Nemzeti Mestergerenda Terv
Nemzeti Gerenda Terv
Nemzeti Kocsirúd Terv
Nemzeti Kapanyél Terv
Nemzeti Baltanyél Terv
Nemzeti Kalapácsnyél Terv
Nemzeti Fakanál Terv (abból kell főzni, amink van!)
Nemzeti Evőpálcika Terv (Kínai tőkét vonunk be! Gung Bao!)
Nemzeti Fogpiszkáló Terv
Csak el ne basszák.
Egyszer volt, hol nem volt, kivonultak a hülyék a Kossuth térre. Nem, ne valami hőzöngő tömegre gondoljunk, ezek kérem mértékadó politikusok voltak. Egyetlen hibájuk volt csak, hogy egészen picik voltak, ezért az Utókor, aki úgy döntött, hogy ezen a délutánon allegorikusan, mint az akadémikus festményeken fél kilógó cseccsel klasszicizáló Bőség, vagy Szerencse, egy átlagos járókelő képében nézelődik, nos az Utókor észre se vette őket, olyan kicsik voltak.
Elhatározták a hülyék, hogy odébb viszik József Attila szobrát. Hogy ezt miért tették, nem tudom, dehát a hülye azért hülye, hogy a Hangok irányítsák, de erről majd később. Nosza, nekiveselkedtek, de ekkor az egyik elkurjantotta magát: Rúgjuk előbb tökön!
Az ötletet általános tetszés fogadta, de rögtön látták, hogy baj lesz, mert a legnagyobb közülük sem ér fel Attila tökéhez. Ekkor unortodox tökönrúgásra határozták el magukat, ami azt jelentette, hogy egymás nyakába álltak, hogy majd amelyik legfelül van, bokán rúgja Attilát, ezzel mintegy szimbolizálva a tökönrúgást. El is kezdtek egymásra mászni, amikoris megbillent az oszlop és oly szerencsétlenül dőltek egymásra, hogy mindenkit tökönrúgott valaki. A rakásból egy viszonylag magasabb cingár és egy kisebb szakállas kászálódott elő. Rutinosan egy körülbelül állig érő fűszálhoz mentek, és bejelentették az unortodox tökönrúgási politika világsikerét.
Baj volt azonban továbbra is mert Attila nagy volt, nehéz és fenyegető. Dehogy akarta bántani ezeket a kicsiket. Bronzszobra persze nem tudott elmosolyodni, de talán rövidre szabott életében, amikor ezeknek a kicsiknek a szellemi elődei nézték le őt, nem tudott ilyen jót derülni az erőlködésükön. Akkor még dühös verseket írt róluk, most csak nézett lefelé, és azon gondolkozott, hogy az a dinnyehéj mégiscsak valami maradandó dolog volt ezekhez a kicsikhez képest.
Persze tudta ő, hogy a kicsik majd darut hívnak és elviszik majd szobrát, de momentán ez se érdekelte.
Ő megtette a magáét, sok évig ép ésszel kibírta a hangokat, ott létezett, ahol az átlagember elméje már réges-rég összeroppan és verseket írt nekünk onnan, ahonnan minket visszatart az életünk. Mert hangok az értelmes bolondnak mást mondanak, mint sötét barmoknak. Az előbbi verset ír, a másik dobozol, vagy ha más nem megy hát átrendezi a kertet a munkahelye ablaka alatt.
Attila csak néz és ne tévesszen meg senkit búskomor ábrázata, ő már megérkezett. Ő már tud ezen nevetni.
Aggasztó dolog azt látni, hogy olyan nyilatkozat jelenik meg, hogy majd akkor gondoljuk tovább az előtörlesztést, ha már kiderült, hogy a mostani adag hogy sül el. Ez egyszerűen arra utal, hogy hiányoznak bizonyos modellszámítások, jó, rossz és legvalószínűbb esetre vonatkozó modellek, amelyek a pénzügyi tervezésnél azért mégiscsak alapvetőek lennének.
