A hungarikumokról nemrég megtudtuk, hogy azokat a megyei hungarikumbizottság felterjeszti a hungarikumhivatalba, majd végül a hungarikumfőbizottság meghányja-veti a dolgot és hungarikummá nyilvánítja a kemendollári kelkáposztás csincsilla-rakottast, és egyben rögtön világhírt is adományoz neki.

Ez önmagában semmi különös. Ha az ember valami közepesen világvégi helyre téved, ahol a helyi érdekesség nem ténylegesen lenyűgöző vagy világhírű, ott százhetvenszer el fogják neki mondani, hogy „very famous” a muslicával erjesztett helyi vackorecet. Na bumm. Közepesen béna turisztikai trükk, nem kell rá haragudni. Mondjuk szívesebben élnék olyan Magyarországon, ahol legalább a vezetőség nem annyira bugris, hogy állandóan az egyházashetyei tajtékos zsírosdeszkát emlegeti, dehát nem minden papsajt.

Azt persze – legalább a marketingosztályon – illene tudni, hogy az ilyen turisztikai kislátványosságok minimálreklámot igényelnek, vagyis hagyni kell a turistának, hogy amikor betéved a festői Egyházasdengelegre, akkor ő magának fedezze fel az egyébként valóban kitűnő buggyantott tojásos, savanyított kakastökelevest, és utána majd ő szépen viszi a hírét, pár évtized jó minőség és kedves mosoly, és már kész is az egyik fajta hungarikum.

Ehhez mondjuk nem árt, ha az esetleg kicsit lebarnult turistát nem rugdossa lilára egy szabadnapos BV-törzsőrmester, és még két dolog kell hozzá: állandó minőség, átverésmentes kiszolgálással, és az, hogy az adott dolgot amúgy a helyiek is csinálják, egyék, igyák. Nem lehet hungarikumot csinálni valamiből, amire kórusban mondjuk, hogy igen, világhírű, ám valójában már dédanyánk se csinálta. Persze nem lehetetlen, lásd például a néptáncot, amelyet mesterségesen tartottak-tartanak életben, csakúgy mint világszerte a különféle népviseleteket.

De például rántott csirkehúsos zsemlét franciasalátával, májjal és koviubival (elnézést) sokan esznek (legalábbis Pesten), és az mégsem hungarikum.

Az itthon létrehozott hungarikumnak tehát feltétele valamicske őszinteség, hogy legalább létező dolgot idealizáljunk, ne pedig valami sosem volt fantasy-fimet.

Van azonban másik fajta hungarikum, amelynek pontos megértése közelebb visz sok más, aktuális probléma megértéséhez.

Ez világos, hogy a hungarikumhoz kell egy kis részrehajlás. Az olaszrizling vagy a rizlingszilváni nagyon jó bor, én nagyon szeretem mindkettőt. De a zöldveltelini, a malvazija, a grasevina, a chardonay vagy a pinot blanc is nagyon jó bor. Ettől persze még bizalommal kell állítani, hogy ettől szebb és jobb nincs.

Ugyanakkor nagyon sok hungarikum úgy jött létre, hogy valaki belátta: Magyarország nagyon-nagyon jó hely, de csak egyike a nagyon-nagyon jó helyeknek a világon. Másutt az emberek másképp élik az életüket, mást esznek-isznak, mással kereskednek. Ha valaki erre kinyitja a szemét, számtalan dolgot lát, amelyet pont úgy, vagy kicsit másképp, netán sokkal jobban lehetne csinálni otthon.

Erre számtalan példa van a világtörténelemben. Ott van például Louis Chevrolet, aki leendő autómárkájának nem talált egy rendes emblémát, ameddig egy európai útja alkalmával tapétaminta formájában nem találkozott vele. Kevesen tudják, hogy az egyik legusákabb autó emblémáját a tahó alapító még le is tépte a falról, hogy tuti meglegyen…

De ott van Pick Márk, aki hentesüzletében szalámit gyárt, és rájön, hogy bizony, sajnos az olaszok sokkal jobb szalámit tudnak csinálni. Behozza hát a technológiát, nem szégyell tanulni a jobbtól, majd az eredeti receptbe az (akkori) kitűnő magyar hízókat helyettesítve egyedi, magyar dolgot hoz létre.

Széchenyi, Dreher Antal és a többiek: tudták, hogy Magyarországnak mindig lesz hova fejlődnie. Nem ringatták magukat olyan álomba, hogy itt minden jó, és minden világhírű, csak valami furcsa összeesküvés az oka, hogy nem veszik a magyar szalámit, amikor az sokkal világhírűbb, mint a Pireneusok erdeiben makkon hízott disznóból csinált spanyol. Ha elmentek Franciaországba és láttak egy jobban használható metszőollót, akkor elterjesztették itthon. Mert szerették Magyarországot, és gyengeségeit fejlődési lehetőségnek látták.

Ne higgyük, hogy ez egyirányú dolog volt. Nem túl ismert, hogy a Zippo öngyújtó eredetileg cs. és kir. katonai öngyújtó volt, amelyet egy olyan jenki kezdett gyártani, aki rácsodálkozott, hogy az ellenség öngyújtójával a legposhadtabb lövészárok fenekén is lehet tüzet gyújtani.

A hungarikum másik fajtájának alapja tehát az ember, aki nem szégyelli belátni, hogy nem mi vagyunk az egyetemes főletéteményesei tökéletességnek, és nem szégyell tanulni. Ezen kívül szereti a hazáját, és szeret valamit behozni ide, és eredményesebben művelni, mert úgy gondolja, ezt mi jobban meg tudjuk csinálni.

Mi a tanulság? Az, hogy ha mostanában valaki a Tökéletes Szíriuszi Istenkirályságra azt találja mondani, hogy az nem jó, mert pimpós a kenyér, és Szlovéniában jobb a sajt, azt megkövezik, és mocskos szlovénbérenc hazaárulónak bélyegzik. Holott könnyen lehet, hogy nyitott, hazájának (és magának) jót akaró magyar hazafi.

