Egy fórumban írtam, gondoltam legyen meg az örökkévalóságnak itt is

A Nemzeti Sport átlagos lapszámának felépítése:

Címlap: Náthás a Fradi csere-balhátvédje, Megbukott a Békéscsabai Előre edzője, a Kaposvári Rákóczi togói védekező középpályást igazolt. Kis kép: ölövívás vagy kézilabda
Első oldal: NB1-es focihírek
Második oldal: Nb2-es focihírek
Hamradik oldal: angol és olasz foci
Negyedik oldal: német, francia , portugál stb. foci
Ötödik oldal: futball-közélet, hat év légióskodás után Szváziföldről hazatért a korábban Sopronban játszó Firnájsz Béla. Interjú Firnájsz Bélával.
Hatodik oldal: Tóth Kriszta jobb kézzel játszva, bekötött szemekkel, hat kínait verve nyerte meg az európai top 12-t. A lányok megnyerték a kézilabda EHF-kupát, a Fotex (MKB) négy között a BL-ben.
Hetedik oldal: vízilabda hírek
Nyolcadik oldal utánpótlás: két oldalas cikk arról, hogy a Cserszömörcei Deák Bamba akadémián Kovács Pistike már most jobb mint Maradona fénykorában, anyukájával tárgyal a Karlsruhe. Hát igen, itt még rendben van minden.
9. old: folytatás, benne: köcsög MLSZ
10 oldal: amerikai sportok
11. oldal: egyéb sportok. Kerékpár, sziklamászás, röplabda, bocsa, cselgáncs.
12. oldal: az aktuális teniszverseny. Mekkora sztár már a tizenhatéves Csöcsös Mónika, bezony akárki meglássa, nagy bajnok lesz.
16-18 oldal, sportfogadás, megyei focibajnokságok tabellái
(szezonban egy-egy oldal rali vagy forma 1)

ja, a közszolgálat, az bizony forró dolog.

A közszolgálatnak néhanapján be kell szólnia a hatalomnak. Meg az ellenzéknek. Ezt itthon legfeljebb blogok tehetik meg.

A közszolgálat hiánya tette naggyá a HírTv-t és az atv-t. Igaz, hogy egyoldalúan és megrendelésre de ők azok, akik rákérdeznek, hogy na, hová is lett az a tízmillió? Hogy is vagyunk a térdig érő kilátóval, Kóka villájával vagy Viktor vagyonbevallásával? Mikor lesz már négyes metró? Miért nincs jó egészségügy? Az ezt szolgáló korrekt műsorok mellett nehéz lenne levegőhöz jutni, de aki ezzel próbálkozik, egyáltalán nem jut levegőhöz.

Közszolgálat lenne a kultúra felkarolása, méghozzá több műsorban. Az olyan kultúráé is, amelyik országszerte háromszáz embert érdekel. Csak ezt nem lehet úgy, hogy van három műsorvezetőnk, akik a pesti színházakkal és galériákkal, meg a húsz éve csúcson volt írókkal még csak-csak elboldogulnak, de abban, hogy akkor mi a művészet a Kétfarkú Kutyában vagy a napirajzban, vagy Nyelvész Józsiban; már megfőttek. Legfeljebb távolságtartóan tudnak affektálni, hogy némá, állítólag az is kultúra, meg a fiatalok az interneten csinálnak ilyen izéket, na hogy is mondják ezt… Ennek a hiánya elszigetelt közösségeket, meg a tévére rá se bagózó embereket eredményez. Pedig jól szerkesztett, underground, alternatív, hoch és egyéb kulturális műsorok rangot adhatnának olyan embereknek, akik jelenleg csak otthon ülve építgetik – öntudatlanul- a magyar kultúrát. És persze magukat, mert ők a magyar kultúra, de legalábbis jelentős része a kultúrának, még akkor is, ha bizonyos magaslatokról ez nem látszik.

