Kedves Közönség,

ezzel a fotóval szembesültem:

http://9gag.com/gag/aYbxZNv?ref=fbp

Aki esetleg nem kattintana oda, annak leírom, hogy a képen egy savanyú arcot vágó fiatalember látható, viháncoló lányok gyűrűjében és az „I hate clubs” felirat olvasható.

Úgy érzem, segítenem kell. Egyáltalán nem kell tartani az ilyen helyektől. Egykor én is utáltam őket, és, hogy egészen őszinte legyek, ma is hányingerem van az összestől. De ettől még ezek a helyek teljesen elviselhetők.Egy ideig.

Előszöris, rúgjunk be, kb annyira, hogy testi funkcióinkat még épp csak uralni tudjuk. Ezzel addig romboljuk intelligenciánkat, hogy nem zavar, milyen hülye pózokban kell tartani magunkat és egyik lábunkról a másikra döcögni. Reménytelen hátrányba kerülünk olyan egyedekkel szemben, akiknek eleve odáig van rombolva, hogy már viszonylag kevés piától sem zavarja őket a dolog, dehát ilyen az élet.

Adjunk fel mindenféle kommunikációs kísérletet. A hangos zene pont azért van, hogy a kommunikációs csatornák közül a szemezést hagyja meg szinte kizárólagosan.

Tanuljunk meg különbséget tenni a dusbtep, a breakbeat, a trance, a house a techno és az összes többi között. Ezek nagyon fontosak, egész addig, amíg a társaság el nem indul valamilyen helyre. A helyszínre érkezve a dium-disum, a dubciri-dubciri és vanfény-nincsfény zenét fogjuk hallani, és igazából ezek teljesen azonosak. Ha a zene kicsit vontatottabb, az azért van, mert a hely törzsközönsége amfetaminista.

Teljesen mindegy milyen piát kérünk, lényeg hogy rendszeresen és sokat, a révületet fenn kell tartani.

Ily módon testünket és elménket megacélozva, menjünk a tánctérre. Nem mondom, mit kell csinálni, mert ha minden jól megy már annyira be vagyunk állva, hogy megy az magától is. Ne szóljunk senkihez, mert vagy nem hallják, vagy félreértik.

Mintegy másfél óra után, mivel a sok pia dacára is kezdünk tisztulni, menjünk a francba, hazafelé együnk valami gyrost vagy ilyesmit.

Ha ezeket pontosan betartjuk, akkor végülis túl lehet élni egy-két clubbingos estét, hogy azért mégse mondják már rólunk, hogy antiszociális faszfejek vagyunk. Igazából de, mondani fogják. Mindegy, én megpróbáltam.

Van a Fidesz egyik alagsori helyiségében egy láda. Olyasféle, amelyikben régen kalasnyikovot tartottak, manapság pedig a nem selejtezhető iratokat szolgálják fel ebben az egereknek. Van a ládán néhány elég edzett TUTO lakat, amelyből sejteni lehet, hogy ebben azért nem a három évvel ezelőtt szabadságkartonok vannak.

Ez a láda nem más, mint a Fidesz hülyeládája, amelyben ciklus közben több kevesebb sikerrel őrzik a szenior fideszes politikusok beszélhetnékjét. Ciklus  közben, ahogy a szociknál is, a kisebb rendű-rangú talpasok mondanak olyanokat hogy 47 ezer forintból ki lehet húzni egy hónapot, meg hasonlókat.

Azonban a ciklus végén, ahogy egyre kevésbé lehet figyelni minden elvtársra ez a láda fel szokott nyílni. Még az is lehet, hogy valamelyik rutinos maszopos nemzettolvaj surran be a pincébe, de erre természetesen semmilyen bizonyíték nincsen.

A láda működését úgy képzelem el, mint amikor a Harry Potter-ben Dumbledore professzor a tarkójához érinti a varázspálcát, és ilyen zöld turha formájában gondolatfoszlányokat húz ki onnan, amelyet ő egy szép állványon kristályfiolákban tárol. Nos az ilyen gondolatfoszlányok a Fidesznél ebben a ládában landolnak, mert ciklus közben valahogy több figyelem jut rá, hogy időben kiturházzák őket a nyilatkozók fejéből.

