Legújabban a Böcskei Balázs és Békés Márton könyvéről írott kritika (Itt van) irányította a figyelmemet a magyar szellemi élet, annak is az aktuálpolitikával foglalkozó szeletének egy érdekességére.

A kritika nagyon helyesen foglalkozik a magyar szellemi élet dzsentrifikációjával, és azzal, hogy cikkek, állásfoglalások, nemzetmentő koncepciók jelennek meg szinte naponta úgy, hogy a szerző jól láthatóan még a kérdés wikipédia oldalát sem nézte meg. Naponta derül ki valami nagyívű, irányvonalat szabó, és mérföldkő jelentőségű szerzőről, hogy szerinte a Szörnyeteg száma az majd a 999 lesz, mert egyszer látott életében Bibliát, akkor is fejjel lefelé tartotta. Aztán persze az ilyen álláspontok kitartó hirdetésével és az épp regnáló párt érdekeihez igazításával tanszékvezető egyetemi tanárságig lehet vinni, esetleg valami jó kis kutatóintézet Olümposzának tetejéről szórt villámokkal lehet irtani az Ész talpasait.

Ez mind nagyon valós és szomorú. De van itt valami, ami szintén szomorú, ugyanakkor vicces.

Pár éve G. Fodor Gábor, a magyar politikatudomány egyik legszórakoztatóbb futóbolondja írt egy cikket a faszról. Arról megoszlanak a vélemények, hogy olyan faszról írt, amelyet magának szeretett volna, vagy mivégre volt az a gyönyörű allegória, amelyet azért a legtöbben úgy értelmeztek, hogy (a Viktorba közismerten fülig szerelmes – naná, a századvég stratégiai bubijaként én az lennék – szerint) Viktor a Nemzet homlokán (de az is lehet, hogy mellkasán) ágaskodó méretes, legalább félkönyöknyi, kőkemény élfallosz.

Ha hinni lehet a kritikának, ez a másik két kiváló gondolkodó (a nevükhöz vissza kellene görgetnem a poszt elejére, vagy 21 collos monitor előtt írni) is valahogy eljutott oda, hogy a Nemzet, az Ország, a Band of Brothers attól van, hogy zordan néző, izmos, jó kemény faszú, töretlen munkamorálú, büszke férfiak harcolnak a Nemzetért.

Mielőtt erre terelődne a szó, odaterelem én magam: elég nagydarab vagyok, tudok zordan nézni, és bizonyos független vélemények szerint a többivel sem szokott gond lenni. A független véleményalkotók kizárólag hölgyek. Sőt, kapálni is tudok, bár nem szeretek.

Tehát ott tartunk, hogy a nyugatias elbuzulás a világ tönkremeneteléhez fog vezetni, nem volt mindenki katona, ha megjön Dzsingisz kán, vagy Sztálin, akkor ez a sok kreatív, meg innovatív, meg egyéb buzoid szenvelgő nyüszítve fog a nagy, izmos, a harc verítékétől csillogó, bajszos, izgató kanszagot árasztó HARCOS mögé menekülni.

Érdekes megfigyelni, hogy ezeket a szép eszmefuttatásokat szinte kizárólag tornából felmentett nyápicok írják, akik egynapi kalasnyikov-cipeléstől már három hét gyengélkedőre szorulnának.

Amikor aztán valaki kimutatja nekik, hogy valóban, egy országot se visznek el a hátukon a homoszexuális reklámkreatívok, a három csajjal, két fiúval, és egy Kazahsztánból importált ezüstrókával keresztbe-kasba kefélő, vidéki éttermeket nyitó szakállhipszterek, a reaktormérnöknek tanult és IQ-ra gerjedő geeklányok, de határozottan sokkal jobb élni és dolgozni az olyan országokban, ahol a homokos reklámkreatívokat, a három csajjal, két fiúval, és egy Kazahsztánból importált ezüstrókával keresztbe-kasba kefélő, vidéki éttermeket nyitó szakállhipsztereket, a reaktormérnöknek tanult és IQ-ra gerjedő geeklányokat hagyják dolgozni, akkor persze azonnal jön a hivatkozás, hogy a Buzilobbi Internesönel ügynökei.

A kapáló félisteneket kívánó politizátorok igen széles spektrumon (szivárvány, tesvérek, szivárvány!) mozognak a népi-primitív vonalat nyomó Orosz Mihály Zoltántól kezdve a rendkívül tudományos Géfodoron, Böcskein, Békésen át, a misztikus aristo-ig, nem is beszélve a Szentségi Házasságban Élő Szőnyi Szilárdról és a legrendpártibb konzervatív fiatalról, Kocsis Mátéról.

Ha nagyon tudományosan akarnánk foglalkozni a kérdéssel, akkor lehet distinkciókat tenni, például, hogy vannak a simán csak izmos testre, vagy izmos testű férfira vágyók és a specifikusan Orbán Viktorban a kérges tenyerű apafigurát megtalálók.

