Az indexen megjelent egy kiváló Tölgyessy-interjú, amelyben szerintem két téma nincs teljesen kifejtve. Mivel mi alapvetően szeretjük Tölgyessyt és sok dologban hasonlóan gondolkodunk, kifejtem ezeket az öreg helyett. Ha valaki ismeri, küldje el neki, kíváncsi lennék a véleményére.

Vesszen Longeverne, velrans-iak valagra!

A francia ifjúsági irodalom gyöngyszeme a Gombháború, Louis Pergaud műve, amelyet szoktak nálunk a „francia Pál utcai fiúknak” nevezni, pedig emez egy életteli, vicces mű, amely nem változtatja tragikus hősökké a gyerekeket.

Az alapkonfliktus az, hogy két szegény francia falucska, Velrans és Longeverne utálja egymást, ezért a két falu gyerekei is állandóan háborúznak. A háborúság eredete pedig az, hogy száz évvel korábban az egyik falu parasztjai búzát vetettek, míg a másik falu káposztát. Az egyiknek szép, napos száraz nyár kell, míg a káposztának eső, hogy szép levelei nőjenek. A két falu közt félúton van egy Szűz Mária kegyhely, úgyhogy mindkét falu apraja-nagyja kivonult a plébánosuk vezetésével imádkozni – egyszerre – szárazságért és esőért. A vége természetesen tömegverekedés lett, a két plébános is a feszülettel csépelte egymást.

A francia komédiának nemhiába vannak évszázados hagyományai, ez a jelenet nagyjából teljesen összefoglalja ennek a posztnak a témáját.

Akcionizmus

Az akcionizmust mint értelmiségellenes irányzatot szokták ismerni a politikatudományban. (nem bírom ki: Adorno, Adorno, Adorno). Mottója az lehetne: „Nem kell ide az okoskodás, tűrjük fel az ingünk ujját, oszt’ megoldjuk!”

A tömeg eleinte nagyon szereti, hogy a varázsló kimegy a tengerpartra, meglóbálja a botját, szörnyű átkokat szór a szomszédos szigetre, és ettől jól elmúlik a vihar. Persze a varázslónak fogalma sincs arról, hogy miért múlt el a vihar, és eztán újabb és újabb elméleteket kell kitalálnia, hogy milyen varázslatokat kell még csinálni.

Ez a hozzáállás általában a populista rezsimek sajátja, és rendszerint a konkurens varázslók verekedésével (háborúval) ér véget.

Totojázó TEK

Miközben a Magyarországot vezető sámán éppen a népszavazáson szórta az átkait a távoli gaz ellenre, néhány nyugati titkosszolgálat diszkréten szólt a magyarnak, hogy a nemzetközi terrorizmus ellen úgy is lehetne küzdeni, hogy a magyar elhárítás odafigyel, hogy ne vegyenek már itt ezerszám SIM kártyákat hajléktalanok nevére, mert utána Ahmedék azt használják eldobhatós telefonba.

Eleve a TEK nálunk egy túlméretezett megyei bevetési osztály, ezért is nem vesznek észre ilyen apróságokat, de miután valaki szól nekik, utána is mi történik? Az ember magától valami olyasmire gondolna, hogy felvesznek öt-hat nyomozót, akinek kifejezetten a gyanús telefonboltok megfigyelése a feladata, utána rádolgoznak a telefonboltosra, utána a vevőkörére, és két-három hónapon belül már mi hívjuk fel a nyugati partnercéget, kimutatva, hogy a telefonboltoson keresztül nemcsak SIM kártya, hanem hamis francia okmány is áramlik, a pontos mechanizmust még nem ismerjük, de a boltba látszólag csöcsös eladólányként beépült kollégánk jelentése szerint valamennyi ugyanabból a három francia okmányirodából származik…

De nem, ehelyett egyrészt most már alkotmányilag ismételjük meg átkainkat, továbbá gyorsan hozunk egy törvényt, amelyben bevezetjük a legszigorúbb ellenőrzést a SIM vásárlásokra. A százszámra hozott törvények mind-mind ugyanezt a jelenséget mutatják.

Varázslási kényszer

Ha a varázsló nem rohan minden problémához, a botját lóbálva, akkor ő már nem is varázsló, és a törzs nem ad neki enni.

De, előbb-utóbb minden törzsnél elkezdik felírni, hogy jé, a viharok minden évben nagyjából ugyanakkor jönnek, tehát mondjuk áprilisban teljesen felesleges a kunyhó tetjét megcsinálni, úgyis elviszi a hurikán, ellenben a májusi tető az egy évig jó lesz. Szépen megfigyelik, hogy az X pálma alá vetett édeskrumpli elhal, viszont az Y pálma alá vetett szépen fejlődik. Megszületik a világ kérdéseire adott racionális és módszeres válaszok tana, a tudomány.

A megfigyelések, a kísérletek tehát összeadva a tudományt hozzák el a törzsnek, aztán a már elért eredményeket átadják az ifjaknak: megszületik az oktatás. A varázsló pedig szépen lassan az élet egyre kisebb területeire szorul vissza, ceremoniális szerepe lesz.

Orbán ellenzékének az a fő baja, ahogy Tölgyessy is rámutat, hogy a rendszer részei. Varázslók ők is, csak van náluk tehetségesebb varázsló. A varázslat pedig azon alapul, hogy a magyarokat folyamatosan hülyének nézi.

A civilek esélye, ahogy Tölgyessy is írja, az, hogy bizonyos területeken elmondják, hogy nem kell varázsolni és harci átkokat kiabálni a nyílt tenger irányába. Vannak jó, okos, kipróbált megoldások, és nem, ezek nem brüsszelita értelmiségi huncutságok és nem bolsevista trükkök.

Ugyanis lassan ott tartunk, hogy már minden szenthez imádkoztunk, mindenkit elátkoztunk. A krumpli meg csak nem nő. A varázsló halála pedig az, ha a varázslat után nem nő ki a krumpli…

Eight days after the fallen „Quota referendum” in Hungary the Kúria (the supreme court of Hungary) made its final decisions on electoral matters. The judgements are important warning sings. Democracy and rule of law is seriously threatened in Hungary.

In the Hungarian electoral procedure, one can file a complaint at the local or at the national Electoral Board. After the National Electoral Board (Nemzeti Választási Bizottság, NVB) has made its final decision judicial control can be obtained from the Kúria which sits as a bench of three judges and makes its judgement in eight days, so this Monday (October 10^th) was their last deadline to publish their decisions regarding the October 2nd referendum.

In its judgements the Kúria overturned two important decisions of the NVB. The supreme court held that government advertisements allegedly serving as public information were actually political ads of the governing Fidesz party (Mr. Orbán’s party). The other case was about the mobile application commissioned by Kétfarkú Kutya Párt (Twintailed Dog Party) the joke party that made a crowdfunded campaign for invalid votes. This application, according to the NVB posed a direct threat to the free and secret vote by enabling voters to post pictures of their ballot papers on social media. The Kúria held that although such applications might violate the Hungarian electoral laws but they are not capable of ruining the as the NVB said. The NVB has even fined the Kétfarkú party for this “gross transgression”.

There are two equally important problems with these procedures: 1. The procedure is ineffective, inadequate and slow 2. The decisions are biased and by the time the Kúria overturns them they already have taken effect.

NVB sessions are public. By watching them the viewers have the impression that the BBC has developed Monty Python’s Flying Circus into a franchise and sold it to Hungary. Although the Chairman of the Board, Mr. András Patyi is a professor of administrative law, he and the members of the committee talk legal nonsenses. Professor Patyi’s last performance was about the referendum on Budapest’s Olympic bid. He said that a referendum is impossible because it will have an effect on Hungarian stamp duty regulations…

The recent referendum was very simple in terms of electoral administration. The NVB did not have to deal with dozens of parties, hundreds of campaign rallies and so on. However bad decisions came up every day, and the Kúria had to intervene even in basic legal matters. If the workload grows heavier, the NVB will crush like it did before.

