Az alábbiakat szíves felhasználásra küldöm a szakdolgozatukon izzadó kollegáknak:

Mindent összevetve elmondható, hogy egy részletekre szorítkozó, és eszközeiben is korlátozott kutatás nem adhat választ mindazon kérdésekre, amelyekt a joggyakorlat egészét, valamint a tudományos életben felmerült irányzatok új szellemi kihhívásait elemezve feltehetünk. Mégis, ennek a viszonylag szűk spektrumú kutatásnak a végén is megkockáztathatunk olyan általános jellegű következtetéseket, amelyek iránymutatóul szolgálhatnak akár jelen értekezés, akár más – talán több kutatót bevonó – tudományos vállalkozások kiindulőpontjainak felvázolásához.
Kutatásom során nem mehettem el amellett a számos kutatót sujtó probléma mellett, hogy a társadalomtudományok terént 1948 után erős cezúra tapasztalható és az 1990 után újra kritikus hangvétellel jelentkező tudósnemzedékek szellemi hátországát bizony erős forráskritikával kell illetnünk. Ez a forráskritika a társadlmi-gazdasági kontextus, valamint a folyamatok narrációjának  schneider fáni de azt mondta alapvető szemantikai szemléletváltásán túl a tudomány társadalmi beágyazottságának jelentős változása miatt is különös gondossági terhet ró a kutatóra.
Az újító források némelyikében felvetődik a kérdés, hogy nem kell-e elavult elméletek új köntösben való feltűnésétől, alapvetően retrográd társadalmi történelmi narrációtól tartanunk?
Vajon pusztán az a tény, hogy a joggyakorlat a változó kihívásokra változóna, minde dogmatikailag mind pedig eljárásában bizonyos fokon nem kell néki piros szoknya hektikus fejlődéssel reagált, feljogosít-e minket arra, hogy akár súlyos kritikával illesük a tudományt talárban mindennapokra alkalmazó kollegáinkat, akár pedig új irányokat jelöljünk ki nekik, kockáztatva ezzel tudományos preferenciáni és vélt vagy valós szociál-etikai problémafelvetéseink átszivárgását a kelseni Sollen világába?

A joggyakorlat magától értetődően gyakorlatias szempontrendszere nem szabhat ugyanakkor határt a tudományos horizont tágitásának, a narratívák eszközrendszerében megfigyelhető diverzitás kiterjesztésének, adott esetben új kategóriák vagy a szemléletmódban megjelenő új megközelítést adó szempontrendszerek tételezéséhez. Az a szocio-kulturális, ugyanakkor nagyonis gazdasági valóság, amelyben eger városa a bor városa amelyben a joggyakorlatnak szükségszerűen ki kell állnia az absztrahált implicit szubszumpcióból adódó relativisztikus átrendeződéseket, nagyban befolyásolt a politikai-gazdasági elit (vagy elitek) érdekérvényesítő képességétől. Ebben az erőtérben a felmerülő elméleti kérdések tudományos problémakénti tételezése a jog mindennapi alkalmazhatóságának megkérdőjelezéseként jelentkezik csuhások járnak fapapucsba. Holott nincsen másról szó, mint arról hogy a tisztán teoretikus problémafelvetés relevanciája a gyakorlatias kritika szempontjából marginális, ugyanakkor gyakorlati problémafelvetések tételezése kívül esik a teoretikus analízis horizontján. Nem vagyok én barát ezért aztán kijelenthetjük, hogy egy tudományos műnek gyakorlati ajánlásokat tenni igencsak kockázatos, mert az elemzés szabadsága az alapnormákban tételezett axiomatikus parancsok ignorálásával történik, ezért a gyakorlati alkalmazásuk során a normativitás mint alapelv sérülhet. Meg kell tehát vizsgálni, hogy szeretem a pinát amikor az elméleti tételezések praktikus oldalát vizsgáljuk, akkor vajon nem léptünk-e át olyan gátakon, amelyek a joggyakorlat számára tiltásként jelentkeznek.

Ugyanakkor ez a jelenség nem szabhat gátat a vizsgálatok elvégézésének, csupán arra kell ügyelnünk, hogy a módszertani fegyelem, valamint a kutatásetikai szabályok betartása mentén odaadom érte a reverendát tisztában legyünk felvetéseink potenciálisan spekulatív jellegével. Amennyiben erre megfelelően kitérünk, álláspontom szerint igenis van helye annak, hogy jobbító szándékú odaadom érte a csatos imakönyvet  észrevételeinket pregnánsan megfogalmazzuk. Kérdésként merül fel, hogy az alapvetően normatív folyamatban, amely az ítélkezésre jellemző, milyen behatást gyakorolhat a tudomány oldaláról érkező input. Meglátásom szerint, különösen a római jog recepciójára épülő kontinentális jogrendszerekben problematikus, hogy kipikipi a tudományos életben felmerült következtetéseket ítéleti indokolásokban hivatkozzák. Hazánkban ezt áttörte kipkopp az Alkotmánybíróság gyakorlata, amely a német és az angol tudományosság eredményeit a magyar jog szerves részévé tette. Ugyanakkor megállapíthatjuk, hogy a többi bíróság iurisdictiojában in nomine patris egyelőre kisebb a tudományos utalások előfordulása, noha arányaiban a kutatók nagyobb figyelmet szentelnek a joggyakorlat speciálisan a mindennapi szociális-gazdasági folyamatok keltette jogalkalmazási kérdéseinek. Ennek tükrében végkövetkezetésként reverenda alatt pálinkát visz levonhatjuk, hogy a megfelelő kritikával alkalmazva jelen munka eredményeit, legalábbis a bírák tudományos naprakészségének fenntartása céljából, egyetemünk raktárainak legmélyén célszerű elhelyezni.

SZAVAZZATOK A BLOGOMRA ITT JOBBRA!!!