Ilyenkor viszont annál nagyobb a baj, mert csupa olyan gondolat gomolyog zöldes felhőként a ládában, mint hogy: elég már ebből a sok demokratikus bohóckodásból, csináljuk direktbe. Aztán ott van a minden ellenzéki/liberális/nemkatolikus kösse fel magát vagy dögöljön meg. Az igazi politikai Endlösungswaffe azonban a nők alázása szokott lenni, hiszen a mégoly vérmes fideszes szavazó-polgártársnőnk sem szereti megtudni, hogy lánglelkű vezetőink szerint ő egy beszélő, mosogató, gyerekgyártó pina (elnézést).

Valahogy, ki tudja miért, így a választási kampány elején ezek mindig előjönnek, amikor a szocik épp vért izzadnak, hogy cseppet sem acélos pártjuk mögé hogy szervezzenek valami kis támogatást. Hát így. A láda kinyílt, kampány van.

Riadó!

Egy Rogán Antal nevű, kommunista nézeteket valló személy veszélyezteti Thürmer Gyula monopóliumát a tragikomikus baromságokat mondó politikus posztján.

Szerinte a közműszolgáltatásokat nonprofittá kell tenni, és kötelezni a szoláltatókat, hogy a nyereséget (a nonprofit vállalat nyereségét, naná) fejlesztésekbe forgassák. Azt ugyan nem mondja hogy államosítani is kellene, dehát mi a franc értelme van a magántulajdonnak, ha egyszer a tulajdonos nem vehet ki belőle egy fillért se?

Ráadásul ez nemcsak kommunista megnyilvánulás, hanem szimplán hazugság. Nyilván népsanyargató szándék vitte arra a magánszolgáltatót, hogy kiépített mindenféle modern rendszert a digitális óráktól kezdve a telefonos-internetes ügyfélszolgálaton át a sok tucatnyi terepjáróval készenlétben álló karbantartó csapatokig, akik vészhelyzet esetén már vidáman szerelnek, mikor a BM még csak a „maradjon otthon, húzzon finom prémes nyuszipapucsot és nézze a hörrtévé színvonalas műsorát” rövid szöveges üzenetet fogalmazza.

Ezek a piszok népsanyargatók, a mégpiszokabb autógyáraktól az extrapiszok bankok finanszírozásában lízingelnek évente pár száz autót, hogy a fentebb leírt karbantartó flotta modernebb legyen. Kicsit jobban belegondolva az utóbbi hét évbe, ha most lenne egy ennyi idős gyerekem, bajban lennék az áramszünet fogalmának elmagyarázásával, mert itt annyi ideje nem volt áramszünet, mert ez a piszok, szemét, rohadt, idegenszívű áramszolgáltató a fogta magát és épített ide a ház elé-alá egy nagyobb kapacitású trafóállomást.

A gyengébbek kedvéért ez a rendszerváltás egyik vívmánya, hogy nem protekciós alapon, Lázár János unokaöccse, Puch László sógora, vagy Fodor Gábor távoli unokatestvére vezetésében és lenyúlásában, ki tudja milyen színvonalon működő sóhivatal csinálja a közműszolgáltatást. Hármat csinál még ilyen szervezet: busz, vonat, posta. Ha rémlik, ezek közül a BKV például az, amelyik még kereklámpás Ikarusszal szolgáltat, a posta az, ahol 2013-ban Európában csak úgy lehet kártyával fizetni, hogy azt készpénzfelvételnek számolják el. A MÁV pedig az a rendkívül kellemes cég, amelynek évi kb százmilliárdból nem telik arra, hogy nyáron a Balaton körül még csak viccből se legyen légkondicionálás nélküli vonat, illetve amelyik olyan áron dolgozik, hogy két embernek vastagon olcsóbb kocsival menni Budapestről mondjuk Debrecenbe vagy Szegedre, mint vonattal.

