Az öreg kecskét két napja éheztettük, a kecskegidát, ahogy azt kellett, törvénytelen gyereket szoptató dajka tejével tápláltuk egy hete. A fiúk nyolc napig felváltva hol férjes asszonnyal, hol szűzlánnyal háltak, minden alkalommal a szodómia bűnében vétkezve, magjukat elvesztegetve. A lányok ugyanilyen fertelmességeknek adták magukat, de ők egymással is fertelmeskedtek. A szertartás délutánjára csak két tag maradt, aki nem vétkezett legalább hatszor, ők a Magister Oculus Extraordinarius utasítására és szeme láttára teljesítették a penzumot.

A templomot némi vesztegetéssel szereztük meg, mivel azonban voltak közöttünk kereszténydemokraták, ez olyan túl nagy gondot azért nem jelentett. A szenteltvíz jó részét már napok óta kurvákhoz csempésztük.

A Magister Oculus Extraordinarius azt mondta, hogy a mai szertartáson talán meg lehet úszni az emberáldozatot, mert nagyon zsenge kecskegidát sikerült szerezni, és a nepper szerint az öreg kecskét korábban használták pornófilmekben így kellően átjárta a bűn ahhoz, hogy nagy feladatunkban a nemes segítséget jelenthesse.

Este tíz. Feljött már a Hold, elkezdtük előkészíteni a helyszínt. Pentagrammát rajzoltunk az oltár elé és bevittük az állatokat. A Magister Oculus Extraordinarius egy Pallas Athéné szoborral a kezében elkezdte berajzolni a Jeleket, amelyeket csak ős és fő-adeptus társa, a Professor Scarabeus ismert.

A frissen felvett protoadeptusok gyanakodva méregették a készülődést, de eddig a Magister Oculus Extraordinarius ténykedése rengeteg pénzt hozott nekik, ezért hajlandóak voltak eljönni a szertartásra.

Megjöttek az estére rendelt profi kurvák és pornószínésznők is, mivel a szertartást kizárólag bűntől teljesen kifáradtan, magunkat a pentagrammánál veszejtve lehet elvégezni, miközben  a Magister Oculus Extraordinarius megfürdik a kecskék vérében, és a Professor Scarabeus hangos káromlások közepette egy Samuelson-könyvet éget.

A Luciferus Magnus kicsit szerencsétlenkedett, mivel a szertartás céljaira a szentelt (és előző este negyedórát egy bordélyházban égetett) gyertyák mellett ő gondoskodott a LED-világításról, amelyet valami kínai importból szerzett, és az emberei egész délután próbálták felszerelni. A gyertyák végülis elég jól világítottak, a LED-ek inkább csak pislákoltak, de miután a Lucifer Magnus az Ördög Patájára esküdött, hogy minden LED-hez bűnös úton jutott, felkapcsoltuk ezeket is.

A Fa Nélkül Készült Zongorán a csuklyás zongorista elkezdte visszafele játszani a misét. A Magister Oculus Extraordinarius nagyon sok pénzt költött erre a hangszerre, mert úgy tartotta, hogy ezzel sokkal jobban meg lehet gyalázni a vallásos zenét. Körbeálltuk a pentagrammát.

Az öt csúcson a Magister Oculus Extraordinarius, a Professor Scarabeus, a Procurator Magnus, a Propanbutanus Magnus és a Luciferus Magnus állt.

A Magister Oculus Extraordinarius prédikálni kezdett. Elég nehezen tudtam követni a prédikációt, mert Tanit és Astarte (elég sokára jegyezték meg, hogy ez a nevük) igencsak értette a dolgát. De azért igyekeztem.

Készen álltok-e hát meggyalázni a matematikát, a mikro- és makröokonómiát, a vállalati pénzügyeket, a számvitelt és a közgazdaságtan minden fertelmességét? – kérdé a Magister Oculus Extraordinarius.

Készen állunk! -Feleltük.

Elátkozzátok és megtagadjátok, az Észt, az Elnyomók örök kifogását arra, hogy megismerhessük a sikeres üzletvitel titkát?

Elátkozzuk és megtagadjuk! (Közben Astarte épp Tanit dús kebleit nyomta oda és úgy, hogy itt azért erősen remegett a térdem)

Elhiszitek-e, hogy közgazdaságtan nélkül is lehet sok pénzt keresni?

Elhisszük! (a Magister Oculus Extraordinarius elővett egy ezüst kést, amelybe fordított feszület votl gravírozva. Ezt a Seuso-kincs egyik darabjából gyártották, amely helyett egy másolat van kiállítva, ugyanis csak bűnösen szerzett ezüst volt jó az áldozathoz)

Akartok-e mostantól már mindig nagyon sok pénzt keresni?

Akarunk! (A Magister Oculus Extraordinarius ekkor elvágta a kecskegida torkát és a vérét kezdte magán szétkenni, én meg arra gondoltam, hogy de kár, hogy ennek mindjárt vége, Tanit és Astarte kimegy, mert a Nagy Megjelenésnél nem lehetnek jelen, pedig még csak most kezdtek igazán belemelegedni, igazából az sem zavart, hogy Tanitot egy másik adeptus társam is elkezdte a szertartás céljaira használni)

Akarjátok-e hát a nagy titkot, amitől nekünk mostmár mindig nagyon sok pénzünk lesz, anélkül, hogy a józan gazdálkodás bármilyen szabályát be kellene tartanunk?

Akarjuk! (ekkor sajnos elvágta az öreg kecske torkát is, a lányok pedig a megbeszéltek szerint kimentek, de ha jól emlékszem leadták a telefonszámot a portán, ahol kevésbé hülye neveken, de meg lehet őket rendelni…)

Gyertek hát testvérek, bűnünkkel és áldozatunkkal hívjuk hát Mammont, hogy árulja el a nagy titkot!

Ez egy kicsit nehéz volt, még akkor is ha egy perce Tanit és Astarte jelenlétében úgy éreztem, hogy hamar menni fog, de nem baj, mert végülis meglett, és közben a Professor Scarabeus kicsit szerencsétlenkedett azzal, hogy a szentelt gyertya lángjáról meggyújtsa a Samuelson-könyvet. „A szentfaszát! A kurvahétszentségit!” – hangzottak az előírt káromlások.

Jövel hát, Gazdagság Ördöge, te Szépséges Isten! -kiáltott a Magister Oculus Extraordinarius és az égő Samuelson-könyvet a döglött kecskéhez vágta, amelyet előzőleg jól beszórtunk fekete lőporral. Az ifjabb adeptusok nem tudták, de a Propanbutanus Magnus miután a Sátánra esküdött, hogy lopott pénzen vett hizlaldában tarftott disznókat perzselt kizárólag vele, magával hozhatta az orosz állami gázzal töltött palackra kötött perzselőjét, ezzel fokozta a füstöt és a lángot és főleg a bűzt.

A robbanás hatalmas volt, és a felhőből apró köhécselés hallatszott:

– Te meg, Slomi, mondd meg azoknak a londoni senkiháziknak, hogy ha jövő kedden 9:30-kor még akárcsak egyetlen egy short pozíciónk van a Nikkei-re akkor az egész banda mehet a Magyar Nemzeti Bankba, elemzőnek, értitek? Á, hát ti fiúk meg orgiáztok itt? Na, mi ég ott, egy Samuelson könyv? Remélem azt elolvastátok, mielőtt felgyújtottátok. És azt is remélem, sok pénzt kért tőletek, aki ezt a trükköt elárulta nektek, mert ahol a szabályokról elfeledkeznek és könyvet égetnek, ott bizony én megjelenek és mindenkit seggbe rúgok.

