Az úgy van, hogy bizonyos pozíciókban a vezető szeret bizonyos karaktereket látni. Már ha jó vezető. Például az elhárítás élén valami nem túl jószándékú, minden hájjal megkent gazembert, aki a külvárosi kurvák hajkurászásával kezdte, kinyírta (adminisztratíve) négy-öt ellenfelét a karrierje során, emellett ravasz mint a róka. Ezen kívül lehet dühöngő őrült vagy simára borotvált gentleman, de legyen ilyen.

A pénzügyek élén is legyen könyvelő, valahogy nyugodtabban alszik az ember, ha azokat nem valami fantasztára bízzák.

Mindezt azért tartom fontosnak leszögezni, mert Magyarország nemzetbiztonsági helyzete nem valami nagyos stabil dolog. Igaz, momentán egyik környékbeli birodalom sincs olyan passzban, hogy lerohanjon minket, ám van másféle fenyegetés.

Nem, nem arra gondolok, hogy holnaptól haccá’eze’ migráncs fog minket lerohanni. Hanem arra, hogy professzionális, a magyar állam stabilitására törő szervezetek munkájának lehet nyomát találni.

Egyrészt a hídfő, a nemzeti arcvonal és más teljesen független oldalak tevékenységére gondolok, másrészt arra, hogy tegnap állítólag egy, a Daesh-hez köthető közlemény kezdett keringeni, hogy célpont lehet Magyarország.

Ebben a helyzetben kiáll Bakondi, mind valami hülyeséget, majd a katicabogár-erősségű magyar ütőerő felvonul a határra, hiszen a terroristák már csak olyanok, hogy a lófarkas zászlókkal és foguk közé szorított handzsárokkal rohamoznak.

Őszintén remélem, hogy van olyan kapacitás, amely ezeket a fenyegetéseket értékeli, forrásukat meghatározni törekszik és a szövetséges szolgálatokkal együttműködve az elhárításukról próbál gondoskodni.

Mindenesetre nem erre utal, hogy Bakondi egyáltalán megszólalhat, és ebből a kérdésből is csinálnak egy jó kis belpolt és egy jó kis habonyismót.

Talán fölösleges leírni, hogy amikor majd a Deák téren vagy a Bazilikánál pukkan valami, akkor abból nagyon nehéz lesz habonyismót csinálni.

Ugyanis, a franciákkal ellentétben nincsen olyan rendőri és kommandós kapacitás, amely néhány órán belül mindenkit levadász és szétlő.

A németekkel ellentétben (sejthetően) nincsen olyan precíz elhárítás, amely havonta, különösebb csinnadratta nélkül, de azért a sajtóban megjelenően kiemel 4-5 embert kényes helyekről, nem az előtt, hogy bizonyítékai lennének, de még azelőtt, hogy bármit megtehetnének.

Ha az Iszlám Államos hír igaz, az messze nem csak politikai dolog, hanem jelenti, hogy az egyik legprofibban működő terrorista szervezet potenciális célpontja vagyunk. Ez ellen viszont kevés a kisbakond és a tehetséges főhangya, akiből tábornok lett. Illetve csak akkor elég, ha maradunk csak potenciális célpont.

Lehet persze gondolkodni azon, hogy milyen jó kis statárium, meg alkotmánymódosítás tud ebből lenni, csak épp nem az lesz, hanem olyan instabilitás, amely nyílt utcai erőszakhoz fog vezetni, amikor kiderül, hogy az állam mennyire eszköztelen.

Persze ez mind csak paranoid nyugtalankodás, a magyar titkosszolgálatokat az utóbbi tíz évben egyszer sem ciánozták végig, szervezték át- szét- és össze, a legnyugodtabb szakmai munka folyik. Mindenki nyugodjon le a … és carry on.

Ha megnézzük azoknak az országoknak a sorát, ahol mostanában valami nagyon bonyolult kütyüt gyártanak, és azt nagyon sok pénzért exportálják világszerte, egy közös pontot fogunk találni: az oktatást.

Beszéljünk Tajvanról, Dél-Koreáról vagy épp Finnországról, kb. harminc évvel ezelőtt mindegyikben volt egy olyan program, amikor 100 FSE (Futballl Stadion Egyenérték) összeget fordítottak olyan dolgokra, hogy minden iskolában legyen olyan fizikaszertár, ahol Newton almájától kezdve a mágnesesség és az elektromosság alapelvein át a hullámokig és a stroboszkópos sötétkamráig minden volt. Ha kémiaszertárról beszélünk, akkor az ezüsttükörtől kezdve a lakmuszpapíron át a bonyolultabb, adott esetben biokémiai jellegű kísérletekig mindent el lehet végezni.

Vettek számítógépet, amelyekkel lehetett adatot elemezni, programozni és még száz csuda dolgot művelni. Az alapismeretek – mindenekelőtt a matematika – oktatása is sokkal könnyebbé vált, mert az absztrakt koncepciókat ki lehetett próbálni a másnapi kémiai analízis során, a gyerekek megszokták, hogy minden tanult ismeretet projektbe lehet illeszteni, és lehet alkalmazni.

Ez egy nagyjából harminc-negyven éves megtérülésű befektetés, amely ennyi időn belül elvezet a magas hozzáadott értéket termelő iparágak meghonosodásáig, amikor nem kell a környező országokkal versenyzni, hogy hol raknak össze olcsóbban egy hűtőt vagy fűnyírót, mert mindkettőhöz ők gyártanak vezérlést.

Ezek a mérnökök raknak össze aztán szabadidejükben műholdat, vagy raliautót, emelve ezzel országuk hírnevét.

Ezzel kapcsolatban van egy jó és egy rossz hírem.