Vagy ott van a gasztronómia. A legnagyobb magyar gasztronómiai adó fantáziátlan séfekkel és magyar-lengyel csereműsorokkal operál, holott tele az ország érdeklődő bloggerekkel, akik a francia séfektől a falusi disznóvágásokon át a kreatív vasárnapi ebédekig tesznek azért, hogy a nemzet végre áttérjen a pipiropogósról a az ételre.

Ott van az ismeretterjesztés. Van számtalan ismeretterjesztő csatorna, üzleti modelljük viszont az import. Ugyanazt a tudományos sajtburgert esszük, mint az osztrákok, az equadorika, vagy az indonézek. Rettenetes, félrefordításoktól és ténybeli tévedésektől hemzsegő szinkronnal. Holott tele van az ország tanársegéddel, akik a maguk szórakoztatására írnak biokémiáról, hadtörténetről, geológiáról, kerékpárversenyekről… Nemzeti érdek lenne, hogy szóhoz és képhez jussanak, mert Rockenbauer Pál óta alig esik szó arról, hogy rákokat Budapesthez legközelebb nem a Bering-tengeren lehet fogni. Hogy minden űrhajó amit kilőnek, magyar műszerrel méri a sugárdózist, amelyet a vilgáűrben kap. Hogy Európa egyik legnagyobb számban eladott kompakt autóját magyar ember formatervezte. Hogy az ARD fúvós világbajnokságát pár évente magyarok nyerik meg, hogy öt egyszerű szabály betartásával tíz évvel tovább élhetünk. Hogy az aszú mitől más mint a portói, hogy mia a reduktív és mi az oxidatív borérlelés. Hogy nemcsak az Amazonas medencéjében vannak Orchideák, hanem a TESCO mögötti libalegelőn is.

Ott vannak a műszaki dolgok. Az rendben van, hogy a Tokió melletti autópályahíd szupersodronyból készült, de az is műszaki dolog, hogy valaki a biztonságos vezetésről, az üzemnyag-spórolásról érthetően beszéljen.

Ott vannak az országos nagy kérdések: az egészségügy, az oktatás, az abortusz, a cigányok, az államadósság. Az egész ország szakértője ezeknek, holott csak olyan műsorokat látni, amelyek egszerűen közlik, hogy ebben X a hibás, a másikban meg Y. Arról, hogy mi az állampapír vagy mi az az ambuláns műtét, meg senki sem tud. Nincs egy normáls háttérműsor, ami ezeket feltárná.

Most tehát lehanyatlik a "közszolgálati" királyi tévé. Csak nőn a helyén valami kultúrnövényzet…

A címet természetesen azért adtam, hogy blikkfangos legyen, az igazi az lett volna, hogy a "NIMBY szindróma elterjedtsége Magyarországon, illetve az előfordulás gyakoriságának emelkedése választások környékén, különös tekintettel a katonai beruházások sztochasztikus vizsgálatára" de ezzel azt hiszem, nem lehet látogatottságot növelni.

Előszöris, mi is a NIMBY szindróma? Amerikai eredetű neve az emberiség egyik legősibb attitűdjének. A rövidítés feloldása: Not In My BackYard, vagyis Ne Az Én Házam Táján.

Tehát tisztuljon meg a szennyvíz, de az ülepítőt rakja el az rohadt, lusta, lopós hivatal lehetőleg a város másik végébe. Ne kelljen Kiskunlacházára a volt szovjet reptérre lejárkálni, ha el akarunk menni Mallorcára vagy bulgárba’ de a repülők ne zajongjanak Pest felett.

Legyen meki a közelben, de negyen hamburgerszag. A lányom csináljon bátran akármit a Kovácsék taknyos kölkével, de maradjon szűz. (ha ez most egy trágár círás lenne, akkor leírnám, hogy a lány engedékenysége esetén ennek két kimenetele van. Na most ez a két kimenetel, illetve pontosan bemenetel végül az összes NIMBY esetre jellemző, márt ha értik ezt a körülményes körülírást.).