– So…So…So… -hebegett a Magister Oculus Extraordinarius.

– George Soros, yes, de mi Gyurik csak tegeződjünk, mesélj, mit akarsz még tudni a pénzről?

– ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ – a Magister Oculus Extraordinarius szemei az eddigi állapotnál is széjjelebb vándoroltak, és úgy ahogy volt, egy szál mikroökonómiába öltözve, véresen, lőporosan kirohant, de a Professor Scarabeus próbált harcolni. Soros legényei ártalmatlanná tették.

A matekosabbak maradtak beszélni Gyuri bácsival, végülis ha már sikeresen szellemidéztek, miért ne.

Én, mint a jogi osztály vezetője szóltam a Lucifer Magnusnak, hogy nyugi, a Főnök nem tud meg semmit, és közösen a sekrestye felé vettük az irányt, ahol a lányok épp átöltöztek…

Olvasom (és a lelkendezéseket is) hogy lám a jó öreg Bill Clinton is megmondta, hogy Magyarországon putyinizmus épül. És igen, már olvastam az első örömködéseket, is, hogy yankee doodle dey-day-do majd jönnek az amcsik és leveszik rólunk Viktort, majd lehetőleg valami jó kis balliberális vircsaftot raknak itt hatalomba helyette.

Előszöris, ezt a fajta gondolkodást nagyon le szokás nézni, amikor a mindenféle cigány önkormányzatok és cigányszövetségek dörgölőznek a saját pártjukhoz, hogy a nyomorgó cigányok felemelésére szánt pénzt elverhessék. De persze ha külföldről várjuk a minket hatalomba segítő erőt, akinek segítségével újra mi költekezhetünk, az ugye egész más.

Másrészt, sose attól kell igazán félni, hogy egy kampányrendezvényen mit mond egy kampányoló amerikai politikus. Ott is szokás nagyot mondani, és szokás elnagyoltat mondani. Orbánból sose lesz Putyin, miután Putyin egy kontinensnyi országot irányít, amely tele van nyersanyaggal és szinte bármilyen üzletet megéri vele kötni, és a leghaldoklóbb állapotában is számolni kell az erejével. Ráadásul, ellentétben Orbán államával, Oroszországban hagyományosan békén hagyják az intelligenciát, ameddig az ország céljaival összhangban cselekszik.

Félni mindig a kis gesztusoktól kell, és azokból is van bőven, de ezt most nem azért írom, hogy ezekből szemezgessek.

Hanem azért, hogy szóljak: ennek nem lesz jó vége. Jelentős kötélhúzások zajlanak most világszerte, nagy kérdés, hogy például Amerikában az évtizedek óta az országot vezető establishment (a politikai-gazdasági elit családjai) kormányoz tovább, vagy jön egy eddig nem megszelídített és kontrollált outsider. (Obama a harvardi diplomájával maga a hagyomány, Trumphoz képest). Zajlik az Európai Unió 1992 óta legjelentősebb átalakulása, mivel kiderült, hogy a brüsszeli establishment nem tudott a rendszeren belüli megoldást találni (nizzai, lisszaboni szerződés) az Unió nagy kérdéseire. Kérdés, hogy Németországban a hagyományos konzervatív pártok hogy tudnak alkalmazkodni ahhoz, hogy mostmár politikailag is az EU vezető erejévé kellene válni. Kérdés, hogy Nagy-Britannia marad-e nagy, és marad-e az EU-ban. Kérdés a gazdasági világválság farvizén megerősödött radikalizmus és populizmus sorsa, tud-e jelentős helyen kormányra kerülni, vagy megmarad az olyan országok sportjának, mint Lengyelország, Magyarország és a Fülöp-szigetek. Kérdés, hogy a nagyhatalmak milyen megoldásokig bírnak eljutni a Közel-Keleten, és mit kezdenek az onnan kiáramló embertömeggel.

Ezek mind el fognak valahogy dőlni, és új berendezkedés fog jönni. Hogy erre majd ötven év mólva olyan nagy cezúraként fognak tekinteni, mint az olajválságra vagy a Szovjetunió felbomlására, vagy sima politikai őrségváltásra, azt ma még nem lehet tudni.

Azt se lehet tudni, hogy ebből a kavarodásból ki fog jól kijönni. Inkább csak sejthető, hogy az orosz propaganda-kavarást egy idő után a nyugati titkosszolgálatok meg fogják torolni. Az is csak sejthető, hogy egy Hillary Clinton-adminisztráció aktív külpolitikája élezné a feszültségeket Kelet-Európában, egy Trump-féle meg vagy bezárkózást, vagy az eddigi, elsősorban gazdasági és geopolitikai szempontokat szem előtt tartó helyett valami sokkal kiszámíthatatlanabbat hozna.

Az már látszik, hogy Orbán (egyébként nem ügyetlen) külpolitikája a rövidtávú előnyök maximalizálását célozza. Azt az állapotot, amikor nem vágnak oda nyugatról, hogy ne vegyen szovjet metrót. Hogy nem csapnak oda azért, hogy nyíltan ellop minden fillér EU-pénzt, amit csak el lehet.

Majd lesz valami akkor is, amikor majd ez nem lesz így, de az most Orbánt érdekli a legkevésbé. Akkor is lesz majd valami. Azok viszont akik azt várják, hogy most majd jól jönnek az Amerikaiak és eltakarítják Orbánt, csalódni fognak. Orbán nélkül ez az ország egy megülhetetlen szilaj, alattomos lóvá fog változni, amelyen senki nem tud rajta maradni. Orbán pontosan ezért van kormányon, és ezért nem bántják, mert senkinek nem hiányzik egy újabb válsággóc. Hogy ez néhány milliárd euróba kerül? Na és. Mubarak, Szaddam Husszein pontosan ugyanez volt. Amikor aztán megszabadultak tőlük, káosz következett.

Mégis mit várnak az örömködők? Ha jön a Hillary Clintonnak öltözött jótündér, és elveszejti Orbán Viktort, akkor majd nem lesz négy-ötmillió létminimum alatt élő? Akkor majd nem lesznek omladozó kórházak, akkor majd nem lesz szétvert oktatás és kirabolt államkassza? De lesz, de ők akár négy- nem, figyeljcsak öcsém, tízmillát fognak havonta kapni.

Nagyon érdekes azt látni, hogy azok, akik jobb egészségügyön, jobb oktatáson, jobb bármin dolgoznak valahogy nem nyilvánulnak meg az ilyen külföldi beszólásokkal kapcsolatban. Nekik van igazuk, mert jobb itt bármi csak akkor lesz, ha jobbá tesszük. Putyinnak, Clintonnak, Merkelnek elég, ha nagyjából rend van. A többi a magyarok dolga.

Tűnődés — – Ha nagy leszek, habostorta palotában lakok

Volt egyszer, hol nem volt, egy messzemenően népszerűtlen posztom a Ráérünkön. Ebben azt a problémát kapirgáltam, hogy nap mint nap gyereknek maradt nagykorúakkal botlomössze, élőben, hírekben egyaránt, balszerencsémre. Méghozzá vagy a T. Szülők által totálba leszart, vagy teljesen agyonnyalogatott csemetékkel hoz össze az élet.

Írásom meglehetősen inkoherens, fatengelyes darab volt, ezt – utólag visszatekintve – el kell, hogy ismerjem. Körülményessé tette a darabot a tengersok link, amivel példázni szerettem volna a mondandómat a gyermeteg veszekedésekről, a pénzzel kapcsolatos megbonthatatlan fogalmatlanságról, a jelen pillanaton túl nem látásról, satöbbiről.