The decisions overturned by the Kúria were also highly questionable ones. It turned out that the NVB decided on Kétfarkú Party’s mobile application without actually downloading and opening it. The NVB is composed by party delegates and “independent” members but in reality the government has informal control.

If we consider the deadlines (3+8 days) the NVB has the power the power to prolong an illegal activity by a “bad” decision. This also means that they have the power to stop a legal activity for such time or at least to stamp it illegal for the government-controlled media.

At the quota referendum this rotten system could not do much harm. The people simply did not show up at the ballot boxes. The 50% validity threshold imposed by Fidesz bounced back at its creators.

But if this referendum were a general election the Fidesz would have won it. We can add votes for parties campaigning for boycott or take even hundreds of thousands of votes from the 3.2 million “NO” votes for the far-right Jobbik party, the Fideszt would still prevail in about 80% of the electoral boroughs. This is by no means a surprise. The Fidesz invested 15-20 EUR (estimations vary because of the lack of transparency) of taxpayer money in the campaign. They used databases law forbids them to use. It is suspected that they have their own detailed databases with previous voting and preference data. And they can use in any way they may please because the NVB can give them permission or at least time to do so.

So what is a conclusion? Articles like this usually end with a some painful wailing on how democracy is torn apart by the evil Fidesz party.

Our opinion is that the core strength of democracy is not in its institutions but it is in the people.  As the media is now almost entirely controlled by the Fidesz, the opposition shall move to new media. No matter how uncompetitive and underdeveloped Hungary is, most of the voters in 2018 will have a smartphone and access to high-speed internet. If anyone thinks about overthrowing Mr. Orbán’s government then one has to start to build communities and publicize all transgressions the NVB is designed to protect.

Úgy döntöttem, a Fabula fa-bulákról posztomhoz folytatást írok. Nem is egyet. Lehet, hogy a

végén megvalósul a Politikai kémia rovat is, a Prof régen biztogat rá…

Első rész: Protesta al lettore

Úgy hozta az élet, hogy most lábadozom. Az aktuális munkámhoz tartozó, igen-igen élvezetes kocabotanizálásnak még a kezdetén beszedtem egy kullancsot, vele — úgy néz ki — a libaf…’csánat, zöldcitrom-színű szuvenírekkel jelképezett [1] nyavalyát. S mivel nem szoktam aprózni a dolgaimat, legott egy ritkább szövődménnyel együtt. No mármost.

Az egész annyival indult, hogy beszarásul fájni kezdett a hátam. A háziorvos — balszerencsémre a saját dokim helyettesítője, n+1 praxissal egyszerre — feltűnően nem tudta, mi a bajom; hadd ne mondjam végig kínos töketlenkedését. Aztán a fejem is fájni kezdett, mire ő így szólt: bizony a fájó hátizmok miatt elkezdhet merevedni a tarkótáj/nyak is, aztán akkor ott is fáj.

Végül, 11. nap, mikor már sehogy se volt jó, egy helyettem-is- tökös kolléganő eldöntötte, bevisznek a kórházba. Be is vittek, ott is fogtak, délután derekáig keresgélték, mi a gond, s kiszúrták mindazt, ami fölött a drága házibubó elsiklott, vagy amit meg se nézett/kérdezett; a harci folttól kezdve a gerincemre mért gyöngéd ütésig. (Mint később megmondták: ha arra megugrom, nagyon nagy gebasz van: agyhártyagyulladásra kell tovább keresni… Megugrottam.) Este, kiterülve, lüktető fejjel, érzésem szerint haleffal a hátamban persze óhatatlanul jött a keserűség, a miért pont én?! kérdés.

És jött a tudat, hogy az áldott kretén háziorvostól akár fel is fordulhattam volna, olyan szép simán elindított egy kiadós félrekezelés útján. Hogy az egész egy kollégán múlt, aki helyettem is volt határozott. Ha ő nem, akkor egy hét múlva már nem lábon állok sorba a felvételnél. Stb. Konstatálom tehát, hogy egy rossz orvos megtaszított a szakadék szélén.

Ebből kétféle következtetés indulhat.

Egy: Vagy — ahogyan az manapság trendi — otthagyom az egész fehérköpenyes maffiát a francba, mert most aztán láthattam: úgyis hülye az összes. Saját felelősségemre távozom, egyenesen a hegyekbe, a magamagát legendásként aposztrofáló növényfélrehatározó emberhez. Majd Ő ad nekem diólevélteát, és attól hupszi-mupszi meggyógyulok.

Hiszen a dió termésének gerezdes formájából, fehéres színéből, kemény héjából is tudni, hogy az jó az agynak!!! (Ezt nem én mondom, ez eltitkolt ősi tudás!!!! Már Hippopkrates és ZhengbongZhüng is megmondta!!!44!!)

Kettő: Vagy pedig lenyelem a történteket. Megtaszajtott az a balfék, de egy (két, három) kollégája úgy néz ki, épp idejében utánam kapott. Hanyattfekszem engedelmesen, fejem nem emelem föl másnapig. Tartom a karomat a nővéreknek (akinek tiszteletemet nyilvánítanám ki ezúton is); keressék nyugodtan a — harmadnapos spagetti szilárdságú — vénáimat. Tudom, hogy muszáj. S kivárom a hosszabbacska kúrát, mondván, itt végülis úgy néz ki, tudják, mi a baj; talán nem mind hülye, attól, hogy orvos…?

Azért írtam ezt le, mert elibém került Geréb Ágnes ügyének újabb fordulata [2], és persze a kommentek, amelyekben őt még mindig védik, az orvosokra egy az egyben mutogatva. Sőt, azonosítják az ő viselt dolgaival a liberális értékvilágot, simán rámondva az ellenvéleményre: te a jobboldali médiából tájékozódsz.

És valahogy hasonló dilemmát, kettősséget érzek mögötte, azok részéről, akik elutasították a kórházi szülést. Ami még nagyobb kettősséggé fejlődött. Majd sikerült belekeverni a politikát is. Megpróbálok egy kicsit a nagy, és egyre nagyobb női-orvosi- politikai-etikai gubanc mögé nézni. Hosszú lesz. Látszik, hogy mostanában túl sok időm volt tűnődni, de hát ezt nézzétek el nekem, kérlek benneteket.

Indulhatunk?

A Népszabadság-jelenségről hosszabban:

1. Ilyet valóban nem csinálunk, az eljárás felháborító, mitöbb, gusztustalan.
2. Az, hogy Viktorék pont most bólintanak rá egy ilyen manőverre, az hiba. Hogy mekkora hiba, az majd később derül ki.
3. A Népszabadság, úgy, ahogy az utóbbi időkben (már vagy 15 éve) létezett, nem volt érdemes fenntartásra. Magyarország egy ilyen lapot nem tart el.
4. A szituáció befolyásolja a sajtószabadságot, de nem szünteti meg, hatalmas lehetőségek rejlenek benne az Orbán-rendszert ellenzők és leváltani akarók számára, csak ki kellene használni.

1. A felháborító eljárás

A Népszabadság, minden korszerűtlensége ellenére, történelmi érték, hiszen évtizedeken át minden napj írt Magyarország sorfordulóiról. Még ha el is fogadjuk, hogy gazdasági okokból nem lehet jelen formájában tovább fenntartani (ez az állítás nagy valószínűséggel igaz, csak épp a bezárásnak nem közvetlen kiváltó oka) akkor is gondoskodni kell az általa képviselt értékek megőrzéséről. A Népszabit zaciba vágó MSZP, úgy tűnik, nem tette meg, ez mindent elmond arról a gittegyletről.