De ez csak rontja az élvezeteket. Röhögni kell rajtuk, amíg lehet. Meg tartani otthon kapát és kaszát. Jó szerszámok azok. Kiegyenesítve.

A hungarikumokról nemrég megtudtuk, hogy azokat a megyei hungarikumbizottság felterjeszti a hungarikumhivatalba, majd végül a hungarikumfőbizottság meghányja-veti a dolgot és hungarikummá nyilvánítja a kemendollári kelkáposztás csincsilla-rakottast, és egyben rögtön világhírt is adományoz neki.

Ez önmagában semmi különös. Ha az ember valami közepesen világvégi helyre téved, ahol a helyi érdekesség nem ténylegesen lenyűgöző vagy világhírű, ott százhetvenszer el fogják neki mondani, hogy „very famous” a muslicával erjesztett helyi vackorecet. Na bumm. Közepesen béna turisztikai trükk, nem kell rá haragudni. Mondjuk szívesebben élnék olyan Magyarországon, ahol legalább a vezetőség nem annyira bugris, hogy állandóan az egyházashetyei tajtékos zsírosdeszkát emlegeti, dehát nem minden papsajt.

Azt persze – legalább a marketingosztályon – illene tudni, hogy az ilyen turisztikai kislátványosságok minimálreklámot igényelnek, vagyis hagyni kell a turistának, hogy amikor betéved a festői Egyházasdengelegre, akkor ő magának fedezze fel az egyébként valóban kitűnő buggyantott tojásos, savanyított kakastökelevest, és utána majd ő szépen viszi a hírét, pár évtized jó minőség és kedves mosoly, és már kész is az egyik fajta hungarikum.

Ehhez mondjuk nem árt, ha az esetleg kicsit lebarnult turistát nem rugdossa lilára egy szabadnapos BV-törzsőrmester, és még két dolog kell hozzá: állandó minőség, átverésmentes kiszolgálással, és az, hogy az adott dolgot amúgy a helyiek is csinálják, egyék, igyák. Nem lehet hungarikumot csinálni valamiből, amire kórusban mondjuk, hogy igen, világhírű, ám valójában már dédanyánk se csinálta. Persze nem lehetetlen, lásd például a néptáncot, amelyet mesterségesen tartottak-tartanak életben, csakúgy mint világszerte a különféle népviseleteket.

De például rántott csirkehúsos zsemlét franciasalátával, májjal és koviubival (elnézést) sokan esznek (legalábbis Pesten), és az mégsem hungarikum.

Az itthon létrehozott hungarikumnak tehát feltétele valamicske őszinteség, hogy legalább létező dolgot idealizáljunk, ne pedig valami sosem volt fantasy-fimet.

Van azonban másik fajta hungarikum, amelynek pontos megértése közelebb visz sok más, aktuális probléma megértéséhez.

Ez világos, hogy a hungarikumhoz kell egy kis részrehajlás. Az olaszrizling vagy a rizlingszilváni nagyon jó bor, én nagyon szeretem mindkettőt. De a zöldveltelini, a malvazija, a grasevina, a chardonay vagy a pinot blanc is nagyon jó bor. Ettől persze még bizalommal kell állítani, hogy ettől szebb és jobb nincs.

Ugyanakkor nagyon sok hungarikum úgy jött létre, hogy valaki belátta: Magyarország nagyon-nagyon jó hely, de csak egyike a nagyon-nagyon jó helyeknek a világon. Másutt az emberek másképp élik az életüket, mást esznek-isznak, mással kereskednek. Ha valaki erre kinyitja a szemét, számtalan dolgot lát, amelyet pont úgy, vagy kicsit másképp, netán sokkal jobban lehetne csinálni otthon.

Erre számtalan példa van a világtörténelemben. Ott van például Louis Chevrolet, aki leendő autómárkájának nem talált egy rendes emblémát, ameddig egy európai útja alkalmával tapétaminta formájában nem találkozott vele. Kevesen tudják, hogy az egyik legusákabb autó emblémáját a tahó alapító még le is tépte a falról, hogy tuti meglegyen…

De ott van Pick Márk, aki hentesüzletében szalámit gyárt, és rájön, hogy bizony, sajnos az olaszok sokkal jobb szalámit tudnak csinálni. Behozza hát a technológiát, nem szégyell tanulni a jobbtól, majd az eredeti receptbe az (akkori) kitűnő magyar hízókat helyettesítve egyedi, magyar dolgot hoz létre.

Széchenyi, Dreher Antal és a többiek: tudták, hogy Magyarországnak mindig lesz hova fejlődnie. Nem ringatták magukat olyan álomba, hogy itt minden jó, és minden világhírű, csak valami furcsa összeesküvés az oka, hogy nem veszik a magyar szalámit, amikor az sokkal világhírűbb, mint a Pireneusok erdeiben makkon hízott disznóból csinált spanyol. Ha elmentek Franciaországba és láttak egy jobban használható metszőollót, akkor elterjesztették itthon. Mert szerették Magyarországot, és gyengeségeit fejlődési lehetőségnek látták.