Elaprózottá tette a túl erős tagolás és kissé fáddá a morgolódásom. Egyszóval: írtam én sokkal jobbat is! Az alapprobléma azonban – a mindennapjaimba, és a közéletbe is beivódó – infantilizmus megmaradt. Múlt hét végére azután megint kijött rajtam a csúnya, lila-zöld kiütéssel járó cerebrophallus vulgarolingua-generator (gyk: agyfaszt kapott. pizka), és írhatnékom támadt.

Elnézegettem a képeket a medve módra szusszanó kisvasútról (köszönet a profnak az asszociációért). Amelyen – ezt a MaNcs Álomország c. cikkéből tudom [1] – az átadás és a tényleges átadás között egy napig miniszterelnökünk és barátai örömködhettek kedvükre.

Eljátszadozom az emlékkel, miszerint hogy ez a csudaklassz óriás-terepasztal annyiba került, amennyiből 3 db nagyfelbontású CT-MR berendezésre (cca. 900 000 USD, USA-beli áron) futná; és mégis, egy ideig úgy nézett ki, hogy egy másik kisvasútról, mégpedig a köztudottan dőzsihabzsisan gazdag Nyírség nevű régióból kellenek hozzá a vagonok [2].

Néztem a további képeket a legszebb, tejszínstukkós-pántlikaszalonos neo-neobarokk stílusban újraálmodandó Várról, a már kiebrudalás alatt lévő akadémiai intézetekről. Olvasom az építészek cikkeit, amelyek végére a jobb érzésű körzőkoptatók kezéből már láthatólag ki-kifordult a toll.

Olvastam arról az integetőerkélyről, amit egy, eredetileg kolostor volta miatt erkélyt sosem viselő épületre barmolnak rá éppen, sőt, lehet, hogy már rá is barmolták, világörökség ide vagy oda; hisz az ezt tárgyaló hírek április közepiek-végiek [3].

S mindez EGY kérdéssé áll össze bennem: ez az ország istenigazából mihez asszisztál, részben passzívan, részben kényszerből, ám nem kis részben (kb. 40%-ra tippelek) sikongatva-tapsikolva- táncikálva? Mert nekem – pontosan: azért nemcsak nekem, látható, hogy pl. MaNcséknak is – dermesztő tippem van a válaszra.

Mégpedig, hogy jelen pillanatban egy, ingerszegény környezetből kiszakadt, enyhén fogyatékos, akaratos 5-7 éves kisfiú álmait valósítjuk meg. Ha nagy leszek, én leszek a kiráj,palotába lakok, saját villanyvasutam lesz, meg focim, aztat csinálok egész nap, amit akarok, én leszek a legnagyobb, Messi hozza reggel az ágyamhoz a bilit, és nem fogok köszönni a néniknek, azércse!

Hogy megbolondultam és vízióim vannak, az lehet…bár mostanában nem dolgoztam szervesoldószerekkel. De azért csak eszembe jutott egy nálam sokkal különb író pár sora is, a koponyája körül (mit ád az ég, részben vasúton) megtett utazása leírásából:

„Hatéves proletárkölyök, az ápolónő nem tudja, miért van itt, úgy látszik, az osztályán nincs üres ágy, majd délután visszaviszik. Félénk, de jókedvű, környezete csöppet se nyugtalanítja, elmerülten játszik egy csomóra kötött rongydarabbal. Lesütött szemmel, de határozottan azt állítja, hogy a rongydarab motoros hintaló, és hogy ilyen náluk otthon sok van. Szerteszét hevernek a szobában. Náluk otthon különben is csoda világ lehet, állandóan málnaszörpöt isznak, a fagylalt fazékban áll, csokoládébútorok között élnek, ezeket naponta kicserélik. Kiderül, hogy igazat véletlenül se mond, ha álmában beszél, akkor is hazudik. Vigyázni kell rá, mert lop.” [4]

A többit – megéri-e az útépítő vállalkozás, sertésfarm, rezsicsoki, csok-nok, vizesvébé,mitököm azt, hogy együtt építsük a rossz sorból érkezett kisfiúnak a mesepalotáit; hol fogjuk végezni édes gyermekkorunkat? …meg ilyen apróságok – szóval, a többit ki-ki gondolja hozzá, ahogy neki tetszik.

— — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — —

Innen szedtem-vettem

[1] Álomország. Magyar Narancs 28. évf. 18., 2016. május 5. A Szerk. rovat

[2] Ön mit hozna el Felcsútról a kisvasútért cserébe? http://www.szon.hu/on-mit- hozna-el-felcsutrol-a- kisvasutert-cserebe/2897891

[3] http://444.hu/2016/04/21/dunara-nezo- erkelyt-kezdtek- epiteni-orbannak- a-varban

http://444.hu/2016/04/25/kis-szokokut- csobog-majd- orban-erkelye- alatt

[4] http://mek.oszk.hu/00700/00717/00717.htm#6

A közismert parabola szerint a forró vízbe dobott béka kiugrik és menekül (valójában főtt béka lesz belőle a hősokk miatt), míg a lassan felforralt béka észre sem veszi mikor forralták fel. Ez nagyon szemléletes történetecske, ám a mai magyar valóságra nem ad pontos magyarázatot.

Ugyanis a magyar közélet lényege a folyamatos magas hőmérséklet, vagyis, hogy a béka egyenletesen bugyogó, legalább kilencven-egynéhány fokos vízben főjön meg. Ha megnézzük az utóbbi száz év történelmét, mindig olyan szembenállásokat találunk, amelyek mind megalapozottságuk, mind pedig lejátszásuk szempontjából a pankrációs műsor műbalhéira emlékeztetnek.

Pankrációs párhuzam

Aki ilyet még nem látott, annak röviden leírom: Izmos Joe a múlt héten egy interjúban azt mondta Kigyúrt Kálmánról, hogy a bokájáig sem ér fel Sportos Salamonnak, akit viszont Izmos Joe már háromszor megvert. Kigyúrt Kálmán, amikor ezt meghallja, akkor teátrálisan bosszút esküszik, hogy szétveri Izmos Joe pofáját. Izmos Joe visszaüzen, hogy csak lábbal megöli Kigyúrt Kálmánt. A nagy rangadó szombat este, főműsoridőben van, az amerikai redneck közönség legnagyobb örömére. A meccsen feltűnik Sportos Salamon, aki szintén teátrálisan összecimbizik Kigyúrt Kálmánnal, de végül Izmos Joe nyer, ám jövő héten visszavágó.

De említhetném ugyanennek a műfajnak az értelmiségi változatát, amikor Tyqwyryhsys királylány próbálja megszerezni a trónt a gonosz Esős Józsitól, akit viszont a zombifarkasembersárkánylovagok szorongatnak, de jön lóháton Sean Bean, aki meghal.

Mindkét műfajnak a lényege a műbalhé, az embernek, mint társas lénynek az igénye arra, hogy társadalmi dinamikát nézzen a tévében, ahol a konfliktusok feloldódnak, ellentétben azzal, ahogy ő a szomszéd szobában a szobanövényekkel versenyt butuló Irént nem erőszakoltathatja meg gladiátorokkal és nem zabáltathatja fel kedvenc sárkányával.