Nade hogy jön ide a pornó, ami miatt sokan eddig végigolvasták?

A pornót nem akarom felmagasztalni, mivel mint minden showbiznisz, rövid idő alatt kicsavarja és eldobja az embereket. Viszont számos dolog igaz rá a fentiekből.

Néhány, német bajszos-szőrös-hangalámondós pornón felnőtt vállalkozó észreveszi, hogy ezt itthon sokkal jobban lehet csinálni, mint Németországban. Miért? Mert tele a piac állástalan operatőrrel, könnyű kibérelni valami házat, ahol lehet forgatni. És főleg számtalan szép lány és nagyfarkú fiú vágyik könnyű megélhetésre. Álmaik az „óriási fizetésről” két nullával kisebbek a német fiúk és lányok álmainál, ráadásul nem márkában, hanem forintban fizetendők.

Elindulnak a karrierek, Michelle Wild, Maya Gold, Choky Ice, Frank Gun, olyanok, akik nem cseszik el, végigcsinálják, jól szállnak ki (bár, ha jól tudom talán a jó öreg Choky még nyomja az ipart). Az eleinte bénácska szopás-dugás-seggbe is-spricc egyenfilmekből megtanulnak alkalmazkodni az amerikai és a német piaci igényekhez.

Jó kérdés, hogy kell-e arra büszkének lenni, hogy egy vagyunk a nagyon szép, ám fillérekért bármit bevállaló kelet-európai lányok egyik fő forrása. Erre talán nem, de arra igen, hogy ellentétben például a hungarikumnak ajánlott Audi gyárral, itt a vállalkozás részét is megcsinálták a dolognak, itt marad a profit legalább egy része, mi több, fejlesztenek. Az, hogy ugyanez nincsen szalámival és gőzmozdonnyal, meg igazán nem a lányok hibája.

Szeretnék pár kérdést tisztázni itt a blogban, ha már alapvető fogalmak meghatározására kért meg valamelyik Ny. Olvasó.

Izrael államnak, mint minden államnak, vannak jó és kevésbé jó lépései, jó és kevésbé jó politikusai. Van propaganda-gépezete és hadserege, továbbá van jelentős lobbiereje.

Ezek egyike sem valid érv akkor, amikor a magyar állam, vagy annak bármelyik vezetője tetteit elemezzük. Ugyanúgy nem az, mintha a bezzeg a németek, a bezzeg a franciák, amerikaiak, oroszok, kínaiak stb. érvet vesszük elő.

Ennek ellenére nem fogok senkit se törölni invalid érvek használatáért, mert ettől a hibától én sem vagyok mentes, meg senki sem az.

Csak nyomatékosan kérek mindenkit arra, hogy tisztelje meg a blogot azzal, hogy kihagyja a vitából az „Izraelben is pont ezt csinálják és mégse szól senki érte” érvet, mivel ez az „Amerikában meg verik a négereket” érv egyik változata, amely amellett, hogy rendszeresen mindent félrevisz, egyben szegénységi bizonyítványt is kiállít a használójáról.

Van egy másik dolog, amelyre viszont nyomatékosan szeretnék mindenkit figyelmeztetni: a zsidó vallás követése, a zsidó identitás megélése vagy megvallása senkit sem zár ki abból, hogy jó magyar hazafi legyen. Hazánk története tele van jó magyar zsidó hazafiakkal és magyar zsidó gazemberekkel, mint ahogy tele van jó és rossz németekkel, szlovákokkal, szerbekkel. Az a magyar nép, amelynek a leghazafiasabb versét egy szerb-szlovák vegyesházasságból született fiatalember írta, ne válogasson.

Csak nyomatékosan kérek mindenkit arra, hogy ne hangoztasson olyan érveket, hogy a magyarok egyik vagy másik csoportja valamivel kapcsolatban ne nyilvánuljon meg. Cserébe (a beteges szittya szóelemzéseket leszámítva) meghallgatjuk a véleményét és aztán úgy a finnyás zsidó értelmiségiek, mint az elpestiesedett református fajmagyarok nevében elmondjuk, mit gondolunk róla.

És végezetül, emlékeztetek mindenkit arra a bölcs mondásra, hogy az elvek olyanok, mint a szellentés. Tartja az ember, amíg tudja, de aztán néha engedni kényszerül. Látom, hogy a blog kommentjeinek színvonala árnyalatnyit közelebb mozdult a mandiner színvonalához, és ennek örülök,  mert vitatkozni jó. Amint azonban még egy árnyalatnyit közelebb fogunk menni, és önkorlátozóan nem vagyunk képesek a fentiek betartására, közbe fogok lépni.

Köszönöm a figyelmet, holnap a világhírű magyar szalámiról és a pornóról, mint hungarikumról fogok értekezni, bár a ma délelőtt egy jelentős részét végigcseteltük panamával, megvitatva Kína pénzügyi és energetikai helyzetét, különös tekintettel a laboratóriumi körülmények között 46%-os hatékonyságot elért napelemekre, szóval ebből még bármi lehet.

Panamajack kiegészítése:

És most zene

Szarajevóban, ha a Gazi Huszrev bég mecsetbe szúrjuk a térképen a körzőt, és rajzolunk egy kétszáz méteres kört, a következők fognak beleesni a körbe: még néhány mecset és medresze, egy katolikus katedrális, egy kisebb és egy nagyobb ortodox templom, egy szefárd zsinagóga. Kicsit nagyobbra véve a kört, még féltucat mecset, egy askenázi zsinagóga, egy sörgyár meg még egy-két keresztény templom esik bele.

További érdekes tény, hogy a különféle vallások követői húsz éve lelkesen irtották egymást,  ma általános gonoszként arra a félre szokás emlékezni, amelyiknek nehézfegyverei is voltak.