Persze, tudom, hány éves vagy királyfi.
Most meg olvasom, hogy a fő cél (hogy valami rendes fideszesből csináljanak főbírót) mellett olyan apróságokról megfeledkeztek, hogy a leszállított korhatárhoz átírják a bértáblát. Ugyan kérem. Minek az.
Baka András meg követi druszáját, a Jórit, akit szintén akkor fogunk szeretni, amikor megbukik. Mert Sólymot, Jórit, Bakát így és ilyen méltánytalan körülmények között kinyírni művészet. Egyiket sem ismerték vagy szerették különösebben. De sajnálják, mint a kollega ismerősének az unokatestvérét, mert elütötte a busz. Egyrészt mert milyen szörnyű már, másrészt mert a távoli ismerős is zöldön ment át, akkor viszont minket is bármikor elüthet.
Ez viszont (tudom, királyfi…) felveti azt, hogy nem az ennek a kurva sok reformnak a célja, hogy mindenki úgy érezze, jöhet itt még kutyára teherautó?
A plébános, a rabbi, meg a pénzügyekért felelős miniszter sétálgat egy verőfényes péntek délelőttön. Egy asztalhoz érnek. Mindegyik előtt van egy oldal bepaprikázott, enyhén húsos abárolt szalonna, lila hagyma, meg vidáman vereslő héjú, igazi fehér kenyér. Leülnek.
– Fiat piscis! – kiált a plébános, keresztet vet a szalonnára, kicsattintja a bicskáját és jóízűen falatozni kezd.
– Ritka manapság az ilyen szépen filézett hal – mondja a rabbi, és ő is szalonnázáshoz lát.
– A pénzügyekért felelős miniszter bejelenti a nemzeti szalonnamentő tervet és csatlakozik.
Sokakkal ellentétben én látom a jót is a legfrisebben kiszivárgott Hoffmann-mesében. Valamiféle homályos utalást tartalmaz a felsőoktatás szeződésszerű, mellérendelt viszonyokra épülő jellegére.
Képzeljük el a következő szerződést:
"diák kötelezi magát, hogy besavanyodott, szadista professzorok általi szivattatás, múlt századi szemléltető eszközök általi szenvedés, saját pénzen vásárolt könyvek és szoftverek megvásárlása után, diákhitellel eladósodás mellett még azt is vállalja, hogy tizenöt évig dolgozik a ötödannyi pénzért, mint amennyit bárhol máshol kapna"
Na ki kötné meg? Azt hiszem gyorsan beárazná a magyar felsőoktatás jó részét.
Már régóta aktuális lenne, hogy észrevegyék páran a felsőoktatásban: vannak bizonyos igényei a diákoknak is. Az asztalfiókba hányó, a vizsgán hubertusztól bűzlő, a tanszék melletti budit reggelenként úgy hagyó professzorok nagyszerű legendák, de jobb helyeken ahhoz, hogy ezt elnézzék, ahhoz minimum Nobel-díjasnak kell lenni, nálunk elég, ha valaki húsz évet már "letanított".
Ám legyen, írjunk szerződést, csak ha már szerződés, nehogy valaki elszaladjon egy bíróságra, hogy ez kérem egyoldalú. Nem hiszem, hogy a jelenlegi oktatási színvonal mellett érdemes lenne az államnak kimerészkedni a mostani adminisztratív-hivatali gondolkodású felsőoktatási rendszerből, ugyanis a szerződés után bizonyos garanciális igények is vannak.
