A Ráérünk blog a magyar közélet kérdéseivel foglalkozik, és eddig nem nagyon érintette a szexuális erőszakot, pedig ezzel akkor is foglalkozni kell, ha nem vagyunk különösebben harcos feministák, ugyanis ez az egész ország jólétét, boldogságát, sorsát érintő probléma, és a Kiss László körül kipattant botrány erre kiváló alkalmat ad.

Noha nem vagyunk holmi ösztönlények, a társadalom boldogságát nagyban befolyásolja, hogy tagjai mennyire élnek normális szexuális életet. A szex-szel kapcsolatos frusztrációk ugyanis rengeteg egyéb frusztrációhoz vezetnek, melyeknek aztán politikai és gazdasági vetületei is lesznek.

Magyarország sajnos ebből a szempontból sincs valami túl jó helyzetben. Egyrészt népbetegségeink (elhízás, alkohol, dohányzás) nem használnak a rendszeres és kielégítő szexuális életnek. Másrészt a szexuális felvilágosítás, a szexuális kultúra sem szárnyal valami magasan mifelénk, sőt, bőséggel fordulnak elő középkorias eszmék. Végül, de nem utolsósorban a molesztálás, a kapcsolaton belüli tettleges és verbális bántalmazás (férfit és nőt érintően is) túlságosan elterjedt és túlságosan elhallgatott probléma nálunk.

Tévhitekkel teli a közbeszéd, és bárki, aki ez ellen tenni próbál, az automatikusan megkapja a feminista emancipunci stigmáját. Megpróbálom én, a harmincas éveiben járó, átlagosan maszkulin férfi oszlatni kicsit a ködöt, hátha én nem kapom meg.

A szexuális erőszakra nincsen mentség. Igen, van olyan, hogy az áldozat olyan magatartást tanúsított, amelyet a tettes szexuálisan kihívónak ítélt. Ez egyrészt nem valami gyakori, másrészt pedig ez a mentség kizárólag kankutyák számára elégséges. A kutya ugyanis ösztönlény és megpróbál megugrani bármit, amit szexuálisan vonzónak talál. Az ember ellenben kultúrlény, és nem ugrik meg mindent, amit szexuálisan vonzónak talál, hanem azzal él szexuális életet, aki akar vele szexuális életet élni. A nem, az nem, akkor is, ha egyébként riszálja, sőt akkor is az, ha már a melltartóját levette. Kellemetlen, igen, amikor ott van az ember felcsigázva, de ez van. Nem mentség az erőszakra ez sem.

„A minden második nemi erőszak oka a hazatérő férj” sztereotípia, amely a mostani botrányban is előkerül, szintén undorító, mert azt sugallja, hogy egyébként a kurvulás elleplezésére használatos a nemi erőszak vádja. Ezt nyilván a nagyon bölcs pletykafészkek tudják és nyilván a bíróság meg hülye volt.

Népszerű tévhit, hogy a szexuális erőszak nehezen bizonyítható, bemondásra bárkit el lehet ítélni. Ez ott van csak így, ahol a nyomozóhatóság és a bíróság nincs kellően kiképezve. Ez is csak olyan tipizálható bűncselekményfajta, mint az autólopás vagy drogterjesztés. Csak amíg természetesnek vesszük, hogy a rutinos nyomozó kapásból tudja, mikor frankó a bevitt drogdíler sztorija és mikor nem az, addig a szexuális bűncselekményeknél ez a tudás hiányzik. Pedig, ahogy a többi bűncselekményfajtánál itt is megvannak azok a kriminlógiai, kriminálpszichológiai, viktimológiai ismeretek, amelyek segítenek a bizonyításban. Természetesen, mint bármely más bűncselekményfajtánál, itt is ítélnek el ártatlan embereket, de megfelelően képzett hatóságok és bíróságok mellett semmivel nem nagyobb a dolog kockázata, mint mondjuk a lopásoknál.

Újabb tévhit, hogy szexuális bűncselekmény vagy bűncselekményként nem értékelt deviáns magatartás csak az, amikor egy sötét kapualjból ráugranak a sértettre és közösülnek vele. Valójában az elkövetési formák nagyon sokrétűek, a nem kívánt testi kontaktustól (tapizás, dörgölőzés) kezdve a beszólogatáson (és nem, nem a „ha ilyen seggem lenne, egész nap a kezemen ülnék” típusú faragatlan bókokra gondolok) át egészen a serdülő fiú/lány testére felnőttek által tett célzásokig. És itt bizony van egy határterület a kapcsolati/családi erőszak, amelynek gyakran van nemi felhangja.

Tévhit, hogy hogy ez „majd elmúlik” vagy „majd kihevered” probléma. Férfiben, nőben iszonyatos gátlásokat, frusztrációkat alakít ki, amelyek a sértettet magán- és társas életében akár egész életre képesek megnyomorítani. A legtöbb szexuális bűncselekménynek a fizikai nyomai begyógyulnak. Az ágyban leblokkoló férfiakat, az orgazmusképtelen nőket, a pánikbetegeket, a szociofóbiásokat, a szorongókat nem szokták áldozatnak tekinteni, pedig azok.

Tévút, hogy ezeket az ügyeket szégyenként kezelik, és nem kapnak nyilvánosságot. Tévút, hogy nem beszélnek az iskolában arról, hogy mi ez a dolog, hogy mindenkivel megtörténhet, hogy el lehet kerülni, és ha megtörtént, az soha nem az áldozat hibája, még akkor sem, ha esetleg hülye módon maga is tehet róla, hogy bekerült abba a helyzetbe, ahol molesztálták vagy megerőszakolták. Kell, hogy legyen olyan mechanizmus, amellyel, ha közlik az eseményt, kivizsgálás következik, és levonják a megfelelő konzekvenciát, és segítik levenni a sértettről a terhet.