Nem teszünk ilyent munkatársakkal, emberekkel sem, mert az újságíró ráadásul alkotó ember. Nemcsak a havi fizetését jelenti neki a lap, hanem egy helyet, ahol írhat. Mi, író emberek a kínok kínjait éljük át, ha nem olvasnak minket, és tökéletes eufóriát érzünk, ha érdekli a közönséget írásunk. Aki így intéz el egy újságot, az barbár, akin nemes bosszút kell állni. A kérdés a hogyan.

2. Az, hogy Viktorék pont most bólintanak rá egy ilyen manőverre, az hiba. Hogy mekkora hiba, az majd később derül ki.

Elég közismert dolog, hogy mára a nagyközönségnek az olyan lapok, mint  a Népszabadság, kevéssé érdekesek. A Magyar Idők is csak presztízsből van, a közéleti napilap olvasása ma már jellemzően az idősödő értelmiség hobbija, ennek megfelelően zuhan a példányszám.

Ebben az ügyben sem a Népszabi az érdekes, hanem a megyei lapok és a Sport. A Sport nem kis részben Viktor drukkerkodása folytán, de azért is, mert majd lehet mellécsomagolni egy kis propagandát. A megyei lapok, melyek egykor kis Népszabadságok voltak, ma már helyi bulvárlapok, fürdőruhás gimnazistalánnyal, moziműsorral, horoszkóppal és celebhírekkel. Ezek az igazi zsákmány, mert itt lehet a helyi, internetet nem használó, de valamiféle kultúrát csak fogyasztó réteggel érintkezni.

A Népszabadságot tehát profiltisztítási céllal ki lehet dobni a kosárból. Ha ezt tették volna, sima megszűntetéssel, a Népszabi csendben múlt volna ki, és arra számolnak, hogy most sem lesz másképp.

Két dolog zavar ebbe bele: az egyik, hogy ezeknek az újságíróknak már nincs hova menni, nem tudnak semmilyen esernyő alá beállni. A másik pedig a katasztrofális időzítés.

Itthon el lehet magyarázni, hogy voltaképpen nyert a népszavazás, de a nemzetközi sajtó 3-4 napja még egyöntetűen arról írt, hogy Orbán képtelen volt a teljes mozgósításra, több pénzből, mint a Brexit-kampány.

Ezek után több olyan kisebb nyilvánosságot kapó hír is van, amely azt jelzi, hogy Viktor külpolitikájának egy fontos szelete veszélyben van. Ez pedig az az axióma, hogy az EU-nak a legrosszabb Orbán is jobb, mint egy putyinista bástya a Kárpátok innenső oldalán. Ez továbbra is így van, senki sem akar Budapesten balhét. Viszont egyrészt egyre többen fogják nyugaton azt követelni, hogy „az ellenzéki sajtót elhallgattató” Viktorra helyezzenek nyomást, és ne adjanak neki pénzt, másrészt minden hírszerző szolgálat megkapja majd a feladatot, hogy tájékozódjon arról, ki és mi képviselhet Orbánnal szembeni erőt a Jobbikon kívül, és érdemes-e megkezdeni a támogatásukat?

Ez most, taktikai szempontból Orbánnak talán nem nagy áldozat, de még később emlékezhetünk a tegnapi napra, mint fordulópontra.

3. A Népszabadság, úgy, ahogy az utóbbi időkben (már vagy 15 éve) létezett, nem volt érdemes fenntartásra. Magyarország egy ilyen lapot nem tart el.

A tegnapi első reakcióm az volt, hogy a Népszabi bezárása az sok és negatív dolog következménye, és ezt ma, sokkal hidegebb fejjel is fenntartom.

A nyomtatott közéleti napilap, mint formátum, mint már fentebb is említettem, haldokló műfaj. Az összes tradicionális napilap, amely még ma is evickél, az igyekszik alkalmazkodni az új környezethez, sokkal több online tartalmat fejlesztenek, és próbálnak minél többet közel lenni az olvasóhoz. Ott lenni a zsebében a telefonon, elhívni rendezvényekre, a facebook- és twitter hírfolyamának tetején lenni. Nagyon nehéz, és Magyarországon egyelőre senki sem csinál ilyet.

Félő, hogy úgy, ahogy mondjuk a FAZ vagy a Süddeutsche vagy a New York Times tette, nem is fog senki. Ezek a lapok ugyanis jóval nagyobb hirdetési piachoz férnek hozzá, és állnak mögöttük olyan gazdasági (és nem politikai) érdekcsoportok, akik érdekeltek a fenntartásukban.

A magyar közéleti napilapok mögött nem gazdasági, hanem politikai érdekcsoportok állnak, és ez meghatározta a sorsukat is. A Népszabadságból az utolsó nagy korszakra fogunk emlékezni, amikor nekirohantak Rogán lopásainak meg más botrányoknak. Nem fogunk emlékezni (vagy nem akarunk?) az előző korszakok megalkuvó, balhékerülő balos sajtójára, az öncenzúrára, a mindenkori szoci kormány babusgatására.

4. A szituáció befolyásolja a sajtószabadságot, de nem szünteti meg, hatalmas lehetőségek rejlenek benne az Orbán-rendszert ellenzők és leváltani akarók számára, csak ki kellene használni.

Egyrészt a megszüntetés körüli hullámok adnak valamennyi hitelességi hitelt, amelyből el lehet indulni. Csak épp el kell fogadni, hogy a lázadást nem lehet ksitafírozott szerkesztőségből, nagyságos újságíróként csinálni.

Itt az idő, és nem a Népszabadság szerkesztőségének, hanem nekik, és mindenkinek, aki az újításon gondolkodik, hogy az újságírás teljesen új módjait tanulják meg.

Magyarországon hatalmas lyukak vannak a sajtóban. Komplett lapok hiányoznak. Nincs jó vidéki lap, nincs meg a 444 benőtt fejelágyú, trágárságmentes változata.

Közben a Habony-média egyelőre tehetetlen mindenben, ami profi műsor- vagy tartalomgyártást kívánna. Lenyúlhatnak tévékettőt, megyei lapokat, ott csak a négy láb jó, két láb rossz tud menni, a migráncsozás, a rezsiharc.

Óriási támadási felületek vannak, és nemcsak a „király meztelen” típusú ellenmédiában, hanem ott is, hogy tartalmasabb, rugalmasabb médiával a tízmilliárdokért felépített birodalmak ellen lehet ám sikert elérni.

Teljesen más működés kell hozzá, nincs és nem is lesz már ezen a piacon olyan giga-szponzor, aki állami pénzek becsatornázásával lélegeztető gépre teszi a szerkesztőséget. Járni kell pénz után, magyar gazdasági szereplőknél, oligarcháknál, külföldi alapítványoknál, csinálni kell crowdfundingot, aztán szépen lassan rátérni az értéknövelt, fizetős tartalomra.

A most induló vagy indulni akaró pártok pedig megtanulhatnak az újakkal kommunikálni, és a szavazóikat szépen az internetre szoktatni. Akármilyen lassan is terjed az internet, a jövő útja ez.

A börtönbezárós, táncsicsos vonaltól én azért annyira nem félnék. Emlékezzünk, hányan mondták tíz nappal ezelőtt, hogy tömegesen fogja manipulálni a szavazatokat a Fidesz. Aztán nem merték megtenni. Sokkal gyengébbek, mint azt sokan gondolják róluk.

Ennek ellenére a média kiegyensúlyozása nagyon nehéz munka, és őszintén remélem, nemcsak a népszabis újságírók kenyere miatt, hogy majd sikeres lesz.