A villany- és gázszolgáltatás ugyaninnen indult, ezelőtt húsz évvel. Működött, jól-rosszul. A MÁV-val kapcsolatban pozitív hír, hogy egyedül Magyarországon lehet még forgalomban Jendrassik-dízelt hallani, a villanyszámlát viszont lehet kettő kattintással fizetni, és elfejteni hogy van villamos művek. Nyomom a gombot, jön a delej.

A Rogán Antal nevű politikus a rendszerváltásnak ezt a vívmányát vonja kétségbe akkor, amikor a fenti kommunistoid dumát elővezeti a hörrtévében.

Mondják, drága a villany. Igen, a mobiltelefon is az. Naná, mert úgy tetszettek piacot liberalizálni, hogy bejött ezeken a területeken három-négy szolgáltató, akik azóta lelkesen kartelleznek, az untauglich GVH és a pocsék jogszabályi környezet miatt. Nyilván ezen lehetne változtatni, de akkor néhány igazgatótanácsi helyből és szép autóból ki kellene szállni az elvtársaknak, és nem rezsicsökkentésről papolni, hanem a szabad verseny ösztönzésével rávenni ezeket a piszok külföldi beruházókat, hogy a kapitalizmusból ne csak a nyereséget élvezzék. Hogy ez miért nem történt meg?

Olvassanak Marxot az elvtársak, majd rúgják ki a királyokat, hercegeket, grófokat, onnan, ahova nem valók. Ha már a kommunista tempónál tartunk.

Szerves egésszé kögülnek, azt hiszem így hívták nyelvújítás-magyarul azt, amikor az elszigetelt alkotórészek egyszercsak többek lesznek önmaguknál. Szinergia, ahogy haszontalanvállalatitanácsadó-nyelven mondják.

Ez arról jutott eszembe, hogy a héten volt egy hír, miszerint Hoffmann Rózsa, egykori középiskola-igazgató, magától vagy habonyista sugalatra, de belerúgott az iskolaigazgatókba, hogy azoknak miniszteri fizetése van. Normális észjárású ismerőseimmel együtt én is azt gondoltam, hogy ez a közvéleményben azt a választ fogja kiváltani, hogy „ha miniszteri fizetése is lenne, mint ahogyan nincs, akkor is jobban megérdemelné, mint te a tiedet te idióta”.

Még az is eszembe jutott, hogy az iskolaigazgató, az egy kisebb településen társadalmi tényező, önkéntelenül is politikus, hiszen a KLIK bevezetéséig választott tisztségviselő volt a legtöbb helyen, méghozzá a demokrácia alapszabályai szerint, a rossz igazgató nem sokáig maradt tisztségében. Véleményvezér is egyben, hiszen a közösség gyermeknevelő, aktív korú tagjaival napi kapcsolata van, ráadásul ha jó igazgató, akkor nagyon népszerű is ezen választópolgárok körében.

Innen  nézve akár óriási hibának is tűnhet az iskolaigazgatók rugdosása. Mégsem biztos, hogy az.

Eszembe jutott rögtön azután, hogy a fentieket gondoltam a magyar társadalom végletesen dezintegrált állapota. Hajótörött társaságként kapaszkodik egy deszkába a magyar és nem nyúl senki a süllyedőért mert a deszka elengedése neki is a süllyedést jelenti. Az, hogy van-e egyáltalán deszka, érdekes filozófiai kérdés, amelyet sokáig tartana megválaszolni, el is megyek mellette, mert ezen az úton újabb kérdéshez jutunk. Meddig lehet büntetlenül a tömegbe lődözni?

A tömeg az orbáni politikai kommunikációban mindig nagy, látszólag kardinális kérédések köré rendezett, differenciálatlan csoport. A devizahitelesek. Azok a szerencsétlenek, akiknek fizetni kell a gázért és a villanyért. Némi túlzással épp csak az oxigént nem akarja nemzeti megmentés tárgyává tenni ez a logika, hiszen azt is mindenkinek, kivétel nélkül, és egyformán „adhatná”  a kormány.