Kiss Lászlóra visszatérve: természetesen VAN bocsánat. Igen, van olyan, hogy valaki ilyet egyszer csinál az életében. Olyannak nem szabad lenni, hogy ez titokban marad és mikor visszaengedik abba a közegbe, ahol a tettét elkövette nem következik X év szoros ellenőrzés. A mostani botrány legszomorúbb részlete pont ez, hogy sima volt a visszaútja abba a közegbe, amely a tette elkövetésekor és azóta is tele van szép, fürdőruhás lányokkal.

A magyar társadalom adóssága óriási. Minden korosztályban sajnos tömeges a fizikai (nem feltétlenül nemi) erőszak és verbális és tettleges szexuális inzultus. Az ilyen botrányok akkor érnének valamit, ha utána szembenézés jönne. És igen, borzasztó idegesítőek tudnak lenni a harcos feministák, de a céljuk társadalmi haszna felbecsülhetetlen. Rég túl kellene lennünk azon, hogy csak pusmogások vannak, hogy a férfiuralta kormányzat semmit sem csinál, mert „rendes nővel” ilyen nem történik. A kis pénzügyes lány is önként csinálja. Próbálná csak meg nem önként csinálni. Dehát a beosztottakat kefélgetni, az nem bűncselekmény, ugye Béláim? Hát hogy a fenébe lenne az Főnök, nagy ribanc az, mindenki tudja…

Nem tudom, hogy sajnáljam Tamás Gáspár Miklóst, vagy mérges legyek rá. A Kettős Mérce blog, amelyet nyugodtan tekinthetünk a Ráérünk blog antirészecskéjének, újraközölte TGM 2005-ös népszabis felszab’ cikkét.

TGM már akkor megmutatta, hogy noha százszor műveltebb és olvasottabb nemcsak a háromtengermosta hungaristáknál, hanem nálam is, végső soron ugyanolyan közhelyszerű lózungokban gondolkodik, mint amazok.

Cikke fő tézise ugyanis az, hogy a Mohács óta folyó magyar pechszéria szakadt meg a felszabadulással. Nem vonja kétségbe a Vörös Hadsereg által elkövetett bűnöket, sőt még óvatosan a négy évtizedes állam-kommunista kísérletre is köp egyet. Ugyanakkor a fő eredményt a Mohács óta regnáló ancien regime pusztulásában látja, amelyet rövid ideig, 44 második felétől 45 végéig valamiféle fellélegzés, demokratikus kibontakozás követett.

Ezt én még el is tudnám fogadni abban a részben, hogy a korábban évtizedeken át kövek alatt megbújó, vagy épp kávéházakban alkoholizáló progresszív erők megmozdultak és számos szép dolgot tettek.

A bajom a cikk alapgondolatával van, az ugyanis nem más, mint hogy Magyarországon mindennek a rendi társadalom, a rendek tehetetlensége és butasága volt az oka. Ez semmivel sem igazabb vagy differenciáltabb állítás, mint azt állítani, hogy Magyarországon minden bajt a magyarellenes zsidó világösszeesküvés okoz.

Előszöris én nagyon nem értem a pechszéria Mohácstól kezdődő számítását sem. Mohács elég nagy tragédia volt, de a későbbi történetírás erősítette oda, hogy cezúraként gondolunk rá. Száz olyan eseményt lehet találni azokból az évszázadokból, amelyeket ki lehet nevezni fordulópontnak, és hosszasan gondolkozni azon, hogy mi lett volna ha. Mi lett volna, ha Rákóczi győz, Magyarországon visszaszorul a pázmányi ellenreformáció, és a szomszédban kialakul a nagy német egység? Mi lett volna, ha Mátyás trónra segíti törvénytelen fiát és 1526-ban nem a „rendek” hanem a Corvin-dinasztia néz szembe a törökökkel? Mi lett volna, ha a Habsburgok alatt a XVII-XVIII. században nem cserélődik ki a magyar főnemesség? Mi van, ha nincs Aranybulla? Mi lett volna, ha győzünk Mohácsnál? II. Lajos dinasztiát alapít?

Mohács egy romantikus hivatkozási pont, kiűzetés az Édenkertből, amely után a „rendek” elrontották Magyarországot. Igen, van, akinek a „rendek” a mumus, másoknak a szovjetek, a nácik, a zsidók. Ugyan már.

TGM ráadásul a sok kiváló német és francia szerző (akiket a cikkben sem mulaszt el szokása szerint idézni) mellett úgy tűnik sokat töltött foximaxin edzett TSZ-melléküzemág-vezetők között, ugyanis a „rendeket” azon belül is a főnemesi és klerikális reakciót differenciálatlan tömegként kezeli.

Téved abban is, hogy a felszabadulás véget vetett a rendi társadalomnak. Igen, a főnemesek eltűntek. Eltűntek velük a főpapok is, a sértődött Mindszentyt sikeresen leváltották a békepapokra. Azt már szemérmesen elhallgatja TGM, hogy a „rendi” társadalom (valójában a XX. század első felében felébe-harmadába’ egyenlőtlenül átpolgárosodott társadalom) rendjei közül ment a levesbe a polgárság és úgy általában minden progresszív erő vele.

A polgárság levesbe meneteléhez két fontos megjegyzés. Az egyik, hogy természetesen a polgárság egyik jelentős szeletét a nácik küldték gázkamrába. A másik viszont az, hogy a sajátos magyar polgárosodás többi szereplőjét a felszabadítók tették el az útból. Ez alatt értendő a német és szláv eredetű városi-mezővárosi polgárság, a parasztság felső, gazdag része, amely néha a fél falu határát kibérelte, mondjuk kendertermesztésre, mint tette azt egyik dédapám egy kis szatmári faluban. De ide értendő a mindenki által csúnyán lenézett vidéki kisnemesség is, amely persze fúj-fúj dzsentri volt, de a vidéki értelmiség gerincét adta, nemritkán nyelveket beszélt (naná, multilinguális környezetben élt, németül meg minimum tudott) akikből például 1848 nemzetőr őrnagyainak nagy része kikerült.