A jó hír az, hogy ennek az alapjai kicsit hasonlóan a torma földben hagyott gyökeréhez, nálunk is megvannak. Tele vagyunk okos gyerekkel és még mindig vannak jó tanáraink, akik örömet lelnek abban, ha az iskolai mikroszkóppal a gyerekek nemcsak a kötelező tananyagot darálják le, hanem a maguk kisiskolás módján kutatni kezdenek, és nekivágnak az ismeretlennek.

A rossz hír az, hogy az erre szánt pénzt eltapsolják. A csúnya gonosz elnyomóbrüsszel erópunijó ugyanis több milliárd forintot adott arra, hogy Magyarország elhagyhassa a gépösszerakó országokat, és felzárkózzon – harminc év alatt – a gépfeltaláló országokhoz. A recept nem bonyolult. Most megcsinálja az ország a jól felszerelt iskolát, bezavarja a gyereket meg a tanárt, és harminc év múlva jön a tigrisugrás.

Ennek a pénznek az elmutyizása két szomorú dologra mutat rá. Az egyik, hogy úgy tűnik, senkit se érdekel kormányzati szinten – és most egyáltalán nem csak Orbán Viktor kormányáról van szó – hogy itt tigrisugrás legyen. Könnyebb elnyomóbrüsszelezni, könnyebb a karvalytőkére és a szegény magyarokat elnyomó hatalmakra mutogatni, mint azt beismerni, hogy az eredményekért évtizedeket kell dolgozni.

A másik szomorú dolog az, hogy ahogyan a magyar vidék felemelésére szánt pénz szép piros kőkockás főterekre ment el, az oktatás felzárkóztatására szánt pénzt működési költségekre verték el.

Nagyon érdekes számítás lenne azt megnézni, hogy vajon pontosan mennyit költött el „szakmai tevékenységre” a mindenkori oktatáspolitikánk abból a pénzből, amelyet új berendezések, szépen kistafírozott iskolák építésére kaptunk. Minden projektnek, legyen az energetikai fejlesztés, vagy kémiaszertár-pénz, oda kellene vezetni, hogy mindenütt legyen egy jól felszerelt iskola.

Ahogy Szent István az előző ezredfordulón minden tíz falunak templomot írt elő, úgy kellene, legalább tíz falunként lennie egy világszínvonalú iskolának. De nincs.

Az EU egy dolgot igyekszik tűzzel-vassal üldözni, mégpedig azt, hogy a szép új dolgok vásárlására kapott pénzt a régi dolgok működtetésére fordítsák.

Ha megnéznénk, hogy ezekből a pénzekből a KLIK mennyit fordított napi működési költségekre, bármilyen szépen hangzó nevek alatt is tette ezt.

Az a gyanúm, hogy egy ilyen számítás azt hozná ki, hogy a KLIK valós adóssága a mostani magas összegnek is a többszöröse, vagyis itt is, kicsit másképpen, piros kőkockák lettek a jövőből.

Ez pedig, ha nem is feltétlenül büntetőjogi érdelemben: lopás. Méghozzá gyerekektől. A börtönben a gyerek ellen bűncselekményt elkövetők az ágyi poloska alatt vannak a hierarchiában. A börtönön kívül, úgy tűnik még nekik áll feljebb.

Ezért megyek holnap kockás ingben és esernyővel dolgozni. Kilenctől.

Na tessék, itt egy újabb terrortámadás, Brüsszelben, Európa szívében, az új Moszkvában! Több tucat halott, borzalmas képek, videók, horror-reality show! Hát mi megmondtuk előre, hogy ez lesz, ha hagyják a buzikat vonulgatni! Orbánnak igaza volt, Putyinnak van a legnagyobb fasza, szavazz Trumpra, tedd újra naggyá Amerikát! Vesszenek a libsik, a jogvédők, a jogászkodók! Itt statárium kell, a nemzet érdekében titkosítani a közbeszerzéseket, börtönbe az újságírókkal, az engedetlen tanárok terroristák, aki Erdogan korrupciós ügyeit firtatja, hazaáruló! Fúj muszlimok, fúj zsidók, fúj buzik, fúj feministák! Az oltások autizmust okoznak, a Bilderberg csoport chemtrail-offenzívát indított, a globális felmelegedés meg egy hazugság, amit az abortusz-párti négerek találtak ki, hogy a fehér faj bukását idézzék elő! Sötét erők áskálódnak ellenünk, nemzettestvéreim! Csak én védhetlek meg benneteket tőlük, csakis én! Ugyan a kormányzati tapasztalatom nulla, a nevemet meg gyanús pénzügyi tranzakciókkal kapcsolatban ismertétek meg, de hát amikor a gyermekeitek élete és asszonyaitok erénye a tét, ki akad fel ilyeneken? Ki kell lépnünk az EU-ból, Darling, építsünk falat Mexikó határára, a kelet-európai migráncsok elveszik a keményen dolgozó osztrák kisemberek munkáját! Isten őrizz, hogy együttműködjünk a szövetségeseinkkel, inkább nyaljuk fényesre az ellenségeink valagát, hátha pont az segít! Együtt gyengék vagyunk, egyedül meg erősek! Az én vezetésemmel meg legyőzhetetlenek! Csak adjatok nekem hatalmat, sokat, minden hatalmat nekem! Izé, a népnek, aki én vagyok, a nép egyszerű, milliárdos fia! Mert ha nem kapok meg minden hatalmat, akkor a terroristák győznek! Csakis őellenük kell nekem a hatalom! Becsszóra! De tényleg becsszóra! Mi, hogy te ott, te libsiképű, te nem hiszel nekem? Kapjátok el a rohadt terroristát, halál rá! Allahu akbar!!!