Ne higgyük, hogy ez egyirányú dolog volt. Nem túl ismert, hogy a Zippo öngyújtó eredetileg cs. és kir. katonai öngyújtó volt, amelyet egy olyan jenki kezdett gyártani, aki rácsodálkozott, hogy az ellenség öngyújtójával a legposhadtabb lövészárok fenekén is lehet tüzet gyújtani.

A hungarikum másik fajtájának alapja tehát az ember, aki nem szégyelli belátni, hogy nem mi vagyunk az egyetemes főletéteményesei tökéletességnek, és nem szégyell tanulni. Ezen kívül szereti a hazáját, és szeret valamit behozni ide, és eredményesebben művelni, mert úgy gondolja, ezt mi jobban meg tudjuk csinálni.

Mi a tanulság? Az, hogy ha mostanában valaki a Tökéletes Szíriuszi Istenkirályságra azt találja mondani, hogy az nem jó, mert pimpós a kenyér, és Szlovéniában jobb a sajt, azt megkövezik, és mocskos szlovénbérenc hazaárulónak bélyegzik. Holott könnyen lehet, hogy nyitott, hazájának (és magának) jót akaró magyar hazafi.

Nade hogy jön ide a pornó, ami miatt sokan eddig végigolvasták?

A pornót nem akarom felmagasztalni, mivel mint minden showbiznisz, rövid idő alatt kicsavarja és eldobja az embereket. Viszont számos dolog igaz rá a fentiekből.

Néhány, német bajszos-szőrös-hangalámondós pornón felnőtt vállalkozó észreveszi, hogy ezt itthon sokkal jobban lehet csinálni, mint Németországban. Miért? Mert tele a piac állástalan operatőrrel, könnyű kibérelni valami házat, ahol lehet forgatni. És főleg számtalan szép lány és nagyfarkú fiú vágyik könnyű megélhetésre. Álmaik az „óriási fizetésről” két nullával kisebbek a német fiúk és lányok álmainál, ráadásul nem márkában, hanem forintban fizetendők.

Elindulnak a karrierek, Michelle Wild, Maya Gold, Choky Ice, Frank Gun, olyanok, akik nem cseszik el, végigcsinálják, jól szállnak ki (bár, ha jól tudom talán a jó öreg Choky még nyomja az ipart). Az eleinte bénácska szopás-dugás-seggbe is-spricc egyenfilmekből megtanulnak alkalmazkodni az amerikai és a német piaci igényekhez.

Jó kérdés, hogy kell-e arra büszkének lenni, hogy egy vagyunk a nagyon szép, ám fillérekért bármit bevállaló kelet-európai lányok egyik fő forrása. Erre talán nem, de arra igen, hogy ellentétben például a hungarikumnak ajánlott Audi gyárral, itt a vállalkozás részét is megcsinálták a dolognak, itt marad a profit legalább egy része, mi több, fejlesztenek. Az, hogy ugyanez nincsen szalámival és gőzmozdonnyal, meg igazán nem a lányok hibája.

Szeretnék pár kérdést tisztázni itt a blogban, ha már alapvető fogalmak meghatározására kért meg valamelyik Ny. Olvasó.

Izrael államnak, mint minden államnak, vannak jó és kevésbé jó lépései, jó és kevésbé jó politikusai. Van propaganda-gépezete és hadserege, továbbá van jelentős lobbiereje.

Ezek egyike sem valid érv akkor, amikor a magyar állam, vagy annak bármelyik vezetője tetteit elemezzük. Ugyanúgy nem az, mintha a bezzeg a németek, a bezzeg a franciák, amerikaiak, oroszok, kínaiak stb. érvet vesszük elő.

Ennek ellenére nem fogok senkit se törölni invalid érvek használatáért, mert ettől a hibától én sem vagyok mentes, meg senki sem az.

Csak nyomatékosan kérek mindenkit arra, hogy tisztelje meg a blogot azzal, hogy kihagyja a vitából az „Izraelben is pont ezt csinálják és mégse szól senki érte” érvet, mivel ez az „Amerikában meg verik a négereket” érv egyik változata, amely amellett, hogy rendszeresen mindent félrevisz, egyben szegénységi bizonyítványt is kiállít a használójáról.

Van egy másik dolog, amelyre viszont nyomatékosan szeretnék mindenkit figyelmeztetni: a zsidó vallás követése, a zsidó identitás megélése vagy megvallása senkit sem zár ki abból, hogy jó magyar hazafi legyen. Hazánk története tele van jó magyar zsidó hazafiakkal és magyar zsidó gazemberekkel, mint ahogy tele van jó és rossz németekkel, szlovákokkal, szerbekkel. Az a magyar nép, amelynek a leghazafiasabb versét egy szerb-szlovák vegyesházasságból született fiatalember írta, ne válogasson.