Na ezek mind mentek a levesbe, és – láss csodát – ezek nélkül pontosan úgy folytatódott a „Mohács óta tartó pechszéria” mint előtte.

Sőt. A rendek is visszajöttek. TGM a rendet születési privilégium szerinti társadalmi csoportnak tekinti, ellentétben az osztállyal, amelybe nem feltétlenül kell beleszületni. Namost ahány olyan kommunista országot én ismerek, ahol egy emberöltőnél többet élt a Párt, ott az a helyzet, hogy udvartartás és dinasztikus intrikák vannak.

Az elcsapott kispap Sztálin alatt már kialakult a napkirályi értalemben vett udvar és a mai napig mindenkit le lehet vezetni a szovjet udvari viszonyokból és az SZKP-ból, mint uralkodó rendből. Az Economist a múlt héten közölt terjedelmes portrét Hszi Csin-ping regnáló kínai főtitkárról, levezetve, hogy ő egy „hercegecske” (princeling) vagyis a Mao közvetlen környezetéhez tartozó miniszterhelyettes fia, és kormányának tagjait is ilyen hercegecskék adják. Amikor TGM cikkét írta, egy MSZMP pártfőnemes veje volt a miniszterelnök, akit azóta lecseréltünk egy MSZMP-s pártköznemes fiára. Ebbe biza’ bele kell születni.

Az ilyen TGM-tirádák pont arra jók, hogy Magyarország történelméből úgy 4-500 évet kidobjanak az abalkon, annak minden értékével, hagyományával. Amelyeket persze lehet nem szeretni, de megértésük sokban segíti Magyarország jelenének és jövőjének a megértését. Az az osztályharc ugyanis, amellyel TGM zárja a cikkét, ugyanis nem konklúzió, hanem anarchista lázálom, amely semmivel sem jobb a szíriuszos-suméros lázálmoknál.

Nemrégiben megjelent a magyar kormány ismeretterjesztő honlapja, amely Európa no go zónáiról szól. Hagyjuk most azt a megfontolást, hogy mennyire szerencsés, ha egy kormány azt írja egy másik kormányról, hogy „hé, te, paraszt, tudjuk ám, hogy a rendőrséged akkora amatőr, hogy komplett városrészeket enged ki az ellenérzése alól”. Ne hánytorgassuk fel hosszasan azt sem, hogy a „híres no go zónák” nagy része már vagy tíz éve hipszternegyedként működik, startup vállalkozásokkal, itt-ott irodaházakkal és hasonlókkal.

Nagyobb gond, hogy úgy tűnik, a kormány nem tudja, mi az a no go zóna. Ha röviden össze akarjuk foglalni a lényeget, a no go zóna szerintük egyszerűen egy „sok a cigány” városrész.

Ezt érti a magyar, nálunk is van mindenütt olyan hely, ahol sok a cigány, és ahova nem megyünk. Hiszen no go, ugye ezt jelenti. Nem megyünk, mert megvernek, nyomor van, bezárt az óvoda, hamarosan ledózerolják a francba az egészet és mennek egy házzal arrébb.

Ilyen zóna minden európai városban van, hol arabbal, hol cigánnyal, hol afgánnal-pakisztánival, hol afrikaival, hol egyszerűen csak lecsúszott (mert bezárták a gyárat) „rendes fehér emberrel” van tele.

Közös jellemzője ezeknek, hogy a nyomor olyan mélysége van itt, amelyből segítség nélkül már nem lehet kijönni. Nyomor alatt ugyanis nem az értendő, hogy kint van a seggük a gatyából (ez ugyanis az ún. emberi méltóság miatt még a nyomortelepeken sincs így, sőt pléjsztésön is van) hanem az, hogy a tehetséghez mért lehetőségek nem elérhetők, mivel a közeg visszahúz.

Ezek a „no go” zónák (amelyek valójában nem no go zónák) azért nyomortanyák, mert szétesett bennük a társadalom és aki ide születik, legyen bármilyen okos vagy tehetséges, nagy valószínűséggel nem kap lehetőséget arra, hogy tehetségének megfelelő karriert fusson be. És nem azért, mert „lusta fajta” ahogy azt oly bájosan szeretik mondani a magukat jobboldalinak mondók (valójában primitív félnácik) hanem azért, mert a nyomornak azon a szintjén szükség van valakire, aki a tehetséges kisfiút-kislányt naponta elviszi az iskolába, beszerzi neki a tanszert, elviszi könyvtárba, vesz neki számítógépet, mert a környezete ezt nem teszi meg neki. Bárki, akinek az apukája-anyukája ezt megtette, most felkapja a fejét, hogy „dehát ez természetes”. Nem, nem az, egy nyomortanyán semmiképpen.

Igen ám, de a kis Dzsaffar vagy Marlonbrandó attól még okos kölyök, hogy nem kapott lehetőséget, és igen veszélyes elemmé tudja magát kinőni. Nálunk ez csak abban jelentkezik, hogy sok a rendkívüli intelligenciájú tolvaj, de ahol van egyrészről egy erőszakosan toborzó szélsőséges szervezet, másrészt valamiféle dicső ősállapotra visszamutató ideológia, ott a nem túl iskolázott, azonban nagyon okos utcagyerekből kiváló robbantgatós terroristát lehet faragni. Aztán lehet haragudni a Daesh-re, hogy lehajolt azért a csiszolatlan gyémántért, amelyért Franciaország vagy Belgium nem hajolt le.

Összefoglalva tehát a „no go zóna” valóban a probléma forrása, de távolról sem úgy, ahogy azt a magyar kormánypropaganda sugallja.