Van itt még egy dolog, amire a nyilvánvaló dolgokon (emberi jogok, EU-kötelezettségek) kívül nem gondolnak a jogszabály-tervezők (fércelők, I mean). Ez pedig a magyar alulárazottság-jelenség. Annak ellenére, hogy az importált iparcikkek már rég szembesítettek azzal, hogy mi van odakint és mennyit ér a pénzünk, Magyarországon bizonyos dolgokért még nem lehet elég pénzt kérni, mert az nem erkölcsös. Mármint annyi pénzt kérni. Öt-ven-e-zer ezért a szerződésért? Mi az, hogy há-rom-e-zer volt ez a cipzárcsere? Ezért, és persze az általános siralmas színvonal miatt a felsőoktatásunk is alulárazott. Vegyünk egy példát. Ifjú doktorbácsi keres 5000 eurót, vagyis ebben az esetben havonta megkeresi a féléves tandíját, a legdrágább egyetemet véve. Mi van ha kifizeti a magyar tandíjat? Mi van, ha úgy szerződik, hogy csapjanak már vagy 300 eurót a fizetéséhez, hogy azt a csóró kalapozó magyar államot ki lehessen fizetni?
Ettől az intézkedéstől bizony egy darab doktor nem maradna itthon. Megsúgom, az oktatás színvonala sem megy feljebb, ugyanis azt a pénzt értelemszerűen nem az egyetemek kapnák meg. Ha meg az egyetemek kapnák meg akkor ott nagy kurva világ lenne. Tegyük fel, hogy az exportképes orvosi és mérnökkarok egyszercsak kapnak pár százezer eurót az öregdiákjaiktól? Vajon a többi karban nem horgad fel azonnal az egalitárius hevület, hogydehát minket is financérozni kéne abból a pénzből? Nem lenne itt hirtelen seregnyi Noszty fiú arra a pár Tóth Marira?
Van még egy kérdésem. A Zeneakadémia. Annyira nincsenek szem előtt, de évtizedek óta exportra dolgoznak. Ugyanis zenészként van az országban két-három zenekar, ahol szabad szemmel is látható fizetés van, meg pár tucat zenetanári állás (1 utcaseprő, vagyis kb 130k/hó fizetéssel) évente. A többi az egyszerűen elmegy a harmad-másod-első vonalba Németországba, vagy akár Malajziába vagy Tajvanra. Ők ne küldjenek egy kis pénzt? Vagy ne játsszák el ingyen az akácos utat Gubcsi Lajos valamelyik kultúrestjén kötelezően minden évben legalább egyszer?
Szóval nagyon kilóg itt a lóláb, meg a lófog, a teljes amatőr, politikai céllal vezérelt sápszedés ötlete, akkor is, ha ne uniózunk, meg emberijogozunk. Ahelyett, hogy örülnénk, hogy üzemel még hazánkban még pár aranybánya, amely ciánt sem termel meg az arany se akar belőle elfogni. Kilóg felfele, levágjuk.
Olvasom, hogy Isaszegi tábornok és még néhány más hadfi Gubcsi Lajos, a nagy kortárs magyar humanista amatőr darabjában játszottak, illetve statisztáltak. Ezen most illene szent borzadállyal moralizálni, pedig ez jó.
Ott van például a népét sanyargató XIV. Lajos akinek udvarában Charpentier és Lully versenyt komponált. Charpentier egyik miséjének első tételére házasodik össze a zsidó-keresztény kultúrkör ifjú párjainak jó része.
A hatalomban üldögélők kultúraszeretete tehát nem káros, még ha azt is kell – bár fájó szívvel – gyanítanom, hogy a Gubcsi-darab után XIV. Lajos mindenkit a Bastille-ba csukatott volna, akinek ehhez köze van.
Úgy illik, hogy a bezártakkal és az elnyomottakkal sorsközösséget vállaljunk, így elmondom, hogy én is voltam ilyen témájú darabban statiszta, ráadásul ugyanilyen idétlen fehér göncökben játszottam parasztot. Ez óriási előrelépés volt az ezt megelőző fellépésemhez képest ahol egy óvodai betlehemezés fontos ám nem jelentős szereplőjeként a birkát alakítottam, aki a háttérben kérődzik, amíg a három királyok lelkesednek.
Megjegyzem, ez 1986 táján történt, amikor azért nem volt egészen kockázatmentes szerepet vállalni egy ilyen vallásos témájú darabban, István a király ide, enyhülés oda. Úgyhogy vitézlő tábornok urak, fel a fejjel, lehet ezt még majd valamiféle politikai krédó alapjává tenni, hogy önök már akkor kurucok voltak, mikor mindenki labanc volt. Így már sokkal jobb, ugye? Nem? Pedig én megpróbáltam.