A cikk érthetősége kedvéért két életrajzi elemmel kezdem:

1. Gyerekkoromnak azt a részét, amelyet nem könyvtárban töltöttem, azt egy megyei napilap szerkesztőségében, ahol apukám szerkesztő volt. Sok kedves öreg újságíró bácsi, kulcsos telex-szoba, és persze a fotólabor az izgalmas piros fényekkel és az újságírók fotózási tudásáról lesújtólag nyilatkozó Mari nénivel. A lapnak volt hétvégi kultúrmelléklete, és a legtöbb újságíró párbajképes volt a tárca és a novella műfajában, de volt költő is. Tudom, hogy kell írni, és idegesít, ha pénzért író emberek nem úgy írnak. A Népszabinál már jó ideje nem úgy írtak.
2. 2008-ban az akkori munkahelyemet nemtelen támadás érte a jobboldali médiából. A részletek nem érdekesek, lényeg, hogy a felhasznált „titkos hangfelvételekről” utóbb kivétel nélkül kiderült, hogy manipuláltak voltak. Mivel a támadás egy akkori ügyfél miatt jött, a balos médiát érdekelte a dolog. Akkor találkoztam azokkal az újságírókkal, akiket most sajnálni kéne. Ezt nem írjuk meg. Azt se írjuk meg. Azt nem írhatjuk meg. Érted, ebből balhé lesz. Részei voltak a teszetosza Gyurcsány rendszernek, és most sorra kerültek az Orbán-rendszerben.

Sajtóetikai katasztrófa ez, de a bezárás már csak következmény. Persze, most lehet citálni a helikopteres cikket, amely tegnap jelent meg, meg az utóbbi pár hónap feltámadását.

Azt valahogy nem citálja senki, hogy a lap, amely elvileg az ellenzéki média mértékadó zászlóshajója volt, valahogy nem járt elől a tényfeltárásban. Valahogy nem ostorozta véresre a baloldal vezetőinek hátát, hogy lusta, ostoba bagázs, mikor mutattok fel valamit a kormány ellenében. Nem lehetett azt a lapot azzal az igénnyel kinyitni, hogy ott jó cikkek lesznek, amelyek objektívek, tényszerűek, belemenősek.

Párt nélküli pártlap volt, amely elvárta volna, hogy még száz évig elpöfögjön. Csakhogy egy gőzmozdony miatt nem fognak a Nyugatitól Záhonyig vizet és szenet tartani a sín mellett.

A világ mértékadó napilapjai mind meghallották az idők szavát. Twitter- insta- reddit- tumblr accountjaik vannak. Videókba és podcastekbe foglalják össze a lényeget, reggel a telefonon ott van az Espresso-alkalmazásuk a reggeli hírekkel, és pittyen a telefon, ha jön a Spiegel Eilmeldung. Tudósítóhálózatukat rég kiegészítették bloggerekkel.

És ehhez jár tartalom is. A Népszabinál se a forma, se a tartalom nem igazodott ahhoz, amit egy XXI. századi médiumtól el lehetne várni.

És hiányzott a bátorság, amely azon alapult volna, hogy nosza, írjuk meg, akárki, akárhogy fog hisztizni.

Én nagyon sajnálom a Népszabadság újságíróit és őszintén remélem, hogy tudnak majd boldogulni. A velük szemben alkalmazott eljárás nemtelen, aljas, felháborító.

De a leglassabb zebrát az oroszlán el szokta kapni.

De, itt a lehetőség. A Fideszt sok olvasó ember szívből utálja. Van ott pénz, ha valaki jól, fogyaszthatóan ír, és elvállalja a független újságírás nehéz terheit. Keserű kenyér ez, de a sajtószabadság nincs elveszve. Nem kell ide nyomda és székház. Írni kell. Írni lehet, írni kell, az írás az értelmes ember belső parancsa.

Kedves újságírók, engedjétek, hogy átjárjon titeket a furor, nézzetek jobbra és lássátok a felfuvalkodott tolvajokat. Nézzetek balra és lássátok a töketlen, semmire se jó, nyugdíjaskorú kisznyikeket. Nézzetek előre és lássátok az orosz pénzen hízlalt nyilasokat. Nézzetek hátra, és lássátok, hogy eddig mit nem tettetek meg.

Tegyétek meg, és a sajtószabadsággal semmiféle gond nem lesz.

Orbán Viktor a népszavazással nem erőt vagy elfogadottságot veszített a nemzetközi politikában, hanem mozgásteret.

Nagyon egyszerűen ennyiben lehet összefoglalni a népszavazás külpolitikai hatásait, a részletes okokhoz sokkal mélyebbre kell ásni.

A világvége-hangulat

A 2008-ban beütött gazdasági világválság (az erről szóló kitűnő Panamajack-elemzések itt itt(második rész) és itt(harmadik rész) érhetők el) a közvetlen hatásai mellett számos olyan problémát is felszínre hozott, amelyeket addig a pénzbőség elfedett. Ilyen probléma például az, hogy a magyarnak nincs pénze rendes autóra (de a nullás hitel ezt elfedte) de többek között ilyen probléma az, hogy az Európai Unió nem tudta csökkenteni a nyugati és keleti fele közötti jelentős különbségeket. Centrum-periféria jelenség alakult ki, az elköltött eurómilliárdok dacára. De akárhova nézünk a világban a gazdaság viharai rég megoldottnak, de legalábbis elfejtettnek hitt politikai problémákat hoztak a felszínre. A békésen kütyüket gyártogató Kínáról például elfelejtették sokan hogy erős és terjeszkedni vágyó nagyhatalom.

Ez kiegészült azzal, hogy a gazdasági világválság végét nem sikerült valamilyen varázslattal elhozni. A válság ugyanis részben azért következett be, mert számos különböző iparág ért el egyszerre az érett technológia fázisába, amikor már a piaci szereplők csak piaci manőverekkel, egymás rovására tudnak előnyhöz jutni, innováció útján, extenzíven terjeszkedni nem tudnak. Ez egyben rávilágított számos vállalati forma bajaira a japán keirecutól kezdve a koreai csebolon át az amerikai autó-multikig. Az IMF minapi jelentése is mutatja, hogy noha pénz van, piaci hangulat van, a növekedés csak nagyon nehezen indul be.

Várjuk az innovációs löketet, amely az utóbbi száz évben kb. minden második évtizedben menetrendszerűen érkezett, de most késik. Előbb-utóbb persze jönni fog, félnivalók attól van, hogy több korábbi ilyen technológiai ugrás háborúhoz kötődött. Közben a klímaváltozás valóban elkezdett háborúk egyik tényezője lenni és a fejlett világon megjelent a migrációs nyomás.

Ezek csak néhányat jelentenek azokból a gondokból, amelyeknek az eredője végül a nyugati világban az általános rossz hangulat és hanyatlásérzet lett.

Talán a bevezetőből világos, hogy a politika-gazdaság-tudomány háromszögből egyedül a politikai elit képtelen megoldani ezeket a problémákat. Sokkal inkább lehet a politikai elitnek katalizátor-szerepe, a társadalmi igények kifejezésre juttatásával. Talán általánosan kijelenthető, hogy napjaink nyugati politikájában a politikai elit elveszítette imperatív irányító szerepét, sokkal inkább kénytelen a többi elittel folyamatos kompromisszumokat elérve a katalizátor szerepét betölteni.

Politikai megoldás? Megoldás a politika?

Ugyanakkor a politikus azért politikus, mert emberek nagyobb csoportjai úgy gondolják, hogy ő meg tudja oldani az élet nagy dolgait és erre szavazatukkal megbízást (mandátumot) adnak neki. A politikusnak tehát mindig a megoldás ígéretével kell fellépnie. A kérdés, hogy mit akar megoldani.

A társadalmi válságtünetek népes csoportokat hoztak létre, ahol a problémák érzete közös, de nevet nem nagyon tudtak neki adni. Itt jön a populista politikus lehetősége.

A populista politikus a komplex problémahalmazból kiemel egy jól megfogalmazható problémát és kinevezi azt az összes többi probléma gyökerének, majd erre az egy problémára kínál – valamilyen – megoldást.

