk, ami jövőre nem lesz, nem nyújt terméktámogatást, esetleg valami kormányközeli hatalmasság bekebelezi és a futamidő végére lerohad az egész flotta. Baj esetén tehát a biztosítékunk nem egy gyorsan likvidálható standard nemzetközi termék, hanem valami helyi ungabunga termék, amelyet talán az albánmokra rá tudunk sózni, vagy esetleg a moldávokra, nulla pénzért.

– Aha. Tehát akkor mit javasol?

– Vetessünk velük Mercit, mert nur sicher ist sicher.

Házi feladat: karikázza be a fenti beszélgetésben azt a szövegrészt, amikor valaki direkt kicseszett a magyar iparral!