Tanult barátom hívta fel figyelmem erre a nagyszerű tanulmányra:
www.parlament.hu/biz/aeb/info/tanulmany.pdf
Nem annyira érdekes tanulmány, mint a jogtörténeti tanulmányok általában, felsorol minden szerzőt, aki az utóbbi száz évben jogtörténettel foglalkozott és nem bélyegzendő kommunistának. Témája az, hogy vissza kell térni a bíróságok történelmi nevezéktanához, hát nem bánom, térjenek, ez a legkisebb baj a bírósági rendszerünkkel, de ha megoldják, eggyel kevesebb probléma, hurrá.
Ellenben a megrendelésre írt vagy konzervből átalakított tanulmányokat invokációval szokás ellátni, valami olyasmivel, hogy
"Amint azt a XXXII. Rovartani Konferencia Bogárszekciójának Kitinvizsgálati szekciója célkitűzésként rögzítette, a modern kutatásoknak fel kell ölelni a kitinekben található pigmentek refraktométeres vizsgálatának újabb módszereit"
A rutinos tudós ugyanezt a tanulmányt egy fél évvel később már így süti el:
"Az Ornitológiai Vándorgyűlés Madártáplálék Szekciója kiemelt célként határozta meg hazánk bogárfaunájának alaposabb vizsgálatát, különös tekintettel a gyengébb színlátású gázlómadarak táplálékaként előforduló bogarak kitinpáncéljában található pigmentek refraktométeres vizsgálatának újabb módszereire"
Az ilyen invokációk írása nagyon fontos, hiszen a kutatásokat finanszírozó Operatív Programok nem csak úgy bemondásra mennek, aktátumot kell gyártani, mely aktátum hangzatos címe és a bírálók által elolvasott első oldala milliókról dönt.
A fent linkelt traktátus a magyar bíróságok régi-új nevezéktanáról a következő hangütéssel kezdődik:
"A 2010-ben megtartott országgyűlési választáson győztes szövetséges pártok sürgető feladatuknak tekintik az új alkotmány megalkotását, amint ez az újonnan felálló Kormány programjában – amely A nemzeti együttműködés programja címet kapta –. is kifejezésre jut: a „jelenlegi Alkotmány – mint első mondata kinyilatkoztatja – ideiglenes, átmeneti alkotmány. Megalkotói éppen azért szánták ideiglenesnek, mert nem volt mögötte érvényes társadalmi szerződés. Az új társadalmi szerződés most, a 2010-es országgyűlési választásokon megköttetett. Azzal bízták meg a törvényhozást, hogy a következő négy évben alkossa meg az ország új alkotmányát.” Nem szükségtelen ezért, ha áttekintjük – alulról fölfelé haladva – a négyszintű bírósági szervezetrendszer ítélkező fórumainak az elnevezéseit…"
A 13. oldal utolsó bekezdése, mely a 14. oldalon folytatódik, a hosszas történelmi bevezető utolsó, tónusos izomrángásainak egyikeként az ötvenes évekkel foglalkozik:
Az alkotmány elkészítése az 1949. május 15-i országgyűlési választás után – amely az MDP győzelmét hozta – került előtérbe, ahogy azt Rákosi Mátyás miniszterelnök-helyettes a minisztertanácsi ülésen hangsúlyozta: „Most nyugodtan foghatunk azokhoz a munkákhoz, amelyet programunkba felvettünk: az ötéves terv, a béke biztosítása, az alkotmány megváltoztatása.Olyan alkotmány készítése, ami az eddigi eredményeket rögzíti és a további fejlődést elősegíti. Ugyanakkor már utasítanánk az igazságügyminiszter urat, hogy az új alkotmánnyal a legközelebbi minisztertanácsra hozzon be javaslatot legalábbis az előkészítő bizottságra vonatkozóan, hogy mihelyt a kormány tényleg megalakul, teljes gőzzel az alkotmány el készítéshez hozzá tudjunk fogni.” Érezhető a sorokból, hogy Rákosi Mátyás személyesen részt akart venni az irányításban, és ez így is lett, mert a miniszter őt javasolta a bizottság elnökének.