A daytoni béke óta törékeny egyensúly és a vallás péniszkénti használata figyelhető meg. Miután a hétvégén átutaztam Bosznia különféle részein, a következőket figyeltem meg.

Nagyjából Mostartól fel Szarajevóig és utána, amíg a hegyek tartanak, jól láthatóan török és arab pénzből minden mecset és minaret felújítva, illetve ahol nem volt, nagyjából a MÁV mellékvonali indóházak modorában minden faluban egy vadi új építve. Mindegyiken megafon a müezzin helyett.

Ahol átérünk a szerb területre, ott a típusterv-indóházak nem mecsetek, hanem nett kis Szent Péter-Pál ortodox templomok.

(Nota bene, a full róm. kat. horvátok vasárnap nyitva tartanak. Baszódjál meg KDNP, és külön Semjén Zsolt)

Nade ott tartunk, hogy sétálunk a Ferhádija utcán, és megnézzük a dzsámik kerítésére kiragasztott gyászjelentéseket, akkor az elhunyt nyolcvan-kilencven éves bácsik és nénik hatvanas évekbeli fotóin mindenki tök sima egyenjugoszláv, nyoma sincs semmi muszlim dolognak rajtuk.

Kérdés, mi van most.

A szarajevói lányok gyönyörűek, és nagy részük kellemesen kihívóan öltözve, szűk farmerban és dekoltált felsőben korzózik.

Feltűnnek hagyományosabb lányok, hosszú ujjú ruhában, szép színes kendőkkel, élénken sminkelve. Nagyjából itt van vége azoknak a nőknek, akik mellett ápolt és kiöltözött férfiak jönnek.

Ahogy feketül a kendő és vált át a nikháb majdnem a burkáig, úgy lesznek egyre inkább al-Bagdadi stílusú szakállak és egyre pacuhábbak a ruhák, kilógóbbak a pocakok.

Még mindig nem értem az iszlám fundamentalizmust. De sejteni vélem, hogy mint minden vallási fanatizmus, ez is, legalább részben, kompenzálás.

Az iszlám vallás tele van olyan előírással, amely a nő elégedetté és boldoggá tételéről szól.

Ahogy elnézegettem a dölyfös arccal, lógó ruhákkal, kitaposott papucsban korzózó faszikat, akik mögött jöttek a két lábon járó fekete lepedők, szívesen megkérdezném: a Próféta (békesség legyen vele) vajon neked nem hagyott szabályokat, öreg?

Imádkozol te annyiszor, ahányszor kell? Néhány héttel a Ramadán vég után miért is vagy 130 kiló?  Adakozol az elesetteknek? Hittel teszed mindezt? Vagy pótol ez csak valamit az életedben?

Vajon nem vagy te ugyanolyan, mint bármelyik másik pöcs a világon, aki egyébként nem ér semmit, de a vallás mögé bújva, legalább a nőjén tud uralkodni és „igaz hite” okán dölyfös tud lenni?

Nagyon furcsa ezt látni ezt abban a városban, ahol előzőleg évszázadokon keresztül mindenki méltósággal és mértékkel tudta gyakorolni hitét. És minden vallásnak sikerült. Most valahogy egyiknek sem.

Úgy esett, hogy meghívódtam a Szembenézés Alapítvány (honlap, facebook oldal) által szervezett Hűlt helyek című sétára, amelynek témája az egykori zsidónegyedek a várban. Ezekből ma már a felszínen semmi se látszik, mindegyikre ráépítettek több rétegben.

Nem is nagyon megyek bele annak a leírásába, amit láttunk (illetve nem láttunk, mert van rajta öt méter új kőfal). A Budapesti Történeti Múzem régésze, aki a feltárásban is részt vett, avatott idegenvezetőnk volt. Szakmai volt, pártatlan, tényszerű, és fellépésében volt egy kis egészséges Juhász Árpád-i magyarázás.

Ahogy minden középkori városnak, úgy Budának is része volt a zsidóság. Emlékeik nem fontosabbak vagy érdekesebbek mondjuk a katolikus német polgárság emlékeinél, vagy a különböző ostromok idején emelt erődítéseknél. De nem is érdektelenebbek.

A néhány civil által, összekoldult pályázati pénzből szervezett, lelkes és kiváló szakemberek által megtartott vezetés azonban másra is rámutatott.

Arra, hogy a Várat egy hatodosztályú balatoni hekkbüfé szintjén üzemeltetik.

Ez a séta megmutatta, hogy van zsidó vár. De van török vár, katona vár, német vár, magyar vár, nemesi vár, polgári vár. Van középkori vár, hódoltság alatti vár, van felvilágosodás-kori vár, Habsburg-vár, Horthy-vár, Waffen-SS vár, Kádár vár.

Vannak történészek, akik messzebb látnak annál, minthogy valamiféle kádári panírba forgatott nemzeti romantikát etessenek a turistákkal. Akik egyébként tojnak erre a romantikára, miután ez mindenütt a turistamenü része.

Jobb esetben a legutolsó történeti kor látszik, rosszabb esetben – mint a labirintus esetében – hol  Drakula-múzeum, hol pedig valami misztikus baromság működik. Jól láthatóan az értékes vendéglátóhelyek kiadásában kimerül az igyekezet, és senkit sem érdekel az elképesztő történeti mélység és változatosság, amely a Vár nyolcszáz éves történetét végigkísérte.

Pedig nem lenne nehéz. GPS- és QR-kód olvasós alapon ezt a hatalmas információmennyiséget okostelefonon szépen, rendszerezetten lehet tálalni, multimédiás anyagokkal bőségesen támogatva. A Vár területe nem túl nagy, nem olyan vészesen sok pénz egy dedikált wifi kiépítése, de biztos lenne rá szponzor is. Innentől kezdve csak az lenne a feladat, hogy a tartalmat folyamatosan szerkesszék, fejlesszék, de erre ugye több múzeumot is fenntartanak.