Ezek a tömegek, mint írtam, differenciálatlanok, azon a felismerésen alapulnak, hogy a gyapotszedőket nem érdekli, mint csinálnak a krumpliszedők és viszont. Gond nélkül lehetett leszalámizni a rendőröket, a katonákat, a tűzoltókat, az orvosokat, a diákságot, holott ezek mind-mind jelentős csoportok, meglehetős öntudattal. Öntudatuk és érdekérvényesítő képességük azonban legfeljebb pár tüntetés megszervezésére volt elegendő, arra nem, hogy a kormány akár csak elkezdjen kompromisszumokon gondolkodni.

Csoportképző erőként egyedül a megélhetés bizonyult hatékonynak, és elérték azt az eredményt, hogy azok, akikbe belerúgnak, minimális szolidaritásra számíthatnak. Legfeljebb megvetésre, ugyanis a proli-retorika alapja az, hogy bárki, akinek akár egy fillérrel is többje van, mint neked, kedves rezsicsökkentett-hitelmegmentett elvtárs, az burzsuj és az ő végtelen kapzsisága áll annak az útjában, hogy te még jobban meg legyél mentve. Az, hogy te esetleg majd a következő körben válsz ellenséggé, az most ne érdekeljen. Akkor majd te leszel az akit a tömeg eltapos de neked még most jó. Orwelli kép.

A kérdés az, hogy mikor rúgnak bele annyi mikrocsoportba, hogy azok egyszercsak észrevegyék: a rezsicsökkentett-hitelmegmentett magyar ugyanolyan mesterséges kategória, mint a szocialista munkás-paraszt ember. És ugyanúgy, egyszercsak észreveszik, hogy mi mind elsősorban gyapotszedők, tanárok, taxisok, jogászok, tehenészek és csillagászok vagyunk és nem létezhetünk egymás nélkül. Ez utópia, ilyen fokú társadalmi öntudattól fényévekre vagyunk. Nálunk ennek egy még kopoltyúval lélegző, előgerinchúros változata van, ez pedig a düh. Nem írom le részletesen, emlékszünk rá 2002-ből.

A szocpárt régi-régi szokása hogy klikkek vezetik és időről-időre ifjú titánok türemkednek elő a barnaöltönyös masszából. Megválasztják őket Unterplatformführernek, beszédeket mondanak, sajtótájékoztatót tartanak. Egész addig a pártvezetés alsóbb szintjein szaladgálnak Zuschlag-ként odadobható koncként, ameddig a párt valami nagyobb bajba nem kerül. Az öregek ugyanis tudják, hogy következmények nélkül, ennyi farkas között az öreg Horn sem vihette el a balhét, sőt ebben a pártban még Kádárnak is volt kitől tartania.

A nagy öregek tehát váraikba – megyéikbe, platformjaikba, cégeikbe – húzódnak vissza és teret hagynak az ifjú titánnak. Az ifjú titán pedig az esetek kilencven százalékában bukik, a maradékban lesz valaki, akit be kell építeni a pártba, számolni kell vele. Az Mszp-n belül annyiból érdekes a szituáció, hogy Gyurcsány magával rántotta vele nagyjából egyidős generációt, amely nem volt elég erős ahhoz, hogy időben kinyírja. Több, ötvenes évei elején-közepén járó, a politikai pályának hagyományos csúcsát jelentő korban, vagy annak küszöbén levő férfi van, akit a 2010-es nagy égés a háttérbe szorított, legalábbis az országos politikában.

Ebben a helyzetben Mesterházy a vártnál sokkal tovább tudott előtérben és nyeregben maradni, olyannyira, hogy a kampány célegyenese előtt, még mindig tényező. A háttérből figyelő öregek ereje talán elegendő lenne ahhoz, hogy kirántsák alóla a szőnyeget, ugyanakkor azt mindegyik felméri, hogy ő nem állhat oda Mesterházy helyére, mert van vagy hatvan órányi, készre vágott lejárató műsor róla a hírtévénél, amelyet egyszerre nyomna a közmédia, és a Hírtévé-MNO-Lánchíd konglomerátum. A vadonatúj NMHH elnök személye pedig nem hagy kétséget afelől, hogy a kormánypárti médiának továbbra is mindent szabad lesz.