Csak nyomatékosan kérek mindenkit arra, hogy ne hangoztasson olyan érveket, hogy a magyarok egyik vagy másik csoportja valamivel kapcsolatban ne nyilvánuljon meg. Cserébe (a beteges szittya szóelemzéseket leszámítva) meghallgatjuk a véleményét és aztán úgy a finnyás zsidó értelmiségiek, mint az elpestiesedett református fajmagyarok nevében elmondjuk, mit gondolunk róla.

És végezetül, emlékeztetek mindenkit arra a bölcs mondásra, hogy az elvek olyanok, mint a szellentés. Tartja az ember, amíg tudja, de aztán néha engedni kényszerül. Látom, hogy a blog kommentjeinek színvonala árnyalatnyit közelebb mozdult a mandiner színvonalához, és ennek örülök,  mert vitatkozni jó. Amint azonban még egy árnyalatnyit közelebb fogunk menni, és önkorlátozóan nem vagyunk képesek a fentiek betartására, közbe fogok lépni.

Köszönöm a figyelmet, holnap a világhírű magyar szalámiról és a pornóról, mint hungarikumról fogok értekezni, bár a ma délelőtt egy jelentős részét végigcseteltük panamával, megvitatva Kína pénzügyi és energetikai helyzetét, különös tekintettel a laboratóriumi körülmények között 46%-os hatékonyságot elért napelemekre, szóval ebből még bármi lehet.

Panamajack kiegészítése:

És most zene

Szarajevóban, ha a Gazi Huszrev bég mecsetbe szúrjuk a térképen a körzőt, és rajzolunk egy kétszáz méteres kört, a következők fognak beleesni a körbe: még néhány mecset és medresze, egy katolikus katedrális, egy kisebb és egy nagyobb ortodox templom, egy szefárd zsinagóga. Kicsit nagyobbra véve a kört, még féltucat mecset, egy askenázi zsinagóga, egy sörgyár meg még egy-két keresztény templom esik bele.

További érdekes tény, hogy a különféle vallások követői húsz éve lelkesen irtották egymást,  ma általános gonoszként arra a félre szokás emlékezni, amelyiknek nehézfegyverei is voltak.

A daytoni béke óta törékeny egyensúly és a vallás péniszkénti használata figyelhető meg. Miután a hétvégén átutaztam Bosznia különféle részein, a következőket figyeltem meg.

Nagyjából Mostartól fel Szarajevóig és utána, amíg a hegyek tartanak, jól láthatóan török és arab pénzből minden mecset és minaret felújítva, illetve ahol nem volt, nagyjából a MÁV mellékvonali indóházak modorában minden faluban egy vadi új építve. Mindegyiken megafon a müezzin helyett.

Ahol átérünk a szerb területre, ott a típusterv-indóházak nem mecsetek, hanem nett kis Szent Péter-Pál ortodox templomok.

(Nota bene, a full róm. kat. horvátok vasárnap nyitva tartanak. Baszódjál meg KDNP, és külön Semjén Zsolt)

Nade ott tartunk, hogy sétálunk a Ferhádija utcán, és megnézzük a dzsámik kerítésére kiragasztott gyászjelentéseket, akkor az elhunyt nyolcvan-kilencven éves bácsik és nénik hatvanas évekbeli fotóin mindenki tök sima egyenjugoszláv, nyoma sincs semmi muszlim dolognak rajtuk.

Kérdés, mi van most.

A szarajevói lányok gyönyörűek, és nagy részük kellemesen kihívóan öltözve, szűk farmerban és dekoltált felsőben korzózik.

Feltűnnek hagyományosabb lányok, hosszú ujjú ruhában, szép színes kendőkkel, élénken sminkelve. Nagyjából itt van vége azoknak a nőknek, akik mellett ápolt és kiöltözött férfiak jönnek.

Ahogy feketül a kendő és vált át a nikháb majdnem a burkáig, úgy lesznek egyre inkább al-Bagdadi stílusú szakállak és egyre pacuhábbak a ruhák, kilógóbbak a pocakok.

Még mindig nem értem az iszlám fundamentalizmust. De sejteni vélem, hogy mint minden vallási fanatizmus, ez is, legalább részben, kompenzálás.

Az iszlám vallás tele van olyan előírással, amely a nő elégedetté és boldoggá tételéről szól.

Ahogy elnézegettem a dölyfös arccal, lógó ruhákkal, kitaposott papucsban korzózó faszikat, akik mögött jöttek a két lábon járó fekete lepedők, szívesen megkérdezném: a Próféta (békesség legyen vele) vajon neked nem hagyott szabályokat, öreg?

Imádkozol te annyiszor, ahányszor kell? Néhány héttel a Ramadán vég után miért is vagy 130 kiló?  Adakozol az elesetteknek? Hittel teszed mindezt? Vagy pótol ez csak valamit az életedben?

Vajon nem vagy te ugyanolyan, mint bármelyik másik pöcs a világon, aki egyébként nem ér semmit, de a vallás mögé bújva, legalább a nőjén tud uralkodni és „igaz hite” okán dölyfös tud lenni?