Vagyis, ha az angol fehér alsó-középosztálynak az a problémája, hogy nincs munka, gyenge a brit gazdaság, nem jó az oktatás, stb. stb., ráadásul a sokkal olcsóbban dolgozó lengyel munkaerő versenyképesebb, a populista rámutat a lengyelekre, hogy csak azokat kell hazazavarni és minden jó lesz. Igen, Orbán a migráncsokra mutatott rá ugyanígy.

A levezetésből látszik tehát, hogy amikor francia külvárosokban (fideszül: no go zóna) élő, harmadik generációs arab bevándorlót egy ISIS-ügynök akár facebookon keresztül meggyőzi arról, hogy az ő bajai abból származnak, hogy itt nem tisztelik eléggé az ő muszlimságát (melyet egyébként soha nem gyakorolt, a naponta ötször kötelező imát se biztos, hogy tudja) és ha felrobbantja a gyaurokat, majd jobb lesz, akkor mi történik. Pontosan ugyanaz, mint amikor a másik (kissé elegánsabb) francia külvárosban élő franciához odamegy a Front National és elmondja neki, hogy a bajok abból vannak, hogy sok itt a muszlim. Valójában tehát két megélhetési populista dolgozik ugyanabban a közegben, akiknek ráadásul érdeke a másik létezése, hiszen egy normális közegben, ahol a problémák valódi megoldásán kellene dolgozni, éhen vesznének.

Populista kísérletek évtizede

A politikában az utóbbi évtized a populista kísérletek évtizede volt. A baloldali populista kísérletek elsősorban Dél-Amerikában zajlottak (Lula, Chavez, Kirchner) és megbuktak. Bukásuk oka nem kizárólag baloldali vagy populista mivoltukban keresendő, de attól még megbuktak. Európai rajongóik közül nagyobb szót eddig csak az angol Jeremy Corbin kapott, aki viszont ezzel sikeresen tönkretette a Labour Partyt, olyannyira, hogy angol elemzők egyre gyakrabban emlegetik a tory-labour dualizmus végét.

A jobboldali populizmus első látásra szalonképesebb, hiszen a baloldalival ellentétben nem akar azonnal a javak újraosztásával kezdeni, ezért a tőkés társadalmakban mindig jobb esélyei lesznek, mint a baloldali populizmusnak.

Viszont eddig a jobboldali populizmus ahol megkapta a lehetőséget, orra bukott. David Cameron, ez a legjobb iskolákat kijárt igazi angol gentleman véglegesen és visszavonhatatlanul kibukott az angol politikából, amiért belevitte Angliát a Brexit-katasztrófába.

Mindenütt másutt a hangos populisták követelik maguknak a szót, de a berendezkedett politikai elit ellenáll, és ebben egyelőre szövetségese a gazdasági, és a tudományos elit, mivel a problémák kicsit is differenciált megközelítését nem várhatják a populistáktól és túl sok érték van ahhoz felhalmozva, hogy valami gyüttment szétbarmolja a felépített struktúrákat.

Populista fordulat?

A nagy kérdés tehát az, hogy a jelenlegi politikai establishment hogyan tudja a populisták által közvetített társadalmi problémákat úgy megoldani, hogy ebben a gazdasági és a tudományos elitet partnerségre tudja bírni. Ha ugyanis ezt nem teszi meg, egyrészt jönnek a populisták, másrészt a mostani vezetők pártjai fognak populista fordulatot venni. És igen, a populizmus ilyen elterjedése kritika, azt jelzi, hogy komplett pártokat lehet építeni a hagyományos pártok cselekvőképtelenségére.

Az egész nyugati politikai elit ennek a fordulatnak a szükségességét elemzi. A közelgő amerikai, német, francia választások tétje az, hogy a populista kihívók kapnak kormányzati szerepet, vagy bizonyos üzeneteiket sikerül integrálnia a politikai fősodornak és ezzel kihúzni alóluk a talajt.

Nagyon egyszerűen fogalmazva Orbán Viktor ebben a játszmában nagyon hamar tette meg a tétjét a népszavazással. Ez azonban nem jelenti feltétlen az ő vesztét. Csak azt jelenti, hogy őt mostmár Európa-szerte és Amerikában is a populista táborhoz sorolják, a politikai nagyotmondókhoz. Abban az esetben ha nem történik a nyugati politikában populista fordulat, akkor nagyon nehéz lesz neki visszatérnie a fősodorba, marad a megtűrt státusz, amikor mindenhova meghívják, de különösebben nem tárgyalnak vele, várják, hogy megbukjon és tapogatóznak az alternatíva ügyében.

Persze egy populista fordulat esetén a dicsőség napjai jőnek, hiszen ki lehet mondani nagy dolgokat, meg lehet látogatni Trumpot a Fehér Házban…aztán kiderül, hogy egyrészt semmilyen leírható tartalom nem áll a populizmus mögött, másrészt a hangos populizmus megnehezíti azt a fajta együttműködést, amely nélkül tényleg menekültválság lenne Magyarországon. A kemény szavak ellehetetlenítik a kompromisszumot, a kiszámítható kompromisszuk hiánya pedig kinyírja a gazdaságot. Persze lehet a dolognak olyan vége, hogy valamilyen európai együttműködésben Orbán nagyobb szót kap, csak azt nem szabad elfelejteni, hogy a nagyobb országok populistái nem azzal fognak választást nyerni, hogy Orbánt szeretni kell. A populista nyugati politikusok programjának ugyanis az a lényege, hogy be kell zárkózni, a rosszat kívül kell tartani és nem költeni a pénzt mindenféle kelet-európai országokra. És ez mindenkinek rossz lesz, erre az első mámoros hónapok után rá kell majd jönni.

Akárhogy is lesz, a népszavazással Orbán Viktor nagyon behatárolta a saját és az ország lehetőségeit abban, hogy az előttünk álló sorsdöntő másfél évben rugalmasan helyezkedni tudjon. Ezt veszítettük a népszavazáson. Húszmilliárdért.

Mint azt a törzsolvasók tudják, a blog szerzőgárdája (mínusz Noirpova, akinek kalandjait az agyhártyagyulladással és a Lyme-kórral hamarosan olvashatjátok, de mindenkit megnyugtatok, hogy laza két hét kórház és egy kisebb ország kiirtásához elegendő gyógyszer után már egész jól van) az ÉRVÉNYTELEN facebook oldal szerkesztésével volt elfoglalva. Most azonban itt is összegezzük, hogy mit tapasztaltuk, mit gondolunk a népszavazásról.

 

Én kezdem, egy kis belpollal.

A generális észrevétel, minden kimagyarázás ellenére az, hogy Orbán Viktor kapott egy pofont. Ez távolról sem olyan ritka dolog, mint azt rajongói gondolják, és távolról sem olyan súlyos dolog, mint ahogy az ellenségei szeretik gondolni.

FIDESZ

Ők örülhetnek annak, hogy ha ez egy választás lett volna, most Orbán Viktor mindenféle koalíciós kényszer nélkül a kormányalapításon gondolkozhatna, hiszen az okosan alkalmazott gerrymandering eredményeként a választókerületek nagy részében elegendő őket támogató szavazat van ahhoz, hogy elvigyék a választókerületet.

A rossz hír az, hogy több nincs is. A habonyismo átgondolásra szorul, hiszen megközelítőleg húszmilliárd forint elköltése, a teljes médiaoffenzíva is kevés volt ahhoz, hogy valamiféle „nemzeti egységet” kovácsoljon, pedig a Jobbik szavazótábora is ott van valahol a „nem” szavazatok között. Intő jel lehet, hogy a 2006 óta folyó offenzív politikai retorika kifulladni látszik.