P.S. Sajnálom, hogy ez a poszt ekkora indulatokat kavart. Nem volt szándékom senki jogos érzékenységét megsérteni. A célom és a mondanivalóm nagyjából az, ami az alábbi cikkben van (az enyémnél sokkal jobban) kifejtve:

https://decorrespondent.nl/4232/Brussels-teaches-us-everything-about-terrorism-has-been-said-except-what-almost-everyone-thinks/

A magyar fociválogatott közmondásosan a pocsék teljesítmények válogatottja…volt sokáig. Voltak mindenféle megváltók, a tolódás, a húzódás, a sokat futás, a keveset futás, az ütközés, a csúszás, a cselezés és még ki tudja milyen módszerek prófétái, a közös az volt bennük, hogy sehova sem jutott a csapat, sőt, általában röhejes körülmények között kikapott.

Aztán jött egy szerény, porosz iskolán edződött kapitány, aki felmérte, hogy van egy alsó-középkategóriás csapata, ahol a kiemelkedő játékosok beférnek a középkategóriába (néha) és elkezdett ebből építeni. Előbb összerakott egy védelmet, amelyik nem kapott gólt. Aztán egy középpályát, amelyik nem csak bóklászott a pályán, hanem valami játékra hasonlítót is bemutatott. A csatársort már nem ő rakta össze, mert elment Bundesliga-trénernek, sőt, nagy valószínűséggel Bajnokok Ligája-trénernek.

A közönség meg fanyalgott, hogy ez se jó, az se jó, bezzeg Puskás. Idő kellett, amíg megtanultak örülni.

Ez történik a Tanártüntivel is.

Ahogy az várható volt, a gát nem robbant fel, de megjelentek azok a hajszálrepedések, amelyek döntőnek bizonyulnak majd. Villanások következnek márczius idusáról.

Orbán Viktor megviselt volt, öreg, gyűrött arcú, fáradt. Nagy nehezen, kőkemény rendőri izolációval és import lengyel drukkerekkel lehetett összehozni neki párezer fős tömeget, aki előtt olyan beszédet mondott, amelyik az öreg Kádárt idézte. Ellenségek, védelem, az ellenség fitymálása. Migránsozás, alternatív valóság. Orbán érezte, hogy most ki kell állni és meg kell szólalni, meg is tette. Jól is játszott az értelmiség-ellenes retorikára, mivel ott tartunk, hogy a szavazótáborában gyanús elemnek számít, aki saját szavaival el tudja mondani, mi az a gyökvonás. De ilyen kevés emberhez, mint most, talán még sohasem szólt. Ráadásul nem tudták megakadályozni a füttykoncertet.

A balos ellenzék látványos pofonba szaladt. Gyurcsány a sztrájkbejelentés után látványosan idegesen távozott a Kossuth térről. A balos ellenzék pártocskái külön-külön, eltérő (de kit érdekel az eltérés) stílusban, de pár száz ember előtt mondták szokásos mantrájukat, az égvilágon semmi közük nem volt a fősodorhoz.

A Jobbik Pesten ünnepelt, mert muszáj. Szerintem szívesebben ünnepeltek valami pusztán, ahol talán nem lett volna annyira kirívó a gárda-egyenruhás alakok látványa. Cukiságkampány, hát persze. Folytatódott az, hogy legszívesebben fajgyűlölő vidéki párt lennének, de azzal közepes, putyinista ellenzéki pártnak lehet lenni, hiába vannak a környékükön egyetemet végzett fiatalok, ha a vezetőség jelentős része szédül a kövesúton, vagy ha nem, akkor Tigris-tankos fantáziái vannak.

A fő műsorszám a több tízezres tanártüntetés volt, amelyik sikeresen felhígította a becsatlakozó pártokat. Normális hangnemű (bár nagyrészt unalmas) beszédek voltak.

Sokan fanyalognak, hogy Pukli István csak egyórás sztrájkot jelentett be, nem alapított pártot vagy nem jött rögtön fehér lovon.

Pedig ez volt a jó döntés. Ez a tömeg messze nem volt homogén, ez egy tiltakozó tömeg volt, amely bármilyen konkrétabb dolog bejelentése után azonnal töredezni kezdett volna.

A tömeg mögött nem áll olyan logisztika vagy szervezet, amelyik lehetővé tenne ennél szervezettebb akciót. Az egyórás sztrájkot mindenki meg tudja csinálni, nem kell miatta bizottságozni és elégséges szolgáltatásozni. Ugyanakkor:

1. Adott egy ultimátumot a kormánynak, azt itt leginkább csak nagy nyugati országok szoktak.
2. Kimondta, mert kimondhatta, hogy a kormánynak a tiltakozók fölött nincs hatalma.
3. Értelmes újabb cselekvési irányt adott a tiltakozásnak.

Ez mind azt ígéri, hogy ennek lesz folytatása. Talán.

Az út még nagyon hosszú, de a négy hátvéd már szokja az összjátékot.

Az utóbbi napokban két fontos kérdés tolult fel a tüntetés kapcsán, ezekre válaszol a Ráérünk Blog, Az Egyetemes Tudás Tévedhetetlen Letéteményese (ja nem, bocsánat, az nem mi vagyunk).

1. Hát izé, szóval politikusok is lesznek

Lesznek. Ez a foglalkozásuk, hogy ahol tíz ember összegyűlik, odamennek, és próbálnak úgy csinálni, mintha a tíz embert ők hívták volna össze. Azt sem tartom kizártnak, hogy valamelyik különösen pofátlan megszervezi a szokásos nyuggerkommandót, és orbántakaroggyozni fognak. Ezt egy jogállamban felszámolni nem lehet, és egy jogállami dolgokért tüntető tömeg főleg nem tud ettől szabadulni. Ott lesznek, mert maguktól már ezer embert is nagyon nehezen tudnak összehozni, egy olyan tömeg, mint a hétvégi Fradi-meccs tömege, vagy a tanártüntetés várható tömege, már rég elérhetetlen álom nekik.