Mesterházynál egy nagyobb fenyegetés van, Bajnai. Bajnai ugyanis félig külsős. Azért csak félig, mert pedigréjét tekintve ő is csak egy sima ifjúszocialista, de valamennyire sikeresen – félhülye önjelölt nemzetmentők kellemetlen társaságát is vállalva – felépítette a nemzetegyesítő mítoszát. Addig kerülgette azonban az MSZP-kérdést, hogy elmulasztott nagy tömeget gyűjteni maga köré. Ez a választások szempontjából másodlagos, hiszen azt úgyis az fogja eldönteni, hogy a nép haragszik-e eléggé Orbán Viktorra. Ha igen, akkor, egy Medgyessy-szerű színtelen-szagtalan emberre is szavazni fog a derék magyar protest-szavazó.

A tömeg azért lett volna érdekes, hogy tudott volna erőt mutatni az MSZP-nek, de ott azt látták, hogy tizenegynéhány százalékon megrekedt támogatottságú valakiről van szó, aki nem is olyan régen még Gyurcsány emberének számított. Ezt az embert kellene lecserélni a pártalkukon át az élre került Mesterházyra, aki viszont jobban kontrollálható, és egy esetleges győzelem esetén jobban számítani lehet rá a helyek leosztásánál, ugyanis nem a hihetetlen sok követője tartja a párt élén, hanem olyan kompromisszumok, amelyeket honorálni illik.

Bajnainak nem maradt más választása, minthogy ebből a helyzetből Mesterházyt megpróbálja lépésre kényszeríteni. Mesterházy ugyanis ül egy minden körzetben jelöltet állítani tudó, mindenütt kampány-erőforrásokkal rendelkező párt élén és neki aztán semmi se sürgős. Az előválasztás ötlete nem lenne rossz, csak éppen a sokkal kevésbé strukturált amerikai pártéletre találták ki. Arról sem szólnak, hogy az előválasztás, az Amerikában párton belül, regisztrált pártszimpatizánsok szavazataival zajlik (nem ilyen egyszerű de ez most nem erről szól) nálunk meg a választópolgárok kétharmada nem válaszol a pártpreferenciáját firtató kérdésre.

Nem más ez, mint a kipontozott bokszoló igyekezete az utolsó pár menetben, hátha kiütéssel nyerni tud. Egy biztos, Mesterházy nélkül nincs előválasztás, viszont azzal, hogy valamiféle előválasztást ő is elfogadhatnak tartott, már van remény Bajnainak, nem akar ellenfele kettős fedezék mögül alibizni. Vagy igen. Zavarjátok le a bikinis macát a ringből, az utolsó menet következik.

Már régebben megfigyeltem, hogy a legtöbb, nyilvánosság előtt szereplő politikus, politikai elemző, focidrukker. Aztán továbbgondoltam a dolgot és azt kellett látnom, hogy itt mindenki a focival van megáldva.

Abban semmi különös nincsen, hogy hatalomra kerülve valaki tesz azért, hogy a hobbiját kicsit jobban támogassa az állam. Persze, elmélkedhetünk arról, hogy ez Svédországban biztos nem így van, de Európának ebben a részében mindig volt olyan hogy a főnök ide-oda egy kis pénzt adott. Komplett német operaházak épültek a főnök aktuális szeretőjének, és arra is volt már példa a mostani előtt is, hogy a főnök falujában stadion épült. Igaz őt később a rögtönítélő bíróság lelövette.

Az se meglepő, hogy a magyar fociba döntik a pénzt, hiszen ellenőrizhetetlen, átláthatatlan, igazi pénznyelő. Mindenki tud zsarolni mindenkit, tehát senki se zsarol senkit. Bemegy a pénz, egy csomó kényszervállalkozó rugdalja a jobb sorsra érdemes labdát, az pedig, hogy ennyi pénzből másutt világbajnokok, csak kocsmai hőbörgések szintjén érdekel bárkit is. Még direkt adóbevételeket is csatornáztak oda, annyira bevált ez a rendszer. Mindennek van „sportszakmai” oka, amelyet megkérdőjelezni csak óvatosan illik és csak akkor, ha épp a tiranai járási másodosztály öregfiúk bajnokság harmadik helyezettjével játszunk kínos 2-2-t. De abból a megkérdőjelezésből is ki-ki bújik a nagy sejtés: el volt ez adva, mint a múltkori NBI-es rangadó.