Nagyon furcsa ezt látni ezt abban a városban, ahol előzőleg évszázadokon keresztül mindenki méltósággal és mértékkel tudta gyakorolni hitét. És minden vallásnak sikerült. Most valahogy egyiknek sem.

(F. K. zsidó-buzi-liberális-bölcsész nyomán)

Amikor egy reggel Samsa József, magyar állampolgár, keresztény, családapa, fradidrukker és trafiktulajdonos nyugtalan álmából felébredt, szörnyű féreggé változva találta magát ágyában. Páncélszerűen kemény hátán feküdt, és ha kissé fölemelte a fejét, meglátta domború, barna, ív alakú, kemény szelvényekkel ízelt hasát, amelyen alig maradt már meg végleg lecsúszni készülő paplana. Számtalan, testének egyéb méreteihez képest siralmasan vékony lába tehetetlenül kapálódzott szeme előtt.

« Mi történt velem? » – gondolta. Megártott volna a tegnap esti mangalicaszufflé? Vagy a sógor házipálinkája volt erősebb a szokásosnál, és ez csak a másnaposság egyik kellemetlen tünete? Lehet, hogy ez csak amolyan rémálom, ahol az ember azt hiszi, hogy már ébren van, pedig nem is? Igen, az lehet az, látott már ilyesmit filmekben is. Egy ideig próbált még feljebb ébredni, de aztán rá kellett jönnie, ez mégis csak a valóság. Megpróbált segítségért kiáltani, de a szája is eltűnt, helyette valami undorító szívóka türemkedett ki az arcából. Rémült és dühös volt.

Most mi legyen? Samsa József vonagoltatni kezdte féregtestét az ágyon, míg egyszer csak le nem pottyant róla. Szerencsére a hasára esett, így némi próbálkozás után sikeresen felegyenesedett apró ízelt lábain. Ekkor belenézett a tükörbe, és hátrahőkölt. Egy jó másfélméteres, leginkább óriás pincebogárra hasonlító szürkésbarna förmedvény nézett vele szembe. Samsa József megpróbált ellenállni a gyomrából feltörő pániknak, de szájszervéből így is lecsöpögött némi zöldes trutyi a kínai perzsaszőnyegre, ami azonnal füstölni kezdett. “Húbazdmeg, ennek a fele se tréfa!” – gondolta. Segítséget kell kérni! Mégpedig gyorsan, mielőtt még állandósulna ez az… állapot. Na jó, de kit hívjon? Mentőket, rendőrséget? Mire a mentők kiérnek, már talán be is bábozódik, a rendőrök meg eleve nem jönnek ha nem folyik vér, abban meg egyáltalán nem volt biztos, hogy őbenne most épp mi csordogál… Hijjnye a rohadtbuziniggerbevándorlók! Biztosan erről is ők tehetnek, behurcoltak valami vírust, aztán ő szívta meg, egy Normális Magyar Ember! Pedig tényleg mindent megtett, hogy elkerülje az ilyesmit. A gyerekét szigorú atyai pofonokkal tanácsolta el attól, hogy a szomszéd utcában lakó büdös cigánypurdékkal barátkozzon. A legutóbbi buziparádé után leköpött egy szivárványszínű pólóban babakocsit tologató kis lotyót. Az utcán is mindig átmegy a másik oldalra, ha valami sötétbőrű jön vele szembe. Egyszer még valami petíciót is aláírt, hogy a nyomi fogyatékos kölyköket ne hozzák ugyanarra a játszótérre, ahol a normálisok gyerekei vannak. És most tessék! Mit fognak ehhez szólni a kollégák, a család, a haverok?

Ezen a ponton Samsa József kissé megszeppent. Tényleg, mit fognak szólni? Mert hát ezzel a kinézettel igencsak messze került a Normális Magyar Ember eszményképétől… Na jó, gondolta, de hát ez csak egy külső dolog, belül ő továbbra is az maradt, aki volt: egy tisztességes (na jó, nagyjából tisztességes, azért hülyének sem kell lenni…), keresztény erkölcsű (tényleg, templomba is el kéne már egyszer menni…), szerető (jólvanna, a férfiember szerető nélkül mit sem ér…), és legfőképpen MAGYAR családapa. Fehérember!!! Na jó, perpill éppen szürkésbarna rovarszerűség, de hát nem a külső a lényeg, ugye! Ugye??? Hát azért élünk demokráciában meg jogállamban, hogy az embert ne vegzálják azért, ha kicsit más a megjelenése, mint a többségnek, nem? Hát nem bűn az! Rajta segítsenek a buzilibsi jogvédők meg a Helsinki bizottság, ne a büdöscigányokon meg a retkesbevándorlókon! A kurva anyjukat az ilyen idegenszívű magyarellenes zsidóbérenc csőcseléknek! Na! Most akkor ő szépen lemegy az utcára, és segítséget kér. Ahogy az neki, mint Normális Magyar Embernek jár!