Itt van az a jelenleg apró probléma, hogy nincs egy rendes radar, ami belátna a Balkán fölé. Mondom, jelenleg. A teljesség igénye nélkül említek pár nevet és eseményt. I. Szulejmán, 15th USAAF, Jugoszláv légierő. Ez utóbbi nem is volt olyan régen, hogy bombát dobott Barcsra, meg amikor a P-18 meg P-37 lokátorokkal kint a pusztában didergett a teljes állomány hogy időben lássák meg a provokátorokat.

Persze ma már ilyen nincs, mert a NATO az olyan szuperpáncél, ami minden ellen véd. Azért van egy kivétel: a saját hülyeségünk. Idejön a NATO és azt mondja, Dear Hungarian Allies and Friends! Mi givolunk nektek egy rédar, ti put fel a hegyre, amelyiken már van egy ócska szovjet rédar, mi fizetünk, és benne lesztek az összeurópai légvédelemben.

Na most erre, legalább el kellen gondolkodni, hogy biztos van olyan megoldás, amikor a réteslevelű csüncsörke állománya is megmarad, meg a radar is megépül. Azt senki sem emlegeti, hogy a katonai drótkerítések mögött micsoda védett növénytársulások bírnak kialakulni, lásd még a két Korea között DMZ-t. Nem.

Az ország fegyveres erőinek főparancsnoka tiltakozik a haza védelmi képességeinek növelése ellen. Kórusban felel rá a helyi politikusok vegyeskara. Ütemesen tapsol a panelek népe, akiknek a háza tetején nyolc antennából dől a "gsm sugár" de akiket meg lehet ijeszteni egy távoli, pontszerű, irányított sugárforrással, amelyet másfele irányítanak… biztos lehullik, mint a rádioaktív eső, és nem lehet majd fogni a borosbocskort.

Csinálják meg máshol. Tényleg! Van ott egy uránbánya! vigyék le oda a radart. Ott senkit sem zavar.

Olvasom Nobel-díjasunk interjúját a  Die Welt-ben. Egyrészt egyetértek vele, Berlinben jobb lenni mint Budapesten, főleg ha valaki Nobel-díjas. A Kultúra (így nagybetűvel) arrafelé ugyanis nem kopott szürke öltönnyt viselő szikár, idősödő urak, visszafogott gesztusokkal kommunikáló, mosolygó nénik sportja. Persze ott is vannak nyilván idősödő tanáremberek, akik operaházi bennfentesek, megrögzött koncertlátogatók és kiállítási bútordarabok, a Szépművészeti tárlatain. A különbség az, hogy nálunk ez az egérszürke csoport a derékhad, akik értő, egymásra kacsintó (illetve nem kacsintó, finom ember nem kacsintgat) mosollyal láthatók mindenféle kulturális eseményen. Másik, csendesebb, érdekesebb Magyarországon élnek.

Berlinben meg van mainstream, bőségesen finanszírozott hochkultúra. Tiszták a villamosok, vizezetlen a csapolt sör.

Egyetértünk. Hogy ő mennyire világ- vagy más polgár, az meg az ő dolga, különben is neki van Nobel díja, nekem meg még nincsen.

Hanem. Ne menjünk el amellett, hogy Budapesten, de szerte az országban azért van olyan hogy kultúra.

Lehet, hogy Berlin monumentálisabb, a BBC birodalmibb, Bécs úribb. Sőt. Biztos.