A magyar habonyismo ugyanis magasról tesz arra, hogy mi van a no go zónában. A no go zóna ugyanis az új „Amerikában meg verik a négereket” érv. Omlik a vakolat a kórházban? Nincs kréta az iskolában? Franciaországban meg emberevő muszlim zombik vannak a no go zónában és mindenkit megfertőznek, aki megpróbál bemenni oda.

A no go zóna klasszikusan olyan helyet jelent, ahol az állam nem tudja érvényesíteni a hatalmát, ahol sajátos belső szabályok uralkodnak, és csak erőszakkal lehet az állami akaratnak érvényt szerezni.

Nézzük. Van egy olyan zóna Európában, ahol az európai szabályokra magasról tesznek, ahogyan azt a Bizottság és a Bíróság lassan már hetente kimondja.

Ezen a helyen sajátos belső szabályok uralkodnak, például a gyerek számítógépére és kémiaszertárára adott pénzt aparatcsikok fizetésére költik el, a közvilágításra adott pénzt közsötétítésre költi a miniszterelnök veje és hasonlók.

Időnként, a pénzt adó nagybácsi végigver a bandán, olyankor rend van. Ha azt mondja valaki a zóna vezetőségéből, hogy dehát ez itt kérem nem is no go zóna, hiszen ide bármikor jöhet bárki, bögyös hosztessz tartotta bársonypárnáról veheti el az ollót a szalagátvágáshoz, akkor vállat vonnak, hogy igen, ez bizonyára így van.

Csak nem megyünk. Egyébként is, a székhelyünk egy „ismert berlini vagy párizsi no go zónában” van. Szóval, „beszótá’ köcsög”.

Lengyelországban egészen komolynak nevezhető politikai szándék van a teljes abortusztilalom bevezetésére. Ezt a művelt nyugat országaiban nem merik, még a legendás ír abortusztilalom sem teljes, pedig az elől is mindenki repült Liverpoolba abortuszt csináltatni.  Ráadásul az abortusz betiltása az abortusztabletta, a fapados légitársaság és a schengeni határok korában eléggé meddő dolog. Egy ilyen szabállyal kb. azt lehet elérni, hogy aki tényleg nagyon akarja, az elrepül Pozsonyba vagy Pestre és túl lesz a dolgon. De ez az írás nem azért van, hogy tanácsokat osztogasson a lengyeleknek, majd rájönnek, hogy a gazdag és művelt réteg megoldja, a szegények és iskolázatlanok meg nem, ennek demográfiai következményei ismertek.

Mondanivalóm szempontjából ez a hír azért érdekes, mert a női szerepek megváltozása és a női egyenjogúság terjedése többek között tudományos-technikai előretörésre vezethető vissza. Feminista olvasóim kedvéért leírom, hogy nem akarom senkinek és semminek az érdemeit csökkenteni, csak kiemelek valamit.

A sebesült katonák kezelésére extra nedvszívó képességű, cellulóz anyagokat fejlesztettek ki, amelyek aztán az ápolónők praktikus segítségévé váltak, és létrejött az intim betét. Ezen lehet mosolyogni, hogy vajon miért áttörés ez, de meg kell nézni, hány olyan hely van a világon, ahol a menstruáló nőt még a faluból is elzavarják arra a pár napra, vagy épp külön buszt járatnak neki, mert tisztátalan.

Az elmúlt ötven év hozta el az addigi, leginkább népi praktikákból álló fogamzásgátlás helyett azt a világot, amikor egy nőnek, amennyiben 1) semmi sem sül el nagyon balul 2) a partnere nem egy idióta, akkor nem kell tartania attól, hogy minden nemi aktus után teherbe esik. Erről egy megfelelő erkölcscsősz (tehát nem én) hosszasan tudna siránkozni, de a végeredmény mégiscsak az, hogy ha a zord atya nem akar három zabigyereket a lánya felnőttkoráig, akkor nem kell hét lakat alatt tartania, mint régen. Hovatovább a szűz menyasszony ma már nem az egyetlen biztosítéka annak, hogy az elsőszülött gyermek a férjtől lesz.

Ezek az újítások azonban azt a blaszfemikus következtetést vonják maguk után, hogy az ún. isteni törvények, melyek a szexuáletikai szabályainkat tartalmazzák, egyszerűen azon alapulnak, hogy az emberiség képtelen volt néhány milliliter vér felszívására alkalmas eszközt és megbízható fogamzásgátlót gyártani.

Vagyis, általánosabban fogalmazva, számtalan „isteni törvényünk” nem más, mint a technológiai elmaradottságunk ellen védő szabály, amely eligazít minket abban a világban, melyet nem értünk, és amelynek történésein változtatni sem tudunk.

Erre két reakció lehetséges. Az egyik az, hogy minden, ami az „isteni törvényt” meghaladottá teszi az a Sátán műve és üldözendő, hívei pedig felkoncolandók. A másik pedig az, hogy az isteni törvény az egy elég szűkkörű valami és időtállóan csak annyi lehet belőle megfogalmazni, hogy szeressük egymást, ne csináljunk a másikkal olyat, amelyet mi sem vennénk szívesen, ilyesmi. Ez utóbbi megoldás egyébként a kereszténység elfelejtett és nagyon kevesek által ismert egyik személyisége, bizonyos Jézus Krisztus tanítása.

Természetesen az emberi újítások nem hibátlanok. De ezektől lesz a világ kényelmesebb hely, ezek miatt van még Magyarországon is hetven fölött a születéskor várható időtartam, a százötven éve megszokott negyven helyett. Viszont a szétrázott „isteni törvények” óriási politikai energiát szabadítanak fel mindazokban, akik a haladást nem értik, csak azt, hogy a világ, amibe beleszülettek, amelyet ezek a törvények megmagyaráztak, hirtelen szétesett.

Ilyenkor ellenlökés következik, főleg, ha ezek többségbe kerülnek. Ilyen hintázást már láthattunk a történelem során, a reneszánsz előreszaladása után a díszes de istenfélő barokk, a római dekadencia után a templom falai között búsongó kora középkor idején.