Politikai pankráció

A politika részben hasonló cirkusz. Másrészt viszont a politika annak (lenne) a terepe, hogy a társadalom egyes csoportjai érdekkonfliktusaikat olyan diskurzusban rendezzék, melynek szabályait kölcsönösen elfogadják, és amelyben van olyan mechanizmus, amely megakadályozza a korlátlan erőszak és a nyers erő alkalmazását. Minél fejlettebbek az ilyen mechanizmusok, annál több dolgot, annál kevesebb energiával lehet rendezni.

Vagyis, ha kiderül, hogy egy elég jómódú közép-európai fővárosban sokan akarnak kulturáltan kerékpározni, mások viszont autóval járnának, viszont út csak egy van, akkor az ebből eredő konfliktust nem Izmos Joe és Kigyúrt Kálmán módszerével rendezik, hanem megbeszélik. Mit látunk ehelyett?

Izmos Joe magyar hangja Tarlós István, aki az öklét rázva kiabál a szorító egyik sarkából  kígyót-békát a bringásokra. Kigyúrt Kálmán szerepében a bringások, akik a másik sarokban feszegetik az izmaikat és akarják a kérdést izomból megoldani. Az eredmény? Egy város, ahol van rengeteg bringás (pl. én) de nincs bringás-autós együttélési kultúra.

Számtalan oka van ennek, de a két fő ok a politikai kultúránk évszázados kondicionáltsága a konfliktusra és a fokozódó népjóléti problémák.

Vitakultúra?

Tölgyessy Péter mondta el valamelyik nap egy interjúban, hogy a magyar történelem száz éve zsákutcából zsákutcába tévelyeg. Az interjú lényege nem a közbeszéd volt, de ehhez – az egyébként lényeglátó -megállapításhoz hozzá kell tenni, hogy minden zsákutcás rendszer a politikai diskurzust a mi és ők köré építette.

Mint említettem, az, hogy egy politikus polarizál, mi és ők téma köré építi mondandóját, természetes dolog, a mértéke nem mindegy. Ha visszanézünk száz évet, akkor a kutya szerbiától kezdve a kommunistákon, a tótokon, a zsidókon, svábokon, kulákokon, a külföldieken és a kapitalistákon át újra a komcsikig mindig volt valaki, aki ellenség volt.

Aki pedig velünk nem ért egyet, az nyilvánvalóan az ellenséggel tart, osztályrésze a megvetés (kitelepítés, statátium…). Mondhatjuk tehát, hogy nálunk hagyománya van annak, hogy bármilyen kérdés merül fel, az arra adott válaszok polarizáltan jelenjenek meg (csak bicikli! csak autó!) és a válaszok körül csoportosuló emberek egymást ellenséges csoportnak tekintsék. Az ország legelnyomottabb kisebbsége, pedig azon megnyerő, jóképű, kellemes modorú férfijainak csoportja, akiknek van autója, ellenben ha nem muszáj autózni, bringával járnak, és mindkettőt vezetve igyekeznek a kreszt betartani. A viccet félretéve: az ilyen polarizálódások veszik el minden vita rendezésének lehetőségét.

A politikai rezsó születése

Orbán Viktor (és Gyurcsány Ferenc) felismerése a magyar politikában az, hogy ezeket a konfliktusokat tervszerűen létre kell hozni, csúcsra járatni, és közvetlenül az erőszakos indulat kitörése előttig fenn kell tartani.

Minél nagyobb problémák vannak az adott pillanatban Magyarországon, annál feljebb kell csavarni a konfliktus hőmérsékletét.

Miután Magyarországon elég nagy bajok vannak, a viták hőmérsékletét egyre feljebb tolják. A 41% létminimum alatt élő (amely valójában azt jelenti, hogy kb hatvan százalék szegénynek tekinthető, hisz ha a létminimumhoz hozzácsapunk havi egy mozijegyet és kétévente egy nyaralást, plusz azt a képességet, hogy egy váratlan csapást ki tudjon védeni akkor kiderül, hogy az ország kétharmada szegény) egyre nagyobb cirkuszokba hajszolja a kormányt. A tönkrevágott intézményrendszer, amely pont a szegényeknek fáj, ugyanerre hat.

A hőméséklet emelését persze nem lehet a végtelenségig folytatni. Kicsit az atomerőművek SCRAM rendszeréhez hasonlóan minden másra tekintet nélkül le kell csapni a rendszert és az aktuálisan fűtött témát le kell állítani. A Fidesznek ezért hasznosak az olyan emberek, mint Habony Árpád vagy Németh „Rezsi” Szilárd vagy épp Budai Gyula. Épp mostani hír, hogy az elszámoltatáshoz tartozó weboldalt is törölték, pedig pár éve még ezzel (is) fűtötték a közbeszédet.

Orbán Viktor kommunikációjától sose volt idegen a hirtelen hátraarc és az, hogy kizárólag a politikai érdkeet szem előtt tartva álljon ki dolgokból, mint például tette azt a netadónál, a vasárnapi boltzárnál vagy az erkölcstanóráknál.

A recept tehát az, hogy a lehető legmagasabb hőfokig elmenni, és aztán lerántani a tűzhelyről. Az egyre magasabb hőmérsékletig elengedés viszont kockázatos dolog.

Kifuthat a tej

Egyrészt lehet hogy túl későn nyúlnak bele valamibe, és mire visszavonnák, már nem lesz kontrollálható. Például a tanárlázadások visszafogása már most több áldozatba került, mint gondolták és még nincs vége.

A másik pedig a spontán láncreakció  beindulása. Az ilyen felforrósító ciklusok között ugyanis valamennyi időnek el kell telni, át kell állni. Már egy ideje az megy, hogy a felmelegedési ciklusok egyre gyorsabban követik egymást, és alig-alig van idő átállni. Kommunikációs válságmenedzselés folyik.

Ez önmagában még nem gond, a Fidesz kommunikációja profi, tudják ők ezt sokáig csinálni. A gond akkor van, amikor olyan szálak indulnak el, amelyekre nem tudnak felkészülni. Például az MNB-lopássorozatra a rájön a Panama Papers botrány valamelyik újabb szelete, és eközben itthon mond valaki valami rosszat.

A Fekete Hattyú röpte

Innentől kezdve viszont a magyar politikában van egy bizonytalansági tényező. Nem véletlenül szolgálnak a nagyhatalmak pesti követségein öreg rókák. A most kinevezett brit nagykövet 35 éve dolgozik Őfelsége külügyének, de emlékezhetünk André Goodfriend-re is, de a többi nagykövetségen is, ha szétnézünk, azt fogjuk látni, hogy a Budapesti nagyköveti poszt nem a nyeretlen kétévesek terepe, hanem kifejezetten olyan embereket helyeznek ide, akik már láttak kemény dolgokat.

Ez azért van, mert ez az egyre nagyobb frekvenciájú és amplitúdójú forrósodás magában rejli a spontán kirobbanások esélyét. És ami a külképviseletek szempontjából különösen fontos, magában rejti annak az esélyét, hogy bárki, aki destabilizálni akar, Magyarországból csináljon „hot spotot”.

Mindez a rövidtávú elemzésekre nincs hatással, mint ahogy a tőzsdekrach sem szokott látszani az előző napi forecast-okban. Én azt állítom, hogy a magyar politika a túlmelegítéssel olyan bizonytalansági tényezőt kapott, amely minden előre látható előzmény nélkül boríthat fel minden számítást és teremthet új helyzetet. Mivel folyamatos a válságmenedzsment, bármi ilyen dolog, ha feltűnik, könnyen katasztrófához vezethet a reakcióként hozott rossz döntések miatt.