De. Budapestnek van két A kategóriás zenekara (Fesztivál, ÁHZ). A bartók rádió naponta bemond öt-tíz kiváló koncertet, jelentős részüket ingyen. Van Bartók rádió egyáltalán. Kicsit megcsontosodott műsorral, de ahol létezhet az Irodalmi Újság, az Egy mű több előadó, a Hét Zeneszerzője és  a királynő: az Új Zenei újság (szomorú: ezek a kedvenc műsoraim, mióta megszűnt szent fétisem, a vízállásjelentés a Petőfin) ott azért ne temessük a kultúrát, élvezzük kicsit előbb. Élvezzük, hogy kicsi koncerttermekben, pulóveres bölcsészek, kopott kosztümös nénik, és VOR-öltönyös bácsik körében, kiegészülve a rendszerint fiatal előadó haverjaival, bármilyen zenét lehet hallgatni. Hogy van Márványterem, hogy a MR tartja a gloire-t mint a franciák és kiírja a Zongoraversenyt.

Tudom ,ez nem a Berliner Filharmoniker. Harnoncourt, Muti, Salonen és a többiek nem itt rezidens karmesterek.

De azért aki ott volt tegnap a MÜPá-ban (koncertterem? világszínvonal? Budapest?) az tudja miről beszélek. Az A kategóriás zenekar A kategóriás karmestere elővezetett egy (ein) fűrészporos, összeszedetlen Haydn szimfóniát. Majd Ránki Dezső ( a kategóriába sorolást mindenki végezze el maga, szerintem a vezénylő Kocsis sem játszotta volna jobban a művet) pazar d-dúr zongoraverseny interpretációja után jött az, amit nem tud a Berliner Philharmoniker akárki vezényeltével.

Bartók Concertója. Nem írok kritikát, a könnyeim folytak a gyönyörtől közben.

Tehát Kertész úr, egyetértünk. Berlin jobb hely, de ha a magyar közállapotokat amúgy teljes joggal ostorozza, ügyeljen arra, amire a fiatal verebet is megtanítja a mamája. Hogy bizonyos helyzetekben csőrrel a fészek belseje felé kell elhelyezkedni, különben koszos lesz a fészek.

Az első hármat nem kell magyarázni, ezekkel bármi eladható. Gondoljunk csak a jégkrémen fellációt imitáló széplányra, vagy a híradóra, ahol akkor van nézettség ha a vonat a hároméves kis Kevint legalább hatfelé tépte.

Persze a kultúrember néz meg hallgat másmilyen műsort. Természetfilmet, komolyzenét, stúdióbeszélgetést a magyarországi szerb hagyományokról, elemzést az olajárról. Meg persze a magyar kultúra titkos gyémántját, a MR kifogyhatatlan hangjáték-tárát színészóriásokkal. De ezek a kultúremberek is szeretnek szellemi somlóit fogyasztani. Mi több, ösztöneik vannak. Ezért amikor nem a közélettel vagy a kultúrával vannak elfoglalva azt az időjárás-jelentést nézik meg, ahol nagyobb melle van a nőnek, azt az akciófilmet, ahol több a hulla/perc ráta és így tovább.

Tehát az embereket, amikor nem azt játsszák, hogy nem állatok, hanem valójában állatok, akkor megbízható, közepes minőségű takarmánnyal kell ellátni. Különben idegesek, harapnak. Ezt ugye a régi rómaiak már…

Választásokhoz közeledve kiegészíti ezt a politika. Lehet rágózni a sok gumicsonton, hogy ugye a Veres nyelvvizsgája, az esztergomi polgármester-lovasszobor, meg hogy Viktor állítólag veri az asszonyt, meg gyurcsány pincéjében is aranybudi van, hogy Apró Piroska kormányozza az országot, sőt talán maga Apró. Hogy Szegény Horn már nincs magánál, stb.

Mit tévesztenek el? Azt, hogy a választás olyan mint a focivébé. Azok az emberek, akik nem tudják biztosan megkülönböztetni a beadást a kirúgástól, ilyenkor lelkesen magyarázzák a Milan gyémánt-középpályájának áttételét a Squadra Azzurába (nagybetűvel mondják) és a felfutó brazil hátvédeket.