A párt egységén is sokat kell majd dolgozni a vezetésnek, mert egyrészt vannak olyanok, mint Kocsis Máté, akik megmutatták, hogy a lojális Fidesz-káder is tud sokat bukni. Másrészt ott vannak a vidéki kápók, akik hozták az eredményt és joggal fogják megkérdezni, (mármint a maguk szempontjából joggal) hogy oké, Habony adja az irányt, Kubatov a logisztikát, de a piszkos munkát mi végezzük el. Mi zsaroljuk be a polgármestereket, a közmunkásokat, mi félemlítjük meg a közhivatalnokokat, mi vagyunk élet-halál urai a körzetünkben. Mi a jutalom? Akárcsak az érett MSZP-ben, meg fog jelenni a „vidéki szárny” a politikai karrierjüket kisfideszesként kezdő, a helyi politika iskoláját kijáró kemény emberek sora. Ott van előttük példaként Lázár János, az egykori vidéki kisfideszes, jelenleg az ország második embere. Ez a népszavazás az első lépés lehet a bármikor, a központból, egy mozdulattal kinyírható fidesz-káder, mint a Fidesz alapegysége megváltozásához. Ez tehát Orbán mozgásterének szűkülése irányába mutat.

Szűkül a mozgástér ott is, hogy a nemzetközi szereplők előtt óriási arcvesztés ez a népszavazás. Erről szándékaim szerint Panamajack fog hosszabb posztot írni. A belpolitikai jelentősége annyi, hogy Viktor, aki jelenleg a „nem szeretjük, de a magyaroknak ő kell, tehát vele kell egyűttműködni” kategóriából átkerül a „magyaroknak ő kell, de legyünk kapcsolatban az ellenzékével is” kategóriába, és ez minőségi változás.

JOBBIK

A Fidesz jó ideje a Jobbikot tartja a legveszélyesebb kezdeményezésnek, ezért agresszívan tolta jobbra őket, amelyből nem tudott Vona kimozdulni, mert nem tud mit kezdeni pártja neonyilas gyökereivel, akármekkora cukiságkampányt indít. Előttük most nagy feladat van, meg kell magukat különböztetni a teljesen jobbra tolódott Fidesztől. Vona pont ezért is mutatott rá Orbán „Brüsszellel szembeni gyengeségére” mert tudja, hogy a nemzetközi porondon most Orbán kénytelen lesz nagyokat alkalmazkodni. Orbán alkotmánymódosítós mondata pedig a Jobbik kényszerhelyzetbe hozatalát szolgálja. A magyar politikában a sakkjátszma most a jobb szélen folyik.

MSZP-DK (együtt, pm, lmp, egyéb gittegyletek)

Molnár Gyula és Gyurcsány Ferenc megkönnyebbült emberek. Egy érvényes népszavazás a halálos ítéletüket jelentette volna. Ehhez képest az a pár százalék most esélyt ad nekik, hiszen Orbánnak szüksége lehet arra, hogy az általuk gründolandó Kiszáradt Olajfa tömörülés majd felszippantsa a városi elégedetlenkedőket. Ez pedig alkupozíció, a mára az egykori szadeszhez hasonlóan kicsi érdekérvényesítő csoporttá összeaszott egykori kisznyikek a nyugdíjig zsarolgathatják Viktort, és maguk köré vonzhatják a mindenféle szatelitpártokba leszakadt önmegvalósítókat. Ha pedig titkos vágyálmuk, miszerint Orbán Viktort megüti a guta, teljesül, akkor ők lehetnek kéznél egy nemzeti egységkormányhoz. Bár ez utóbbihoz alighanem Lázár Jánosnak lenne néhány szava…

Az Érvénytelen szavazatért kampányoló erők (köztük mi)

A siker minden kétséget kizáróan megvan, ha most választás lett volna, akkor parlamenti küszöb fölött lenne … ööö … kicsoda? A programnélküli kétfarkúak vagy a jogvédők?

Az bebizonyosodott, hogy sok hely van a Fidesztől balra, már középen is. De a térképre pillantva látszik, hogy ez a küszöb feletti százalék nagyon különböző emberek protest-szavazataiból jött össze. Nagyon sok a pesti protestáló, akik „vészhelyzetben” orrot befogva, szemet behunyva de rászavaznának egy baloldali Olajfára. A vidéki városok lakosai is sokféle okból döntöttek az érvénytelen szavazat mellett.

Ez a szavazás csak azt jelzi, hogy van hely, van szimpátia egy új párt számára de semmi többet. Ebben a kérdésben egyszerű volt összehozni a vállalható alternatívát. A 2018-as választásokon viszont a vákuumba csak az a párt tud benyomulni, amelynek jól kidolgozott és a most kimondatlanul marad problémákra jó válaszokkal megírt programja van. Ez az a tényező, amely most nincs jelen a magyar politikában. Ha jelen lesz se lesz könnyű dolga, mert ahogy most a Fidesz tépi a Jobbikot, olyan vehemenciával fog rászállni Gyurcsány bárkire, aki itt értelmes politikai programot mert írni. Viszont a népszavazás megmutatta, hogy hely és esély van a dologra.

Büszke vagyok rá, hogy ennek az esélynek a megteremtésében részt vehettem, és köszönöm mindenkinek, aki velem tartott!

Professor Pizka (alias Ésik Sándor) a Ráérünk blog és az Érvénytelen alapítója.

A Ráérünk blog szerzőgárdája kicsit félretette az elemzések írását, és az Érvénytelen nevű Facebook oldalt csinálja, mivel szeretné, ha Magyarország az EU tagja maradna.

Ez a cikk is eredetileg ott jelent meg. Gyertek, olvassatok minket ott is!

Hétfőtől (2016. augusztus 29.) pedig négyrészes sorozatot jelentetünk ott meg, melyben leírjuk, hogy szerintünk mit kellene csinálni a menekültválsággal.

Konzervatív anarchista punk hitvallásunk része ugyanis az, hogy nem elég tiltakozni. Az „így ne” az kevés. A Ráérünk blog, mint mindig, most is megmondja a kellemetlen frankót.

(von Pizka)

A kormány által kiírt népszavazás kérdése az, hogy Magyarország befogadjon-e olyan menekülteket, akiket az Európai Unió a megállapított kvóta-rendszer alapján Magyarországra telepítene. Itt elvileg néhány ezer emberről lenne szó. A kormány és támogatói szerint Magyarországnak az a néhány ezer menekült is sok, az egyetlen számunkra elfogadható szám a nulla. Mert kultúraidegenek, veszélyesek, sok pénzbe kerülnek. Van nekünk elég saját problémánk, minek kellene még importálnunk is?

Ezzel az állásponttal azért nehéz érdemben vitatkozni, mert tény és való, hogy a menekültek befogadása rövid távon teher (hosszabb távon lehet nagyon előnyös is, ha jól csinálják, de ezt egy terrorhullám idején nyilván nehéz elfogadtatni). A kvóta által megállapított, meglehetősen alacsony létszám is teher, még ha nem is akkora, mint amekkorának beállítják. Érthető, hogy sokan azt mondják, mi ebből nem kérünk. Nem kérünk az általunk aláírt és ratifikált nemzetközi menekültügyi egyezményekből, a szolidaritásból, az EU általunk is elfogadott irányelveiből sem. Hagyjanak minket békén!

Ez alapvetően egy legitim álláspont. Nem szép, erkölcsileg és jogilag is támadható, de legitim. A probléma az, hogy itt nem csak erről a pár ezer, már Európában tartózkodó emberről van szó. Hanem azokról a milliókról is, akik jelenleg még Törökországban vannak, köszönhetően a tavalyi Merkel-Erdogan megállapodásnak. Sajnos a török belpolitikai válság miatt a megállapodás sorsa egyre bizonytalanabb, és egyáltalán nem kizárható, hogy még az év vége előtt ismét egy komolyabb menekülthullám indul el Európa felé. És itt jön a nagy kérdés, hogy akkor mi lesz velünk?