Fel kell őket hígítani

Azt mondani, hogy nem jövök, mert ezek ott lesznek, azt jelenti, hogy nem jövök, mert nincs tízezer ember aki képes lenne háromszáz, pártjelvényeket lóbáló hülyét semlegesíteni.

Ezzel pont az olyan erők malmára hajtjátok a vizet, akik azt akarják, hogy otthon, vagy legfeljebb a facebookon zsörtölődjetek. Vastag zokni, lányoknak harisnyanadrág és irány a tüntike.

2. Nincsen meg az erő és nincsen egy erős vezető

Tornatanárom szavait kell idéznem, aki, midőn egyik osztálytársunk saslengés közben arccal előre bezúgott a két korlát között a szerencsére vastag szőnyeggel leterített földre, így kiáltott: „B* meg fiam, aztán majd ha családot akarsz alapítani, darut hozatunk, hogy legyen aki emelgesse a segged?”

Röviden felsorolom a jelenleg elérhető „erős vezetőket”: Orbán? Hát pont ezért megyünk. Gyurcsány? Hát, valaki még biztos hisz benne. Vona Gábor? Oroszországból szeretettel. Schiffer, Juhász, Tóbiás, Szanyi kapitány és társaik? Hagyjuk.

Bizony, nincs erős vezető. Majd lesz. Folyik lassan a casting, de nem gondolkodik el senki, hogy minek az erős vezető? Két lehetőség van?

2.1. Azért mert birkák akartok maradni, és kell egy új, szimpatikusabb Orbán Viktor, aki talán csak fele ennyire gáz, mint a mostani.

2.2. Azért mert kicsit öntudatosabb, demokratább magyarok akartok lenni és olyan vezetőt találni, aki odafigyel arra, hogy mi a jó nektek, mert ha „véletlenül” elfelejtené, akkor pontosan tudja, hogy kisétál ötvenezer ember megkérdezni, hogy mi ez a feledékenység.

Ha az utóbbira szavaztok, akkor tessék szépen kijönni. Vastag zokni, harisnyanadrág.

Végül pedig gyülekezeti hírek:

1. úgy tűnik, addigra eláll az eső
2. ha minden igaz lesz lila lovas transzparens, csak ilyen kicsi

A Ráérünk blog előkelősködő formájához képest most futballmeccsről fogok írni. Tudják, az a proletár szórakozás, ahol az emberek pirított napraforgó- és tökmagot fogyasztanak, és különböző törzsi rituálékat élnek újra, nagyrészt ugrálás és trágár énekek kántálása formájában, miközben a pályán rituális küzdelem folyik. Ah, hozzanak kérem repülősót, hisz ah, én elájulok!

A fenét. A meccsre járás kiváló szórakozás (lenne) és amellett nagyon polgári dolog. Üljünk be az időgépbe, és menjünk vissza kb. 120 évet!

A mai futballklubok alakulásának idején járunk. Munkások, boltosok, kis- és nagy polgárok, orvosok és jogászok, rendőrök és újságírók klubokba tömörülnek, izgatottan tanulmányozzák az Angliából importált szabálykönyvet. Összeülnek, hogy megbeszéljék, milyen színű mezben fussanak ki a pályára. Legyen-e hangzatos jelmondat? Erkölcs, Erő, Egyetértés? Ez jó lesz, maradhat.

Vessük ezt most össze azokkal a sportágakkal, amelyek legújabban sikeresek! Ugyanezt tapasztaljuk, lelkes magánosok klubba tömörülnek, lelesik a youtube-ról, mit hogy kell csinálni, egy-két külföldet járt társuk beáll edzőnek vagy csapatkapitánynak és hajrá. Az amatőrsport a létező legpolgáribb dolgok egyike.

Az évszázados klubok az utóbbi évtizedben a magyar polgárosodással együtt a válságukat élik. Több évtizeden át háziasítva léteztek, a hatalom adott nekik pénzt és kiváló sportszakemberek hozták az eredményeket. Erről a modellről nem tudtak visszatérni ahhoz a modellhez, hogy a Fradi a fradistáké. Nem a nemzeté, a párté, az aktuális politikai keresztapáé, hanem a fradistáké.

Tegnap tízezer fradista ment ki a fakócsapat Csepel elleni meccsére, tiltakozni Kubatov klubelnök és fideszes janicsáraga saját szurkolóit testületileg bűnözőnek kezelő tempói ellen.

Tízezer ember. Tóbiás József a fél karját odaadná, ha egy MSZP-s pártrendezvényre ki tudna csalni ennyi embert. Tízezer ember, akik egy célért mentek oda, azért, hogy szeretett Fradijuknak jobb legyen.

Innen egy lépés azt végiggondolni, hogy ha ennek a tízezer embernek átlagosan van havi ötezer forintja a Fradikára, akkor az hatszázmillió forint. Abból több szakosztály kellemesen elműködik, és a Fradi nevével nem olyan nehéz még legalább ötször ennyi szponzorpénzt összeszedni, a marketingjogok hasznosításából és a nagyobb szponzori megállapodásokból.