Öngól, vagy mi… még szerencse, hogy a 14. oldalt nagyon kevesen fogják elolvasni, csak majd amikor ebből a szövegből törvény is lesz, akkor kell odafigyelni.
If someone ends up in Shanghai, in particular in a hostel that calls itself a ship for its bunk-beds can meet people of different countries. These folks there in Shanghai speak the common tongue. For this is not Middle Earth but simply The Earth that language is not the Westron but the English language.
Its nice to speak German or French but in Shanghai the only use of it is the ability to say ‘Ich liebe dich’ to the German girl instead of ‘I love you’.
There are giant multi-nationals with French or German background but they require English just like the hookup in Shanghai.
English is a peculiar language. It has many standard forms, more than one ortographic standards. Some English dialects are so far away from each others that they are hardly mutually intelligible for native speakers.
There is also the international English. For a simple example this blogpost here is written in that language.
International English is one of the very few languages that can be spoken on different levels ranging from pidgin up to the rather funny dialect of Mr. Barroso.
Many people in our beloved Hungary think that English is easy to learn. No it is not. Indeed it is hard to climb to a level where no one thinks you are native, nor do you endeavor in to the realms of sophisticated grammatical constructions. You are just able to comfortably express your thoughts in a way that no one thinks you are talking about melons while you think you talk about apples.
Good international English gives you some safe feeling, the ability to think about the subject matter and not about the way of expressing it.
It does not mean that you speak good English or you can write in a nice concise way. Nope.
But if someone thinks that this is a level one can easily achieve is a fool. Well, they are fools anyway.
Egyszer beszélgettem egy emberrel, aki a detroiti bértárgyalásokon volt közvetítő. Aki a magyar érdekegyeztető tanács (béke poraira…) langyos teadélutánjaira asszociál, dohánybarna zakókra, vastag üvegkancsókban enyhén klórszagú vízre, bordó abroszra, az téved. A detroiti bértárgyalás kemény dolog. A detroiti autógyári munkás a világ egyik legjobban fizetett kékgallérosa. Simán össze lehet állítani egy focicsapatot a világ azon miniszterelnökeiből, akiknek alacsonyabb a fizetésük, mint egy detroiti művezetőnek. Meg persze azokból a magyar autószerelőkből, akik jobban értenek az autókhoz, mint ő, de ez most mellékes.
Az órabérekre pakolt minden cent egy újabb európai utat jelent a melsónak, az órabérekből elvett minden cent pedig lélegzetvételnyi haladékot a fele annyi pénzért kétszer olyan jó autót gyártó japánokkal (koreaiakkal) szemben.
Kérdeztem az urat, miközben Cadillacjével furikáztunk a vacsorára, ahová hivatalosak voltunk, hogy nem utálták őt nagyon vagy a melósok, vagy munkaadók? Erre csak annyit válaszolt, hogy "akkor dolgoztam jól, ha mindenki utált"
Jóri András adatvédelmi ombudsman segített megérteni, miért jó ez a mondás. Ehhez sajnos el kell táncolnia a hattyú halálát, de az élet nem habostorta, mint az köztudott.
Az adatvédelmi slambucmann az egy olyan furcsa állat volt a magyar politikai nagy Brehm-jében, felszólalt a gyógyszergyártól kezdve a gázműveken át a túraszövetségig mindenki ellen, fontoskodott, jogászkodó állásfoglalásokat bocsátott ki. A közönség a fontoskodáson kívül még annyit tudhatott róla, hogy a Nádor utca elején álldogáló drága luxuskocsik egyike bizonyára az ő használatára rendelt, és ennél kevesebb miatt is utáltak már embert Magyarországon.