Sajnos, mire kiért a folyosóra, Samsa József haragja, s vele együtt bátorsága elpárolgott. Életében nem rettegett még ennyire. Félt a szégyentől, a megaláztatástól, attól hogy az emberek megijednek tőle, utálkoznak rajta, esetleg tettleg is bántalmazzák, valami miatt, amiről igazán nem ő tehet. Hogy undorodni fognak tőle, mint valami fartúró buzeránstól. Borzasztóan érezte magát, és már majdnem visszafordult, amikor egyszer csak ráköszöntek. “Jó reggelt szomszéd, hallotta a híreket?” – kérdezte tőle K-né, aki szokása szerint a gangon ácsorgott a korlátnak támaszkodva. Illetve egy barnásvörös óriáscsótány állt a korlátnál, de valahogy Samsa József rögtön tudta, hogy K-né az. Talán abból, ahogy a bajúszával integetett. “Öööö nem, nem néztem ma még TV-t” – felelte – “Mi történt?” “Hát képzelje el, állítólag az éjjel Magyarország teljes lakossága ízeltlábúvá változott! Senki sem tudja miért, senki sem tudja mitől. De csak Magyarországon. A határokat lezárták, azt mondják, meg akartják állítani a kór terjedését. De a Miniszterelnök Úr szerint nincs semi baj, ez csak a Nemzeti Összefogás hatalmas erejét mutatja! Az Echo TV-ben meg azt mondták, hogy ez titkos szíriuszi gének ma-ni-feszt-ációja, és azért van, hogy megvédjen minket a globális karvalytőke támadásaitól. Érdekes, nem?” “Érdekes bizony!” – felelte hatalmas megkönnyebbüléssel Samsa József – “Mindig is tudtam én, hogy a Magyar faj genetikai felsőbbrendűsége egyszer mindenki számára látható lesz!” Kihúzta magát, és miután ízelt lábain lekúszott a lépcsőn, büszkén lépett ki a Hieronymus Bosch legelborultabb festményeit idéző pesti utcára. Otthon volt!

Úgy esett, hogy meghívódtam a Szembenézés Alapítvány (honlap, facebook oldal) által szervezett Hűlt helyek című sétára, amelynek témája az egykori zsidónegyedek a várban. Ezekből ma már a felszínen semmi se látszik, mindegyikre ráépítettek több rétegben.

Nem is nagyon megyek bele annak a leírásába, amit láttunk (illetve nem láttunk, mert van rajta öt méter új kőfal). A Budapesti Történeti Múzem régésze, aki a feltárásban is részt vett, avatott idegenvezetőnk volt. Szakmai volt, pártatlan, tényszerű, és fellépésében volt egy kis egészséges Juhász Árpád-i magyarázás.

Ahogy minden középkori városnak, úgy Budának is része volt a zsidóság. Emlékeik nem fontosabbak vagy érdekesebbek mondjuk a katolikus német polgárság emlékeinél, vagy a különböző ostromok idején emelt erődítéseknél. De nem is érdektelenebbek.

A néhány civil által, összekoldult pályázati pénzből szervezett, lelkes és kiváló szakemberek által megtartott vezetés azonban másra is rámutatott.

Arra, hogy a Várat egy hatodosztályú balatoni hekkbüfé szintjén üzemeltetik.

Ez a séta megmutatta, hogy van zsidó vár. De van török vár, katona vár, német vár, magyar vár, nemesi vár, polgári vár. Van középkori vár, hódoltság alatti vár, van felvilágosodás-kori vár, Habsburg-vár, Horthy-vár, Waffen-SS vár, Kádár vár.

Vannak történészek, akik messzebb látnak annál, minthogy valamiféle kádári panírba forgatott nemzeti romantikát etessenek a turistákkal. Akik egyébként tojnak erre a romantikára, miután ez mindenütt a turistamenü része.

Jobb esetben a legutolsó történeti kor látszik, rosszabb esetben – mint a labirintus esetében – hol  Drakula-múzeum, hol pedig valami misztikus baromság működik. Jól láthatóan az értékes vendéglátóhelyek kiadásában kimerül az igyekezet, és senkit sem érdekel az elképesztő történeti mélység és változatosság, amely a Vár nyolcszáz éves történetét végigkísérte.

Pedig nem lenne nehéz. GPS- és QR-kód olvasós alapon ezt a hatalmas információmennyiséget okostelefonon szépen, rendszerezetten lehet tálalni, multimédiás anyagokkal bőségesen támogatva. A Vár területe nem túl nagy, nem olyan vészesen sok pénz egy dedikált wifi kiépítése, de biztos lenne rá szponzor is. Innentől kezdve csak az lenne a feladat, hogy a tartalmat folyamatosan szerkesszék, fejlesszék, de erre ugye több múzeumot is fenntartanak.