A lengyel abortuszdüh, a magyar néptribunus-kormányzás, Donald Trump esélye, hogy amerikai elnök lehessen, mind-mind azoknak az embereknek szólnak, akiknek sok volt az utóbbi húsz-harminc év.

Feltaláltuk az internetet és a fapados légitársaságot. Meg kellett szokni, hogy csak földrajzkönyvekből ismert népek fiai-lányai tűntek fel nálunk. Megtanultunk gyógyítani számtalan betegséget. Szép csendben életünk és életmódunk annyit változott, hogy elegendő mennyiségű olyan ember lett, aki nem érti, miért rázunk szét ennyi „isteni törvényt”.

Ráadásul a globális felmelegedés és a volt gyarmatokon felszított háborúk megmutatják, hogy közben nem lettünk hibátlanok, számolni kell fenyegetésekkel.

Egyre több, és a kritikus tömeget közelítő embernek hiányzik az, hogy elmondják neki: minden oké, vissza kell térni az isteni törvényhez, és akkor majd minden rendben lesz, a régi szép és jó dolgokat vissza fogjuk kapni.

Még egyszerűbb a dolog, ha lehet külső ellenséget találni, aki miatt „ez az egész” van.

Amikor tehát az iszlám fundamentalizmus veszélyeiről beszélünk (amelyek nagyonis valóságosak) akkor nagyon körültekintően szét kell választani, hogy mikor beszélünk 1) valós veszélyről 2) félelmeinkről 3) a primitív ellenségképet kereső megélhetési politikus szólamairól.

De ez egyébként is nyilvánvaló. Csak úgy tűnt, hogy sokaknak mégsem.

A hazánkra nehezedő nemzetközi nyomás közepette, melyet Brüsszel fejt ki ránk, nem szabad egy percre sem megfeledkeznünk nemzeti érdekeink és határaink védelméről.

Az emberek választottak és azt választották, hogy bármiféle betelepítési kvóta alapvetően veszélyeztetné a magyar reformok eredményeit, a rezsicsökkentést és a gazdasági fellendülést.

A magyar gazdaság sikerei és az Orbán-kormány határozott külpolitikája az egyetlen, amely Európát története legmélyebb válságából kivezetheti. A nehéz időkben Orbán Viktor nemcsak személyes jó példával járt elöl, hanem már 2015 nyarán megfogalmazta nemcsak a problémát, hanem az a megoldást is, amelynek kitalálása Angela Merkelnek majdnem egy évbe tellett.

Ebben a helyzetben teljesen világos, hogy a Junckerek és Tuskok csicskaeurópája egy percig sem tartható fenn tovább. FÉRFIAKRA van szükségünk, akik a liberalizmus uralta, válságba süllyedt multikuli Európát visszavezetik az erős nemzetállamok világába.

A titkosszolgálatok integrációja és megfelelő kezekbe helyezése garantálni fogja számunkra, hogy Európa szeme, füle és kőkemény fala leszünk, minden ránkzúduló migránsáradattal szemben.

A központosított, hatékony, és a kapzsi brókerektől megvédett bankrendszer a forintot és az emberek megtakarítását megvédi és a magyar gazdaságnak olyan hátteret ad, amely nemcsak Európa legnagyobb növekedését hozza, hanem olyan finanszírozási lehetőségeket, amelyekről még Németországban is csak álmodnak.

Ezért rendkívül káros az a rengeteg, bukott ellenzéki politikusok által kényszerűségből felkorbácsolt elégedetlenség, amelyet nyilvánvaló destabilizációs célra találtak ki.

Az emberek érdeke az első. Nem tűrhetjük el, hogy miközben a magyar reformok működnek és senki rajtunk kívül nem költ ennyit okatatásra és egészségügyre, mindennnaposak a pedagógusok béremelései, folyton tanárok keltsenek olyan látszatot, mintha a magyar reformok nem működnének.

A magyar reformok működnek és együtt legyőzzük a migránsveszélyt.

Az úgy van, hogy bizonyos pozíciókban a vezető szeret bizonyos karaktereket látni. Már ha jó vezető. Például az elhárítás élén valami nem túl jószándékú, minden hájjal megkent gazembert, aki a külvárosi kurvák hajkurászásával kezdte, kinyírta (adminisztratíve) négy-öt ellenfelét a karrierje során, emellett ravasz mint a róka. Ezen kívül lehet dühöngő őrült vagy simára borotvált gentleman, de legyen ilyen.

A pénzügyek élén is legyen könyvelő, valahogy nyugodtabban alszik az ember, ha azokat nem valami fantasztára bízzák.

Mindezt azért tartom fontosnak leszögezni, mert Magyarország nemzetbiztonsági helyzete nem valami nagyos stabil dolog. Igaz, momentán egyik környékbeli birodalom sincs olyan passzban, hogy lerohanjon minket, ám van másféle fenyegetés.

Nem, nem arra gondolok, hogy holnaptól haccá’eze’ migráncs fog minket lerohanni. Hanem arra, hogy professzionális, a magyar állam stabilitására törő szervezetek munkájának lehet nyomát találni.

Egyrészt a hídfő, a nemzeti arcvonal és más teljesen független oldalak tevékenységére gondolok, másrészt arra, hogy tegnap állítólag egy, a Daesh-hez köthető közlemény kezdett keringeni, hogy célpont lehet Magyarország.

Ebben a helyzetben kiáll Bakondi, mind valami hülyeséget, majd a katicabogár-erősségű magyar ütőerő felvonul a határra, hiszen a terroristák már csak olyanok, hogy a lófarkas zászlókkal és foguk közé szorított handzsárokkal rohamoznak.

Őszintén remélem, hogy van olyan kapacitás, amely ezeket a fenyegetéseket értékeli, forrásukat meghatározni törekszik és a szövetséges szolgálatokkal együttműködve az elhárításukról próbál gondoskodni.