Alighanem ezt a zsidós témát bármelyik zsidó kulturális szervezet lelkesen megírná. A törökök nyilván nagyon szívesen lektorálnák a róluk szóló részeket. A Hadtörténeti Múzeumnak se igen kéne kétszer mondani, hogy segítsenek, de  a Várban levő német követségről se igen zavarnák el bottal az érdeklődőt, ha mondjuk három-négy második világháborús fotón levő személyek azonosításához kérne segítséget a bemutató szervezője. Az egykor a Várban palotával bíró arisztokrata családok nyilván szívesen látnák újra – ha csak virtuálisan is – a nevüket és címerüket a Várban.

Az, hogy ez milyen bevétellel járna mindenkinek, azt nem is részletezzem. Mindenki szorozza be gondolatban a zsinagóga romjai miatt egy órával tovább maradó izraeli turistacsoportok, az okostelefonjaikkal a bástyára török basát varázsoló törökök, a középkori zenébe belehallgató japánok többletfogyasztását az ötszáz forintos ásványvízárfolyammal. Na ugye.

A legszebb az, hogy a tartalom megszületését „csak” koordinálni és szerkeszteni kell, mert rengeteg lelkes ember szeretné megcsinálni. Az ő munkájukból és lelkesedésükből kaptam ízelítőt a sétán.

Meg sajnos abból, hogy a teszetoszaságot, a házmester-mentalitást, a tahóságot nehezebb lesz kiűzni a várból, mint a törököket. De nem lehetetlen. Lotharingiai Károlynak sikerült, nekünk is fog.

A sokadik olyan vitát látom az interneten, ahol valaki a testi-lelki szerelemre valamiféle tudományos vagy vallási rendszert lát irányadónak, amely zsinórmértékként minden pár szerelmét képes kategorizálni, hogy az természetes (erkölcsös, helyes, támogatandó) vagy sem.

Természetesen bárkinek szíve joga, hogy egy pár szerelmét egy másik pár szerelménél előrébb valónak tartsa, és ehhez szíve joga bármilyen szempontrendszert felállítani. Erről szól a világirodalom jelentős része, amikor olyan szerencsétlenek esnek szerelembe egymással, akik a környezetük szerint helyes és támogatandó szerelembe nem eshetnének.

A legtöbb olyan szabályrendszer, amelyet alkalmazni akarnak szerelmes párok minősítésére érdekes alapfeltevéseken alapul, amelyeket nem árt felidézni, hogy érezhessük, micsoda komoly dolgok ezek.

Ilyen alaptétel, hogy nincs koton, alacsony hormontartalmú fogamzásgátló tabletta, hüvelybe feldugható százféle fogamzásgátló eszköz. Minden olyan dugásból, amely a hónap egy bizonyos időszakában történik, potenciálisan gyerek lesz.

A fentiekből következően ha én férfiként biztos akarok benne lenni, hogy elsőszülött gyermekem az enyém, szűz nőt kell elvenni, sajátfarkúlag szűzteleníteni, majd amíg teherbe nem esik, lehetőleg a házból sem kiengedni. Ezt követően 11 és fél havonta felcsinálni, amíg bírja a szervezete.

Természetesen még mindig a háromnyomásos mezőgazdaság korszakát éljük, ezért kívánatos hogy 2-3 fiúgyermekem legyen és legfeljebb két lány. Ez esetben ugyanis a nagyfiú majd megműveli a földet, a kisebbek elmennek valami értelmiségi pályára, így lesz pénzem öregkoromra és adnak enni. A szebbik lányt kiházasítjuk valami jobb helyre (jöhet pénz onnan is) a csúnyábbikat hozzáadjuk a bakterhez, vagy ha ez nem jön össze, marad itthon majd ápolni minket, segít a nagyfiú feleségének.

A fentieket áttekintve rögtön láthatjuk, hogy a társadalomnak fel kell lépni minden olyan meggondolatlan ember ellen, aki élete bármilyen szakaszában, bármikor, bárkivel, olyan kapcsolatba kezd, amely az államnak nem eredményez egészséges kardforgató férfiakat és nagymellű, sokat szülő nőket, hiszen az évente a világon végigseprő halálos járványok és az Európában oly gyakori éhínségek mellett vannak kényszerítő körülmények.

Meg kell említeni azt is, hogy régen nem volt buzulás és nem volt szabad szerelem. Nagy Sándor és Iulius Caesar életében nem nyúlt férfihoz, és nem írtak ilyesmiről a kortársak viccelődve. Az uralkodók, akik ezt anyagilag megengedhették maguknak, nem éltek együtt a dinasztikusan kötelező feleség helyett egy nekik tetsző másik nővel. Sőt, Radnóti Miklósról sem derült ki, hogy noha volt egy lebilincselő mosolyú, értelmes, érzékeny, törékeny csodája, akit egyszerűen Fanninak szokás hívni, rajta kívül egy másik, talán kevésbé szép és kevésbé tökéletes, ám számára ugyanannyira érdekes nőnek sem írt verseket. Ó dehogy.

Régen ez nem volt, csak most van ez a nagy elbuzulás és elkurvulás. És ki fogunk halni. Ki fognak irtani minket mint a római birodalmat, hisz azokból is mi lett. Ki vannak irtva, nincsenek. Nem épül a kultúrájukra egész Európa. Megbaszta őket az erősebb kutya.

Ezek hát az alapjai annak, hogy nyomorítsunk meg embereket, akik a boldogságot keresik. Hiszen a boldogság múló, hiú dolog, amelyet meg kell termelnünk, magunknak, miközben elvárt életünket éljük. Majd esetleg, ötvenévesen írjunk róla egy szép verset, ha mégse jön össze. A világ ugyanis az összeszorított foggal, a beszarás határáig erőlködve küzdésen alapul, amelyben bárkinek másképp jól éreznie magát, mint az elvárt lenne, bűnös dolog.