Alighanem ezt a zsidós témát bármelyik zsidó kulturális szervezet lelkesen megírná. A törökök nyilván nagyon szívesen lektorálnák a róluk szóló részeket. A Hadtörténeti Múzeumnak se igen kéne kétszer mondani, hogy segítsenek, de  a Várban levő német követségről se igen zavarnák el bottal az érdeklődőt, ha mondjuk három-négy második világháborús fotón levő személyek azonosításához kérne segítséget a bemutató szervezője. Az egykor a Várban palotával bíró arisztokrata családok nyilván szívesen látnák újra – ha csak virtuálisan is – a nevüket és címerüket a Várban.

Az, hogy ez milyen bevétellel járna mindenkinek, azt nem is részletezzem. Mindenki szorozza be gondolatban a zsinagóga romjai miatt egy órával tovább maradó izraeli turistacsoportok, az okostelefonjaikkal a bástyára török basát varázsoló törökök, a középkori zenébe belehallgató japánok többletfogyasztását az ötszáz forintos ásványvízárfolyammal. Na ugye.

A legszebb az, hogy a tartalom megszületését „csak” koordinálni és szerkeszteni kell, mert rengeteg lelkes ember szeretné megcsinálni. Az ő munkájukból és lelkesedésükből kaptam ízelítőt a sétán.

Meg sajnos abból, hogy a teszetoszaságot, a házmester-mentalitást, a tahóságot nehezebb lesz kiűzni a várból, mint a törököket. De nem lehetetlen. Lotharingiai Károlynak sikerült, nekünk is fog.

A sokadik olyan vitát látom az interneten, ahol valaki a testi-lelki szerelemre valamiféle tudományos vagy vallási rendszert lát irányadónak, amely zsinórmértékként minden pár szerelmét képes kategorizálni, hogy az természetes (erkölcsös, helyes, támogatandó) vagy sem.

Természetesen bárkinek szíve joga, hogy egy pár szerelmét egy másik pár szerelménél előrébb valónak tartsa, és ehhez szíve joga bármilyen szempontrendszert felállítani. Erről szól a világirodalom jelentős része, amikor olyan szerencsétlenek esnek szerelembe egymással, akik a környezetük szerint helyes és támogatandó szerelembe nem eshetnének.

A legtöbb olyan szabályrendszer, amelyet alkalmazni akarnak szerelmes párok minősítésére érdekes alapfeltevéseken alapul, amelyeket nem árt felidézni, hogy érezhessük, micsoda komoly dolgok ezek.

Ilyen alaptétel, hogy nincs koton, alacsony hormontartalmú fogamzásgátló tabletta, hüvelybe feldugható százféle fogamzásgátló eszköz. Minden olyan dugásból, amely a hónap egy bizonyos időszakában történik, potenciálisan gyerek lesz.

A fentiekből következően ha én férfiként biztos akarok benne lenni, hogy elsőszülött gyermekem az enyém, szűz nőt kell elvenni, sajátfarkúlag szűzteleníteni, majd amíg teherbe nem esik, lehetőleg a házból sem kiengedni. Ezt követően 11 és fél havonta felcsinálni, amíg bírja a szervezete.

Természetesen még mindig a háromnyomásos mezőgazdaság korszakát éljük, ezért kívánatos hogy 2-3 fiúgyermekem legyen és legfeljebb két lány. Ez esetben ugyanis a nagyfiú majd megműveli a földet, a kisebbek elmennek valami értelmiségi pályára, így lesz pénzem öregkoromra és adnak enni. A szebbik lányt kiházasítjuk valami jobb helyre (jöhet pénz onnan is) a csúnyábbikat hozzáadjuk a bakterhez, vagy ha ez nem jön össze, marad itthon majd ápolni minket, segít a nagyfiú feleségének.

A fentieket áttekintve rögtön láthatjuk, hogy a társadalomnak fel kell lépni minden olyan meggondolatlan ember ellen, aki élete bármilyen szakaszában, bármikor, bárkivel, olyan kapcsolatba kezd, amely az államnak nem eredményez egészséges kardforgató férfiakat és nagymellű, sokat szülő nőket, hiszen az évente a világon végigseprő halálos járványok és az Európában oly gyakori éhínségek mellett vannak kényszerítő körülmények.

Meg kell említeni azt is, hogy régen nem volt buzulás és nem volt szabad szerelem. Nagy Sándor és Iulius Caesar életében nem nyúlt férfihoz, és nem írtak ilyesmiről a kortársak viccelődve. Az uralkodók, akik ezt anyagilag megengedhették maguknak, nem éltek együtt a dinasztikusan kötelező feleség helyett egy nekik tetsző másik nővel. Sőt, Radnóti Miklósról sem derült ki, hogy noha volt egy lebilincselő mosolyú, értelmes, érzékeny, törékeny csodája, akit egyszerűen Fanninak szokás hívni, rajta kívül egy másik, talán kevésbé szép és kevésbé tökéletes, ám számára ugyanannyira érdekes nőnek sem írt verseket. Ó dehogy.

Régen ez nem volt, csak most van ez a nagy elbuzulás és elkurvulás. És ki fogunk halni. Ki fognak irtani minket mint a római birodalmat, hisz azokból is mi lett. Ki vannak irtva, nincsenek. Nem épül a kultúrájukra egész Európa. Megbaszta őket az erősebb kutya.