Tegyük fel, hogy a népszavazás sikeres, és Magyarország kilép a menekültkérdés kezelésének európai keretrendszeréből. Az EU kénytelen-kelletlen bár, de elfogadja, hogy mi külön utat járunk. Ne feledkezzünk meg arról, hogy mindenki azt hitte, hogy a nagy és erős Egyesült Királyságnak is könyörögni fognak. Nem tették. Hanem azt mondták, hogy aki kifelé szavaz, az kifelé megy.

Ekkor megindul az újabb népvándorlás Törökországból. A balkáni országok akadálytalanul átengednek mindenkit, ahogyan legutóbb is tették. Megérkeznek hát tömegesen a magyar határra. A kerítés csak részben és ideig-óráig tartóztatja fel őket, és elkezdenek százával, majd ezrével beszivárogni az országba. Az Európai Unió többi tagországa ekkor lezárja Magyarországgal közös határait. Nekik több pénzük van kerítésre, mint nekünk. A német rendőrség kicsit jobban felszerelt, mint a magyar. Németország és Ausztria kategorikusan elutasítják, hogy bárkit is átvegyenek tőlünk, mondván Magyarország kivonta magát a közös menekültpolitikából. Oldjuk meg egyedül, ahogy akarjuk.

Jó lenne tudni, mik a kormány tervei erre az eshetőségre, mielőtt végleg elutasítjuk a közös európai megoldást?

Az #ÉRVÉNYTELEN nemcsak vicces plakátokban és tiltakozásban gondolkozik (bár a plakátok nagyon tetszenek nekünk) Hétfőn induló négyrészes sorozatunkban az ilyen problémákra is választ keresünk (és találunk).

Ebben a posztban próbálunk egy kicsit benézni Orbán népszavazási kezdeményezése mögé. Meglehet, ez most olyan lesz, mint az egyszeri verselemzés, amikor Arany János felnézett: gondolta a fene.

A hasonlók háborúja

A háborúzó felek mindig meg tudják mondani azt az 1700 dolgot, amelyben különböznek egymástól. Másik nézőpontból nézve viszont azt látjuk, hogy minél közelebb állnak egymáshoz, annál véresebbek a leszámolások. Kellő távolságból nézve a legvéresebb háborúk testvérháborúk.

Európa legvéresebb háborúit Nagy Károly egykori birodalmának területén vívták, olyan népek, amelyek nagyon különbözőnek látják magukat, de már egy lengyel is nehezen magyarázza meg a különbségeket közöttük, egy kínai meg tán fel sem ismeri. Ezek a leszámolások viszont a XX. században majdnem Európa pusztulásához vezettek. Az Unió annak a felismerése, hogy fegyverrel az európai dominanciát nem lehet eldönteni, és a feszültség élezése mindenkinek veszteséges is egyben.

Az európai integráció azonban érdekes csavart vett a déli és a keleti bővítéssel. Ameddig ugyannis németeket, franciákat, olaszokat kellett összebékíteni, addig számos dologban különböző, de fejlett Nyugat-Európai nemzeteket hangoltak össze. Ami ezután következett, az bizony nagy kérdéseket vetett fel.

Föderáció vagy birodalom?

Erre a kérdésre egyelőre az a válasz, hogy egyik sem. Ennek eldöntése ugyanis politikai akaratot feltételez, az pedig, nem kis részben a britek bevétele miatt, igen elágazó volt az EU-n belül. Maradt tehát a gazdasági integrációnak nevezett piaszerzés, amely megoldotta a német és a francia tőke expanzióját az egykori keleti blokk államaiba.

Az így létrejött konglomerátum mindaddig nagyszerűen mködik, ameddig arra használják, hogy a központ termékeit vásárolja meg a periféria és a periféria lássa el nyersanyaggal, olcsó munkaerővel a központot. (Bár a nyersanyag már kevésbé hangsúlyos.)

Politikai hiánybetegség II.

A keleti (és déli) országokkal szemben annyi volt az elvárás, hogy legyenek stabilak, tartsanak választásokat, tartsák rendben az infrastruktúrát (nagyjából) és a saját jól felfogott érdekükben ne adóztassák agyon a kközpontból jövő tőkét. Cserébe kaptak a jattból, amelynek az elköltésébe gondosan nem szólt bele senki.

Így tarthatott a kapuzárási pánikban szenvedő Berlusconi háremet, így építhet Viktor kisvasutat, így lehetnek Szlovákiában, Romániában és Magyarországon is olyan régiók, ahol százszor szegényebbek az emberek, mint akárcsak a volt keletnémet részeken.

Legkésőbb a Grexit alkalmával kiderült, hogy az Unió viszont tehetetlen, ha valaki még ezeket a minimál-szabályokat sem tartja be. Sem Brüsszel, sem pedig a legerősebb tagállamok nem tudtak izomból hatalmat gyakorolni olyan szituációban, amikor feltűntek más szereplők is a ringben (pl. Putyin).

A Brexit-szavazás után viszont teljesen világossá vált, hogy ezt a tehetetlenséget nem lehet fenntartani, mert minimális pénzből (a szélsőséges pártokra adott orosz támogatás az Unió keletre menő pénzeinek milliomod részében fejezhető ki) is folyamatos, teljes széthullással fenyegető feszültséget lehet kelteni. Ez pedig nem tartható.

Jöjjön a birodalom

Az Ayrault-Steinmeier dokomentum, amely közös gazdaságpolitikát, közös védelmi, határvédelmi rendszert irányzott elő, kiegészülve azzal, hogy a szlovák elnökség a közös európai (az EU pénzek elköltését felügyelő) ügyészség felállítását felkarolta (naná, a nagy része már mindenütt el van lopva) az azt jelzi, hogy az EU-ból központosítottabb, politikai értelemben is funkcionáló egységet akarnak csinálni, legalábbis érlelődik ilyen politikai szándék.

Mi ezzel a gond? Az iszonyatos költség. Megvan a módja annak, hogy akár Romániából vagy Bulgáriából Svájcot csináljon valaki. Nagyon egyszerű, havonta be kell oda nyomni a brunei szultán vagyonát és előbb-utóbb minden rendben lesz. Persze birodalmi szigorral, az együttműködést megtagadók statáriális kiiktatásával.

Erre pénz még talán volna, de egyáltalán nem biztos, hogy Németország az emúlt hetven év gazdasági csodájának minden fillérjét erre akarja költeni. Akárki megpróbálkozik ezzel, az politikailag is meg fog bukni.

Ráadásul aki az EU bármilyen kiteljesítésével próbálkozik az kénytelen birodalmi gondolattal cselekedni. Az pedig sose sült még el jól, lásd Napóleon, lásd Hitler, hogy mindkét vezető erőtől mondjak példát. Továbbra is meg kell maradnia az alap konzenzusnak tehát, hogy az EU vezető erői a dominanciát nem fegyverrel döntik el.

Nem lenne szokatlan a dolog, ahogy már korábban is írtam, az EU nagy fejlődési lépcsői mindig német-francia konszenzuson alapultak, valószínű most sem lesz ez másként.

Két sebesség

Az EU keleti felén a központi gazdaságpolitika, védelmi politika, ügyészség satöbbi, akkor jut eszébe egy állami vezetőnek, ha romlott marhasztéket vacsorázott és épp rémálmai vannak. A gazdasági szuverenitásukat teljesen feladott országok (mint Magyarország, a maga 80% feletti, EU-ba irányuló exportjával, és EU-fejlesztési pénz függőségével) vezetőinek a politikai szuverenitás maradéka, és ezzel élve a fejlesztési pénzek mind teljesebb lenyúlása az élet.

Ráadásul pontosan tudják, hogy a teljes uniós uralom egyrészt politikailag lehetetlen, másrészt feleslegesen költséges. Steinmeier és Ayrault azt üzente, hogy emelni fogják a kontroll szintjét és erre mindenki igyekszik keleten reagálni. A lengyelek NATO csúcsot tartanak, a románok ezerrel keresik az amerikaiak kedvét, a baltiaknak mindegy, csak ne jöjjenek vissza a szovjetek, a szlovákok mint uniós elnökség, igyekeznek az élére állni és ott húzni az időt.