A téma szakértője Nassim Nicholas Taleb, líbiai (ugye, a sok koszos migráncs) származású milliomos amerikai tőzsdeguru, aki Fekete Hattyúnak nevezi az ilyen eseményeket. (az ókorban a fekete hattyú a lehetetlen szinonímája volt, így, amikor jóval később Ausztráliában valóban fekete hattyút találtak, akkor ott egy nullához közeli valószínűségű esemény következett be.)

Taleb szerint Fekete Hattyú az olyan esemény, amely 1) nagyon kevéssé valószínű 2) ha viszont mégis bekövetkezik, nagyon nagy hatása van 3) noha senki (vagy majdnem senki) nem jósolta meg, utólag teljesen logikus magyarázatot lehet adni a bekövetkezésére.

Mint látszik, az ilyen eseményeket a szakirodalomban is nagyon ritkának tartják. A pénzpiacon pont az ilyen események biztosítására CDS-ügyletek az anyaügylet volumenéhez képest pár százalékos áron mennek.

Itt térek ki a nagy V.I. Leninre, aki a forradalom kellékei között a forradalmi hangulatot említi, és hát Magyarországon az valóban nincs. Ugyanakkor Lenin csak retrospektíve vizsgált forradalmakat, miután gondoskodott arról, hogy miután ő megcsinálta a magáét, több már ne legyen. Nem tudom, hogy Vlagyimir Iljics egyébként ELŐRE hány hangulatról tudta volna megmondani, hogy az forradalmi, vagy sem.

Amiről én írok ebben az írásban a nagyon valószínűtlen (1% körüli) esemény bekövetkezésének kockázata megváltozott eléggé valószínűtlenre (mondjuk 3-5% körüli értékre). Ez nem jelenti azt, hogy holnapután forradalom lesz, csak azt, hogy ez már az a mérték, amire a nemzetközi politikai és gazdasági élet reagál.

De, ha nem is lesz itt semmiféle forradalom, ez a fajta „hőterhelés” a társadalmat fárasztja, rombolja. Erről rengeteget tudnának írni azok a jogász kollégák, akik rendőri-igazságszolgáltatási túlkapásokat kutatnak, azok az orvosok, akik a stresszbetegségek iszonyú nagy arányáról számolnak be, vagy a nőveréseket, szexuális bántalmazásokat számon tartók. Nem kell ahhoz forradalom, hogy ez az országot nagyobb csapásként érje (és már éri) akárhány ellopott milliárdnál. Az igazi kártétel ez. Ha lesz Fekete Hattyú, az csak egy krónikus betegség akut tünete lesz.

Azt mondják, hogy a Matolcsy-botrány hamar el fog ülni. Ez mindenképp rossz lenne, mivel az utóbbi évek egyik legszégyenteljesebb lopásáról van szó, ezért a múltkori, kicsit intellektuálisabb írás után a Ráérünk blog összefoglalja, mi is a baj ezzel.

Honnan van Matolcsynak ellopható pénze?

Onnan, hogy az MNB nagy devizatartalékon ül. Ezt a sok devizát forintért vette, és amikor ezt különböző okokból részben el kellett adni, akkor több forintot kapott érte, mint amennyiért vette, mert időközben a forint gyengült. Vagyis vett eurót mondjuk 290 forintért, és eladta 300 forintért. Mivel ezt milliárdos tételben tette, keletkezett több százmilliárd forintnyi nyeresége a dolgon. Ez az a pénz, amely „elveszítette közvagyon jellegét”. Ugye rögtön az első kérdés az, hogy honnan volt az a forint, amelyből vette az eurót (svájci frankot). Közvagyonból.

Az első lopás tehát ott történik, hogy ezt a pénzt egyszerűen törvénnyel ellopták és odaadták a csörgősipkás bolond Matolcsynak, hogy költse el belátása szerint.

Mire ment el ez a sok pénz? 1. trükközésre

Az egyik, az úgynevezett monetáris finanszírozásra, amellyel időről-időre megpróbálkoznak sok országban, és amelyet az EU-ban tilos. (persze azért néha megtörténik). Ilyenkor a jegybank, a nála levő pénzből államkötvényeket vásárol, vagyis hitelt ad az államnak. Mivel ez esetben a jegybank pénze abból van, hogy csinált egy jó kis valutabulit, Magyarország partnerei megkérdezhetik: mikor fog egy jót játszani a forint árfolyamával, hogy egy kis devizatartalékot válthasson forintra és azt betolja az államadósságba?

A gyenge forint az most egyébként olyan dolog, amelyet nagyon akar a kormány, mert ez vonz olyan befektetőket, akik a termékeiket euróért adják el, viszont a munkásaikat forinttal fizetik ki, vagyis kicsiben minden nap megcsinálják azt, amit a jegybank. Igen, az összes autógyár ilyen. Ezzel egy darabig nincs is gond. Viszont mivel a jegybanki árfolyamnyereséget nem fejlesztésekre költik, hanem bedobják a malacperselybe, vagy, amint mindjárt látni fogjuk, elbulizzák, nincs nagyon olyan eszköz, ami maradásra bírná az árfolyam miatt idejött befektetőket.

Az egyetlen eszköz ennek az árfolyam-résnek a folyamatos fenntartása, és ha versenytárs jelentkezik, akkor a nagyítása. Ennek azonban van két fontos hátulütője. Az egyik, hogy a munkás fizetése egyre kevesebbet ér, a vásárlóereje csökken. A vásárlásai pedig az itthoni gazdaság motorjai, hiszen itthon termelt, vagy külföldről importált dologra költ. Ha nincs vásárlóerő, akkor viszont az itthoni kis- és középvállalkozások mennek tönkre, megszüntetve azokat a munkahelyeket, amelyek konkurenciát jelentenének a külföldi cégek gyárainak. Ez kiveszi a munkás kezéből az egyik legfontosabb eszközt arra, hogy magasabb bért harcoljon ki.

A másik, hogy kialakul a kilencvenes évek Mexikójára jellemző szerkezet, amikor a gazdaság úgy néz ki, hogy a nagy és gazdag szomszéd felé eső országrészben ún. maquiladorák (kulimunkát igénylő gyárak) dolgoztatnak éhbérért, a többi erőforrást pedig megszerzi a politikai elit, a társadalom szétszakad és kriminlaizálódik.

Matolcsyék tehát ennek a rövid távon hasznos, ám hosszú távon káros folyamatnak az első gyümölcseit költik arra, hogy mutassák: minden rendben van. Csak olyan bénán csinálják, hogy természetesen lebuknak.

Mire megy el ez a sok pénz? 2. Kurvákra és kokainra

A gyurcsányizmo egyik (számomra) legundorítóbb jelensége az az értelmiségi holdudvar volt, amelyik kisajátította magának és félművelt közönségének az „európai” és a „haladó” szavakat és iszonyatos pénzeket nyúlt le, tökéletesen értéktelen, semmire se jó művészeti és kulturális projektekre, lásd például filmalap. Ha valaki mert nekik szólni, hogy gyerekek, dehát ti lopós kis senkiháziak vagytok, nem pedig a magyar kultúra európai nagykövetei, akkor felfújódtak és puffogtak, hogydehátkéremmivagyunkazeuópaikultúra.

Hagyjuk is őket, szerényen eléldegélnek az összelopott pénzből.