Miután mi nem játszunk a vébén, marad a politika. Olyan emberek, akik nem tudják beosztani a heti konyhapénzt vagy éppen serpenyő- és sütőhiteleiket nyögik, elmondják, hogy Oszkó hol rontotta el, Viktor hogy fogja kijavítani a dolgot, satöbbi.

Erre nálunk már komplett ipar épült, a HírTv-ATV-Nemzet-Népszava vonalon. Ezt az a réteg, aki szeret hobbiból politizálni, követi és tudja a politikát, kb annyira mint a focit. Novembertől pedig majd a rádió is bemondja, hogy

1. Viktor hülye

2. de nem is, hanem a komcsik hülyék

3. az én apukám igazi kungfus és megveri a te apukádat bebebeeee.

Ez eddig rendben is volna, de mi lesz a választások után? A szociknak még könnyebb, mert ők ellenzékben majd kiváló ellenzéki kabarét csinálnak majd, sok zenével és minden kreatív gyerek kiélheti magát majd Orbán-viccekben. Ezt még hallgatni is fogják, mert az ellenzéki humor per definitionem szellemes. Esetleg F. Teddy politikai rapper átvétele okozhat még gondokat, de őt a nénik kedvelik.

A Fideszt már inkább sajnálom, mert kilencvenkilencedjére is meghallgatni, hogy mostmár Gipsz Jakab pusztakotkodácsi jegyzőt is gyanusítja az ügyészség, na az unalmas lesz egy idő után.

Akkor majd helyreáll a viág rendje. Az ugyanis a következő, a büfésnéni szerint, aki a gimink mellett a büfében naphosszat Slágert hallgatott:

Ma nem jó nap van, mert nem volt még ma a Hafanana. (ez nem az izraeli katonai elhárítás, hanem valami számnak a refrénje).

Ez kell a népnek. Viktor, Gyurcsány, Bajnai, a többiek politikusnak még csak-csak elmennek. De a bohóckodás az mégiscsak egy szakma…

180. § (1) Aki a 179. § esetén kívül mással szemben
a) a sértett munkakörének ellátásával, közmegbízatásának teljesítésével vagy közérdekű tevékenységével összefüggésben,
b) nagy nyilvánosság előtt
a becsület csorbítására alkalmas kifejezést használ, vagy egyéb ilyen cselekményt követ el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.
(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki a becsületsértést tettlegesen követi el.
  
Onnan tudja az ember, hogy kezd belekérgesedni a büntetőjogba, ha fiatalabb kollegától megkérdezi, hogy mi a mulasztásos becsületsértés egyetlen esete. Ugyanis időesbb büntetőjogászok szokták elmondani, hogy régen annál nagyobb sértés nem volt, mint hogy valakivel nyilvánosan nem fognak kezet. Ez a régi időkben belefért a bírói gyakorlatba, vagyis az ilyen elkövető nem szóval, nem tettel, hanem mulasztással követte el a becsületsértést.

Régen ezt párbajjal intézték el, utóbb a párbajok részint magánvádas bűncselekményekké, részint válóokokká lényegültek át. A magánvádas bűncselekménynek a társadlomra veszélyességének gátja előtt át kell lépni a sértett ingerküszöbét.

Aquila non captat muscas.

Requiescat in pacem.

Hölgyeim és uraim, ma ötvenhat évfordulóján a nyugalom, az érett megfontoltság hangján kell szólanunk akkor, amikor ötvenhat szent emlékét, a pesti srácok áldozatát a tankok és a davajgitárok előtt egyesek, hamis, nemzetinek álcázott céljaikra próbálják felhasználni!

Azt mondják ezek a csak politikai céljaikra tekintő hataloméhes kalandorok, hogy ötvenhat nem más mint a sárgapapíros, tömbös élesztő ünnepe! Miért mondják ezt? Azért mondják, felelősen gondolkodó honfitársaim, hogy hamis magyar hagyományok mögé bújva hatalmi céljaikat elérhessék!