Ezek mind-mind természetes jelenségek abban az országban, ahol a harminc évvel ezelőtt ronggyá égő foci összes, még életben lévő szereplője még mindig a helyén van, gondosan vigyázva arra, hogy nehogy egyetlen alkalommal is másfajta ember kerüljön a rendszerbe. A tetejére pedig odaültették távoli istenkirálynak Csányi elnök-vezérigazgató urat, aki az ótépéből ezt a bagázst már rég büntető feljelentések kíséretében rúgta volna ki.

De nem erről akarok írni, mert ez a felszín, egy jól megkomponált lopási séma, amelyet csak egészen elvakult drukkerek nem látnak.

Ami az érdekesebb, az a magyar politikusok jelentős részének focibuzisága. Nem tudom mitől van. Ha egy  hatvanas éveiben járó emberről beszélünk, azt még csak megértem, hiszen amikor ő felserdült, még az Albert Flóriánnal, Novákkal, Vargával felálló Fradinak vagy a Benével, Dunaival rohamozó Dózsának lehetett drukkolni. De még a negyvenes-ötvenes korosztálynak is jutottak Törőcsikek és  Nyilasik.

Ők is, meg a fiatalabbak is, focibuzulással vannak elfoglalva. Meglehet, hogy affektáló, idegesítő elitista vagyok, de azt gondolom, hogy a tévében nézhető magyar foci a fentebb részletezett bundázások és lopások halmaza, a nemzetközi foci meg cirkusz, amelyet a helyi város plebsén kívül senki sem tart élet-halál kérdésnek. Nem nyert a  Bayern, hát nem nyert, majd nyer legközelebb.

Ehelyett azt látom, legutóbb egy ifjú (és általam amúgy nem sokra tartott) politológus Facebook oldalán, hogy másból se áll, mint egy focicsapat dicsőítéséből. Semmi baj, hát rajongó az istenadta, de amikor Török Gábor is minden interjúban elmondja, hogy ő Vidi-drukker, Bajnai azzal próbál emberközelinek lenni, hogy korábban kapus volt, akkor már kezdek tendenciát látni. Hiszen ezek az emberek elvileg nem kellene, hogy kötelezően szeressék a focit. Nem kell együtt szotyizni még húsz kilométer aszfaltozásért, nem kell csapatot venni. De még a független értelmiségihipszter-világfi-stílusikon-gasztrotájékozott-superman Bede Márton is szeret időnként mindenidőklegjobb-barszázni meg johánkrájfozni egyet.

Mindezt abban az országban, ahol ma már a belga másodosztállyal és az U-17 női eb-vel bezárólag mindent közvetítenek, ahol focit közvetíteni már nem szerepálom, hanem közepesen megfizetett nyolcórás meló.

A fenti (elitista, affektáló stb.) kikötést szem előtt tartva, én úgy gondolom, hogy az ilyen mértékű focirajongás nem értelmiségi tempó. Nem arra gondolok, amikor valaki drukkol a szülővárosa csapatának, vagy valami külföldi csapatnak. Olyan van, csoporthoz tartozni jó (legalábbis azt olvastam) a közösségi érzés még jobb. De jól láthatóan az edzőbák szellemi szintje az irányadó a magyar politikum jó részében és komplett karrierek születnek abból, hogy az illető valakivel együtt focizott, netán ugyanannak a csapatnak drukkol.

Az ország sorsát olyan miliőben döntik el, ahol elhisznek, de legalábbis közösen szajkóznak olyasmiket, hogy: magyaros, technikás pengés játék, sokpasszos korszerű játék, utánpótlásban azért nagyon ott vagyunk, többet kellene futni már ifiben is és hasonlók. Utána jól megnézik a tévében a murinnyót, és ha valaki kérdezi őket, akkor minden héten, persze, gyerekkoruk óta, csakadiósgyőr.