Ezek hát az alapjai annak, hogy nyomorítsunk meg embereket, akik a boldogságot keresik. Hiszen a boldogság múló, hiú dolog, amelyet meg kell termelnünk, magunknak, miközben elvárt életünket éljük. Majd esetleg, ötvenévesen írjunk róla egy szép verset, ha mégse jön össze. A világ ugyanis az összeszorított foggal, a beszarás határáig erőlködve küzdésen alapul, amelyben bárkinek másképp jól éreznie magát, mint az elvárt lenne, bűnös dolog.

Hiszen Krisztus urunk is megmondta, hogy csak egyféleképpen szerethetünk, és mindenkit, aki másképp szereti párját, vagy istenét, lehetőleg öljük meg. Ja nem, ő pont fordítva mondta. Meg is feszítették. Ahogy ma is tennék.

A habogyfinkelstein kommunikáció egyik legmívesebb csúsztatása, hogy aki nem akar szögesdrót kerítést, az egy képmutató senki, akinek be kellene fogadni valami abroszfejű terroristát (büdös niggert, koszos cigányt) és majd meglátná, milyen vademberek ezek valójában.

Kedvenc demokratikus ellenzékem persze csak tátog és néz, mint hal a szatyorban, hogy hűbasszus itt most minket leérveltek, kész, sakk matt, csak ismételgetni tudjuk, hogy legyetek már jófejek.

Orbán nyert. Megint mindenki arról beszél, amit ő dobott be és úgy, ahogy ő szeretné. Nem meglepő az sem, hogy az intézményes ellenzék nem tud erre mit mondani, pedig igazán egyszerű.

Azért nem fogadok be egyetlen menekültet sem, mert nem az én feladatom, mint ahogy a tüzek eloltása, a betegek szirénázó kocsival kórházba szállítása, vagy a magyar légtér védelme sem az én feladatom. Erre fenntartok egy nagy közös képviselőt, akit államnak hívunk.

Egyetlen ellenzéki politikusnak sem jut eszébe feltenni a kérdést:

„Miniszterelnök úr, erre a menekült-dologra, pont az Ön által üldözött civilszervezetek, az EU, az ENSZ és még sokan mások évek óta próbálják felhívni a figyelmet. Öt éve tetszenek kormányozni. Eddig mit tetszettek csinálni?”

vagy

„Miniszterelnök úr, az Unió, a németek, az osztrákok adnak erre a bulira pénzt, paripát és fegyvert. Azt értem, hogy a jövőben kevesebb menekültet szeretne, még abban is együtt tudunk érteni, hogy ha több lesz belőlük, el fog kelni a kicsit keményebb kéz, de azért aki már itt van, azzal miért nem tudunk bánni, ha már ennyi pénzt kapunk rá?”

esetleg

„Miniszterelnök úr, miért van szanaszét verve a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, miért lett az a leghülyébb fidelitasosokkal feltöltve, hát a legkomolyabb problémára nem valami übernagyonjó szervezettel kellett volna készülni?”

Mert a bevándorlásügy, akárcsak a közegészségügy vagy az agrárigazgatás vagy a gyerekvédelem, állami feladat.Pénzből, szakértelemből szépen fel kell rá készülni.

Ki kell mutatni, hogy a hibát az a kormány csinálja, amelyiknek – megfelelő elemzések beszerzése és értékelése után – lett volna ideje megerősíteni a csongrádi és a baranyai rendőrséget volt határőr tisztekkel. Lett volna ideje lemeccselni a németekkel, hogy finanszírozzanak meg minden bokorba infrakamerát, terepjárót, miegymást. Esetleg egy német-osztrák-magyar közös határrendészeti akciócsoportot.

Esetleg körbehaknizni Európa hadseregeit, hogy még építenénk egy-két menekülttábort, kéne ágy, pléd, miegymás, elfekvő tartalékokat tessék felköhögni.

Vagy mondjuk hatvan-hetven tanári státusz, a bevándorlók iskolájának.

Másik hatvan-hetven státusz olyan szakembereknek akik segítenek nekik beilleszkedni, vagy továbbmenni, vagy hazamenni.

Vagy – hogy legyen benne mélyütés is – fociklub, ahol össze lehet fociztatni a minden fajtájú és nációjú gyerekeket az etnikai feszültségeket csökkentendő.

Ez 10-20 milliárd forint, de legyen 50. Öt évre elosztva. Az ötszörösét költötték focira.

Ennyit kellene elmondani. És akkor nyugodtan vissza lehet utasítani azt a hülyeséget, hogy én üzemeltessek otthon menekülttábort, amikor kifizetem rá az adót.

UPDATE: Egy facebook megosztás alatti kommentből megtudtam, hogy a németekkel közös fellépés már van. Közben kaptunk soron kívül bő kétmilliárdnyi pénzt az EU-tól a helyzet kezelésére. Ennyire jajdenagyon cserben vagyunk mi hagyva…