Háziasszonyok! Hányan vagyunk mi olyanok, akik megvették drága pénzen a hagyományos élesztőt és nem kelt meg a tészta! Mennyi pénzt kell kidobni, hogy az egyik élesztő végre beinduljon? Azt miondják, hogy ettől lesz magyar a kenyér! Hár nem ettől lesz, barátaim, hanem a mi munkánktól, a pártoskodásra, árokására nem tekintő összefogásunktól! Miért lenne bűn az, ha megveszünk potom pénzért húsz zacskó szárított élesztőt, amelyik nem bűzlik, nem kell hűtőben tartani és sokáig eláll?

Azt mondják, ez nem magyar dolog. Vajon anyáink, akik az előző hétről eltett kovászt őrizgették és szégyenben maradtak, ha nem kelt meg a kenyér, nem örültek volna, ha a lányuk egy kis élesztővel segíthetett volna nekik? Vajon mi nem szeretnénk, ha a lányunk gondtalanul, élvezettel sütne a gyerekeinek? Vajon nem a jövőnket kell féltenünk a hamis élesztőprófétáktól?

Vajon nem azt akarják a hamis élesztőpróféták, hogy valami külföldi métely fenyegésével elvegyék a figyelmünket az áskálódásaiktól? De bizony azt akarják. Tudjuk, kinek a bányáiban csinálják a rossz minőségű élesztőt és csomagolják a jólét ígéretének sárga papírjába! Tudjuk, hogy ezek a sárga papírok a kék cédulák örökösei!

Ne hagyjuk megtéveszteni magunkat. Gondoljunk Pestre, Miskolcra, Nyíregyházára, Békéscsabára. Nem volt ott semmi kenyér. A szárazélesztő indította meg újra a felemelkedést, és évtizedekig megfért békésen a hagyományos élesztővel. Rekesszük ki a kirekesztőket barátaim, mert a pesti srácok, ötvenhat hősei pontosan ugyanezt tették!

Honfitársak, magyarok, barátaim!

Ma, az ünnepen az a feladatunk, hogy álljunk meg egy pillantra és gondolkodjunk el, hogy mi is számunkra 56 üzenete? Mit üzennek a tankok, a pesti srácok, a davajgitárok?

Ma amikor már olyan sok polc van tele a boltokban pocsék szárazélesztővel, amely az ordas eszmék rémuralmának kerékkötői által itthagyott rekvizitum, akkor meg kell mondanunk: Térjünk vissza a hagyományos élesztőhöz és az azon felfutatott kovászhoz!

A szárazélesztő annyi de annyi kiló jó magyar lisztet taszított rohadásba. Előbb az ordas szovjet szárazélesztők, majd a nyugatról behozott nemzetközi szárazélesztő tette a szemétdomb fehéren vérző sebévé a magyar ember verejtékes munkájával megtermelt lisztet!

Meddig tűrjük ezt? Meddig?

Meddig nézzük még, hogy a szárazélesztő emberei köztünk járnak és mindenütt ott vannak aljas kis tasakjaikkal?

Barátaim!

Ez az ország egykor az élesztő országa volt. Kis sárgapapiros tömbök mosolyogtak a magyar boltok polcain és a szomszéd Gyurikának minden nap meg kellett ennie egy késhegyit hogy szép legyen tőle a haja! Vajon a mai Gyurikák mit esznek? Külföldi boltokból vásárolt élesztőport? Halott szárazélesztőt? Előrecsomagolt spórákat?

Hát nem, honfitársak, ebből egyszer és mindenkorra elég! Mondjuk, mit mondjuk? Zúgja millió magyar torok, elég volt! Élesztőt nekünk! Sokat! Most! Keljen meg végre az igaz magyar liszt, emeljük fel a fejünk fölül a piros kockás konyharuhát! Mutassuk meg, hogy ugyan elvehetik tűlünk az élesztőt, de van még a tál alján egy kis kovász!

Kelj meg magyar nép!