Én nem hibáztatom őket, ennyivel ma államtitkárnak vagy főügyésznek lehet lenni. Csak ne csodálkozzunk majd, ha jönnek a csehszlovákok.

Na, ez is hatalmas finomságokat és hat edényt feltételező étel és úgy is nagyon finom. Ellenben nagyszerű trash-kaja is. Van az úgy, hogy az ember este már csak pár szikkadt kiflit tud venni, amit másnap regggel még csak-csak elcsócsál, de aztán a maradék kettő megkeményedik.

Turmixgép  kell. Beletördeltem a kiflit, majd ráborítottam két teszkós paradicsomkonzervet, egy deci olívaolajat, és két evőkanál balzsamecet-utánzatot és egy gerezd fokhagymát. Elvileg uborka és hagyma is kellene bele, de a hagymát nem szeretem bele, uborkát meg nem veszek csak ezért, hiszen maradék-feldolgozásról van szó.

Celofán, hűtő. Az előbbieket reggel csináltam, estig állt a hűtőben a turmixgép edénye, majd este visszatettem a gépre és elkezdtem darálni. Közben még belement egy kevés olívaolaj (metros amúgy) és egy pohár víz, szép fokozatosan amíg kellően híg nem lesz. Vissza a hűtőbe, és egy óra múlva fogyasztható. Rövid főzőműsorunkat hallották.

Tisztelt Közönség!

A gyurcsányista-bajnaista bankárreakciós ellenforradalmárok okozta blogtespedés és kánikula közepette hirdetem, hogy Noirpova kartársnő már megen’ nem látszik ki az általa termelt és/vagy árokparton lelegelt gaz alól, így azt a szokásos vegyipari minőségben a köz javára felajánlja. Alant a választék, bótolni magával a termelővel kell, a kommentekben illetve emailben. Jegyezz te is Béketurbolyát!

Van két ötliteres nejlonzsák szárított turbolya.

Fekete üröm. (ukránul: csornobil) ipari mennyiségben

Illatos macskamenta virágos hajtások, egyelőre feldolgozva 2-4 adag, a többi az függ a további időjárástól.

Oregano, a Bükk-hegység lankáiról gyűjtve, terroiros, fajtajelleges, déligyümölcsös-presszókávés-hajdinakásás lecsengéssel.

(vállalatirányítási intermezzo:)

„A csokimenta nevű növényt (Mentha x piperita cv. ‘Chocolate’) sikeresen bevontam a Kombinéba. Ez a növény az After Eight csoki alapanyaga, a rendes bormentáénál édesebb, erős és tartós illattal.
Még nem tudom, hány adag lesz, mert (normális mentafélékkel ellentétben) tetű lassan szaporodik. Szeptemberben talán tudok 2-3 adagot kimérni belőle.”

(na  erre azt mondja a RD department hogy  van, a marketing szerint Jön! Jön! Jön!, a jogászok szerint nincs, az ügyfélszolgálat szerint tessék holnap érdeklődni)

„További szerzemény 2 különböző típusú bazsalikom, mindkettőből valószínűleg szeptemberben tudok 1-3 adagot kimérni, addig kérünk türelmet. Mindkettő a „most hálisten egyenesben van, de még hagynám fejlődni” fázisban van.
Egyik fajta: görög-vagy törpebazsalikom, jó erős, vegyes vagy gyümölcsös illattal.
Másik fajta: normál (méretű), de szárítva kifejezetten édes illatú, enyhén ánizsszerű beütéssel.
[Neked sztem veszély nélkül megjegyezhetem: Valószínű, hogy illóolajra nézve esztragol vagy metilcinnamát típus, azaz a hatóanyaga a tárkonyéval vagy a fahéjéval egyezik, ezért édeskés illatú. Elég nehéz ám ilyet fogni amúgy]”

Most, hogy nyilvánosságra hoztam az esztragol- és a metilcinnamát-titkot itt rettegek a nemzetközi metilcinnamát-összeesüvés bosszújától.

Ha valakit egyébként bármilyen fűszernövény hatóanyaga, annak félépítése, élettani hatásai, kapcsolódó hiedelmei vagy bármi ilyesmi érdekel szintén keresse bizalommal Noirpova kartársnőt, ha már egyszer ez a szakterülete neki.