Hiszen Krisztus urunk is megmondta, hogy csak egyféleképpen szerethetünk, és mindenkit, aki másképp szereti párját, vagy istenét, lehetőleg öljük meg. Ja nem, ő pont fordítva mondta. Meg is feszítették. Ahogy ma is tennék.

A habogyfinkelstein kommunikáció egyik legmívesebb csúsztatása, hogy aki nem akar szögesdrót kerítést, az egy képmutató senki, akinek be kellene fogadni valami abroszfejű terroristát (büdös niggert, koszos cigányt) és majd meglátná, milyen vademberek ezek valójában.

Kedvenc demokratikus ellenzékem persze csak tátog és néz, mint hal a szatyorban, hogy hűbasszus itt most minket leérveltek, kész, sakk matt, csak ismételgetni tudjuk, hogy legyetek már jófejek.

Orbán nyert. Megint mindenki arról beszél, amit ő dobott be és úgy, ahogy ő szeretné. Nem meglepő az sem, hogy az intézményes ellenzék nem tud erre mit mondani, pedig igazán egyszerű.

Azért nem fogadok be egyetlen menekültet sem, mert nem az én feladatom, mint ahogy a tüzek eloltása, a betegek szirénázó kocsival kórházba szállítása, vagy a magyar légtér védelme sem az én feladatom. Erre fenntartok egy nagy közös képviselőt, akit államnak hívunk.

Egyetlen ellenzéki politikusnak sem jut eszébe feltenni a kérdést:

„Miniszterelnök úr, erre a menekült-dologra, pont az Ön által üldözött civilszervezetek, az EU, az ENSZ és még sokan mások évek óta próbálják felhívni a figyelmet. Öt éve tetszenek kormányozni. Eddig mit tetszettek csinálni?”

vagy

„Miniszterelnök úr, az Unió, a németek, az osztrákok adnak erre a bulira pénzt, paripát és fegyvert. Azt értem, hogy a jövőben kevesebb menekültet szeretne, még abban is együtt tudunk érteni, hogy ha több lesz belőlük, el fog kelni a kicsit keményebb kéz, de azért aki már itt van, azzal miért nem tudunk bánni, ha már ennyi pénzt kapunk rá?”

esetleg

„Miniszterelnök úr, miért van szanaszét verve a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, miért lett az a leghülyébb fidelitasosokkal feltöltve, hát a legkomolyabb problémára nem valami übernagyonjó szervezettel kellett volna készülni?”

Mert a bevándorlásügy, akárcsak a közegészségügy vagy az agrárigazgatás vagy a gyerekvédelem, állami feladat.Pénzből, szakértelemből szépen fel kell rá készülni.

Ki kell mutatni, hogy a hibát az a kormány csinálja, amelyiknek – megfelelő elemzések beszerzése és értékelése után – lett volna ideje megerősíteni a csongrádi és a baranyai rendőrséget volt határőr tisztekkel. Lett volna ideje lemeccselni a németekkel, hogy finanszírozzanak meg minden bokorba infrakamerát, terepjárót, miegymást. Esetleg egy német-osztrák-magyar közös határrendészeti akciócsoportot.

Esetleg körbehaknizni Európa hadseregeit, hogy még építenénk egy-két menekülttábort, kéne ágy, pléd, miegymás, elfekvő tartalékokat tessék felköhögni.

Vagy mondjuk hatvan-hetven tanári státusz, a bevándorlók iskolájának.

Másik hatvan-hetven státusz olyan szakembereknek akik segítenek nekik beilleszkedni, vagy továbbmenni, vagy hazamenni.

Vagy – hogy legyen benne mélyütés is – fociklub, ahol össze lehet fociztatni a minden fajtájú és nációjú gyerekeket az etnikai feszültségeket csökkentendő.

Ez 10-20 milliárd forint, de legyen 50. Öt évre elosztva. Az ötszörösét költötték focira.

Ennyit kellene elmondani. És akkor nyugodtan vissza lehet utasítani azt a hülyeséget, hogy én üzemeltessek otthon menekülttábort, amikor kifizetem rá az adót.

UPDATE: Egy facebook megosztás alatti kommentből megtudtam, hogy a németekkel közös fellépés már van. Közben kaptunk soron kívül bő kétmilliárdnyi pénzt az EU-tól a helyzet kezelésére. Ennyire jajdenagyon cserben vagyunk mi hagyva…

A menekültkérdés egészen ma délutánig a Habony-Finkelstein gépezet menetrendszerű kis balhéinak egyike volt. Utáljuk a bankokat, a devizát, a pirézeket, a kenyér áfáját, a holdat, Gyurcsányt, azokat, akik nem szeretik az olimpiát… Abból a szempontból be is vált a dolog, hogy nem nagyon esik szó arról, hogy lassacskán Európa legkorruptabb országát sikerül itt összehozni, intézményes korrupcióval. Csak van itt egy kis baj.

Ellentétben a bankokkal, a pirézekkel vagy a devizával, a menekültek nem elvont dolog. Azok emberek. Lehet őket nem szeretni, de dühösek lesznek, ha a róluk szóló kormányzati kommunikáció gyepmesteri kérdésnek tekinti a menekültkérdést.

Az a legkevesebb, hogy az egy helyre zsúfolt, kétségbeesett és kiszolgáltatott, reménytelenségbe süllyedt emberek előbb-utóbb dühöngeni kezdenek. Ez történt ma délután Debrecenben.

A következő lépés egy jó kis pogrom lesz, úgyis már rég volt ilyen Közép-Európában, a Zsil-völgyi bányászok és a délszláv háborúk óta, semmilyen hasonló balhéra nem emlékszem.