Magyarország és vele együtt a Fradi is akkor fog újjászületni, amikor ez a tízezer fradista nem elégszik meg azzal, hogy egy tavaszi délután szóban elküldi a fenébe a klubelnököt, hanem amikor rájön, hogy a Fradi az ő klubja, és lehet sokkal jobban csinálni Torgyánnál, Furulyásnál vagy Kubatovnál. Hogy ha valaki kiválóan tudja felügyelni egy hentesüzlet vagy egy kisebb asztalosüzem munkáját, az elvezeti a vívó- vagy a birkózó szakosztályt is. Szerződtet egy jó edzőt, odafigyel, hogy mindig legyen mindenféle eszköz, de senki se pazaroljon, és rábeszéli a céget, amelyik a műbelet szállítja a kolbásztöltéshez, hogy szálljon be egy félmillióval évente. És csak röhög az állami megváltókon.

Az Erő megvan hozzá. Az Erkölcs alakul. Az Egyetértés kéne még.

Miért megyek március 15-én tüntetni?

Elég egyszerű. Olyan országban akarok élni, ahol minden este úgy fekhetek le, hogy a hazám egy kicsit jobb hely lett ma is, mint tegnap volt.

Olyan kormányt akarok, amelyik ha már nem segít, legalább nem akadályozza meg azt, hogy próbáljak tenni azért, hogy az ország jobb legyen.

Meggyőződésem, hogy azok a dolgok, amelyeket a tanárok akarnak, jó dolgok. Nem maguknak követelnek kiváltságokat, nem akarják leváltani a kormányt csak azért, hogy le legyen váltva, és valaki más férjen a húsosfazékhoz.

Csupa olyan dolgot akarnak, amelytől jobb lesz a gyereknek az iskolában, jobb lesz a gyereknek iskola után az életben.

Ha megvalósul, amit akarnak, akkor nem fog ilyen ütemben nőni a szegénység, a leszakadás, a kilátástalanság.

Nem csodát akarnak, nem azt akarják, hogy mentsék meg őket. Dolgozni akarnak, azért, ami a feladatuk, a szent kötelességük.

Nem olyat kérnek, hogy holnapra javuljon meg minden.

Pont azt akarják, amit én, hogy minden nap, ez az ország, a hazám, egy kicsit jobb hely legyen, mint tegnap volt.

Bárki aki ezért hajlandó tenni az én barátom. Bárki mellé, akit ebben megpróbálnak megakadályozni, kötelességem odaállni és szolidaritást vállalni vele.

Ezért leszek ott 15-én. Ugyan több ezer tanár vállalta, mindenét kockára téve, névvel és arccal, hogy felszólal azért a jogáért, hogy a hazáját jobb hellyé tehesse, de ez kevés.

Meg kell mutatnunk magunkat. Talán, ha elég sokan megyünk, akkor azok is, akik most még nem hiszik el, rájönnek. Lehetséges.

Magyarországot sokkal jobb hellyé tenni.

Itt. Most. Nekünk. És mindenkinek, aki utánunk jön.

Gyere el. Oszd ezt meg.

Kérdés, hogy van-e célja a március 15-i tüntetésnek, lesz-e olyan, hogy a tömeg elfoglalja Táncsics börtönét vagy a Landerer-nyomdát vagy ilyesmi. Nem lesz. Ezeket egyébként azért (is) szeretik hangsúlyozni a visszaemlékezésekben, mert ilyesmi nagyon ritkán történik. A tüntetés nem erre való, erre a forradalom való.

Hogy mire jó ez az egész és mit jelenthet itt a sikeres tüntetés, nehéz elmondani. Két történettel fogom illusztrálni.

Az első egy amerikai háborús film, amelynek a címére nem emlékszem, a második VH idején játszódik, egy kis csapat megy egy gátat felrobbantani. Természetesen a két legigazabb tag jut el a helyszínre, és a robbantás előtt el is búcsúznak egymástól, hogy akkor szevasz élet, mi is felrobbanunk a gát belsejében. Aztán a robbanás után kiderül, hogy még a plafon sem repedt meg a gát belsejében, némi nehézségek árán kijutnak. A nem robbantómester pasas megkérdi a robbantómestert, hogy mi volt ez. Mire a másik mondja, hogy nem kell itt nagyot robbantani, nézz csak oda a természet megteszi a többit…és végszóra a gát előbb megreped, majd kilyukad és végül átszakad.

Valami ilyesmi lehet a legtöbb, amit a tüntetés és úgy általában a tiltakozó mozgalom elérhet.

Meghátrálásra késztetheti egy részterületen a kormányt, és talán elveti a magját annak a szolidaritásnak, amely oly fájón hiányzik a magyar közgondolkodásból. Tüntettek itt már rendőrök, nővérek és még a fene tudja ki, de az mindig szűkkörű klubdélután maradt, amelyre bármikor rá lehetett mondani az orbáni „na és-t”.

A siker abban lesz mérhető, ha egy hónap múlva egy vidéki állomásfőnök leírja, hogy elege van az állomáson naponta tucatjával átrobogó, ócska, koszos, minimum negyedórát késő, ürességtől kongó ötvenéves vagonokból, és így meg így kellene jobban csinálni. Majd ezután azok, akiknek még a kezében-fejében megvan a lendület, beállnak az állomásfőnökök tiltakozása mögé, és úgy általában, befejezzük azt, hogy ha valaki felteszi a kezét, hogy helló kérem itt épp életveszélyt okoz a hülye állam, és csináljunk valamit, akkor az a kutyát sem érdekli.

Természetesen ez sem fog azonnal bekövetkezni. A tanármozgalom prototípus és annak sem a legtökéletesebb. De első élménynek jó lesz a demokráciával kapcsolatban.

A másik történet Mózesé, de lehetne Álmos vezéré is. Egyikük sem léphetett be az ígéret földjére.