Általában: ki ez a Jóri, mit akar és minek fizetjük mi ezt a pasast? A ‘zénadómból?
Pedig a pasas nem dolgozott rosszul, bár az az igazi, zsigeri utálat nem alakult ki vele szemben. Nem tudom (illetve de) hogy melyik darázs csípett bele, de a Fidesz egyik adatbázis-csináló kérdőívét egyszercsak megtámadta. Szúrt egyet, valaki olyanba, akinek az ilyen szúrás fáj.
Ha a gázművekbe szúr bele, ott kiadják egy ügyvédi irodának, hogy írja át a szerződést adatvédelmi szempontból, és kész. Igenám, de a gázművek nem forradalmi szervezet.
Sovány vigasz ez, gondolom Jóri Andrásnak, de utolsó ombudsmani tetteinek egyikével megérkezett oda, ahova szakmailag kell: mostmár mindenki utálja, a kormány is. Nem egyszerre persze, hiszen akik eddig utálták, azok most szeretik.
Igazán kár, hogy ezt a szakmai árnyalatot kevesen látják. Csak azzal tudom biztatni, hogy ez nem olyan mint amikor egy egyszerre keserű és savanyú vörösbort "markánsan tanninosnak" hívunk. Tényleg jól csinálta.
Hogy semmi értelme nem volt? Nos valóban nem, de ha egyszer majd sokan rájönnek arra, hogy annak ellenére, hogy a politikailag irányított és egyébként is magának mindent megengedő hivatal azt csinál amit akar, még kell szólni és oda kell csapni, akkor előbb-utóbb majd nem csinálhat azt amit akar.
Jóri András hősi (hivatali) halála fontos lépés ezen az úton. Kár, hogy senki nem veszi észre. Így csak félszívvel búcsúztatom. A történelemkönyvekben benne lesz. Az újságban? Csak ha befizetik.
Ma nem akartam semmit írni, dehát az élet ilyen: felsőoktatási reformtervezet szivárgott ki. A felsőoktatást reformálni kell, pontosabban reformálni kellett volna ezelőtt harminc évvel. Azóta mindig, mindenki belevág, de számos érdek ütközése végül mindig valami mutyihoz vezet. Az oktatás és a sport maradt az a két terület, ahol nagy hangon bevezetett félreformok még mehetnek, az összes többi helyen vagy a multicégek, vagy az általános nihil már átvette a terepet. Talán az ország lelkének hiányzik, hogy az állam fenntartson valamit a nihil és a multicégek között, amelyre lehet használni a "világhírű magyar" eposzi jelzőket.
Mivel reformtervezet szivárgott ki, nincs más dolgunk, mint hogy levegyük a polcról a "Nota bene" című latinidézet-gyűjteményt, amely a "qui prodest" mondásnál van kitörve. Na vajon ez kinek lesz jó, ki bulizta ki magának? Számos ordító marhaság mellett felsejlik a Központi Egyetemellátó Vállalat rémképe, amely a büfétől kezdve a golyóstoll-beszerzésen át majd központilag ellátja az egyetemeket, ezáltal "biztosítva a hatékonyságot".
Természetesen én egy rohadt kommunista provokátor vagyok, amikor arra gondolok, hogy egy ilyen központi mamutból annyit lehet lopni, amennyi csak jólesik, és a felsőoktatási költségvetés 10-20%-át nyugodtan rászámolhatjuk.
A tervezet persze érint néhány régen folyamatban levő dolgot (a főiskolák átállítása a szakképzésre) de az egész valahogy olyan naftalinosan régi. Hogy mi hiányzik?
Annak a felfogása, hogy normális felsőoktatást fizető hallgatókkal (mindegy, hogy a saját vagy az állam pénzét adják oda az egyetemnek), versenyző, autonóm intézményekkel lehet csinálni. Ami nem ez, az nem felsőoktatás, hanem intézményfenntartás. Népkonyha, melegedő.