Nézz szét! Hol az élesztőpor? Ott az ellenség! Nézd meg, hogy hol vannak az emberek akik szárazélesztőt árulnak, de kenyerüket kovász nélkül sütik! Ők nem mi vagyunk és mi nem vagyunk ők!

Ezt üzenik nekünk a tankok és ezen járt a pesti srácok esze! Én tudom, mert előző életemben pesti srác voltam és magnó volt nálam!

Legyetek ti is pesti srácok, merjetek nagyok lenni és úgy figyeljetek: a szárazélesztő vége közeleg!

Jövő ilyenkor normál, sárgacsomagos élesztővel kelt pogácsát fogunk majszolni a nemzeti pikniken, én mondom nektek. Addig még sok fájdalom vár ránk, de úgy vigyázzatok: nehogy elferdítsétek a szent, az egy igaz ötvenhatot!

Először: ha valaki kezdő komolyzene rajongó és búzamező módjára hajladozó vonósokat lát, meneküljön. Rajongása ugyanis előbb méla undorrá, majd fejvesztett meneküléssé fog változni. Amikor ugyanis a vonósok hajlonganak, akkor két eset van. Az egyik az, hogy a karmester tehetetlen és már rég a lovak közé hajította a gyeplőt, a másik pedig, hogy maga a maestro is egy kimosakodott vonós, aki minden komolyzenei művet veszett húr-reszelésként értelmez.

De ez az írás merőben másról szól.

Arról a jelenségről, ami bizonyára mások koponyájában is előfordul. Lefekvés előtt, amikor az agyam már megkezdte a szalag előretekerést és a memória töredezettség-mentesítését, de még ébren vagyok, akkor én hagfelvételeket hallok. Mindig azt, amelyiket aznap a legtöbbet hallottam, vagy a legdöntőbb volt a nap kakofóniájából. Hallottam már nem is egyszer apámat, amint épp előadja, hogy már rég milliárdosnak kellene lennem (persze nem ezt mondja, de az agy már csak olyan hogy kihangosítja a metakommunikációt). Aztán hallottam már a főnökömet is (ezt most nem idézem), édesanyámat (Kisfiam…) és még ezer dolgot.

Amikor életemben először hallottam Bartóktól a Concertót, akkor azt az agyam, amely éber állapotában képtelen szolmizálni, illetve a szinkópánál bonyolultabb ritmusképleteket értelmezni, a Concertót, amely nem valami kellemes kis divertimentó… Kétszer játszotta vissza. Emlékszem rá most is, nem hagyott elaludni. Már megvan a jegyem (köszönöm szépen) az élő előadására.

Tehát van ez a gyönyörű jelenség, és bizony van valami ami ezt tökéletesen képes tönkretenni. Johannes Brahms kamarazenéje. Ezek kvartettek, kvintettek, szextettek, szeptettek és oktettek formájában leselkednek a gyanútlan MR3 hallgatóra. általában legalább (tételenként) negyven percesek és viszonylag egszerű témákra épülnek. Az első hegedű: Nyi-nyá-nyíí-nyá-nyinyinyinyányíííí. Második hegedű: ugynez egy tercel lejjebb. A brácsa: nyányányá-nya-nyi-nyi nyáááá, míg a gordonka: nyunnyurunyunnyu-nyanyányunyunyurúúúúú. Ezek ismétlődnek, negyven percen keresztül, de ez alattomos. Ha az ember mást csinál, mondjuk vezet, akkor nem veszi észre, hogy lehalkítva szól a d-dúr szextett, és akkor este rettenetes büntetés jön. Fekszem az ágyban és egyszercsak megszólal a nyinyányi.

Borzasztó, tiltsák be.

Szeretettel köszöntöm Hülye Barom nevű olvasóimat. További névnapok: Poloska, Bagolyköpet, Jicsinke, Micsinke, Tébolyda, Lóránt, Oszkár, Rumcájsz.

A Hülye Barom ősi magor név, jelentése: hülye barom.