Hanem megvan ennek a bagázsnak a jobbos változata is, akik viszont lemaradtak az „európai” és a „világszínvonalú” jelzőkről, így rámentek a „magyar” a „keleti” és hasonló jelzőkre. Természetesen ezek ugyanolyan rosz kis ringyók, mint a másik társulat, csak ezek nem a leszbikus cigánylányról forgatnak filmet, aki egy ködös hajnalon egy Norvégia és Lettország közötti kompon találja magát és egzisztencialista beszélgetést folytat egy sirállyal, aki előző életében orosz zongoraművész volt. Sőt még csak nem is kamaradarabokat csinálnak, ahol nem különösebben jó testű pucér nők beszélgetnek egymással az elmúlásról és arról, hogy mostanában drágább lett minden.

Nem. Az ő műfajuk a vagy magyar táj, ahol aranyló szénaboglyák alatt párzanak egymással a tiszta érzelmű magyar dallamok, az egy szál tarsolylemezbe öltözött, hetykén kipödört bajszú hagyománnyal, egész addig, amíg egy Idegen hátba nem szúrja őket (e műfaj jeles képviselője Bayer Zsolt másfél millió lépés remake-je) vagy pedig az ezotéria, amely a szíriusz-párthusok-magyarabok-koppány vonalon próbál valami jelentőségteljeset alkotni. Ilyen a Duna vízszintje fölé nyolcvan méterrel építendő Nílus-vízmérce.

A közös vonás az, hogy ezek egyike sem művész, de ha harácsolt egy kis pénzt, azért már illendőségből csak művészkedik kicsit, mert lázálmaiban ő még mindig a fiatal, ám sajnálatosan tehetségtelen ember.

Rejtő Jenő szegény előre látta a legszörnyűbb dolgokat, amelyek aztán végül vele történtek meg. Az egyik ilyen jövendőmondó figurája Rakhmár állomás részeges állomásfőnöke, aki Igoriban, rendszerhűsége fejében kap, a dzsungel közepén egy igazi állomást, ahol kedvére dühönghet, és noha soha nem volt több egyszerű bakternél, legalább lázálmaiban menesztheti a Stochkolm-Peking-Tokió vonatot.

Őt a regény végén főbe lőtték. Matolcsy helyében én is ilyesmitől tartanék. Nem jó a gátlástalan lopás perverz idióta szimbólumának lenni.

Ebben a blogban már többször is volt arról szó, hogy a bogárlászlók és más, a gazdálkodj okosan szintjén ragadt közgazdaságtani homeo- és pszichopaták véleményével ellentétben én Fekete Jánost egyáltalán nem tartom negatív alaknak. Az ország eladósításáról szóló legendák, amelyek az Antall-kormány legfőbb mentségei közé tartoztak, hogy teljes inkompetenciájukat kimagyarázzák, sokat ártottak a hírnevének.

Pedig Fekete tipikus alakja a hatalmukat konszolidálni tudó diktatúráknak. A jó matekos, aki a főnököt rá tudja beszélni arra, hogy a közgazdaságtan (végső soron a józan ész) szabályaival a gazdasági döntések meghozatalakor ne menjen szembe, mert csak így lesz pénze a biznisz fenntartására. Ezek az emberek rendszerint rábeszélik valamiféle értelmes gazdasági környezet kialakítására a főnököt, mivel azonban a prosperáló gazdaság és a diktatúra érdekei általában ellentmondanak egymásnak, csak az szokott megmaradni, hogy az illető a „diktatúra pénztárosa” volt. A diktatúra szolgái, akiktől a diktatúra fennállása alatt gondosan eldugta a kasszakulcsot, nagyon szokták szidni, leplezendő azt, hogy a diktatúra elmúltával felfeszítették a kasszát és mindent elloptak, mint az történt Fekete esetében is.

Az ilyen személyiségek több sikeres diktátor mellett is megjelentek. Hitler népszerűségét például nem kis részben Dr. Hjalmar Schacht gazdasági intézkedései alapozták meg.

Ha Vlagyimir Putyin mögé nézünk, akkor pedig sokak számára meglepő módon egy nőt, Elvira Nabiullinát fogjuk találni az orosz központi bank élén.

Nabiullina a kasszakulcs szigorú őre, és nyugati vélemények szerint, ha ő nem lenne, akkor Oroszország valószínűleg már összeomlott volna. Kremlinológusok úgy tartják, hogy több alkalommal kapott már szabad kezet Putyintól, például haveri bankok engedélyének bevonásánál. Akárcsak a nyolcvanas években Fekete, ő is sikeresen hangolja össze a piaci alapú nyugati pénzvilágot Putyin alapvetően hatalmi szemléletű gazdálkodásával. Sikeresen diverzifikálta az államadósságot (nem függnek kizárólag külföldi hitelezőktől), kamatpolitikájával megelőzte a hiperinflációt, és úgy tűnik sikeresen védte meg az orosz cégek érdekeit.

Számos döntése egyébként visszaköszön a magyar unortodox politikában, csak az unortodoxia hívei azt felejtik el, hogy Nabiullina egyrészt nagyonis ortodox döntéseket hozott (pont az ún. „crony capitalism”, a haverokrácia ellenében dolgozik, míg a magyar unortodoxia pont mellette) másrészt pedig a iszonyatos mennyiségű devizatartalék és természeti erőforrás áll még mindig rendelkezésére, nem is beszélve arról a nagyon nagy felvevőpiacról, amelyet Oroszország még minimális fizetőképesség mellett is jelent.

Putyin megvédi, évek óta, és, akárcsak annak idején Fekete esetében, a nyugati partnerek biztosak lehetnek abban, hogy a jegybank vezetője nem kerget lila bárányfelhőket, és ha megegyeznek vele, az át fog menni a diktátoron is. Különösen fontos ez olyan gazdasági környezetben, amikor a felek egyébként hivatalosan egymás ellenségei, és nagyon szűk mozgástere van a tárgyalásaiknak. Nem szabad elfeledni, hogy Oroszországban, elsősorban az iparban, rengeteg nyugati tőke van befektetve (akárcsak nálunk) ezért mindkét oldalnak kulcsfontosságú, hogy ennek a tőkének a mozgása, szabályai kívül essenek a normál kremlinológián.

Ez teljesült Fekete és Nabiullina esetében is, mindketten „svájciak” a szervezetben, közvetlen bejárással a főnökhöz. És mindketten meghúzhatják és szükség esetén meg is húzzák (húzták) a vészféket ha kell.

Mindezt csak azért írom pont ma meg, mert magyar gazdaságirányítás ilyen szempontból nem transzparens. Már egy ideje nincs látványos kirakatembere a nyugati partnerekkel folytatott gazdasági egyeztetéseknek. Erre mondjuk kevésbé is van szükség, mint a Kádár-Nyugat, vagy a Putyin-Nyugat viszonyrendszernek, ugyanis jelenleg a nyugat képes képes intézményes kontrollt gyakorolni, az EU intézményei révén.

Ugyanekkor ez a kontrollgyakorlás túlzottan a felszínen zajlik. Általános vélekedés a mostani 60-as generációban, hogy Orbán körül van egy jó szakértői csapat, akik azért értenek a dolgokhoz, ha már a látható államapparátus látványosan hülye. Ez egyrészt így van, másrészt ez a generáció (igen, apáink generációja) azért abban szocializálódott, hogy ott fent, a politbüró környékén azért össze vannak gyűjtve az okosok. Mint például Fekete János, aki hallott már harangozni a modern közgazdaságtanról.

Az, hogy a fent említett kontrollgyakorlás a hírekben megjelenően, a látványos idomítás elemeit sem nélkülözve zajlik az azt jelzi, hogy Orbán környezetéből hiányzik a Nabiullina vagy a Fekete, aki moderátorként tudna működni ezekben a kapcsolatokban.