Orbán Viktor, mint a hagyományosan legönjáróbb keleti vezető belengette a népszavazást, amely a semmiről szól, amelynek az eredményét hetvenféleképpen lehet interpretálni. De ez sem más, mint előkészület arra, hogy a majdani kétsebességes Európában a lehető legjobb pozíciókat tarthasson meg magának az ország élén.

Ahogy az előző posztban kifejtettem, erre a népszavazási kérdésre igennel válaszolni nem lehet. Nemcsak érzelmileg nem helyes, hanem politikailag is ellenjavallt. Ugyanis abban Orbánnak teljesen igaza van, hogy nem szabad feltett kézzel odamenni, mert senki sem akar minket a jóléti, német-francia Európába bevenni a két szép szemünkért. Alkudni kell, keményen alkudni. Minden lépés kontrollért euromilliárdokat.

Más kérdés, hogy ha a dolgok a szoros integrációba irányába fordulnak, az alku természete meg fog változni és meglehet Orbán kiváló taktikai érzéke mellett szükség lesz diplomácia skillekre is, amelyek most fájón hiányoznak. Jön a gó játszma, amelyet Panamajack oly szépen mutatott be ebben a posztban.

A népszavazással feltette az asztalra azt a követ, amellyel úgy gondolja, hogy súlyt képez arra, hogy kilépssel fenyegessen, amelyet a rajtunk átmenő útvonalak miatt nem fognak nekünk hagyni és alkudoznak. Ez határozott politikai húzás, amelynek a kimenetelei ezerfélék lehetnek. Nem tudni, hogy reagál mondjuk Románia, amely nem akar elszigetelődni, hogy reagál Kína, amelynek itt kereskedelmi útvonalai vezetnek a déli kikötőkből észak felé. Nem tudni mit lép erre Németország, esetleg azt mondja, hogy jól van, akkor legyetek kinn és kolduljatok.

Mint mindig, ennek a húzásnak is az egyik fő alapja az, hogy Magyarországon Orbán uralma megkérdőjelezhetetlen, egyszerűen rajta kívül nincs kivel tárgyalni. Nyilván, ha lenne komoly ellenzéke, akkor az bármely külföldi szereplővel azonos súllyal venne részt a játszmában. De nincsen. Azzal, hogy pacifikálták a szocikat (a Hiller- és a Molnár Gyula-féle interjú a Magyar Időkben már a kézhez szoktatás szintje) Simicskát pedig izomból tolják a Jobbikra, újabb nagy lépést tettek a 2018-as kétharmad felé.

A népszavazás pedig már most bénítani látszik az ellenzéket, a nem kézhez szoktatott része is bénán áll, alap ötletek sem jutnak eszükbe (én meg már kurvára nem írok ide egyet se, dolgozzanak, basszameg…pardon my French). Tehát Orbánnak kül- és belpolitikai szempontból jelenleg hasznos dolog ez a szavazás, amelyet ráadásul bármikor eldobhat, ha haszontalan lenne.

Hogy az országnak meg mi a hasznos, az jó szokás szerint a kutyát nem érdekli.

A kvótanépszavazásban nem az a zseniális, ahogy kitalálták (bár az is szép mozdulat volt), hanem az, hogy ugyanazt a kommunikációs csapdát eladják, századjára is a „demokratikus parlamenti ellenzék” nevű, hasmenéses pingvin módjára fogalmatlanul totyogó hülyék gyülekezetének.

Orbán annyival jobb taktikus Cameronnál, hogy olyan népszavazást tart, amelynek az eredménye nem kötelez semmire, de legitimálhat bármit. Izmozást, behódolást, kilépést, tényleg bármit.

A népszavazásra Orbánnak szüksége van, mert régen volt olyan esemény, ahol nemzeti összetartást hívhatott volna össze. Kinyitnak a szavazófülkék, el lehet menni a kormányhoz viszonyulni. Megerősítheti magát a Fidesz tábor, ez voltaképp egy nagy békemenet lesz, nem kíváncsiak senkire, aki bármi mást mondana.

A népszavazási kérdés nagyon fogós, hiszen az IGEN válasz lényegében hazaárulást sugall. Ezért teljesen hülye Fodor Gábor (bár ez nem újdonság) amikor az elmenetelre és az igenre buzdít. Nézzük meg a kérdést:

„Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”

Erre jóérzésű magyar ember nem válaszol igennel. Ezt kellene végre felfognia az ellenzéknek, hogy a magyarok nagy része (például én is) alapvetően nemzeti érzelmű és zsigerileg berzenkedik minden ellen, ami arról szól, hogy Magyarországnak bárki bármit elő fog írni. Még akkor is, ha (mint én) tudja, hogy Orbán saját hatalma biztosítása érdekében nagyjából feladta a szuverenitást.

Nosza, hát itt a zseniális ötlet, bojkottáljuk a népszavazást! Hát persze. Ülj le fiam, egyes.

Vannak olyan bokszvilágbajnokok, akik már akkora bajnokok, hogy csak akkor szállnak ringbe, ha Las Vegasban legalább százmillió dolláros gázsi van feldobva a meccsre és az ellenfél a négy bokszmaffia közül legalább kettőnél már bajnok, vagy elsőszámú kihívó. A vitathatatlan bajnoknak már nem kell máskor ringbe szállni. Örüljön a kihívó, hogy kapott esélyt arra, hogy „összeüthessen” a nagyfőnökkel. Ha nem teszi, akkor a bikinis lány szépen körbesétál a ringen a nagy bajnok öveivel és marad a király.

A népszavazás pont ilyen esemény. Orbán Viktor nem bokszol minden héten. A plebs (és az ellenzék) szórakozhat Rogánnal, Tasóval, az összes kapanyél-hájfej párttitkárral, az az ő súlycsoportjuk. Annyira bénák, hogy amikor L. Simon László megbukik, abból se képesek politikai tőkét kovácsolni.

Októberre kihirdette a vitathatatlan világbajnok, hogy ringbe száll. Az ő szabályai szerint, az ő pontozóinak felügyeletével, de ott lesz a ringben. Pontosan arra számít, hogy senki nem áll oda a ringbe és nem veszi fel a kesztyűt. A bikinis lány körbemegy a ringen és újabb másfél-két évig a bajnok bárkinek, aki azt mondja, hogy ő nagyobbat üt, csak annyit fog válaszolni: valahogy a ringben nem láttalak, kisöreg.

Ha elmenni, és Orbán ellen szavazni nem lehet, az ellenzéknek nem marad más lehetősége, mint a távolmaradás, de nem úgy, ahogy ezt most a sok sértődős bájgúnár előadja. Alternatív népszavazásokat kell fellőni, tanszabadságról, uniós források elosztásáról. (Egyetért-e ön azzal, hogy az EU pénzéből stadionokat építsenek kórház helyett? Egyetért-e Ön azzal, hogy a közoktatásból továbbra is havi/évi X milliárd forintot vonjanak ki?)

Ezek nyilván csak nyers témakörök, kell pár napot gondolkozni egy jogilag is feltehető kérdésen, és hetente bevinni egyet a választási irodára, hogy szeptemberben, amikor ez a kampány finisel, meg lehessen mutatni, hogy hány fontos kérdésben NEM MER népszavazást tartani a kormány, és utána van értelme annak, hogy arról is szóljon a kampány, hogy mennyire nem kényszerbetelepítésről van szó, meg arról, hogy ezekre az emberekre támogatás is járna. Szép politikai feladat.

Ráadásul a bokszmeccsben mindig benne van a kiütés esélye. Aki viszont azt nem vállalja, az nem politikus, hanem beszari alak. Azt hiszem ez a valódi baj az ellenzékünkkel. Pedig a lány a ringben nagyon szép, érdemes megnyerni a meccset.