Mindenesetre nem erre utal, hogy Bakondi egyáltalán megszólalhat, és ebből a kérdésből is csinálnak egy jó kis belpolt és egy jó kis habonyismót.

Talán fölösleges leírni, hogy amikor majd a Deák téren vagy a Bazilikánál pukkan valami, akkor abból nagyon nehéz lesz habonyismót csinálni.

Ugyanis, a franciákkal ellentétben nincsen olyan rendőri és kommandós kapacitás, amely néhány órán belül mindenkit levadász és szétlő.

A németekkel ellentétben (sejthetően) nincsen olyan precíz elhárítás, amely havonta, különösebb csinnadratta nélkül, de azért a sajtóban megjelenően kiemel 4-5 embert kényes helyekről, nem az előtt, hogy bizonyítékai lennének, de még azelőtt, hogy bármit megtehetnének.

Ha az Iszlám Államos hír igaz, az messze nem csak politikai dolog, hanem jelenti, hogy az egyik legprofibban működő terrorista szervezet potenciális célpontja vagyunk. Ez ellen viszont kevés a kisbakond és a tehetséges főhangya, akiből tábornok lett. Illetve csak akkor elég, ha maradunk csak potenciális célpont.

Lehet persze gondolkodni azon, hogy milyen jó kis statárium, meg alkotmánymódosítás tud ebből lenni, csak épp nem az lesz, hanem olyan instabilitás, amely nyílt utcai erőszakhoz fog vezetni, amikor kiderül, hogy az állam mennyire eszköztelen.

Persze ez mind csak paranoid nyugtalankodás, a magyar titkosszolgálatokat az utóbbi tíz évben egyszer sem ciánozták végig, szervezték át- szét- és össze, a legnyugodtabb szakmai munka folyik. Mindenki nyugodjon le a … és carry on.

Ha megnézzük azoknak az országoknak a sorát, ahol mostanában valami nagyon bonyolult kütyüt gyártanak, és azt nagyon sok pénzért exportálják világszerte, egy közös pontot fogunk találni: az oktatást.

Beszéljünk Tajvanról, Dél-Koreáról vagy épp Finnországról, kb. harminc évvel ezelőtt mindegyikben volt egy olyan program, amikor 100 FSE (Futballl Stadion Egyenérték) összeget fordítottak olyan dolgokra, hogy minden iskolában legyen olyan fizikaszertár, ahol Newton almájától kezdve a mágnesesség és az elektromosság alapelvein át a hullámokig és a stroboszkópos sötétkamráig minden volt. Ha kémiaszertárról beszélünk, akkor az ezüsttükörtől kezdve a lakmuszpapíron át a bonyolultabb, adott esetben biokémiai jellegű kísérletekig mindent el lehet végezni.

Vettek számítógépet, amelyekkel lehetett adatot elemezni, programozni és még száz csuda dolgot művelni. Az alapismeretek – mindenekelőtt a matematika – oktatása is sokkal könnyebbé vált, mert az absztrakt koncepciókat ki lehetett próbálni a másnapi kémiai analízis során, a gyerekek megszokták, hogy minden tanult ismeretet projektbe lehet illeszteni, és lehet alkalmazni.

Ez egy nagyjából harminc-negyven éves megtérülésű befektetés, amely ennyi időn belül elvezet a magas hozzáadott értéket termelő iparágak meghonosodásáig, amikor nem kell a környező országokkal versenyzni, hogy hol raknak össze olcsóbban egy hűtőt vagy fűnyírót, mert mindkettőhöz ők gyártanak vezérlést.

Ezek a mérnökök raknak össze aztán szabadidejükben műholdat, vagy raliautót, emelve ezzel országuk hírnevét.

Ezzel kapcsolatban van egy jó és egy rossz hírem.

A jó hír az, hogy ennek az alapjai kicsit hasonlóan a torma földben hagyott gyökeréhez, nálunk is megvannak. Tele vagyunk okos gyerekkel és még mindig vannak jó tanáraink, akik örömet lelnek abban, ha az iskolai mikroszkóppal a gyerekek nemcsak a kötelező tananyagot darálják le, hanem a maguk kisiskolás módján kutatni kezdenek, és nekivágnak az ismeretlennek.

A rossz hír az, hogy az erre szánt pénzt eltapsolják. A csúnya gonosz elnyomóbrüsszel erópunijó ugyanis több milliárd forintot adott arra, hogy Magyarország elhagyhassa a gépösszerakó országokat, és felzárkózzon – harminc év alatt – a gépfeltaláló országokhoz. A recept nem bonyolult. Most megcsinálja az ország a jól felszerelt iskolát, bezavarja a gyereket meg a tanárt, és harminc év múlva jön a tigrisugrás.

Ennek a pénznek az elmutyizása két szomorú dologra mutat rá. Az egyik, hogy úgy tűnik, senkit se érdekel kormányzati szinten – és most egyáltalán nem csak Orbán Viktor kormányáról van szó – hogy itt tigrisugrás legyen. Könnyebb elnyomóbrüsszelezni, könnyebb a karvalytőkére és a szegény magyarokat elnyomó hatalmakra mutogatni, mint azt beismerni, hogy az eredményekért évtizedeket kell dolgozni.

A másik szomorú dolog az, hogy ahogyan a magyar vidék felemelésére szánt pénz szép piros kőkockás főterekre ment el, az oktatás felzárkóztatására szánt pénzt működési költségekre verték el.

Nagyon érdekes számítás lenne azt megnézni, hogy vajon pontosan mennyit költött el „szakmai tevékenységre” a mindenkori oktatáspolitikánk abból a pénzből, amelyet új berendezések, szépen kistafírozott iskolák építésére kaptunk. Minden projektnek, legyen az energetikai fejlesztés, vagy kémiaszertár-pénz, oda kellene vezetni, hogy mindenütt legyen egy jól felszerelt iskola.

