Felmerült itt a blog kommentjei között, hogy én egyike lennék azoknak, akik az érkező Angela Merkelben valamiféle tanárnéni-fétis megtestesülését látják. Vagyis, miután mi nem tudunk mit kezdeni az osztály túlkoros, agresszív fodbalistájával, Viktorkával, majd jól beáruljuk a tanárnéninek, aki Viktorkát megbünteti, sőt az is lehet, hogy ő az Igazgató, és meg lesz beszélve, hogy Viktorka átmegy a sportosztályba és békén hagyja a pufók Ödönkéket, akik innentől kezdve majd maguk fogják húzogatni a lányok haját, holott ez korábban Viktorka monopóliuma volt.
Hivatalos tisztelettel: ennyire nem vagyok hülye.
Ha Magyarországnak valami nem jó, azon a magyaroknak kell változtatni. Ha valaki kívülről szól bele, az elfoglalja az országot mondhatnók (ez olyan szép régies, már tök régen akartam használni) huszadik századi felfogással. A tétel ma is igaz, kisebb módosításokkal.
A módosítás pedig az volna, hogy száz magyarból nyolcvan német cégtől veszi meg a mindennapi élelmiszereit vagy német cégtől veszi a telefonszolgáltatását. Német cég bulvártévéjét nézi, német cég gyárában dolgozik, német cég mozdonyát vagy kamionját vezeti.
Így vagy úgy ezeknek a magyar állampolgároknak az érdekei német cégek érdekeivel fonódnak össze. Van, hogy teljesen egyezőek, vagyis a magyar állampolgár ugyanabban érdekelt, mint a német cég, van, hogy ellentét van közöttük, ilyenkor pedig többek között (de nem kizárólag) a kormány feladata az, hogy a német céget olyan helyzetbe hozza, hogy vegye figyelembe a magyarok érdekeit.
Orbán Viktor ez utóbbi folyamatot kizárólag konfliktusként tudja elképzelni. Harcol, odamegy, megoldja, ő, neki, vele, érte. Jobb helyeken ez egyeztetésről, alkudozásról szól, ahol persze mindkét fél bevet izomerőt és furfangot is.
A német cégek jelezték, gondolom ezer csatornán át a német politikai elitnek, keserves golfozások, pezsgős vacsorák, síelések közepette, hogy Viktor összekever milliárd eurós német vállalatokat vidéki iskolaigazgatókkal és így is próbál bánni velük, izomból.
A német politikai elit természetesen ennyi jelzés után ránézett kicsit a dologra. Látogatások, nyilatkozatok, megint látogatások, megint nyilatkozatok. Azt tapasztalták, hogy Viktor szemtől-szembe nyal, valójában viszont nem olyan fekete-fehér ez a dolog, ennyi panasz, csak úgy a semmiért, nem szokott érkezni, főleg nem olyan cégektől akiket azért nem kell félteni, ha valami jó kis disznóságról van szó. Félreértés ne essék, se a VW konszernnél, se az Aldinál, se a Bertelsmann csoportnál nem szoktak két percnél többet gondolkozni, ha egy jó kis gazdasági nyomásgyakorlást kell elhatározni. Ezen lehet akár háborogni is. Ezt azonban egyrészt hagyjuk meg Bayer Zsoltnak, másrészt meg ha egyszer valaki két méteresre nőtt, nem fog leguggolni azért, hogy 160 centis pajtása kaphassa el a labdát. Adottság, számolni kell vele és kész.
A német cégek kezében iszonyatos mennyiségű ún. „big data” összpontosul. Többet tudnak Magyarországról a magyar kormánynál. Egy példa: a Lidl árul háromféle virslit. 800 forintosat, 600 forintosat és 400 forintosat. Három kattintásból kihozza havi és területi bontásban, hogy melyik városban a hó hanyadik napjáig fogy jobban a 800 forintos, hol van az, ahol már a hó elején is csak a 600 forintosat veszik és hol, mikor térnek át a 400 forintosra, vagyis mikor kezd el nagyon fogyni a havi fizetés. Ezt már gyerekjáték felvinni egy térképre és máris megvan, hogy milyen a magyar jövedelemeloszlás.
Ezért szokott a kedvenc jobbhülye újságírói közhelyeim közé tartozni, hogy Angela Merkel az újságokból tájékozódik a magyar helyzetről. Egyrészt nyilván, a német külügy készít jelentéseket a magyar sajtóról, de a fentebb említett nagyvállalatok, ha akarnak valamit a német nagypolitikától (konkrétan azt, hogy szóljon rá kicsit Viktorra) akkor azt nagyon-nagyon precíz adatokkal támasztják alá, megadva az adatok forrását, hogy a megfelelő német szakszolgálatok azt tudják ellenőrizni. Angela Merkel kevés dologtól tart jobban, minthogy őt a német nagyiparosok csicskájának lássa bárki. Ha ő a német nagyipar érdekében szót emel, annak nagyok komoly és alapos oka van.