Persze a diktatúra működésének nem szükséges feltétele a Nabiullina vagy a Fekete, de nélküle azért nehezebb. Lázár János tárgyalásai Brüsszelben vagy Berlinben ellátják ugyan ezt a funkciót, de Lázár János a kremlinológiai játszmák szabályai alapján mozog. Vagyis egyrészt a tárgyalópartnerei nem tudják, hogy mikor veszíti el mostani erős hatalmi pozícióit, másrészt pedig nem tudják, hogy milyen lehetőségei vannak bizonyos megállapodásokat átnyomni a rendszeren.

Ez pedig hosszú távon gond, mert pénztáros nélkül a legjobban szervezett diktatúra sem működhet. A pénztáros hiánya tesz különbséget a dühből lopóversenyt tartó rablóállam, és az erőforrások tartós kihasználására berendezkedő diktatúra között.

Az, hogy a Magyar Nemzeti Bank élén egy csörgősipkás bolond van, akiről ráadásul kiderült, hogy a vele együtt súlyos kisebbrendűségi komplexusban szenvedő jobboldali értelmiségi holdudvart finanszírozgatja a rábízott pénz kisebb részéből, a nagyját pedig nemes egyszerűséggel aranyvécé-kategóriás lopásokra költi, nagyon-nagyon rossz üzenet kifelé. Azt jelzi, hogy nálunk a pénztárossal se lehet tárgyalni.

Mi itt a Ráérünk blognál abban a nagyon kényelmes helyzetben vagyunk hogy munka és magánélet mellett, hobbiból írunk a magyar és nemzetközi közéletről.

Se politikushoz törleszkednünk nem kell, sem pedig alapítványoknál smúzolnunk azért, hogy este kenyeret vehessünk a boltban.

Éppen ezért nagyrabecsüléssel tekintünk a vs.hu most felmondott újságíróira, de azokra is, akiket az élettel, családdal járó felelősség megakadályoz a felmondásban. Az írás a művelt ember szent kötelessége, az újságírói függetlenség a jó állam egyik legfontosabb alapja.

Nagyon örülünk, hogy a magyar médiában sokaknál betelt a pohár, mert ez talán elvezet oda, hogy a magyar sajtó magas színvonalú és objektív támasza legyen a demokráciának.

Egy eredményt már sikerült elérni: ha lassan is, és csak az egyik politikai oldal körül, de elkezdett tisztulni, ki a tollprostituált és ki az újságíró. Jól haladunk.

Te – török sátán, az átkozott ördög testvére és rablótársa, magának Lucifernek titkára! Az ördögbe is, hát milyen lovag vagy te, ha csupasz seggel még egy sünt sem bírsz agyoncsapni? Az ördög kiszarja, a sereged meg felzabálja. Nem vagy te jó arra, hogy keresztény fiak éljenek alattad, a seregedtől nem félünk, földen és vízen megütközünk veled. Te babilóniai szakács, makedóniai kerékbetörő, jeruzsálemi serfőző, alekszandriai kecskebaszó, a Nagy és Kis Egyiptom disznópásztora, örmény disznó, tatár tegez, kamenyecki hóhér, podolszkiji gonosztevő, a világ és alvilág bohóca, magának a viperának unokája, és a faszunk görbülete. Te disznópofa, te kancasegg, te hentes kutyája, te kereszteletlen tökfej, hogy baszom azt anyádat. No, imígyen szóltak hozzád a zaporozsjeiek, te takony. Még a keresztények disznajait sem fogod te terelgetni. Most befejezzük, mivel a dátumot nem tudjuk, kalendáriumunk nincs, a Hold az égen  az év az évkönyvben, a nap meg ugyanaz, mint nálatok. Ezért seggbe is csókolhatsz minket.

(a levélért hálás köszönetünket fejezzük ki a szerző zaporozsjei kozákoknak. Erdogan úr, jelentsen fel, akkor írok még szívesen. Szarházi diktátor.)

Valószínű, hogy a szerdai sztrájkkal a csúcsára ér a tanárok tiltakozása. Hónapok óta meghatározó téma ez a közéletben, én is írtam róla jó párszor, érdemes róla számvetést készíteni, mivel sokan és sokat vártak ettől az elégedetlenség-hullámnak indult, tömegrendezvényekben és országosan ismert személyiségek feltűnésében kulmináló eseménysorozattól.

Kezdjük a jó dologgal. Fontos, és sokakat érintő kérdésekben az állampolgárok egy csoportja az országos politika frontvonalába került és beszédtémát csinált az egész országot feszítő problémából. Ahogy a magyarok elsőosztályú fociedzők, lepedőakrobaták vagy éppen biztonságpolitikai elemzők, mostmár kiváló oktatáspolitikusok is lettek.

Ez ráadásul olyan problémakör, amely a női szavazókat és a facebook megosztásokat olvasókat kiválóan tudja célozni, ez teljesen új elem a hazai irányított közbeszédben. Ha semmi más nem fog történni, az már akkor is megtörtént, hogy a választásokra készülő bármilyen erőnek beszélnie kell az oktatásról. Ez nagyobb eredmény, mint amekkorának elsőre látszik, mert a kormánypárti tervek jelenleg antimigráns-antbrüsszel kampányt terveznek csinálni (és már azzal is bajok vannak) Nagyon rég kényszerítette hazai erő arra a Habony-műveket, hogy külső impulzusokra reagáljon.

Pozitív dolog az, hogy a kormánnyal elégedetlen erők újabb, eddig nem politizáló, sőt a politizálást elutasító főkkel gazdagodtak. Szándékosan nem írtam Orbán-kormányt, mivel a magyar közéletnek általában lenne nagyon hasznára a politikai kérdésekkel foglalkozók szélesebb köre. Ahogy arra még ki fogok térni, a tanártiltakozások számos tekintetben nagyon kezdetlegesek, de már alkalmasak arra, hogy embertömegeket szólítsanak meg.

Az, hogy ez most mennyire sikerült jól, majd azon lesz lemérhető, hogy egyrészt milyen hamar lesz végleg kifárasztható a mozgalom (a fáradás jelei látszanak) másrészt hogy mennyire lesz gyakori egy-egy ágazati probléma országos mozgalommá szélesedése.

Ha ugyanis az eddigi másfél éves (netadó-tanármozgalom távolság) intervallum csökkenne, akkor az a habonyismot stratégiaváltásra késztetné. Jelenleg is több olyan téma van, amely küzd a figyelemért: az egészségügy katasztrofális helyzete, a termőföld-harácsolás, de egyik sem tudja még megugrani azt a szintet, amelyet a tanárok megugrottak.

A fontos lecke tehát az, hogy el kell tanulni azokat a dolgokat a tanároktól, amelyek sikeressé tették őket. Pontokba szedett, érthető követelések, szimbólumok, a nők és a fiatalok megtalálása.

Nagyon fontos fejlemény (a posztot napokkal a sztrájk előtt elkezdtem írni) hogy megkezdődött „Kockás körök” néven a szerveződés, amely Magyarországon szokásos módja a politikai aktivitás helyi kifejtésének. Ebből pedig még nagyon komoly bajai lehetnek a Fidesznek, ha nem is rövid távon, mert innen még messze van a párttá alakulás, de egy új királycsináló SZDSZ-től mindenkinek rossz álmai lennének arrafelé.