A mai ellenzék sem léphet be. Ha ők maradnak, akkor vándorolunk tovább. Kádári alakok, egytől egyig. Annak a korszaknak a túlkoros képviselői, amelyik azt mondta, hogy magadnak megcsinálni bármit huncutság. Kis gazemberség.

Mindenhez kérj állami engedélyt, eszközt és majd az állam segít neked megcsinálni, sőt lehet mozdulnod se kell, mert majd az állam ad. Nem értesz te semmit, bölcsességed nem ér fel a Hivataléval.

Az összes „baloldali demokratikus ellenzéki” erőnek a fő baja az, hogy nem tudnak semmit mondani a választóknak. Igaz nem is akarnak. Azt akarják, hogy válasszuk meg őket és akkor ők majd jobban és okosabban csinálják, mint Orbán Viktor. Azt meg elfelejtik, hogy Orbánt azért választották a magyarok elsöprő, kétharmados támogatással miniszterelnöknek, már kétszer, mert végleg elegük lett a sok későkádári arcból, aki csak azt tudja nyammogni, hogy majd én izé, erópunijó, jó lesz.

Persze Orbánt sem kell félteni, ő kialakította magáról azt a bölcs vezér képet, akinél nem kell bölcsebb. Még maga a nagy Gyurcsány Ferenc sem. Ez az ellenzék fő baja. Van egy tökéletesen bölcs vezér, még mindig azzal kampányolnak, hogy tessék ezt a teljesen bevált és bölcs vezért leváltani a kedvünkért, akik majd bölcsebbek leszünk. Sok sikert.

Közben pár százezer ember, jellemzően fiatalok, akiknek valahogy csak nem akart összeállni, hogy lesz jó a bölcs vezér országában, lelépett, a bölcs vezér legnagyobb örömére. Az ellenzéke fogta magát, összecsomagolt, és kivándorolt, mondván, hogy akkor a bölcs vezér hívei egyék meg amit főztek, ők meg megcsinálják a privát rendszerváltásukat.

Nem véletlen az, hogy az ellenzéki pártok közül senki sem tudja megszólítani ezt a százezres nagyságrendű szavazótábort. Ők már az ígéret földjén vannak. Tudják, hogy ott is kőkemény munka, lemondás, áldozatok vannak. A végén viszont egy nagyjából olyan világ, amilyet magadnak teremteni akartál.

Ez a tétje és ez lehet az egyetlen célja a tüntetésnek. És a nagy kérdése. Összegyűlik-e az a kritikus tömeg, amely a politikát, a közéletet nem vallási kérdésként fogja fel, nem a bölcsebb vezért várja, naponta egy szál ágyékkötőben áldozva a szent pálmafa alatt.

Ha összegyűlik, akkor lassan, fájdalmasan, elindulhat a rendszerváltás. Az igazi. Ha nem, akkor a tüntetők jelentős része pár éven belül az ígéret földjére megy, egyedül, hátrahagyva a bolyongókat.

A Ráérünk blog általában tartózkodik a magyar belpolitika mindennapjainak kommentálásától. Egyszerűen meguntuk, hogy leírogassuk, hogy valaki bunkó volt, vagy épp hagyjuk magunkat vezetni a Habony Művek épp aktuális népbutításától, úgy mint rezsiharc, Gyurcsány és a migráncsok.

 

Néhány napig kivételt teszünk, mivel a tanárok tiltakozása olyan dolog, amelyre reménnyel és lelkesedéssel tekintünk. Na nem azért, mert ebbe majd hirtelen Viktor belebukik.

 

Hacsak nem lövet közénk március 15-én, ilyen nem lesz. Azért lelkesedünk, mert végre a magyar társadalom megrázza magát és talán elkezd tenni azért, hogy Magyarország jobb hely legyen.

 

Itt a blogban háttérelemzéseket olvashattok majd, a blog facebook oldalán pedig a tanárok követeléseit próbáljuk elmagyarázni, közérthető formában.

 

Eddig sem voltunk, ezután sem leszünk bulvárblog, de most kifejezetten kérek minden kedves olvasót, hogy ha úgy gondolja, hogy más is elolvasná az itt olvasottakat, ossza meg!

Kezdem a rossz hírrel: nem lesz kompromisszum. A tanárok vagy végigviszik, amit elkezdtek, vagy véres bosszú következik és lealacsonyítás az utolsó kis csicskák szintjére. Ahová  egyébként valók, ha nem viszik végig, amit elkezdtek.

Hatalomgyakorlás

Merüljünk el a hatalomgyakorlás módszertanában. Az államhatalom absztrakt dolog, nem véletlen vezetik le azt mindenféle transzcendens dolgokból, legyen az az Ész, a Teremtő, a Szent Korona, a Turul, a Medve vagy bármi más. A hatalom átviteléhez a mindennapokba valamilyen szervezet kell és ez minden államformában és társadalomban más és más.

Ahol a főhatalom birtokosa hosszabb ideig meg akarja magának tartani a teljes kontrollt (pl. diktatúrában), ott ügyel arra, hogy az alsóbb szintű hatalombirtokosok sose legyenek egyedül, mindig egymást ellenőrizzék. Mindig jelentsenek egymásról, így elérve azt, hogy az információ mindig eljut a főhatalom birtokosához, aki így a totális kontrollt (vagy annak illúzióját) fenn tudja tartani.

Ez a „hatékony diktatúra” nagy illúziója. Valójában a diktatúra mindig kevésbé hatékony, mint a kiegyensúlyozott hatalomelosztáson alapuló rendszerek, mert erőforrást pazarol a hatalomkoncentráció fenntartására. Kiegyensúlyozott hatalomelosztáson nem feltétlenül a nyugati típusú demokráciát kell érteni. Lehet az például a konfuciánus Kína is, ahol a nyugati kultúra számára felfoghatatlan módon, de megfelelő rituálék révén létezik a hatalom kellő elosztása (a szubszidiaritás jegyében) és a köznép véleményének beépítése a politikai cselekvésbe.