De még ez is mind semmi. Ott az ISIS. Az az ISIS, amelyet a közepesen felszerelt pesmergák és az amerikai repülők szép lassan beszorítottak egy területre és hagyományos háborúban addig van esélyük, míg rájuk nem dobnak egy amerikai légimozgékony hadosztályt.

Ezt az ISIS nagyon jól tudja, ezért Európában balhézik, és mindig ott, ahol beilleszkedési problémával küzdő bevándorlók vagy menekültek vannak. Magyarországot eddig teljesen jól megvédte az, hogy aki itt ragadt arab vagy afrikai, az vagy tanult, vagy megpróbált megélni, kereskedésből, vendéglátásból, melyik miből, és nagyon örült, hogy nem kell az életét féltenie. Igyekezett megtanulni magyarul és megbecsülni az aranyéletet.

Ha a bevándorlást hőtérképen akarjuk ábrázolni, akkor az eddigi kellemes sötétkékből, elkezdtünk pirosodni. Ráadásul a TEK (bocs fiúk) azért távolról sincs azon a szinten kiképezve, mint a párizsi, marseille-i és lyoni banlieue-kben naponta éles bevetésen járó francia kommandósok, szóval itt még a következményektől sem kell annyira tartani.

Remélem, hogy amikor majd Budapesten felrobban a csőbomba, vagy két-három import német vagy francia terrorista bemegy egy iskolába gyereket lefejezni, akkor majd legalább magába száll hazaáruló kormányunk és végiggondolja, hogy érdemes volt-e a piti lopások elkendőzéséért feltenni minket a terrorizmus világképére.

Adja Jóisten hogy feleslegesen aggódjak. Biszmilláh ir-Rahman ir-Rahim.

A csaták egyik legnagyobb baja az, hogy nem jókor kezdődnek. Vagy minket támadnak meg idő előtt, vagy valamilyen oknál fogva mi támadunk túl hamar vagy túl későn. A hadtörténet tele van ilyen elemzésekkel.

Szegény erópunió (copyright Horn Gyula) is kicsit hamar kapta a gyomrába a gazdasági világválságot. Még azelőtt, hogy megválaszolta volna valaki azt a kérdést, hogy mi az az Európai Unió? Erre ugyanis a tananyagban nincs válasz (tudom, államvizsgáztam az erópunió jogából). Ez a Negyedik Birodalom, ahogy egy professzorom hívta? Föderáció? Szövetségbe forrt szabad köztársaságok?

Amikor a Grexitről meg a következményeiről gondolkodnak, akkor a fenti kérdések feszülnek a mélyben (mekkora képzavar ez, szerelmes vagyok magamba)

Szép történelmi párhuzamot szokás vonni a Magna Charta és az Aranybulla közé, hogy a jogokat rögzítő és kimondó jogszabály ugyan hasonlónak tűnik, de valójában különböző, mert az egyiket a gyengülő királyra már, míg a másikat az erősödő királyra még rá tudták erőltetni.

Olaszország, Franciaország és Németország (most hagyjuk a Benelux államokat) kb ugyanott tartott, amikor szövetségbe forrtak, a fene se gondolt arra, hogy Németország ötven éven belül sokkal erősebb lesz, mint a De Gaulle által megalapozott új Franciaország, az olaszok meg…hagyjuk.

Felmerül rögtön az első kérdés: Az Unió az német befolyási övezet, ahol a németek szabadon diktálhatnak szabályokat? Ennek több hibája is van. Az első kettőt angoloknak és franciáknak hívják. A többi hibához is országneveket lehetne társítani, meg persze rengeteg Hamvas Bélát, aki jó sokat írt arról, hogy például az Őrségben és Zala megyében is faluról-falura mennyire másféle gondolkodással lehet találkozni.

Ha például a német állam- és pénzügyi felfogást vesszük alapul, Olaszország nincsen. Egyszerűen nem létezik. Hiszen a hivatal, ha Hans Piefke, német belügyminisztériumi osztályvezetőt kérdezzük, olyasvalami, ami hivatali időben nyitva tart és dolgozik. És akkor most látogassunk el, július 3-án, pénteken, 12:30-kor Rómában, tetszőleges hivatalba. Na ugye.

Ehhez képest Olaszország működik, hol jobban, hol rosszabbul, de végülis egész jó országként, amelynek kiváló indikátora, hogy fél fekete-Afrika ott akar lakni, olyannyira, hogy az utóbbi tíz év leghisztisebb olasz csatára egy ghánai, ami kb akkora teljesítmény, mintha a Jobbik választana fekete elnököt.

A németekkel és az olaszokkal ráadásul két, egymáshoz viszonylag közel álló népet választottunk ki. Mit csináljunk azokkal az országokkal, amelyek például soha, egy percig sem működtek tőkés országként? Amelyek a hellén kultúra hanyatlása után hatodrangú vidéki vilajtjei lettek az Oszmán Birodalomnak, és csak akkor törtek újra vezető szerepre, amikor az, hasonlóan Bizánchoz, teljesen elkurvult?

Ez teljesen ugyanaz a jelenség, amikor a törzsi társadalomban élő népek közé, száz évvel ezelőtti gyarmattartói megállapodások alapján határokat húzunk és számon kérjük rajtuk a demokratikus nemzetállami működést, annak is lehetőleg az Észak-Európai típusát.

Ezzel el is érkeztünk egy másik nagy problémához, a határokhoz.

Szép dolog az olasz egység, de azért nem véletlen az, hogy az utóbbi pár száz év nagy részében Olaszország északi és déli része nem ugyanahhoz az államhoz tartozott, mint ahogy az sem csak a gonosz elnyomó magyarok miatt van, hogy az erdélyi románok nem siettek a tatároknak és kozákoknak kitett transz-kárpáti rokonsággal egyesülni. Röviden: a nemzetállami, kemény politikai határok Európa jelentős részében nem esnek egybe a természtesen és gazdasági határokkal.