Ahogy Szent István az előző ezredfordulón minden tíz falunak templomot írt elő, úgy kellene, legalább tíz falunként lennie egy világszínvonalú iskolának. De nincs.

Az EU egy dolgot igyekszik tűzzel-vassal üldözni, mégpedig azt, hogy a szép új dolgok vásárlására kapott pénzt a régi dolgok működtetésére fordítsák.

Ha megnéznénk, hogy ezekből a pénzekből a KLIK mennyit fordított napi működési költségekre, bármilyen szépen hangzó nevek alatt is tette ezt.

Az a gyanúm, hogy egy ilyen számítás azt hozná ki, hogy a KLIK valós adóssága a mostani magas összegnek is a többszöröse, vagyis itt is, kicsit másképpen, piros kőkockák lettek a jövőből.

Ez pedig, ha nem is feltétlenül büntetőjogi érdelemben: lopás. Méghozzá gyerekektől. A börtönben a gyerek ellen bűncselekményt elkövetők az ágyi poloska alatt vannak a hierarchiában. A börtönön kívül, úgy tűnik még nekik áll feljebb.

Ezért megyek holnap kockás ingben és esernyővel dolgozni. Kilenctől.

Na tessék, itt egy újabb terrortámadás, Brüsszelben, Európa szívében, az új Moszkvában! Több tucat halott, borzalmas képek, videók, horror-reality show! Hát mi megmondtuk előre, hogy ez lesz, ha hagyják a buzikat vonulgatni! Orbánnak igaza volt, Putyinnak van a legnagyobb fasza, szavazz Trumpra, tedd újra naggyá Amerikát! Vesszenek a libsik, a jogvédők, a jogászkodók! Itt statárium kell, a nemzet érdekében titkosítani a közbeszerzéseket, börtönbe az újságírókkal, az engedetlen tanárok terroristák, aki Erdogan korrupciós ügyeit firtatja, hazaáruló! Fúj muszlimok, fúj zsidók, fúj buzik, fúj feministák! Az oltások autizmust okoznak, a Bilderberg csoport chemtrail-offenzívát indított, a globális felmelegedés meg egy hazugság, amit az abortusz-párti négerek találtak ki, hogy a fehér faj bukását idézzék elő! Sötét erők áskálódnak ellenünk, nemzettestvéreim! Csak én védhetlek meg benneteket tőlük, csakis én! Ugyan a kormányzati tapasztalatom nulla, a nevemet meg gyanús pénzügyi tranzakciókkal kapcsolatban ismertétek meg, de hát amikor a gyermekeitek élete és asszonyaitok erénye a tét, ki akad fel ilyeneken? Ki kell lépnünk az EU-ból, Darling, építsünk falat Mexikó határára, a kelet-európai migráncsok elveszik a keményen dolgozó osztrák kisemberek munkáját! Isten őrizz, hogy együttműködjünk a szövetségeseinkkel, inkább nyaljuk fényesre az ellenségeink valagát, hátha pont az segít! Együtt gyengék vagyunk, egyedül meg erősek! Az én vezetésemmel meg legyőzhetetlenek! Csak adjatok nekem hatalmat, sokat, minden hatalmat nekem! Izé, a népnek, aki én vagyok, a nép egyszerű, milliárdos fia! Mert ha nem kapok meg minden hatalmat, akkor a terroristák győznek! Csakis őellenük kell nekem a hatalom! Becsszóra! De tényleg becsszóra! Mi, hogy te ott, te libsiképű, te nem hiszel nekem? Kapjátok el a rohadt terroristát, halál rá! Allahu akbar!!!

P.S. Sajnálom, hogy ez a poszt ekkora indulatokat kavart. Nem volt szándékom senki jogos érzékenységét megsérteni. A célom és a mondanivalóm nagyjából az, ami az alábbi cikkben van (az enyémnél sokkal jobban) kifejtve:

https://decorrespondent.nl/4232/Brussels-teaches-us-everything-about-terrorism-has-been-said-except-what-almost-everyone-thinks/

A magyar fociválogatott közmondásosan a pocsék teljesítmények válogatottja…volt sokáig. Voltak mindenféle megváltók, a tolódás, a húzódás, a sokat futás, a keveset futás, az ütközés, a csúszás, a cselezés és még ki tudja milyen módszerek prófétái, a közös az volt bennük, hogy sehova sem jutott a csapat, sőt, általában röhejes körülmények között kikapott.

Aztán jött egy szerény, porosz iskolán edződött kapitány, aki felmérte, hogy van egy alsó-középkategóriás csapata, ahol a kiemelkedő játékosok beférnek a középkategóriába (néha) és elkezdett ebből építeni. Előbb összerakott egy védelmet, amelyik nem kapott gólt. Aztán egy középpályát, amelyik nem csak bóklászott a pályán, hanem valami játékra hasonlítót is bemutatott. A csatársort már nem ő rakta össze, mert elment Bundesliga-trénernek, sőt, nagy valószínűséggel Bajnokok Ligája-trénernek.

A közönség meg fanyalgott, hogy ez se jó, az se jó, bezzeg Puskás. Idő kellett, amíg megtanultak örülni.

Ez történik a Tanártüntivel is.

Ahogy az várható volt, a gát nem robbant fel, de megjelentek azok a hajszálrepedések, amelyek döntőnek bizonyulnak majd. Villanások következnek márczius idusáról.

Orbán Viktor megviselt volt, öreg, gyűrött arcú, fáradt. Nagy nehezen, kőkemény rendőri izolációval és import lengyel drukkerekkel lehetett összehozni neki párezer fős tömeget, aki előtt olyan beszédet mondott, amelyik az öreg Kádárt idézte. Ellenségek, védelem, az ellenség fitymálása. Migránsozás, alternatív valóság. Orbán érezte, hogy most ki kell állni és meg kell szólalni, meg is tette. Jól is játszott az értelmiség-ellenes retorikára, mivel ott tartunk, hogy a szavazótáborában gyanús elemnek számít, aki saját szavaival el tudja mondani, mi az a gyökvonás. De ilyen kevés emberhez, mint most, talán még sohasem szólt. Ráadásul nem tudták megakadályozni a füttykoncertet.