Ahol viszont koncentrált hatalomgyakorlás van, ott épülnek a párhuzamos struktúrák. Ennek talán legismertebb példája a Hitler környezetében kiépülő sokféle szolgálat (SS, SA, SD, Gestapo stb.) amelyek mind ugyanarra valók voltak (nagyjából) de burjánzásuk elsősorban arra volt jó, hogy a legfelül levő ügyes taktikusok (Himmler, Göring) sem jelentettek veszélyt a Führerre.

A magyar modell

Más-más formában, de minden diktatúra kiépíti a maga párhuzamos struktúráit. Kádár János Magyarországán megmarad a helyi igazgatásnak az a modellje, amely nagyrészt a magyar feudális hagyományon (vármegye) és a polgárosodó Monarchia egységes igazgatási modelljén (tanács, jegyző, polgármester, hivatalok) alapult. A professzionális közigazgatás (nem megyek bele Max Weberbe) minden későbbi rendszernek jól jött, hol azért, mert a kontinuitást akarta hangsúlyozni (mint Horthy), hol azért mert az egyetlen hatékony dolog volt az országban (Szálasi, Rákosi) hol pedig azért mert a nulláról kezdés miatt egyszerűen nem lehetett mást használni (Kádár).

Kádár viszont kiépítette a maga szervezetét az államigazgatás mellé, a Pártot. A Pártbizottság minden megyeszékhelyen a megyeháza fölé magasodik, szimbolizálva a hatalmasabb akaratot. A Párt-alapszervezetek az élet legalsó szintjeitől a hivatalos államigazgatás mellett működtek, kontrollálva a helyi erőket. A „pártvonal” kettős identitása a központhoz lojális ellenőrző emberekkel hálózta be az országot. Emellett pedig millióegy államigazgatási funkciót „országos hatáskörű szervek” helyi egységeinek hálózata látott el, akik elsősorban a központnak tartoztak elszámolással.

A király új ruhája

A Fidesz koncentrált hatalomgyakorlása sokban hasonlít a kádári modellhez. A választási rendszer átrajzolása után a helyi Fidesz-képviselő az gyakorlatilag teljesen megfelel a járási párttitkárnak, akit ugyanúgy félnek a helyi polgármesterek, mint anno a tanácselnökök. Az országos hatáskörű szervek kiterjesztése, a szubszidiaritás visszanyesése is egyre teljesebb, ennek egyik eszköze a KLIK.

A KLIK fő funkciója, hogy olyan helyi hatalmi centrumok kezéből, mint az iskolaigazgató, kicsavarja a kontrollt. Az, hogy ebbe generációk fognak belerokkanni, másodlagos, sőt, nem is baj az, ha nem okosodik az alattvaló. Amikor tehát a KLIK kontrollfunkcióinak visszanyesését követeli valaki, akkor azt kéri Orbán Viktortól, hogy hatalomgyakorlásának, államának a lényegét tagadja meg. Ha akarná sem tehetné meg. Elmondom, miért.

All our people are businessmen

A Keresztapa második részében, Michael Corleone mondja Tom Hagennek, amikor a merénylő személyén gondolkoznak: „All our people are businessmen” vagyis ameddig jó üzlet a Corleone-családhoz hűnek lenni, addig hűségük töretlen. Ez a központosított, felül összefutó, de az alsó szinteken párhuzamos struktúrákat fenntartó hatalmi érme másik oldala.

A győztes hatalomnak meg kell jutalmaznia katonáit. Szulejmánnak kötelessége a szpáhinak falvakat adni, ahol megkopasztható parasztokat és csinos parasztlányokat kap jutalmul élete kockáztatásáért cserébe. A hűbéruralom mindig visszterhes ügylet, a hűbérúrnak adnia kell hűbérbirtokot a hűbéresnek, különben elhagyják.

Gyurcsány nem-kormányzó, a gyeplőt lovak közé dobó ámokfutása után a Fidesz mögé soha nem látott tömeg sorolt be, nemcsak a szavazófülkékben, hanem azok körében is, akik a párttól vártak anyagi-egzisztenciális segítséget. Orbán ezt kihasználta, Kubatov vezérletével szervezett, mindent letaroló politikai hadsereg állt fel, amely el is érte a győzelmet. A tiszteket azonban meg kell jutalmazni.

Ez a jutalmazási kényszer vezetett oda, hogy Fidelitas-bohócokkal töltöttek fel olyan szerveket, mint pl. a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal. A sors furcsa fintoraként vidéken a KLIK olyan Fideszesekkel lett telerakva, akiket a helyi kis közösség valahogy sose választott meg semmilyen vezető tisztségre, vagy ha ezt egyszer megtette, akkor többet nem követte el ezt a hibát. Az örök igazgatóhelyettesek, a mindig furkálódó spiclik kapták meg az intézményfenntartóban az áhított hatalmi pozíciójukat. (nyilván rengeteg jó szakember és még több jószándékú, ám teljesen fogalmatlan hülye mellett)

Ezek az emberek árulásnak fognák fel, ha most a Fidesz elvenné tőlük az évek kemény spicliskedésével, a hajnali plakátragasztással és plakátletépéssel megszerzett hatalmukat. A helyi KLIK-költségvetés olyan nekik, mint Lázár köreinek egy földárverés, Tiborcz Istvánnak egy városi lámpakorszerűsítés, Mészáros Lőrincnek egy autópálya-felújítás. Ez a jutalmuk.