Ez óhatatlanul azt eredményezni, hogy nem lehet normális támogatási politikát csinálni. Tetszettek volna többet tenni a határok feloldásáért.

Ha azonban az Unió intézményrendeszere nemzeti kvótákon alapszik, akkor a dominanciára törő játékosok érdeke a nemzetállamok fenntartása, újabb helybenjárást eredményezve.

Ciprasz jó pókeres (akárcsak Orbán Viktor) és látja a másik oldalon ezt a káoszt. Erre játszik, nem másra.

…amibe belelóg a kéz. Nem fogjuk hosszasan elemezgetni Budapest 2024-es pályázatának esélyeit. Csak megemlítjük:

– hogy például Budapest az a város, amelynek a kellős közepén még mindig átmegy az ország kelet-nyugati tengelyét képező főútvonal, egy hatsávos hídon.

– hogy Budapesten 2024-ben az egyik fő metróvonalon egy gyanús mutyi keretében felújított, 50-60 éves szovjet szerelvények fognak közlekedni.

– hogy a nagy FIFA botrány után a Schmitt Pál-féle alakokat igyekeznek mellőzni világszerte.

– hogy ha a német ipari kapacitást kivonjuk, a magyar gazdaság áll, és esélye sincs érdemben beindulni, és nincs olajunk, hogy ennek ellenére legyen bevételünk.

– hogy Párizs is pályázik.

– hogy az egész nem más, mint a fideszes másodvonalnak kiadott matinéműsor nyárra.

Lapozzunk, mindenki olvassa és ossza meg az előző bejegyzést, (by Panamajack) az aktuális.

Amikor a Hatalom és az ő gyakorlása c. posztot írtam, nem tudtam, hogy mennyire hamar fogja Lázár tökéletesen maga elmondani, hogy mi a probléma.

Aztán jött a „Lázár öszödi beszéde” nevű politikai marketingtermék Berkecz Balázstól, az együtt egyik politikusától.

Egy szakmai – nem politikai, bár ez mutatja meg a legjobban, hogy egy politikusnak minden megszólalása politika – fórumon, Jánosunk, aki igyekszik magát a kormány erős embereként feltüntetni, az egyetlenkén, aki tudja, hogy mi történik és hatással is van a dolgok menetére, látszólag gondatlanul elszólta magát.

El lehet vitatkozni azon, hogy Lázár elszólásai véletlenek vagy éppen most készít elő valamit. Ez kétségkívül érdekes téma. Ugyanakkor Lázár Jánossal kapcsolatban emlékeztetnék egy másik nagyon erős Jánosra, Bereczre, aki nagyon sokáig tűnt nagyon erősnek, de az ereje csak a rendszeren belül volt értelmezhető. Lázár ereje is nagyrészt a kétharmaddal megnyert választások alapján kiépített totális kontrollra törő rendszerben teljesedik ki, korántsem biztos, hogy hasonlóan erős lenne akkor ha a Fidesz összeroppanna és úgy kellene kezdeni, hogy akkor most előbb választásokat nyerünk. Majd ha Lázár esetleg megnyitja a támadását és nem csak hümmög a bábuk mögött, írok erről is.

Érdekesebb, hogy mit mondott arról, ami egyébként a munkája lenne, vagyis a magyar közigazgatáson keresztül a Fidesz (vagy Viktor, vagy az ő) akaratának keresztülvitele a hétköznapokban. Projektek levezénylése, jogszabályok meghozatala és gyakorlatba átültetése, ügyek elintézése az ebtartási engedélytől az atomerőmű-alkatrészek importjáig.

„Azért állok itt, mert kínomban nem tudtam mást kitalálni. (…) Az államapparátusból egy értelmes gondolat nem jött ki, hogy mit kellene csinálni. Nem erről a három fiatalemberről beszélek, aki segíti a munkámat, hanem az állami bürokráciáról, aminek rengeteg olyan pontja lett volna, kijöhetett volna rengeteg dolog, ami segíthette volna a munkámat. De nem jött ki semmi sem. Én tulajdonképpen egy puccs szervezésében vagyok, amiben az építész kamarával, a mérnök kamarával, a nagyvárosi polgármesterekkel, még ráadásul egy külső- a big fourból egy nagy – tanácsadó céget is megbíztunk a bürokrácia áttekintése, az iparkereskedelmi kamara naprendszerének áttekintése kapcsán, mert enélkül ez nem születik meg. Mert azt kell, hogy lássák, hogy a közegellenállás nem akármi. (…) Nem csak az a kérdés, hogy van-e jó szöveg, – mert egyelőre abban még álljuk a versenyképességet úgy gondolom, vagy legalábbis igyekszünk -, hanem az a kérdés, hogy ebből mi lesz? Lesz-e ebből megvalósulás? Én azt tudom mondani, hogy igen, lesz.”

Nos, valóban. Egy értelmes mondat nem jön ki, főminiszter úr. Félnek és hárítják a felelősséget, mert nem akarnak felmenni a Kossuth téri miniszeri dolgozószobába a rettegett elbeszélések valamelyikére. Most kell rájönnie, hogy nem lehet mindig csak korbácsolni.

„De még egyelőre senki nem tudja, hogy a most összecsapott beruházásoknak mi lesz majd a következménye a következő 2-3 évben, mennyit kell majd javítani, mennyi helytállási kötelezettség lesz, stb., stb. Ezt most nagyon elkapkodtuk. Most az volt a legfontosabb feladat, hogy a pénz ki legyen tolva, de a következő 7 évben nem ezt szeretnénk.”

Tervezés, feedback, kontroll, folyamatmenedzsment…na ezek helyett meg az egymásnak ellentmondó parancsok napi teljesítése…vagy elszabotálása.