A balos ellenzék látványos pofonba szaladt. Gyurcsány a sztrájkbejelentés után látványosan idegesen távozott a Kossuth térről. A balos ellenzék pártocskái külön-külön, eltérő (de kit érdekel az eltérés) stílusban, de pár száz ember előtt mondták szokásos mantrájukat, az égvilágon semmi közük nem volt a fősodorhoz.

A Jobbik Pesten ünnepelt, mert muszáj. Szerintem szívesebben ünnepeltek valami pusztán, ahol talán nem lett volna annyira kirívó a gárda-egyenruhás alakok látványa. Cukiságkampány, hát persze. Folytatódott az, hogy legszívesebben fajgyűlölő vidéki párt lennének, de azzal közepes, putyinista ellenzéki pártnak lehet lenni, hiába vannak a környékükön egyetemet végzett fiatalok, ha a vezetőség jelentős része szédül a kövesúton, vagy ha nem, akkor Tigris-tankos fantáziái vannak.

A fő műsorszám a több tízezres tanártüntetés volt, amelyik sikeresen felhígította a becsatlakozó pártokat. Normális hangnemű (bár nagyrészt unalmas) beszédek voltak.

Sokan fanyalognak, hogy Pukli István csak egyórás sztrájkot jelentett be, nem alapított pártot vagy nem jött rögtön fehér lovon.

Pedig ez volt a jó döntés. Ez a tömeg messze nem volt homogén, ez egy tiltakozó tömeg volt, amely bármilyen konkrétabb dolog bejelentése után azonnal töredezni kezdett volna.

A tömeg mögött nem áll olyan logisztika vagy szervezet, amelyik lehetővé tenne ennél szervezettebb akciót. Az egyórás sztrájkot mindenki meg tudja csinálni, nem kell miatta bizottságozni és elégséges szolgáltatásozni. Ugyanakkor:

1. Adott egy ultimátumot a kormánynak, azt itt leginkább csak nagy nyugati országok szoktak.
2. Kimondta, mert kimondhatta, hogy a kormánynak a tiltakozók fölött nincs hatalma.
3. Értelmes újabb cselekvési irányt adott a tiltakozásnak.

Ez mind azt ígéri, hogy ennek lesz folytatása. Talán.

Az út még nagyon hosszú, de a négy hátvéd már szokja az összjátékot.

Az utóbbi napokban két fontos kérdés tolult fel a tüntetés kapcsán, ezekre válaszol a Ráérünk Blog, Az Egyetemes Tudás Tévedhetetlen Letéteményese (ja nem, bocsánat, az nem mi vagyunk).

1. Hát izé, szóval politikusok is lesznek

Lesznek. Ez a foglalkozásuk, hogy ahol tíz ember összegyűlik, odamennek, és próbálnak úgy csinálni, mintha a tíz embert ők hívták volna össze. Azt sem tartom kizártnak, hogy valamelyik különösen pofátlan megszervezi a szokásos nyuggerkommandót, és orbántakaroggyozni fognak. Ezt egy jogállamban felszámolni nem lehet, és egy jogállami dolgokért tüntető tömeg főleg nem tud ettől szabadulni. Ott lesznek, mert maguktól már ezer embert is nagyon nehezen tudnak összehozni, egy olyan tömeg, mint a hétvégi Fradi-meccs tömege, vagy a tanártüntetés várható tömege, már rég elérhetetlen álom nekik.

Fel kell őket hígítani

Azt mondani, hogy nem jövök, mert ezek ott lesznek, azt jelenti, hogy nem jövök, mert nincs tízezer ember aki képes lenne háromszáz, pártjelvényeket lóbáló hülyét semlegesíteni.

Ezzel pont az olyan erők malmára hajtjátok a vizet, akik azt akarják, hogy otthon, vagy legfeljebb a facebookon zsörtölődjetek. Vastag zokni, lányoknak harisnyanadrág és irány a tüntike.

2. Nincsen meg az erő és nincsen egy erős vezető

Tornatanárom szavait kell idéznem, aki, midőn egyik osztálytársunk saslengés közben arccal előre bezúgott a két korlát között a szerencsére vastag szőnyeggel leterített földre, így kiáltott: „B* meg fiam, aztán majd ha családot akarsz alapítani, darut hozatunk, hogy legyen aki emelgesse a segged?”

Röviden felsorolom a jelenleg elérhető „erős vezetőket”: Orbán? Hát pont ezért megyünk. Gyurcsány? Hát, valaki még biztos hisz benne. Vona Gábor? Oroszországból szeretettel. Schiffer, Juhász, Tóbiás, Szanyi kapitány és társaik? Hagyjuk.

Bizony, nincs erős vezető. Majd lesz. Folyik lassan a casting, de nem gondolkodik el senki, hogy minek az erős vezető? Két lehetőség van?

2.1. Azért mert birkák akartok maradni, és kell egy új, szimpatikusabb Orbán Viktor, aki talán csak fele ennyire gáz, mint a mostani.

2.2. Azért mert kicsit öntudatosabb, demokratább magyarok akartok lenni és olyan vezetőt találni, aki odafigyel arra, hogy mi a jó nektek, mert ha „véletlenül” elfelejtené, akkor pontosan tudja, hogy kisétál ötvenezer ember megkérdezni, hogy mi ez a feledékenység.

Ha az utóbbira szavaztok, akkor tessék szépen kijönni. Vastag zokni, harisnyanadrág.

Végül pedig gyülekezeti hírek:

1. úgy tűnik, addigra eláll az eső
2. ha minden igaz lesz lila lovas transzparens, csak ilyen kicsi