Ezeknek a köröknek a fennmaradása az egész kampányt hazavághatja, ha minden műsor (vasárnapi boltzár, migráncsok, paksi atom…) közben újra kiújulhatnak az oktatási gondok. Ráadásul, ha az iskolák és a kórházak környékéről mindig kiindulhat szolidaritási mozgalom, akkor bármilyen botlásból lehet azonnal országos tiltakozás. Ha viszont már mindenből Bős-Nagymaros kérdés van, akkor előbb-utóbb a visszavonuláson kell gondolkozni, ám ez két okból bajos: egyrészt a Fidesz nem konszolidálta úgy a hatalmát, mint anno az MSZMP, másrészt, ellenük nem egy impotens MDF és egy lilagőzös Szadesz feszül, hanem a jó ütemérzékkel néppártosodni próbáló Jobbik és a mögötte levő orosz támogatás.

Ugyanakkor számtalan dolog nem sikerült jól.

Előszöris, a Fidesz egyáltalán nem kezelte rosszul a dolgot. A frontvonalba feláldozható embereket rakott, Balogh tiszteletes túlélni látszik, hogy a minisztériumához tartozó két fontos terület, az egészségügy és az oktatás romokban hever. Igaz, kormányzati politika, hogy erre a kettőre nem költenek, de akkor is mutat valamit helyezkedési képességeiről, hogy ilyen földrengéseket él túl.

Palkovics államtitkár frontvonalba tolása zseniális lépés. Garantáltan nem tudja megoldani a problémát, ellenben arra a terepre tereli az intellektuális követeléseket megfogalmazó tanárokat, ahol harcképtelenek. Mondjuk ki: Palkovics egy bunkó. Arra tartják, hogy amikor a tanárok megfogalmaznak egy összetett mondatot, mondjuk a kompetencia-alapú oktatásról, akkor azt válaszolja: Há’ he mi van má’ he?

A Fidesz ezt a problémát csak úgy élheti túl, ha megmarad a „há he mi van má he” szintjén a társadalmi diskurzus. Ezért semmi sem drága, például a vasárnapi boltzáras vereség sem. A vasárnapi bérpótlékos összeugrasztás, a KDNP-re rákényszerített arcvesztés mind-mind aprópénz azért, hogy megmaradjon a közbeszéd ott, ahol van (erről lesz külön poszt, lesz benne Tarlós is).

Hónapokkal ezelőtt félbehagytam egy posztot, amely azt taglalta volna, hogy nem lehet ezzel a tanármozgalommal Viktort megbuktatni. Ez be is bizonyosodott. Orbán megbuktatásához két dolog kell 1) alternatíva 2) impulzus-szerű düh. A tanármozgalom egy dolgot tud elérni, és abban még megvan az esélye a sikerre: megtörni azt a varázst, hogy kizárólag arról beszélünk, amit éppen odadobnak koncnak. Ha a közbeszéd így alakul át, akkor viszont nagyon rövid időn belül kidobhatunk minden, a következő két évre vonatkozó elemzést.

Azt kérdezi Hargitay András, hogy mivel érdemelte ki az össztüzet a magyar úszósport. (itt: http://index.hu/sport/uszas/2016/04/13/hargitay_nyugalmat_szeretne/)

Nos, a válasz egyszerű: hazugsággal. A kellemetlen az, hogy nem Hargitay András hazudott, nem is az elismert úszószakemberek hazudtak úgy általában.

Azért kapja az össztüzet, mert többedjére derül ki, hogy valami nincs rendben a szexuális visszaélések kezelése körül. Nincs kibeszélve, feltűnő az úszónők csendje a botrány kirobbanása után. Az is gond, hogy megtörtént ez-az, de az igazi gond az, hogy ezzel kapcsolatban érzi mindenki: nincs nyíltság, nincs őszinteség. Ezek, ha jól tudom, kiemelt sportemberi értékek, és nagyon furán mutat egy sportszövetség, ha pátoszos nyilatkozatok mögé bújik, ahelyett, hogy nyílt lenne és őszinte.

Aztán van itt pár dolog, amiről hosszú ideje legfeljebb messze a partvonal mellől szoktak beszélni. Például az, hogy mindig mell-hát-vegyes. Mindig azok a távok, ahol a sikerhez a legjobban a vita maxima terhelés (vagy, mint a rokonszakma kenusoknál Kolonics György esetében: a vita maxima feletti terhelés) huzamos elviselése, magyarán a fájdalomtűrés a kulcs. A hosszabb távokon ritkábbak a sikerek, gyorson és rövid távokon elment mellettünk a világ.

Mindez összeolvasva azzal, hogy a versenylónevelésből idő előtt kieső úszok elviselhetetlen fájdalomról számolnak be, sorban, szinte mindegyik, felemlegetve az edzőlegendák módszereit, azt a képzetet keltik, hogy hőseink, bajnokaink olyan emberek, akik minden vita felett álló sportemberi képességeik mellett, képesek voltak ezt a drillt elviselni. Mellesleg Moldova valamikor a nyolcvanas években írt erről, tehát ez a feszültség, csak úgy mint a molesztálós-megerőszakolós esetek, legalább harminc éve rontja a légkört.

Persze lehet, hogy ez nincs így. Amit írtam, az lehet, hogy szakmai érvekkel cáfolható. Csak az a helyzet áll elő, hogy előbb csak egy Szepesi Nikolett, de aztán egy Hosszú Katinka is előáll azzal, hogy nem mennek rendben a dolgok. Aztán az se használ a jó hírnévnek, hogy Risztov Éva is Debrecenig bujdosott, és a nyilatkozataiban az volt, hogy ott találta meg azt a közeget, ahol elfogadják, és ahol nem kell feltétlen átalakulnia. Megtalálta magát (és igen, itt most AZT is körülírtam) és ha hinni lehet a híreknek, akkor a hosszútávú úszósiker mellett a magánéleti boldogság is eljött neki.

Tudja, Hargitay úr, ezek fiatal, egészséges, kiemelkedő eredményeket elért sportemberek. Ezek szava áll szemben Gyárfás úr, Kiss úr és a hasonlók szavával. Miért ne gondolná a közvélemény azt, hogy a fiatal, egészséges, kiemelkedő sportembernek van igaza? Az a Szovjetunióban volt szokás, hogy az aznapi dátumot sem hitték el valakinek, ha nem volt legalább hatvan éves.

Aztán, az össztűz oka az is, hogy bekerültek a nagy állami lenyúlógépbe. Miközben az oktatás, az egészségügy lázad, bárki, aki átsétál a Margit-hídon láthatja a (már elnézést, de) lóbaszó méretű uszodát, rajta Orbán Viktor haveri cégének emblémájával. Szinte hallani, ahogy cseng a kassza, és mindezt az Ön és a kiváló magyar úszók hátán akarják elvitetni, mondván, hogy az ő világhírük miatt kell akkora uszodát építeni, mint a bajkonuri rakétakilövő és ebben a legatyásodott országban vizes vébét rendezni.

A közvélemény arra kezd rájönni, hogy Önt és az egész magyar úszósportot, iszonyatos emberi áldozatokra kényszerítik évtizedek óta, azért, hogy aztán sütkérezhessenek a dicsfényben. Közben Európa egyik legelhízottabb, legkevésbé sportos nemzete vagyunk, sportlétesítményeink a béka segge alatt.

Az úszósport nyilvános emberáldozat, azonban ahogy illik, a hívek alól eltakarva végzik. Most a hívek kicsit beleláttak, és szörnyülködnek, ennyi az egész. Nyugodjon meg, ha Hosszú, Gyurta, Cseh összeúszik 4-5 aranyat, minden el lesz felejtve, és az ön főnöke továbbra is Gyárfás Tamás lesz.

Ja igen, elég lett volna annyit írnom, hogy az Ön főnöke Gyárfás Tamás, ezért van össztűz.