„”Az Európai Unió elveinek helyi implementációja, valamint az idő szűke, és a beruházónak a fölkészületlensége meg időnként fantáziátlansága, hogy mit kezdjen a saját településével, vagy saját államával – most a közösségi beruházásokról beszélek – ez óriási problémákat okozott. És van egy másik kérdés, ami Magyarországon a köztudatba nem épül be – és ez valószínű, hogy alapvetően kulturális probléma – az pedig a fönntarthatóságnak a kérdése.”

Well said, minister, csak ne érezném, hogy Ön szerint ebben kizárólag Simicska a hibás…

„Meghatározta az állam, hogy 15%-ot lehet terület kisajátításra, vagy terület megszerzésére fordítani az EU-s forrásból. Most kérdezzék meg, hogy az autópálya építésnél vajon, hogy ha ez volt benn a kiírásban, hogy 15%-ot lehet erre fordítani, akkor vajon hány helyen vettek 8%-ért földet? Hát, sehol se. Mindenütt a 15%-ra mentek az ügyvédek, meg annak a megmanipulálására. És ez mindenütt az autópálya minőségéből vett el adott esetben, vagy az építésből, de ugyanabból a kasszából ment. Mindenre van pénz, csak arra nem, amit meg akarunk csinálni, nem az előkészítésére, nem a kivitelezésére, hanem a pénznek a beszerzésére, vagy a pénznek a lenyúlására, beszéljünk világosan. Szerintem ezen a rendszeren érdemben és nagyságrendjében jelentősen kell korrigálni.”

Ha tud rajta korrigálni, akkor Önt nyilvánosan valami magas rangú EU-vezető, le fogja szopni. De nem tud, mert a 8-15% közötti különbségből finanszírozzák a pártot, amely Önből minisztert csinált.

„Nincs meg Magyarországon az a fajta együttműködési kultúra az állam és a kormány oldaláról, amely arról szólna, hogy a különböző szakmáknak a szempontjait hogyan lehet horizontális együttműködésben, nem alá-fölé rendeltségben, nem kiszolgáltatottságban megvalósítani. Ez egy nagyon nagy hiányosság.”

És ez nem kis részben azért van, nagyságos úr, mert egy országot nem lehet úgy vezetni, ahogy Rapcsák vezette Hódmezővásárhelyt…

„Nehogy azt gondolják, hogy ez a jogszabály tömeg, amiben élünk az véletlenül jött létre. Én azt tanultam meg egy év alatt, amióta miniszter vagyok, hogy ezeken a jogszabályokon keresztül érdekcsoportok érvényesítik a saját maguk szempontjait. Most nem a törvényekről beszélek csak, hanem ott is kézzel fogható, és a törvények talán a legtranszparensebbek ebből a szempontból, hanem egy kormányrendelet vagy végrehajtási rendelet az, amikor föláll egy építész Kecskemétről, és megkérdezi tőlem, hogy – és a pofámról égett le a bőr és kinyílt alattam a talaj – mondjam már meg azt, hogy kistéglából miért nem lehet kéményt építeni, három éve miért hozott a Fidesz-kormány olyan szabályt, hogy csak két meghatározott típusból lehet kéményt építeni ebben az országban? Hogy ez miért van? És két napi nyomozás után megtudtam, hogy ki volt az a két külföldi cég, akik ezt a jogalkotásban elérte. A pofámról égett le a bőr, a föld kinyílt a lábam alatt, hogy ilyen pofátlanságra képesek vagyunk. Ez valamikor 2011-12-ben történt. Pontosan ezen a jogszabályi szinten történnek izgalmas dolgok adott esetben, amire már mindenki legyint, mert a miniszter sohasem olvassa el, amikor aláírja, félreértés ne essék, mert ez nem az ő szintje.”

1) De, a törvények szintjén is.

2) Nem az a hibás aki bepróbálkozik, hanem a rendszer, amelyikben sikeres tud lenni. A Demokrácia pont arról szól, hogy érdekcsoportok, a háromgyerekes, szabadban szoptatni akaró anyukáktól kezdve a mérgező anyagok lerakásával foglalkozó vállalkozókig, próbálnak az érdekeiknek megfelelő jogszabályokat kilobbizni, nem kell a politikusnak kitalálni, hogy mi a jó. A baj akkor van, ha a politikusnak nem egyensúlyozni kell az érdekcsoportok között, hanem hagyja magát kilóra megvenni.

„Katalogizálni kell a fogalmakat, egyértelmű fogalomrendszer legyen, egyszerűsíteni kell a fogalmakat, borzasztó nyelvezete van a jogszabályoknak: érthetetlen mondatstruktúrák, érthetetlen szövegek, amelyek emberi fogyasztásra teljességgel alkalmatlanok. Ez részben az európai unió nyelve, azért van így, hogy minél kevesebben értsék, részben a magyar jogalkotóknak, a magyar törvényhozóknak is megvan az a trükkje, hogy a nyelvbonyolultság az önmagában szakmákat hoz létre. A törvény értelmezésére főosztályokat kell alkalmazni a minisztériumban, hogy mit ír a törvény a törvényhozóknak, ez önmagában katasztrófa. Valami egészen megdöbbentő vadhajtások születnek ebből. Ennek a nyelvi egyszerűsítés és a nyelvi törődés volna az értelmes eszköze, ami az életben zajlik, de a jogszabályok világában ez lehetetlen. Ez is részben az említett kapkodásnak az eredménye, de van szándékoltság is: tehát a szavak mögött nagyon komoly szándékok rejlenek.”

Ki tetszettek rúgni a jogalkotásban járatos szakembereket, ennyi az egész.

Ezekből a mondatokból – ha tényleg így hangzottak el – a tehetetlen vezető képe rajzolódik ki, aki nem tudja átlátni és motiválni a rábízott szervezetet. Milyen érdekes, hogy sok elemző szerint ő az erős, és vezetni képes új ember…