A tervezet szerint ugyanaz a szak viszont ezentúl csak állami, vagy csak költségtérítéses lehet. Ha máshol nem, itt megszűnik az egyetemi autonómia, ez ugyanis beteszi az ajtót a "slágerszakoknak" . Nyilván senki sem fogja sajnálni a kismillió kommunikáció szakot és társait. Kérdés, hogy a pesti, debreceni, pécsi, szegedi fizetős orvosképzések, a BME néhány mérnök-képzése majd hogy fog erre reagálni. És mivel fogja az egyetem korrigálni azt a bevétel-kiesést, ami abból lesz, hogy a slágerszakra özönlő fizetős diákok tandíjára nem számíthat?
A tervezet – ha igaz – azt is magában hordozza, hogy ha ezentúl valaki együtt akar működni egy magyar egyetemmel vagy főiskolával, szinte kötelezően a minisztériumhoz kell majd fordulnia. Ha a támogatás intézményfenntartási jellegű, akkor az állam egy kőrakást, meg a benne üldögélő hivatalnokot támogatja, amint abban már óriási rutinja van, más sóhivataloknál.
Kizárja a tervezet azt az alapvető célt, hogy a felsőoktatás a középméretű vállalkozások partnere, a kisvállalkozások segítője legyen. Jobb helyeken a felsőoktatásban jelen levő szakértelmet ugyanis bizonyos feltételek mellett igénybe lehet venni magáncélokra. Ennek a tere pedig nem az, hogy az egyetem erőforrásait fusiba’ használjuk, hanem olyan megállapodások, szövevényes kapcsolatok, ahol egy-egy kutatást, modell-projektet, tanácsadást meg lehet rendelni az egyetemtől. Olyan oktatás, ahol hatni lehet arra, hogy helyben kit és mit képezzenek.
Az új tervezet azonban úgy tűnik a Szalay utcából akarja irányítani azt, hogy mit csinál a magyar oktatás, mondjuk Gödöllőn vagy Sopronban. Persze lehetnénk cinikusak és mondhatnánk azt, hogy itt legfeljebb az Audi és a Mercedes fog kopogtatni, mert nekik elegendő a lobbierejük ahhoz, hogy itt is keresztülverjék, amit akarnak.
A többieknek pedig az lesz a lehetőség, hogy a felsőoktatás még jelen állapotában is túl nagy ahhoz, hogy bárki központilag irányítsa, tehát vissza fog jönni a nyolcvanas évek melléküzemág világa, a központi irányítás "behazudása" mellett a központi erőforrás kreatív ellopásával (az intézményfenntartási keretből lopni egy magyar rektornak kézügyességi kérdés)
Megy majd az ügyeskedés, és végülis kialakul az "egészséges" szimbiózis, anikor a csillagászati kutatást lekönyvelik három tonna diszperzitnek és nyolc tonna pétisónak, a tangazdaságba, a tangazdaság ebből megkap tíz százalékot, amiből ötöt kiosztanak a fiatal kollegák közt, ötből meg vesznek egy új bőrganitúrát a dékániba. 90%-ból megveszik azt a csillagászati műszert, amiből be lehet szállni a nemzetközi kutatásba, de mivel a bepályázott pénzt úgyis a központi kassza nyeli le, a jövő évre tervezni kell heti olajcseréket a tangazdaság traktorjain, vagy megfuttatni az egészet a Központi Egyetemfenntartó Vállalat mignon-beszerzésein, természetesen a helyi komisszár új Mercijébe beleadva az illő százalékot.
Amíg azonban a kínai gazdaság potenciálja miatt a világ megtanulta a kínai társadalmi rés üzleti rituálékat, és a ramadán idejére az OPEC képviselőinek nem szervez munkaebédet, a híres hegedűművész tiszteletére rendezett vacsorán nem szolgál fel disznóhúst, nagy kérdés, hogy a hendikepes magyar felsőoktatás kedvéért nekiáll-e majd a világ kreatív könyvelést és nagyüzemi okirat-hamisítást tanulni. Szerintem nem.