Hölgyeim és uraim, tegyék meg tétjeiket.
 

Tökéletes Tour volt, nagy bukásokkal, nagy visszatérésekkel, nagy versennyel, klasszikus három hetes csatával.

Amikor az ember nézik a Formula-1-et, akkor nehéz bevallani magunknak, hogy akiket most látunmk, Vettel, Kimi és a többiek ugyanolyan jó pilóták mint Prost, Piquet vagy Mansell, és a mostani versenyek is vannak olyan jók, mint a régi klasszikusok.

Nekem az első Tour élményeim Indurainhoz, Riishez, Ullrich-hoz, Tonkovhoz, Goncsárhoz kapcsolódnak, Sipihez, ahogya a helikopter nagytotáljából megmondja ki az aki aznap kicsit fáradtan teker.

Ennek ellenére nem értem a fanyalgást. Most is hallom a bezzegindurainozást. Mi is volt indurain? Egy jó időfutamos, aki nem szakad t le a hegyen. És Froome? Na ugye. Volt domináns versenyző, aki ellentétben a pár évvel ezelőtti Contador- vagy Armstrong-dominanciával, tudott gyenge napot kifogni.

Volt egy Riblon, aki hősies szökéssel nyert.

Volt egy Saganunk, aki 23 évesen hozta azt a a taktikus pontvadászatot, amelyet utoljára az öreg Zabeltől láttunk. A sprintekben három, kb. egyforma képességű sprinter ment a győzelemért Greipel, Kittel és a kicsit gyengébb Tourt kifogó Cavendish személyében.

Voltak meglepetésemberek az első tízben, Mollema és Ten Dam személyében.

Kwiatkowskival, Quintanával, Talanskyval új generáció kopogtat, és akkor nem beszéltünk az idén nagyon gyenge évet futó Hesjedalról.

Az idei Tour úgy tűnik, hogy nemcsak a generációváltást jelzi, hanem azt is, hogy a kerékpársport ki tud lépni a mutyi világából és tud újítani, legalábbis erre utal Froome egyik edzőjének nyilatkozata, aki szerint mindenki agyba-főbe doppingolt, miközben özönvíz előttiek az edzésmódszerek. Froome-on az látszott, hogy minden pedálfordulata tervezett, gyakorolt volt. Persze, nincsenek illúzióim, most is megy a dopping, de a formaingadozások a (Froome mögött) szoros verseny azt jelzi, hogy kiegyenlítettebb a dolog, nincsenek EPO-val tömött szupermenek mint pár éve Ricco, Kohl vagy Rasmussen.

De ami ezektől fontosabb, Tour van. Elszokott tőle mindenki, pedig már Evans győztes Tourja is előremutató volt. Vannak jó sprinterek, Két-három reálisan esélyes összetett menő (mert azért edzésforradalom ide vagy oda, lesz itt még Nibali és Contador is sárgában), vannak bohémek, hősök, van minden, ami a jó Tourhoz kell.

A századikra mindenki várt valami speciálisat, és most még kevesen tudják de meg is kaptunk mindent amit egy jó Tourtól kapni lehet. Egy jó Tourt.  Nemsokára Vuelta, de ha minden háromhetes csak ilyen jó lenne mint ez volt, akkor a megtépázott hírnév gyorsan helyrejönne. Vive le Tour!

Leesett

eltörött

kilöttyent

elfogyott

lejárt

büdös

feltörlöm

kidobom

felseprem

van másik

már nem kell

kilöttyen

nincs

rosszul esik

ég

kéne

nincs

megiszom

van valahol abonett

volt

nincs

ennék

elfogyott

szellőzés

proletár

bagózik

menjbebazmeg

bezárom

meleg

keresek

keksz

lejárt

dohos

moly

róka

majdnem

Sajt!

megeszem

kicsitjobb

menni kén’

nincs kedvem

ilyen lesz

nem megyek

dolog van

majd útközben

drága

de friss

meleg

mosolyog

borravaló

basszameg

basszameg

basszameg

basszameg

visszafekszem

basszameg

de nem lehet.