Eközben Budapesten szélnek eresztették a külügy szakértőgárdájának a jelentős részét, a követségek nem merik jelenteni mit látnak és hallanak, mit pöttyintett el az a jólértesült német újságíró, aki rossz nyelvek szerint egy Aldi-alvezér lányát kezelgeti, azon a fogadáson, ahova az egyik követségi titkár valahogy meghívódott. Információhiány van.
Ahol információhiány van, ott kapkodás van, csapkodás jobbra-balra. Orbánék nem tudják, csak találgatják, mit akar Merkel felhozni a megbeszéléseken. Merkel persze nem fog rendet rakni, nem fogja Fodor Gábort vagy Tóbiás Józsefet kinevezni birodalmi Gauleiternek Orbán Viktor feje fölé. Szerencsére. Az említett uraktól nekünk, magyaroknak kell megszabadulnunk. Összességében azonban Orbán Viktor annyi mindenkivel került konfliktusba, hogy 99% az esélye, hogy ha a itt a német tőkének jobb lesz, akkor a magyaroknak is jobb lesz. És ez nem a német tőkéről állít ki bizonyítványt, hanem a kormányunkról, tehát rólunk.
Ha ez nem lenne elég, van itt még egy apróság. Igen, Vlagyimir Vlagyimirovics.
Az egész kormány megbukna azon a vizsgán, ahogy egy értelmes magyar mondatot kellene mondani arról, hogy miért kellett őt meghívni. A pasas agresszorként lép fel egy szövetségesünkkel szemben, (jó tudom, független kozákok, akik elcsenik a tankokat a szovjet páncéloshadosztály depójából, lesprézik a hadrendi számot, de a gárdajelvényt már nem, azért túl sokat dolgoztak). A teljes művelt Nyugat épp akkorát koppintott az orrára, hogy a fal adta a másikat. Ha tovább tart az energiaárak mélyrepülése, a gázfegyvert kicsavarják a kezéből.
Németország persze félt bizonyos érdekeket, de van itt egy apróság, amiről szokás megfeledkezni. Oroszország a rubel megzuhanása miatt elkezdett ipari mennyiségben eurót és dollárt borítani a piacra. Arra a piacra, amelyen az Európai Központi Bank a németek rosszallása ellenére épp…na mit csinál? Pénzt borít, nagy mennyiségben. Nem jön az az orosz devizartalék olyan rosszul, ergo Putyin elvtárs tökét még egy darabig csavargatni fogják.
Magyarország momentán semmit sem tud adni Putyinnak, rövid euroatlanti pórázon vagyunk, a közvetlen szomszédaink már rég beálltak az orosz medvét megugató falkába. Olyannyira nem divat mostanában szeretni a kiváló egykori drezdai KGB-rezidenst, hogy még örök szövetségese, Lukasenka is elkezdte kritizálni. Erről nekem mindig az a történelmi pillanat jut eszembe, amikor Gyimóthy Géza is végül csak eltűnt Torgyán doktor mellől.
Mivel mi nem tudunk adni semmit, kapni sem tudunk semmit. Oroszország egyébként se azokat a napjait éli, amikor puszira tud adni mondjuk tizenöt helikoptert (különben is, a helikopterekkel a Gripen-bulival azonos nagyságrendű lopásra készül a kormány, szóval az most nem is aktuális.)
Oroszország fordulóponton van. Ha nem találnak ki valamit, akkor jön náluk a pangás, a brezsnyevscsina kettő, és ez az orosz politikára is hatással lesz. A fene tudja, hogy mi ilyenkor a jó Putyin-taktika. A világ összes elemzője se tudná megmondani. Hagyatkozhatunk Viktor legendás külpolitikai érzékére…
Volt már ilyen, amikor Horn Gyuláról mindenki tudta, hogy a furfangos vén kommunista tudja mit beszél és ha ő elrepül Moszkvába, akkor nem a GUM áruházat fogja megtekinteni, hanem tényleg szóba állnak vele. Hogy ez mennyire nincs így most bármilyen magyar diplomatával, abba több okból sem megyek bele. Egyrészt ez nyilvánvaló, másrészt hosszú lenne kifejteni, harmadrészt meg oda akarom tenni a húslevest.
De azért érthető, hogy kicsit idegesek mostanában, nem? 😀