A tanármozgalom azt várja Szulejmántól, hogy küldjön selyemzsinórt minden janicsár-agának. Nem fog. És ha a tanárok nem viszik véghez, amit elkezdtek, a selyemzsinór az ő nyakukba kerül. Sajnos a hatalomnak nincs két logikája, egy a jó embereknek és egy a rossz embereknek. Csak a logika van. És a logikus cselekvés.

Magyarország tanárai, egyesüljetek.

A Ráérünk blog általában tartózkodik a magyar belpolitika mindennapjainak kommentálásától. Egyszerűen meguntuk, hogy leírogassuk, hogy valaki bunkó volt, vagy épp hagyjuk magunkat vezetni a Habony Művek épp aktuális népbutításától, úgy mint rezsiharc, Gyurcsány és a migráncsok.

Néhány napig kivételt teszünk, mivel a tanárok tiltakozása olyan dolog, amelyre reménnyel és lelkesedéssel tekintünk. Na nem azért, mert ebbe majd hirtelen Viktor belebukik. Hacsak nem lövet közénk március 15-én, ilyen nem lesz. Azért lelkesedünk, mert végre a magyar társadalom megrázza magát és talán elkezd tenni azért, hogy Magyarország jobb hely legyen.

Itt a blogban háttérelemzéseket olvashattok majd, a blog facebook oldalán pedig a tanárok követeléseit próbáljuk elmagyarázni, közérthető formában.

Eddig sem voltunk, ezután sem leszünk bulvárblog, de most kifejezetten kérek minden kedves olvasót, hogy ha úgy gondolja, hogy más is elolvasná az itt olvasottakat, ossza meg!

A pedagógus- majd később már összoktatási  tiltakozás a legveszélyesebb irányból támad. Évek óta megfigyelhető a folyamat, ahogyan a Fidesz távolodik a saját értelmiségétől. A Fidesz kezdeteinek kezdetén üdítő dolog volt, hogy nem esett hasra a Kádár által hol kegyelemkenyéren, hol kegydíjon tartott értelmiségtől. Mivel az alapítók között sok az elsőgenerációs értelmiségi, ezen annyira azért nem is lehet csodálkozni.

Később a magyar értelmiség kisszerű harcaiba beszállva magukhoz édesgettek jónevű, jó családból származó professzorokat (…Batthány Köre…). Időközben azonban kiderült, hogy az orbáni volatilis reálpolitizálás nem működik ezekkel a respektábilis értelmiségiekkel, mivel féltik a presztízsüket és nem tudnak kritika nélkül beállni az aktuális kurzus mögé minden nap más irányba. Ráadásul még valami tiszteletfélét is megkövetelnek, ami már végképp elviselhetetlenné tette őket a Gazda szemében.

Orbán kormányzásának habonyi fordulata a végleges szakítás az értelmiséggel. Azzal az értelmiséggel, amely képtelen volt a pozícióit megvédeni, mivel pont annyira felkészületlen volt a rendszerváltozás utáni világra, mint a társadalom összes többi rétege.

Látható, hogy egy országot egész sokáig el lehet működtetni fundamentális hibák mellett is. Eleinte nincs nagy hatása annak, hogy egy kutatóintézet nem itt épül meg, hanem Lengyelországban. Eleinte nem fáj senkinek, ha a mérnökök javasolta X megoldás helyett a nagyobb kenőpénzzel járó Y megoldást építjük meg.Hosszú távon azonban ezek mind-mind válsághoz vezetnek.

A jelenség oka az, hogy az értelmiség elég nagy része nálunk hagyományosan inkább baloldali-liberális kötődésű volt, egész egyszerűen azért, mert szocializációjuk során olyan emberekre néztek fel példaképként, akik aztán nagyrészt az SZDSZ és az MSZP mellett kötöttek ki, mivel korábban az MSZMP is szerette őket.

Ezt fogalmazta meg zseniálisan Torgyán doktor híres mondása „a szakértelem bolsevista trükk”. Ez a mondás a rendszerváltás óta eltelt 25 év egyik legfontosabb mondása, mivel pontosan jelzi, hogy az értelmiséget Orbán leginkább az MSZP egyik eszközének látja, afféle köldöknézegető, ötölő-hatoló alakoknak, akiknek nagy a szája, ha ő csinál valamit, és nagyon nem nagy a szája, ha jobbat kellene mondani. (Ebben egyébként Orbánnak sajnos nagyrészt igaza van az értelmiségünk mint politikai gondolkodó nem sokat ér.)

Ráadásul, mint az bebizonyosodott 2010-ben és 2014-ben, értelmiség nélkül nagyszerűen lehet választást nyerni, az értelmiség pártjait nem meg- hanem szét- és ripityára verve. Az értelmiség orbáni megközelítése tehát győzött. Az a sok unalmas bonyodalom, amelyet az értelmiségi vernyákolás okoz, úgy tűnt, mellőzhető.

Ahogy ebben az írásomban levezettem, szépen a média is ehhez alakult, és úgy tűnik, hogy kezd abba a csapdába esni, hogy képtelen kétmondatosnál bonyolultabb üzenetek átvitelére.

A tanárok mozgolódása ezért váratlan és riadalommal szemlélt dolog Orbán környezetében. Először hordozza magában azt a veszélyt, hogy nemcsak valami „kockásinges, kócos, borotválatlan” alak mond majd valami beszédet valahol, párezer embernek, aztán mindenki hazamegy és lehajtott fejjel tűr tovább.

A riadalom másik oka pedig az, hogy olyasmit kérnek, amely ugyan nem teljesíthetetlen, de elő kéne hozzá venni a gondolkodó embereket. Akiket mind elzavartak, és akik nélkül kormányoznak. A Bonyodalom visszavág.